Enni jó, gondolom én azok után, hogy megettem 2 sós heringet és eltoltam magam elől a tányért, majd leküldtem még egy kis kisüsti pálinkát is, hogy ha már hal hadd uszingáljon.
Ezt a sós heringet én a Corában fedeztem fel az utóbbi időben. Származását tekintve szerintem a baltikumi vizekről származhat. Az eladó ugyan nem tudta megmondani, Hollandiát emlegette, amit én elnéző mosollyal nyugtáztam. Ilyen hering szerintem csak a Balti tenger környékén van. Na jó, esetleg a Barens tengeren Murmanszk vidékén ahol a Kurszk nevű tengeralattjáró is elsüllyedt jó néhány éve. Tehát egyértelműen tengeri halról van szó és nem tévesztendő össze a ruszlival ami ecetes hal, szemben az általam kedvelt hallal ami csupán sózva van. Én sem régen fedeztem fel, talán 4 hete, hogy először láttam a Corában. Ott szerénykedett három darab a jég tetején. Valahogy megéreztem a különleges ínyenc falatot. Közelebb lépve láttam szép formás darabok, kicsit közelebb hajolva érzetem azt az illatot amit csak a sózott hering tud magából árasztani. Gyanítom, hogy a feldolgozás is minimum Ukrajnában történhetett, de nem zárom ki a baltikumi államokat sem. Mert hogy nem itthon az biztos. Itthon ezt így nem tudnák megcsinálni. Ehhez kell az a sok százéves tapasztalat amit csak tőlünk keletre tudnak. Igaz akkortájt még hordókból árulták ezt a fajta halat. Egyszer jó húsz éve nekem is sikerült Moszkvában egyenesen hordóból vennem. Összehasonlíthatatlanul finomabb mint a konzervdobozban árusított. Egyébként ennek a sós heringnek a neve oroszul szeljódka, vagy sziljódka.
Egyébként mikor én először megláttam ezeket a hatalmas konzerv dobozokat a moszkvai nagy élemiszer boltokban azt hittem, hogy ebben ugyanolyan szardíniák vannak mint a többi - nálunk kapható - orosz halkonzerves dobozokban, csak jóval több hallal. Akkor már egyre inkább élt bennem a nagy ország nagy nép mítosza, no - gondoltam - akkor nagy a konzerv is.
Meg is vettem egyet úgy péntek tájékán, gondoltam, kitart a hét végén. Három nap alatt csak megeszem ennyi halat. Mikor kinyitottam, akkor tátottam csak el a számat. Ebben a nagy kb. 30 cm átmérőjű konzerv dobozban volt vagy 12 darab hal. Sózott hering. Valamilyen vízszerű lében. De hogy még ízletesebb legyen kibelezve sem volt. Szerintem ahogy fogták ki a halakat a tengerből rakták egyenesen a dobozba. Na jó, talán kicsit sóztak rajta. Illusztrációként hadd mutassam meg egyik barátom Misa fiát, aki Rigában egy ideig dolgozott ilyen halfeldolgozóban. Igaz náluk már legalább a fejet levágták, de a halak mérete stimmel.
Visszatérve az én konzervemre, pénzt adtam érte, hát fel sem merült bennem, hogy kidobjam. Meg egyébként is. Egy-egy gasztronómiai kihívásnak soha nem tudtam ellenállni, így hát nekiláttam. Levágtam a fejét, felhasítottam a végbélnyílástól kiindulva a hasát majd beleit kiszedve megmostam és már készen is volt a finom előétel. Mert azon a földön ez a halacska előételnek számít. Na nem egyedül, szokott még az asztalon lenni fekete és vörös kaviár, különféle füstölt halak a lazacfélékből, húsok és saláták, sprotni- és kilki haldarabok füstölve és paradicsommártásban, és még egy csomó mindent. A Szovjetunióban szokták volt mondani a brezsnyevi időkben, hogy a boltokban semmi nincs de a kamrában minden. Hát egy-egy ünnepi alkalommal valóban volt minden: húszféle előétel (zakuszki), aztán meleg ételek és vodka rogyásig. És tósztok egymás után, ami után persze inni kellett azután pedig harapni valamit ezekből a finomságokból. Mint például ebből a heringből is amit jó bő hagymával szervíroztak az asszonyok.
Beszereztem hát én is egy kis hagymát a szomszéd szobából, dehát akkor már áthívtam őket is, aztán ők sem jöttek üres kézzel, meg hát mikor már nagyon hangosan orditottuk a népdalainkat átjöttek mások is, úgyhogy éjfélre nem is maradt az én halacskáimból.
Visszatérve a kezdő gondolataimhoz, jóleső érzéssel dőltem hátra, miközben megfogalmazódott bennem a gondolat: enni jó. Jó, mert először az ember érzékszerveire hat, maga a látvány is kellemes érzéseket kelt a magamfajta gourman-ban, ehhez járul hozzá az illat és íz, és már igencsak jól tudja érezni magát az ember. Aztán szokás valamivel öblögetni is, ez is fokozza a test és a lélek örömét amire aztán a jóllakottság érzése teszi fel a koronát. Az ember jóleső érzéssel csukná be a bicskáját ha még bicskával enne, dehát hol vannak már azok az idők. És az ember arra gondol, hogy az élet szép, élni jó, és néha hajlamos, hogy arra gondoljon amire az egyszeri repülőgép pilótája mikor befejezvén a reggelijét, megtörölte a bicskáját és imígyen szólt a másodpilótához: "Na elszívok egy szivart, aztán elkapom azt a hosszúcombú stewardes-t". Sajnos azonban a mikrofon véletlenül bekapcsolva maradt így aztán az egész utastér hallotta a kapitány további terveit. Hallotta a hosszúcombú is, aki rémülten kezdett szaladni a pilóta fülke felé, azonban az egyik utas megállította: "Ne siessen kedves, ráér. Előbb úgyis a szivar jön, azután jön majd maga". :)
