Tegnap óta töröm a fejem, hogy miről írjak a Húsvét kapcsán. Mert természetesen nem tehet úgy az ember, mintha nem is Húsvét lenne. Persze az volna a legegyszerűbb, ha idebiggyesztenék valami nyuszit néhány hímzett tojással meg egy húsvéti jókívánsággal, de már viszonylag régen írtam, tehát tudom, hogy írni is kellene. Így aztán töröm a fejem és az égvilágon semmi nem jut eszembe azon kívül, hogy évtizedeken keresztül B. szomszéd volt anyám első locsolója és szegény már kora reggel kapkodott, hogy mire B. szomszéd megérkezik addigra az asztalon legyen minden aminek húsvétkor ott kell lennie. Mert B. szomszéd húsvét hétfőn valószínűleg nálunk reggelizett.
És ez így volt évtizedeken keresztül, hogy ő volt anyám első locsolója. És teljesen igaza volt, én sem tettem volna másképp. Én csak azért reggeliztem meg otthon mert ébredés után nem sokáig bírom éhesen, nekem ennem kell. Mi viszont nem mertünk túl korán elindulni locsolkodni. B. szomszédnak kicsit másfajta elképzelései voltak a locsolkodási szokásokról, így aztán fél 8 felé minden évben meg is jelent. Mi még a bátyámmal bent viháncoltunk az ágyban amikor hallottuk kívülről, hogy megjött az első locsolkodó. Aki aztán leült, megivott egy stampedli pálinkát, jóízűen evett egy kevés sonkát, egy kis kolbászt, elbeszélgetett apámmal majd megivott egy pohár bort és távozott. Bizonyára anyámmal is szívesen elbeszélgetett volna, de ő szegény rohangált fel s alá, hogy felkészítse a három férfit a locsolkodásra, közben meg odafigyeljen arra is, hogy az aznap elkészítendő finomságok se menjenek tönkre a sütőben meg a sparherden. Aztán később mi is felkeltünk, ettünk egy keveset, épp annyit, hogy ne mardossa gyomrunkat az éhség és mi is elindultunk locsolkodni.
A kora gyermekkoromra nem emlékszem pontosan, hogy kivel jártam a lányos házakat. Lehetett a bátyám is, de lehettek a barátaim is. Azok a jópofák a bukszagyárból. Egyre emlékszem, hogy nagyon sok helyre elmentünk és nem csak rokonokhoz. Ekkor még az osztálytársak is a meglocsolandók közé tartoztak. Így együtt viszont ez sok "házat" jelentett, így aztán néha az időből is kifutottunk meg a locsolóvizünk is elfogyott. Mert akkor még a gyerekek azzal locsolkodtak. Locsolóvízzel. Olcsó volt, a célnak megfelelt, színe szemben a kölnivel fehér volt, ezért vízcsapból is lehetett pótolni amit úgy 11-ig kilocsoltunk. Erre csak akkor kényszerültünk amikor hétfőn már zárva tartott a község népboltja, mert volt egy időszak amikor Bakó úr a pult mögött üldögélve felügyelte alkalmazottai munkáját ahelyett, hogy ő is ment volna locsolkodni. Nem tudom mikor lehetett ez, de úgy gondolom 1955-56 tájáról lehet szó. Igyekezni kellett tehát, hogy délig jó sok házat végigjárjon az ember mert szüleink szerint ebéd után már nem illett locsolkodni. Amit mi nagyon sajnáltunk mert azért hamar ráéreztünk a könnyű pénzszerzés lehetőségére is.
Bár az egy-egy helyen kapott pénz mennyisége erősen függött attól, hogy hová ment be az ember. Voltak helyek ahol nem sokat kaptunk, igaz távozásunk után elég sokáig kellett találgatniuk a háziaknak, hogy vajon kik is voltak ezek a gyerekek? Viszont sok kicsi sokra megy alapon bementünk mindenhová ahol lányt sejtettünk. Itt mi sem támasztottunk nagy igényeket, elég volt, hogy volt a háznál asszony vagy lány. Ha lehet korunkbeli, de később a mohóság ördöge is belénk költözött és így már az egyedülálló idősebb asszonyok háza előtt is némi tanakodásra került sor. De aztán valahogy a kapzsiság felett mégis győzedelmeskedett a jóérzés és tovább mentünk valami lányos házhoz. Aztán a jó ismerősök, szomszédok már mélyebben a bukszába nyúltak, de a csúcsot a közeli rokonok jelentették. Itt már a papír pénz illett ami azért azokban az időkben már valami volt. Aztán az ember felnőtt, nem adtak pénzt, mi meg lecsökkentettünk a házak számát, de persze nem a pénz miatt. Egyszerűen úgy illett, hogy csak a szomszédokat, jó ismerősöket, rokonokat öntse meg az ember. Itt aztán az ember hamar túlesett a locsolkodáson, leült, ivott és evett valamit aztán egy rövidke beszélgetés után ballagott tovább, a locsolkodással letudva az éves rokonlátogatást is. Némi változatosságot az hozott a dologba, hogy ha nem a főtt házikolbászt és sonkát kellett enni, hanem például hideg csirkepörkölt darabokat eszegethetett az ember. Mert egy helyen volt az is. Én mindig vártam már, hogy végre odaérjek és telezabáljam magam hideg csirkével. Mert azért ennek mindig hagytam helyet. Nekem ez volt az utolsó hely, nem volt könnyű úgy belőni a korábbi eszegetéseket, hogy itt is megehessem a szokásos mennyiséget.
Ekkor már apámmal jártunk kettesben locsolkodni mivel azzal, hogy 14 éves koromban messzire kerültem a falumból az ismerőseim száma is lecsökkent. Bár nem is ez a jó kifejezés, inkább a kötődés lazult. A rokonok viszont maradtak. Így aztán amíg hazajártunk húsvét hétfőn apámmal meglocsoltuk a rokonokat. Aztán egy idő után már ki-kihagytunk egy egy hétfőt így aztán elmaradtak a locsolkodások is. Illetve itthon Miskolcon leszűkültek a közvetlen családra. B. szomszéd még járt egy ideig hozzánk, aztán szegény anyám betegségével majd halálával ez is megszűnt. Rég nem hallottam felőle, biztos jól megvan. Mivel csak 1-2 évvel lehet idősebb mint én, gondolom ma is locsolkodással kezdi a napot. Csak éppen nem nálunk. Adja Isten, hogy még sokáig megtehesse.:)
Én meg azoknak akik idáig eljutottak kívánok kellemes ünnepeket, sok finomsággal, jó hangulatban.:)
