Kezdem azzal, hogy Béla docensről szóló írásomat jelentős mértékben kiegészítette Vajgerpeti barátom, tehát aki nem szokott kommenteket olvasni azoknak ajánlanám most tegyenek kivételt és olvassák el. Aztán folytatom azzal, hogy tegnap délután elindítottam a gazdikeresést a legkisebb morzsinak, remélem sikerrel járunk. Bár mikor legutóbb kint jártam Mályiban én is hozzájárultam szolíd mértékben Morzsiék téli élelmezéséhez de azért mégiscsak az lenne az igazi, ha a telet már végleges helyén tölthetné.
És akkor most rátérnék arra mit is gyűjtögetek én mostanában. Én bizony TV játékokat és filmeket gyűjtök a televízióból. Videóra. Egy ideig ugyanis csak bénultam néztem, hogy miféle műsorok vannak a TV-ben, aztán szép csendben elkezdtem gyűjtögetni azokat a hetvenes meg nyolcvanas években gyártott TV-játékokat és filmeket amiket a televíziós szerkesztők a TV archívumából bányásznak elő mostanában. Jobb híján, mert pénz újabb produkciókra már nemigen van. Hát ahogy a mostanában készült filmeket elnézem, nem is nagyon bánom. Ezek a modern rendezők úgysem tudnák felvenni a versenyt azokkal akiknek filmjeit mostanában ismétlik. Mert nem akármilyen kincseket sikerült begyűjtenem. Csak néhány film a közelmúltból (zárójelben itt-ott megemlítve a főszereplő nevét): Bolha a fülben (Bárdy György), Míg új a szerelem (Kállay Ferenc), Revizor (sok kiváló szereplővel), A tönk meg a széle, Nagyvizit, Viaszmadár. Vagy a tegnap megnézett film, a Retúr.
Erről az utóbbiról kicsit bővebben is írnék, mert nagyon mély benyomást tett rám. Először is a főszereplők sem akárkik: Sinkovics Imre, Kibédy Ervin, Agárdi Gábor, Bárdy György, Gera Zoltán, Sztankay István és a kevésbé ismert Lohinszky Lóránd. Aztán azok a sorsok amiket ezek az emberek elmesélnek, aminek következtében elveszítették családjukat, lakásukat és amiért esténként felülnek egy-egy éjszakai személyre (mivel ingyen van) és egyébként sincsen hová menniük. Megismerjük a volt gimnáziumi tanárt akit a felesége elhagyott egy másik férfiért, persze vitte magával a 3 gyereket, a lakást és a tanár fél fizetését ami után már nem sok mozgástér maradt számára. Átmenetileg egy albérlet, amit aztán nem tudott fizetni, és nem maradt más mint a "Lordok háza" az éjszakai menedékhely, majd az utca és végül sorstársaival a szabolcsi személy egyik fülkéje. Vagy a jól öltözött, a nyakkendőhöz még mindig ragaszkodó nagyapa aki ellopta az unokáját és most vele együtt foglalja el helyét sorstársaival a fülkében, akit addig is kiszipolyozott a családja amíg dolgozott, de most hogy már nem dolgozik végképp feleslegesnek érzik, de azért a nyugdíjat nem felejtik el elszedni tőle. És sorolhatnám tovább, mert a másik négy ember sorsa is egy-egy tragédia. És miközben nézem a filmet azon jár az eszem, hogy minden embertelenség mellett ott van egy áldozat. Egy fiú, egy gyermek csak úgy lehet embertelen, semmi ember, hogy mellette ott van az aki elszenvedi ezt az embertelenséget. Jelen esetben szülője, nagyszülője. Az egész filmen átsüt, hogy az ember addig ér valamit amíg fiatal és aktív, amíg pénzt tud keresni, ha megöregedett csak láb alatt van. És az idős emberek sajnos sok esetben tényleg így érzik.
És ha már a televíziózásról van szó, nem hagyhatom szó nélkül, hogy megszűnt a Nap-kelte. Szép csendben, egyik napról a másikra. Szombaton múlt egy hete, hogy bekapcsolva a TV-t nem Verebes Istvánt láttam és hallottam hanem valami természetfilm ment. Nem volt jó érzés, mert elég öreg vagyok már ahhoz, hogy tudjam ha csak zenét játszanak a TV-ben vagy - mint itt is - valami természetfilm megy akkor minimum egy pártfőtitkár vagy valami nagy ember halt meg. Mint később kiderült erről szó sincs. Egyszerűen a kincstári TV kiebrudalta a Nap-keltét a TV-ből és ahogy nézem ezentúl maguk fogják megoldani azt a a feladatot amit idáig elődje töltött be. Hát reméljük sikerülni fog, egyelőre valahogy nem látom, hogy jobb lenne. De ne kapkodjuk el a véleményalkotást, várjuk ki a végét.
