Szombaton reggeli után beugrottunk Krakkóba.
A reggeli egyébként az újabb szokásoknak megfelelően svédasztalos volt, nem is tudtam ellenállni. De semmi baj, tegnap reggel megmértem magam, csak egy kilóval voltam több mint az a minimum amit ezzel az újfajta fogyókúrámmal elértem. Pedig azóta sok minden volt. Voltak például szakestélyek is meg Borbála napok is. És most ez a lengyel út. Úgy tűnik sikerült viszonylag kis súlygyarapodással megúsznom ezt a kis kirándulást is. Most meg már úgyis sorban jöhetnek a kopp-ok, semmi nagy zabálás nem látszik sem közelben sem távolban. Szilveszterig. Ami azért még olyan 7 nap - a maival együtt.
Szóval ott hagytam abba, hogy reggeli után beugrottunk Krakkóba. A tanszéken átadtunk ajándékainkat (jó sok bort meg unicumot) és megnéztük a tanszék újonnan kialakított laboratóriumait. A helyiek becsületére legyen mondva ketten is bejöttek annak dacára, hogy éjjel 2-kor feküdtek le.
Rövid - egy órás - vizitálásunk után nyakunkba vettük a várost. A Wavel nem szerepelt terveinkben, láttuk már néhányszor. Inkább a város központjában lévő teret vettük célba. Persze itt is karácsonyi vásár volt, árulták a sok bóvlit, csak kicsit drágábban mint nálunk. Volt konflis is mint Bécsben vagy Budán a Várban, csak itt a marketingesek abban bíztak, hogy a csinos fiatal női kocsisok fogják vonzani a férfi utasokat, de nem nagyon vonzották. Pedig igen kedvesen hívogattak bennünket, de mi már kinőttünk abból, hogy boldoggá tegyen bennünket az ha egy női kocsis pattogtatja az ostort a lovak fara fölött. Így aztán végignéztük az árusok kínálatát majd úgy döntöttünk, hogy sétánkat kiterjesztjük ebédelő hely keresésére is. Innentől tehát nem csak a kirakatokat néztük hanem az éttermek kihelyezett étlapjait is. Sajnos az ott feltüntetett árakat drágának találtuk ezért aztán végülis a szállodánk éttermében ültünk le egy kicsit megpihenni és természetesen vacsorázni. Mondanom sem kell, hogy nagyjából ugyanazért az árért amiket a városban is láttunk.:) Na mindegy, finom volt, jól is laktunk.
A néptelen szállodában csak mi voltunk, a nagy csendességben kinyitottunk egy üveg hazai bort, amitől kellőképpen el is álmosodtunk. Így aztán mikor 8 tájban - már az ágyban - letettem a szemüvegem és az újságomat az éjjeli szekrényre és úgy döntöttem pihentetem kicsit a szemem, ez a szempihentetés úgy nagyjából éjjel fél 2-ig tartott. Akkor is csak kis időre szakítottam meg a pihentetést, na persze ez sem igaz mert az ember ilyenkor is alszik picit és - mivel úgyis sötét van - inkább hallás alapján kontrollálja azt amit csinál. A csobogás kitűnő visszajelzés, hogy minden rendben van.
Reggel aztán első körben 7-re mentünk reggelizni mivel a szobában lévő szállodai tájékoztató szerint vasárnap a reggel ideje 7-11 között van. Hát úgy néz ki a dolog, hogy ezeket a brossúrákat nekik is forgatniuk kéne nem csak a vendégeknek, így aztán mint a portán kiderült csak 8-kor lesz reggeli. Odamentünk hát 8-ra is de csak egy riadt macsek futott el előttünk a kijárat irányába. A sötétségből arra következtettünk, hogy itt 8-kor sem lesz reggeli.
Én kicsit körülnéztem, egy szekrényben találtunk 2 almás rétest, egy majdnem teljes tortát, rostos ivóleveket valamint egy kosár yoghurtot. Én ugyan - mint az már közismert minden Morgómedve fan (rajongó) előtt - a kefírért vagyok megveszve (hungarocellel) de jobb híján beértem volna ezzel is. Végülis úgy döntöttünk, hogy futunk még egy kört a recepciónál. És - mint bebizonyosodott - érdemes volt. Csakhamar jött egy fiatalember és ha svédasztalt nem is varázsolt nekünk de 4 tányért megrakott mindenféle finomságokkal. Nem is számítottunk rá de még a tojásrántottát sem spórolták meg, kaptunk azt is. Jó kis lucullusi lakomát csaptunk a nehézkes kezdés ellenére. Aztán meg indultunk haza.
A határ közelében egy Tescoban elköltöttük maradék zlotyjainkat. Én sört vettem mert lengyel sör az itt nincs. Tudom hizlal, de majd beosztom. :) Kicsit furcsa volt, hogy - például odafelé - úgy mentünk át a határokon, hogy senkit nem láttunk, csak a tábláról tudtuk meg, hogy innentől már Szlovákiában illetve Lengyelországban járunk. Hát igen, túl sokat éltem én szigorú határok között, egyszer majd erről is mesélek. Most viszont további kellemes ünnepeket kívánok. Pihengessünk még egy kicsit.:)
