A filmajánlatok miatt mindig van 2-3 nap szünet, mivel nem szeretném, ha az újabb írások miatt esetleg elkerülné a kedves olvasó figyelmét egy-egy filmajánlatom. Tehát nem lustálkodtam az elmúlt napokban, hanem vártam hogy lemenjen ez a tegnap esti film. Ami szerintem tényleg jó film volt, akár Közép-Európában is készülhetett volna.
Az az igazság, hogy vasárnapra is lesz 2 ajánlatom, de erről majd holnapután írok. Az egyik egy félórás magyar kisfilm, amelyet felterjesztettek Oscar díjra, ez a "Mindenki", a másik pedig a már Oscar díjas filmünk a "Saul fia". Természetesen mindkettőt ajánlom megnézésre. Az elsőt 21.05-kor vetítik a Dunán, a másikat pedig 23.20-kor az RTL-Klub-on.
Most pedig visszatérnék egy korábbi írásomra, amikor a 2 szovjet vendéggel majdnem összeütköztünk a szarvasokkal a bükki hegyi úton. Ilyen szovjet vendégek gyakran megfordultak az egyetemen. Ezek a látogatások csere alapján működtek, minden évben kiutazott a Szovjetunióba valamennyi ember (többnyire oktatók) ide pedig megérkezett ugyanennyi. Az utazást mindenkinek a saját egyeteme fizette, a vendég szállást és szolid napidíjat kapott. Mi utazhattunk repülővel is, ők csak vonattal.
Az igények kicsit eltértek a két ország között. A kinti egyetemek arra törekedtek, hogy minél több emberről szóljanak ezek a cserék. A mi egyetemünk már nem annyira. Innen az oktatók már inkább nyugatra jártak, főleg a professzorok, nekik pedig szám volt ide is eljutni. Ezért onnan általában professzorok, egyetemi vezetők érkeztek, tőlünk leginkább docensek és adjunktusok mentek. Év végén mindig előállt, hogy a szovjet fél már kimerítette a keretet, mi meg le voltunk maradva. Ilyenkor azok akik kint írták a disszertációjukat lehetőséget kaptak, hogy az akadémiai kereten túlmenően további egy hónaphoz jussanak. Néha szolid presszió is felmerült. Én is igénybe vettem két alkalommal, ilyenkor a kollégiumi szoba helyett szállodai elhelyezés dukált. Egy időben ez a "Balaton" bolt felett volt, így a bagóért beszerzett kartonnyi Tokaji aszú elszállítása sem jelentett gondot. Gondolhatja a kedves olvasó, hogy a kollégiumi szoba után milyen élvezet volt itt eltölteni egy hónapot.
A vendégnek már az érkezése is bonyolult volt, mert Nyíregyházára érkezett éjjel 2-kor, akkor érkezett a Tisza expressz. Minden vendégnek volt kijelölt magyar kísérője, a vendégeket is ők fogadták Nyíregyházán. Éjjel 2-kor. Nagy öröm volt, ha egyszerre ketten vagy hárman érkeztek, ilyenkor elég volt egy kísérőnek elmenni értük. Ezt a technikát a teljes időtartam alatt alkalmaztuk. Az egyetemi programokon a kijelölt kísérő foglalkozott a saját vendégével, de a kultúrprogramokban kooperáltunk, arra törekedtünk, hogy egyszerre csak egy ember legyen velük.
Én például még hallgatóként 4 professzort vittem 3 napos budapesti városnézésre. Negyedéves voltam, a tanszéken tudták, hogy jól tudok oroszul, megkaptam a vendégeket és vittem. A vendégek két tanszéken oszlottak meg, kettő a mi tanszékünkön (mármint azon a szakon ahol egy évvel később végeztem) kettő a szakmailag közelálló tanszéken volt elhelyezve. Pestről már nem hoztam vissza őket Miskolcra, onnan utaztak haza, én kísértem ki őket a pályaudvarra. Érdekes volt 23 éves egyetemi hallgatóként (egy évet katona voltam egyetem előtt) inkább 50 felett lévő egyetemi vezetőkkel együtt lakni. De hát akik így döntötték biztos átgondolták.
Aztán volt, hogy a vendéggel elutaztunk valamilyen bányavidékre, például Tapolcára, ahol a bauxit bányászat központja volt, hogy bányát is lássanak. Igaz bánya volt Miskolc mellett is, de így egy kis kirándulás is volt a programban. A bánya elszállásolt bennünket a munkásszállásán, kaptunk egy-egy ebédet is, egy vacsorát a cég vendégházában, szóval jó kis programok voltak ezek. Aztán délutánonként lötyögtünk a városban, benéztünk a Pápai Húskombinát Mintaboltjába is. Hát itt még én is eltátottam a számat. Ilyet máshol nem lehetett látni. Húshegyek, csemege áruk, tényleg fantasztikus volt látni.
Nekem egyébként voltak lelkiismeret furdalási problémáim, hogy szabad-e ezt megmutatni, hiszen náluk egy húsbolt tényleges siralmas állapotokat mutatott azokban az időkben. Volt 3-4 féle hús és elég sok sorban álló, többnyire asszonyok. Aztán csak megmutattam, ha már ott jártunk. Gondolom otthon ezt is elmesélték.
Aztán volt egy alkalom amikor minden szovjet vendégnek külön kísérője (tolmácsa) volt. Ez a kitüntetett alkalom egy évforduló volt, a Szovjet-Magyar Tudományos Együttműködés 25. évfordulóját ünnepeltük. A vendégek a Gellért szállóan laktak, mi kísérők meg a Római parton a Nánási úton, mert az eklézsia akkor is szegény volt. Még a frissen kinevezett rektorhelyettesünk is, aki az egészet felügyelte. Na ekkor volt pénz mindenre. Az állófogadás olyan pazar volt, hogy máig is emlékszem mindenre. De ha nem emlékeznék is elolvasnám a 8 évvel ezelőtti írásomat amit a kedves olvasónak is ajánlok. Ezzel el is köszönök, pénteken jövök majd a filmajánlatommal.
