Rendezgettem a könyvespolcot és kezembe került egy könyv, amit gyerekkorunkban a bátyámmal több mint tízszer elolvastunk. Nem emlékszem már pontosan hányszor, de ha mégis mondanom kellene egy számot, akkor azt hiszem én tizenkétszer, a bátyám meg egyel többször, tizenháromszor. Na nem azt a könyvet, hanem egy ilyen című könyvet. Az eredeti, szép nagy alakú, sok oldalas könyv volt, keresztapánk ajándékozta nekünk valamilyen alkalomra. Mi meg szerettünk olvasni, rá is vetettük magunkat. Már nem emlékszem volt-e veszekedés azon ki mikor olvassa, ahogy ismerem magunkat igen, de tény, hogy faltuk az oldalakat. Nem volt ez egy nagy durranás. A háborúban kezdődött és nem sokkal azután fejeződött be. Az utolsó események már a felszabadulás utáni 1-2 évben játszódtak.

Arról szólt, hogy egy pesti utcában lakó gyerekek összefognak, együtt játszanak, együtt vészelik át a háború néhány évét, beleértve a nyilas korszakot is. Közben alkalom nyílik jó cselekedetekre is, meg arra is, hogy az író bemutassa hogyan telnek a felnőttek napjai a második világégés vége felé. Jó könyv volt, szerettük. Aztán az eredeti mű az évtizedek során elkallódott, nem is kerestük nagyon, elég volt a tizenvalahányszori elolvasás. Na de ideje, hogy leírjam már végre mi is volt ez a könyv. Hát ez nem volt más mint a Hárs László által írt Majd a gyerekek. Akkor nem tudtam, ma már tudom, hogy ez egy trilógia, három részből áll. A cím arra utal, hogy ha a felnőtteknek valami gondjuk támadt , akkor mind azt mondták, hogy majd a gyerekek. Mármint, hogy majd a gyerekek megoldják. És mint olvashattuk, meg is oldották.

Teltek-múltak az évek, elvégeztem az egyetemet, megnősültem, éltem dolgos hétköznapjaimat, nem sok időm volt könyvet olvasni, inkább folyóiratokat olvastam, eszembe sem jutott, hogy létezik egy ilyen könyv, mígnem egy leárazásnál meg nem láttam egy kötetet aminek ez volt a címe. Kézbe vettem, lapozgattam, vékonynak tűnt. Hát persze, hiszen csak egy részt tartalmazott a háromból. Megvettem, lepengettem a kemény 10 forintot és otthon egy este elolvastam. Másnap meg beindultam megszerezni a többit is. Nem kevés utánajárással az egyik könyvtárból megszereztem még egy kötetet. Ez könyvtári könyv volt, jobb híján lemásoltam. Aztán szemrevételezve kincseimet megállapítottam, hogy már csak egy rész hiányzik és együtt lesz a teljes mű. Könyvesboltokban és antikváriumban nem találtam, könyvtárakban sem, maradt egy utolsó lehetőség: valahonnan kiderítettem az író özvegyének a lakáscímét és már ment is a levél a fővárosba a Nyáry Pál utcába. Szépen leírtam, hogy mennyire fontos nekem ez a könyv, és kértem ugyan küldené már el nekem a hiányzó kötetet. És az özvegy elküldte. Postán. Én meg lemásoltam és küldtem vissza. Végre együtt volt a teljes mű, el is olvastam ismét. Aztán arra gondoltam, milyen jó, hogy megvan, majd a Peti fiam is biztos szívesen elolvassa. Hát ebben tévedtem. Én őrizgettem a nehezen beszerzett könyveket, ő meg járta ki az osztályokat sorban egymás után de a könyvet csak nem akarta elolvasni. Egy idő után aztán feladtam, tudomásul vettem, hogy ő bizony ezt már nem fogja elolvasni. Pedig nem tanult ő rosszul, olvasni is jól tud, de ez a könyv végképp nem érdekelte. Hát van ilyen. Majd elolvasom én. Igaz, mikor gyűjtögettem akkor újraolvastam őket de hát annak már van vagy 15 éve. Épp ideje újra elolvasni.:)