Hallgatom a hátam mögött valamelyik hírműsort amiben arról van szó, hogy több év után kinyitottak valami öltözőszekrényt egy kórházban és abban pisztolyokat meg lőszereket találtak. Mint kiderült a gazdája már évek óta nyugdíjba ment - bár az ebédet még a kórházból hordta -, akkor is éppen ott volt mikor felfedezték a dolgot, így aztán gyorsan meg is kérdezték, hogy ugyan már miért is tartott váltó fehérnemű és munkaköpeny helyett lőfegyvereket a kórházi öltöző szekrényben?
Elképzelem amint a nyugdíjas búcsúztató után a meghatottságtól könnyes szemmel - a munkatársak igazán kitettek magukért - pakolgat ki kopottas kis szatyrába, egy-egy darabnál meg-megállva, hogy mi legyen? Hazavigye még ezt az agyonhasznált trikót vagy kidobja? Vagy ezt a jó meleg pulóvert. Aztán kezébe kerülnek a fegyverek amiket fia bízott rá hogy őrizgesse, óvatosan nézegeti, forgatja majd lassan visszarakja azzal, hogy neki erre nincsen szüksége. Majd bezárja a szekrényajtót és szép komótosan hazaballag. És azóta is hordja a lebbencslevest és társait a kórházból, évek óta minden munkanap elmegy mellette és rá sem hederít.
Nyilván a dolog nem így történt. Az ember nem hülye még ha nyugdíjba küldik is, nyilván nem jelentett volna gondot elvinni, aztán szépen beledobni például egy hídról valamelyik folyóba, vagy elásni, bár az előző jobb ötletnek tűnik.
Tételezzük fel inkább a feledékenységet. Ez már nyugdíjas korban valóban nem ritka dolog. Korábban sem, de akkor azért jellemzőbb az emberre. Tegyük fel, hogy bent felejtette a pisztolyokat és tartozékait. Mint a Rejtő Jenő könyvben az egyik illető aki biztosítási csalást akart elkövetni ezért felgyújtotta a házát csak éppen arról feledkezett el, hogy benn volt az asszony is. Így menekült aztán az idegenlégióba ahol nem nagyon firtatták az ember előéletét.
Vagy mint az én tankörtársam annakidején aki - miután a tanár már beszedte a dolgozatokat - rémülten rohant ki a tanári asztalhoz kikapta a tanár kezéből a stócot és elkezdte keresni a magáét. Persze már mindenki őt figyelte hogy mi lelte, hát szegény benne felejtette a puskát a többoldalas ZH-ban, naná, hogy rohant kiszedni. Persze itt már csak a puska visszaszerzése jelenthetett némi hasznot mert a ZH-t ott abban a pillanatban leosztályozták. Akkora karót kapott rá, hogy kilógott a vége. Ő viszont első blikkre azt gondolhatta, hogy ha kiszedi a bennfelejtett puskát akkor nem is derül ki, hogy puskázott. Hát igen, stresszhelyzetben nem teljesen normális az ember, hiszen már vagy ötven szempár figyelte mit csinál.:)
De ha már a puskázásnál tartunk elmesélnék még valamit. Nem voltam én nagy puskázó, de Politikai gazdaságtanból nem kedveltük egymást az oktatóval aki mellesleg egy csinos hölgy is volt. Nem tudom már mitől, de így alakult. Éreztem, hogy nem lesz könnyű megszabadulni tőle, egy-két pótzéhá meg ilyesmi kinéz majd nekem akármit is írok. Így aztán mikor eljött az évközi ZH ideje én is felfegyverkeztem különféle "szakirodalmakkal". Na most egy baj volt, hogy kicsit késve érkeztem az előadóba és már csak az első sorban volt hely. Gyorsan leültem, beraktam a padba a "segédanyagaimat" és elkezdtem dolgozni. Az óra végén odalépett hozzám a tanárnő és minden szó nélkül egy hatalmas egyest írt rá. Én meg csak néztem rá kérdően, majdnem felháborodva, hogy mi a fenét csinál? Ekkor mondta, hogy ugyan menjek már ki előre a dobogóhoz és nézzem már meg a padot. Én meg megnéztem, és elhűltem mert a padról felelőtlen elemek letörték az első lapot és teljesen látható volt az én teljes puskakészletem meg az is ahogy használtam. Mondanom sem kell, hogy az én ZH-m leosztályozása sem került túl sok energiájába, ott helyben lerendeztük a dolgot.
Hát jó messzire elkanyarodtunk a feledékenységtől, dehát eszembe jutott, gondolom elmondom. :)
