Jól elkommentezgettem itt magamnak. :) Gyorsan írok, hogy ne sokáig "csúfoskodjon" az az egy komment. :) Ami igaz az igaz, ma nem nagyon volt ideje a hátamnak fájni. A városban kezdtem. A bankban elintéztem egy-két dolgot, aztán vettem egy vérnyomásmérőt. Van már egy, de sokszor voltam bizonytalan a mérés eredményében, ezért úgy döntöttem veszek egy másikat is. Ez már kézi pumpás, nem kell elemhegyeket venni, bár nem szólok egy szót sem a korábbira, úgy másfél hónapja méregetek vele, de még nem kellett benne elemet cserélni. Mostanában viszont kezdtem kicsit bizalmatlan lenní, így ruháztam be aztán egy másikba is. Most ez lép elő fő-vérnyomásmérőnek, a másik lesz a tartalék és a kontroll mérő. Kicsit drágállottam egyébként, az Intereneten olcsóbbakat láttam, először ki is akartam fordulni a boltból azzal, hogy majd veszek ott, aztán meggondoltam magam. A csudát, az mindig kicsit macerásabb, ezer oka van annak, hogy jobb itt és most megvenni. És megvettem. Nagyon szép kis OMRON vérnyomásmérő, igen örülök neki.

Utána már tényleg a munka jött majd Mályi. De előtte még beugrottam a Cora-ba. Volt néhány vásárlási utalványom be kellett váltani mert lejár. Nem volt túl nehéz ezt az 5 darab 1000 forintos utalványt eldorbézolni, pedig azt hittem nehezebb lesz. Mindenesetre vettem 2 kiló baromfi párizsit is. Tudtam, hogy kicsit sok lesz, de azt is tudtam, hogy egy kiló meg lehet, hogy kevés lesz. Mégiscsak 3 kutya vár engem Mályiban. Tudtam, hogy a maradékot nem dobom ki, én is szeretem ezt a fajta párizsit.

Már fizettem amikor a szomszédos pénztárnál az egyik tanítványomat fedeztem fel. Picit bizonytalan voltam, de amikor az én pénztárosnőm - válaszul a kérdésemre - mondta, hogy szoktak egyetemisták is dolgozni már biztos voltam benne, hogy ő az. Hiába szugeráltam, nem vett észre, végül odamentem a  közelébe és úgy köszöntem rá. Ő is megörült nekem, bár igyekeztem nem feltartani, nehogy eltévesszen szegény valamit. Azért nem semmi, 20 évesen, egyetem mellett ilyen komoly és felelősségteljes munkát vállalni. Minden órámon ott volt egyébként, kivéve egyet amikor egy balettre mentek. Elékéredzkedtek, onnan tudom. Ezt azért jegyeztem meg  mert nem tudtam neki jó jegyet adni, de már azt is tudom miért. Igaz, ez a jegy azért már görbült.:)

Kifelé menet egy szép vizslába botlottam, szegény biztos jobb napokat is látott korábban. Tényleg nagyon szép, ápolt kutya volt, nyakában nyakörvvel. Nem tudom mit véthetett szegény, hogy az utcára került, és ami nem ma lehetett, mert már kicsit el volt vadulva. Próbáltam közelebb hívni de nem jött. Mindjárt meg is volt negyed kiló parizernek a helye. Szegény igen ette. Lefényképeztem,  íme 2 kép:

Itt már kosztolás után van.

Ezután mentem Mályiba. A kimenetelem legfőbb oka az volt, hogy ősszel nem tettem a WC csészébe téli ablakmosó folyadékot. Most meg hallottam a TV-ben, hogy nagy hidegek lesznek, hát siettem kifelé amíg szét nem fagy az egész. Szerencsére nem fagyott szét, még víz volt benne.

Morzsiék természetesen észrevették az autót, rögtön megismerték és már rohantak is a nagy hóban. Gondolom mindenki tudja már, hogy a mi találkozásaink mindig ugyanúgy zajlanak le: ők ugrálnak felfelé, én meg megpróbálom őket úgy simogatni, hogy mind a háromnak nagyjából ugyanannyi simogatás jusson. Közben meg becézgetem, dícsérgetem őket. És mosolygom. Ezután jön az evés. Én állok, vagdosom le a parizer darabokat, jó nagyokat, és adogatom nekik sorban ők meg nyelik mint kacsa a nokedlit. Elég sokat megettek, a második rúd felét már megtartottam. Nem mintha sajnáltam volna tőlük, de már féltettem nehogy betegek legyenek. Hát nagyon nem voltak jóllakva, el is hiszem, nem kis költség lehet azért 3 kutyát tartani. Legutóbb én is részt vállaltam belőle, tudom ez elenyésző a gazdi kiadásaihoz képest, de mégiscsak valami. Ma is megpróbáltam, de nem volt otthon. Semmi baj, majd legközelebb. Ami erre van szánva nem lesz másra elköltve. Készítettem néhány fényképet, ezeket is megmutatom:

Ez itt a legkisebb Morzsi.

Ez pedig a Kismorzsi.

Itt már látszik Morzsi is. Sajnos valami miatt kicsit sötétek.

És végül egy másfél hónappal ezelőtti kép. Akkor zártam el a vizet. Érdekes volt ez a találkozásunk. Mikor mentem el a ház előtt észrevettek de nem tudtak kijönni. A gazdi becsinálhatta a réseket és lyukakat a kerítésen. Én beletörődtem, végülis az ő kutyája, nem szólhatok bele. Kicsit szomorú voltam, hiányoztak, de elfogadtam. Csendben pakolásztam a szobában amikor hirtelen megjelentek az ajtóban. Elnevettem magam, mert mind a három egyszerre akart bejönni az ajtón, ahhoz visztont, hogy beférjenek már túl nagyok voltak. A nevetésben természetesen benne volta az öröm is. :)