Tegnap az egyetemen volt dolgom, ilyenkor úgy szoktam intézni, hogy a menzán megebédelek. Tegnap is így volt. A kiszolgáló pultnál néhány másodpercig hezitáltam, hogy a pörköltet válasszam-e valami tésztával vagy a sárgaborsó főzeléket sült kolbásszal. Végül ez utóbbi mellett döntöttem. Szeretem a sárgaborsó főzeléket, régebben egy bevásárló központban szereztem be konzerv formájában, ezek kitartottak egy darabig. Néhány éve már nem járok oda csak nagyritkán, valahogy nagyon drága lett az utóbbi időben. Kicsit csodálkozom ezen az üzletpolitikán, de fogyasztóként nekem itt véget is ér a kompetenciám.
Mint írtam szeretem a sárgaborsó főzeléket így aztán tegnap azt választottam. A kolbászból nem sok látszott ki, valami piros zaft közepén látszott valami szilárdabb dolog is, az volt a kolbász. Azt már az asztalnál vettem észre, hogy nem is egy nagyobbfajta kolbászdarabról van szó, hanem inkább néhány karikáról. Konkrétan 3 darabról. Adhattak volna kicsit többet is de nem lényeges, a főzelék sem volt sok. Egy jó fogyókúrás adagnak felelt meg. A főzelék jó volt, hamar meg is ettem, aztán ahogy beszélgettünk kedvem lett volna még levakargatni a tányér széléről a maradékot is de aztán mégsem tettem, gondolván mit gondolnak a kollégák ha látják.
Egyébként én már régóta fokozom az élvezetet evés vagy ivás közben, hogy még jobban essék amit eszem vagy iszom. A sárgaborsó főzelék esetében ez azt jelenti, hogy elképzelem amint Terebes úr és felesége mohón habzsolja befelé a légópince bejáratánál a pórnépek által nekik könyörületből juttatott sárgaborsó főzeléket. Az emlék egy gyerekkori kedvenc olvasmányomból való amit a bátyámmal nagyon sokszor elolvastunk.
Keresztapámtól kaptuk valami üdülésből megjőve, jó nagy könyv volt, de akkor nem volt nagyon TV sem meg Internet sem, nem beszélve az okos telefonokról, így aztán hamar elolvastuk. Ez a könyv Hárs László "Majd a gyerekek" című könyve volt. Írtam már róla korábban is, itt lehet elolvasni. Ebben van egy rész, hogy az ostrom alatt Terebes úr a vidéki földesúrféle meg a felesége nem hajlandó beadni a közösbe élelmiszerkészleteiket, mondván ők nem közösködnek senkivel, főleg nem ilyen népséggel mint a légópince többi lakója. Ebben maradtak. Aztán egy idő után Terebes úrék készletei elfogytak. Először megpróbált lopni de lebukott. Aztán milyen ember az egyszerű ember, csak juttatott nekik is a közösen főzött sárgaborsó főzelékből. Na ezt a tányér főzeléket habzsolta oly' mohón Terebes úr a légópince előterében és ez jut nekem is eszembe mikor hozzájutok egy-egy tányérka sárgaborsó főzelékhez. Esküszöm sokkal jobban ízlik.
Egyébként ez az önstimuláció működik más esetekben is. Amikor kimegyek a konyhába és a töltök egy pohár hideg light colát mindig elképzelem, hogy mondjuk negyed órát álltam érte sorban a hőségben egy balatoni strandon és még egy csomó pénzt is kifizettem érte. Erre gondolva sokkal jobban esik ez a Lidl-ben vásárolt cola is.
Vagy itt vannak például a vadhúsok. Ha vadat eszem hogy jobban essen elképzelem a nyári hajnali erdőt, mindent kristálytiszta harmat borít, a felkelő nap sugarai áttetszenek a fák levelei között és ott áll ez a csodálatosan szép állat, tomporán megrándul a feszes izom miközben egy odaszállt böglyöt próbál elzavarni. Na erre a tomporra gondolok én miközben egy finom szarvaspörköltet eszegetek főtt krumplival, kovászos uborkával, egy kevés vörösborral öblögetve. Ilyenkor az aperitif is kijár, egy pohárka unicum vagy jéger. Hát így szép élni.
Van nekem egy fényképem, még a telefonomban van, nyáron készült Mályiban egy hasonló alkalommal, a napokban sort kerítek rá, hogy megmutassam, aztán majd írok is róla, most azonban elköszönök, így is hosszabb lett ez az írás mint terveztem. Ja, még valami. Ha disznóhúst eszem akkor viszont nem nagyon szoktam arra gondolni miben is heverészik ez a derék háziállat. :)
