Előző írásomban írtam a címben szereplő gyümölcscentrifugáról ami a lakásfelújításnak köszönhetően végülis a kukában végezte.
Ezt a centrifugát én Moszkvában kaptam ajándékba úgy 1986 táján egyik barátomtól. Akkortájt egy ilyen dolog megvétele nem úgy történt, hogy az ember bement a boltba, kért egy gyümölcscentrifugát, a kasszánál kifizette és boldogan távozott. Nem, nem így történt mert az akkori Szovjetúnióban bizonyos termékekhez boltban csak nehezen vagy egyáltalán nem lehetett hozzájutni. Olcsók voltak ezek a dolgok mert a fizetések is alacsonyak voltak, annyit meg nem tudtak gyártani, hogy ilyen olcsón mindenkinek jusson beleértve bennünket magyar turistákat is. Maradt az időnkénti lehetőség hosszas sorban állással. Ha az embernek volt a boltban ismerőse akkor persze más volt a helyzet, viszonylag könnyű helyzetben volt az ember mert az ismerős szerét ejtette, hogy sorbanállás nélkül is hozzájuthattunk az áhított hiánycikkhez. Persze az embernek nem lehetett minden boltban ismerőse, így aztán elkerülhetetlen volt, hogy időnként sorba álljon. Egy ilyen centrifugáért mondjuk 6-8 órát. És benne volt a pakliban az is, hogy elfogy mire odaér az ember.
Tehát feltételezem az én ismerősöm sem könnyen juthatott hozzá, büszke is volt mikor átadta. Köszönettel és meghatódottan vettem át, lelki szemeimmel már láttam magamat amint gyümölcsöket paszírozunk ki vele és boldogan kortyolgatjuk a színtiszta gyümölcslét. És cipeltem (ugy 6-8 kiló lehetett) Moszkva egyik sarkából a másikba metrón és gyalog. Aztán később cipeltem a kollégiumból ahol szerény szállásom volt a repülőtérre (a taxi nagyon drága lett volna) aztán Ferihegyről a Keletibe, ott ki a külső vágányokhoz mert a miskolci vonat mindig világ végéről indul, aztán a Tiszai pályaudvarról haza Diósgyőrbe és már itthon is voltunk én és a centrifuga. Tél volt a centrifugálással várni kellett tavaszig, de mivel a gyümölcsárak nehezen csökkentek nyárig. Eljött a nyár de gyümölcsök elég drágák voltak, igy a centrifugálás a jövő évre maradt.
Teltek-múltak az évek, de még mindig elég drága volt ahhoz, hogy mi az élvezettől párás szemmel színtiszta gyümölcsleveket kortyolgassunk, meg kellett elégednünk a dobozos ivólékkel amikre rá volt írva, hogy ennyi és ennyi százalék a gyümölcstartalom amit hittünk is meg nem is. Közben volt néhány selejtezés, a feleségem rendszeresen felvetette, hogy meg kéne válni tőle, de én mindig megmentettem a nehezen hazacipelt centrifugámat. Hozzá tartozik még a dologhoz, hogy el is akartam ajándékozni. De nem nagyon kellett senkinek a rokonságból. Most is két lépésben lett kidobva. A munkálatok első napján még azt mondtam beviszem a munkahelyemre hátha kell valakinek. Aztán teltek a napok, egyre inkább láb alatt volt, gondoltam egy nagyot levittem a kukákhoz. A többi ismert. Felajánlottam egy nőnek aki bedobta a kukába mikor eljöttem mellőle. Azóta már békésen pihen a Hejőpapi hulladéklerakóban, dolgavégezetlen mert egyetlen szem gyümölcsöt nem tudott kicentrifugálni. Elvetélt sors egy gyümölcscentrifugának lássuk be. :)
