János bácsi már biztos nem él. Már akkor is volt vagy 65 éves mikor megismertem. Én akkortájt udvarolgattam a későbbi feleségemnek. Nyaranta nagy élet volt Miskolc-Tapolcán a Kiss József utcában. Volt azon a telken egy faházacska, szerintem nem több mint 25 négyzetméter. Két helyiségből állt, abban volt annyi ágy hogy a család szűkösen elfért. Konyhára már nem futotta, az előtérben volt egy kétplatnis villanyrezsó, azon készült ebéd, meg néha a vacsora is.
Napközben nagy vendégjárás volt, de aludni - a háziakat kivéve - mindenki hazament. Voltak akik Miskolcon laktak, ők haza buszoztak, a pesti úriasszonyok meg kivettek egy szobát a közelben, ott délig aludtak, azután átsétáltak hozzánk - az egyszerűség kedvéért így mondom. Megebédeltek majd leballagtak a termálba. Fürdés után jól esett egy kiadós séta a parkban - akkor ez még gyönyörűszép volt a sok virággal és rendben tartottságával. Aztán következett még egy kis üldögélés a telken a fa alatt és mindenki ment haza. Vacsorázni már mindenki otthon vacsorázott, a kis házban csak a háziak maradtak. Akik nélkülem is voltak öten. Én sem ott aludtam, egyébként is még csak udvarló voltam, nem volt ekkora szabadosság mint manapság, hová is vezetett volna?:)
János bácsi a beszerzőnk volt. Ott lakott valahol a közelben, kicsit fentebb mint mi laktunk. Délelőttönként begyűjtötte az utcában a háziasszonyoktól kinek mire van szüksége a boltból és beszerezte. Nyáron akkor még sok vendég volt Tapolcán, sokan oldották meg az étkezést is a sarkon lévő boltból és tejivóból, elég rendes sorok alakultak ki. Na ezek miatt a sorok miatt nem ment senki szívesen a boltba, és egyúttal ez biztosított János bácsinak tisztes mellékkeresetet. Gondolom azok akik a sorban mögötte álltak megszívták rendesen, de végül is reménykedésre adott nekik okot, hogy - mivel szállító eszközt nem láttak János bácsinál - egy ember 20-25 kilónál többet nem tud elvinni, tehát egyszer csak vége szakad az ő listájának is. Aztán mikor mindent beszerzett megindult visszafelé és az egyes házaknál leadta a megrendelt dolgokat. A pénzügyi részt nem ismerem nagyon, de szerintem mindenhol úgy működött ahogy nálunk: feleségem nagyanyja átvette az árut és a visszajáró pénzt amiből egy keveset mindig visszaadott. Amit János bácsi mindig mosolyogva illendően megköszönt. Néha meg is kínálták ezzel-azzal.
Egyszer én egy szalonnázásnak voltam tanúja, annyira megtetszett a szituáció, hogy lefényképeztem. Aztán a képből adtam mindenkinek a rokonságból egy-egy példányt, úgy emlékszem János bácsi is kapott belőle. A maradékot meg elraktam a több száz kép mellé egy dobozba. Aztán egyszer véletlenül kezembe került ez a kép, akkor gondoltam arra, hogy írni kéne róla. Ha másért nem azért, hogy azt a tényleg jól sikerült képet megoszthassam a Morgómedve olvasóival. Hát akkor lássuk a medvét, ahogy mondani szokták, íme ő: János bácsi Miskolc-Tapolcáról az 1970-es évek elejéről:
Amint éppen szalonnázik. Hogy mi van mellette nem emlékszem. Nem volt ivós ember, pityókosan is csak egyszer láttam, de azt sem gondolnám, hogy szódavízen élt volna. Az a gyanúm az ott a pohárban egy fröccs lehet jófajta Kövidinkából. Divatos bor volt ez annakidején ha valaki finom hideg fröccsökre vágyott, mint például én is. Igazából nem tudom ki is volt ez a János bácsi, mit dolgozott mielőtt közbeszerzővé (persze nem a szó mai értelmében) vált pedig most érdekes lenni tudni. Nem tudom volt-e családja, azt sem hogy élt. De nem is ez az érdekes szerintem. Inkább gyönyörködjünk ebben az igazán jól sikerült képben.:)
