Az elmúlt évtizedek során gyakran hangzott el a címben szereplő kérdés mikor oroszul beszéltem ilyen vagy olyan okból. És szinte egy időben hangzott el mindkét oldalról. És a másik oldalon nem mindig csak a Záhonyon túlról érkezettek voltak. Kérdezték ezt csehek, szlovákok, szerbek, sőt keletnémetek is. Jó kérdés - szoktam mondani, de legalábbis gondolni. Egyszerű lett volna megválaszolni ha - úgymond - kint végeztem volna. De nem kint végeztem. Akkor meg honnan? Hát hosszú történet, de azért belekezdek.
Mint minden magyar iskolás abban az időben, én is az általános iskola 5. osztályában kezdtem oroszt tanulni. Aztán talán hatodikos lehettem mikor kezembe került valahonnan egy kiadvány amiből megtudtam, hogy a fővárosban létezik egy könyvesbolt ahol orosz nyelvű könyveket lehet venni. Ez volt a Gorkij könyvesbolt a Váci utcában. Azt is megtudtam, hogy újságokat és folyóiratokat is lehet rendelni a Szovjetunióból. Mint például az ottani úttörő újságot, a Pinyerszkaja Pravdát is. Mondanom sem kell, hogy megrendeltem. Évi 14 forintért nagyon kedvező dolognak tűnt. Végülis csak 40 deka lógyulairól kellett lemondanom, ami ugyan a kedvencem volt akkortájt de ez az orosz újság azért jobban izgatott. Innentől aztán az én kis falum postahivatalába is hetenként kétszer megérkezett ez a bizonyos úttörő újság amit a postásunk lelkiismeretesen ki is hozott nekünk. Ha meg már kihozta én nézegettem, olvasgattam. Kezdetben persze sűrűn lapozgattam az iskolai szótáramat is. Aztán valami hazai úttörő újságban voltak címek, gyerekek címei akik szívesen leveleztek volna magyar gyerekekkel. Nosza kiválasztottam néhányat - persze lányokat, hogy valami élvezet is legyen a dologban - és elkezdtem levelezgetni. Innentől kezdve a Pionyérszkaja Pravda mellett már leveleket is hordott a mi postásunk, meglehetősen nagy gyakorisággal. Megint csak szótárazgatás következett, közben azért ragadt is rám valami.
Közben Pesten járva szüleimet elrángattam abba a bizonyos Gorkij könyvesboltba és megvettem egy halom orosz tankönyvet is. Nagyon olcsók voltak, de így is sok lógyulairól kellett lemondanom. Emlékszem az első nagyobb dolog amivel próbálkoztam a Revizor volt Gogoltól. Ma is megvan az az iskolai irodalom könyv amit olvasgattam, szótárazgattam. Időnként orosz tudásomat élőben is kipróbálhattam amikor nevezetesebb ünnepeken a falu vezetői a közeli Herédről szovjet tiszteket hívtak az ünnepi elnökségbe. Ezek a November 7-i meg Április 4-i ünnepségek voltak. Én ilyenkor a kint maradt sofőrökön gyakorolgattam. Ekkor éreztem meg igazán először milyen jó dolog egy idegen nyelvet ismerni. Minden alkalmat megragadtam, hogy beszélhessek. Voltak üzemi kirándulások ahol néha szintén voltak oroszul beszélő vendégek. Én mindig ott sertepertéltem körülöttük. Voltak gyerekek is - akkor a tisztek családostól laktak itt -, hát velük tényleg könnyen megértettük egymást.
Új fejezet kezdődött az orosz nyelv tanulásában mikor 1963-ban elkerültem Esztergom-Kenyérmezőre technikumba. A szomszédos Esztergom-Táborban egy hatalmas szovjet bázis volt rengeteg katonával. Ezek a katonák magukban nem nagyon mászkálhattak kint a városban de csoportosan időnként kijutottak a laktanyából. Vasárnaponként elég volt a Bazilika közelében ücsörögnöm, mindig voltak katonák akiket nem érdekelt a benti látnivaló, ezek kint maradtak én meg beszélgettem velük. Az iskolai tananyagon én már régen túl voltam, nagyon nem vett igénybe. Orosz tanárnőm is tudta ezt ezért békén hagyott. Én meg orosz órán is olvasgathattam mindenféle orosz könyveket. Benevezett középiskolai tanulmányi versenyre is ahol azonban átütő sikert nem értem el, mert a nyelvtan tudásom azért hagyott némi kívánnivalót maga után. De én azért verseny előtt elballagtam a laktanyába ahol nagynehezen be is engedtek és kerítettek nekem egy tanárnőt aki átnézte a fordításaimat.
Az egyetemen 2 évig tanultam még oroszt, hát nekem ez azért elég unalmas volt. Tankörtársaim nem sokat tudtak oroszul, volt akinek még az írás is gondot jelentett. Majdnem úgy mint az egyszeri anekdótában, mikor a tanár bement az első orosz órára hatalmas mosollyal, hogy "Zdravsztvujtye ribjáta" majd odament az egyikhez azzal, hogy "Kak tyibja zovút?" mire az zavartan motyogta, hogy "Tizennyolc, csak nem tudom mondani oroszul".
Itt igazi áttörést csak a harmadév utáni nyári építőtábor hozott ahová volt szerencsém huszadmagammal elutazni. De ez már egy újabb fejezet lesz itt a Morgóban is. :)
Megjegyzés: Azok számára akik már nem tanultak oroszul egy kis segítség: az első orosz mondat üdvözlést jelent. A másodikban a tanár azt kérdezi a diáktól, hogy hogy hívják. A diák csak sejti mit kérdezhet, helyesebben azt hiszi a tanár a kora felől érdeklődik, ezért mondja amit mond. Azokban az időkben ez volt az a tipikus két kérdés amire mindenkinek illett tudni válaszolni.:)
