Legutóbb ott hagytam abba, hogy ha tudtam volna milyen WC viszonyok várnak ránk a Szovjetunióban lehet, hogy nem szorongatom másfél napig a dolgot. Este 11-re értünk Kijevbe, egy kollégiumban kaptunk szállást. Természetesen rögtön felmértük hová kerültünk és mikor megláttuk a WC-t kis nosztalgiával gondoltunk a nemzetközi expressz magunk mögött hagyott, korábban kissé mellőzött mellékhelyiségére. Szorongattuk még egy darabig, aztán másnap reggel csak rászántuk magunkat a dologra. Jól tettük, mert egy egész napos kijevi kirándulás következett, benne egy két és fél órás hajókázással az úgynevezett Kijevi tengeren, ami tulajdonképpen a Dnyeper volt, csak kissé felduzzasztva, hogy a folyón működő vízi erőművet működtetni tudja. Nem is lett volna rossz ez a kirándulás, ha előtte szólnak, hogy mennyi ideig fog tartani és, hogy a hajón nem lesz WC. Már nem emlékszem, hogy egyáltalán nem volt, vagy csak be volt zárva, de tény hogy már nagyon vártuk, hogy végre kikössön és találjunk egy nyilvános WC-t.
Most viszont még térjünk vissza egy kicsit a kollégiumba. Életemben ekkor ettem először káposztalevest és pörköltet reggelire. Utóbbit valami kásafélével, amit hosszú évtizedekig nem tudtam megkedvelni. Néhány nap múlva - már a táborban - a lányok is csak pörköltet adtak ha az volt ebédre vagy vacsorára. Amit aztán én kenyérrel szépen kitunkoltam. Érdekes volt ez az ebédszerűség a kora reggeli órákban, de azért beburkoltuk.
Aztán a napközbeni csalinkázásaink közben életünkben először megpróbálkoztunk a kvasszal is, aminek szintén nem lettem nagy rajongója. Lehet, hogy a csalódás miatt is, ugyanis mikor megláttuk már elég magasan járt a nap és igen szomjasak voltunk. Először azt hittük sör. Egy fehér köpenyes asszonyság mérte egy félliteres sörös korsóba a sörhöz igencsak hasonlatos, habzó italt. A népek boldogan kortyolgatták, beálltunk hát mi is a sorba. Aztán mikor nagy mohón belekortyoltunk akkor kezdtünk prüszkölni, hogy mi a csuda lehet ez? Ukrán vezetőnk szépen elmagyarázta mi ez, de nekünk már magyarázhatta, mi csak azt néztük, hogyan szabadulhatnánk meg tőle. Már nem is emlékszem, lehet, hogy volt ott valami lavórféle és abba bele lehetett önteni a maradékot. Nyilván akik döntöttek a lavór méretéről nem számoltak velünk, akik majdnem az egészet kiöntöttük. Igaz, nem mind a húszan mert mikor a többiek látták, hogy ez nem sör, már nem is álltak be a sorba. Vessünk egy pillantást az alábbi képre, nagyjából mi is ilyent láttunk 1971 nyarán.
A következő kép jobban hasonlít arra amit mi láttunk, annyi különbséggel, hogy ezen a képen nem kvaszt hanem tejet mérnek:
A kvasz egyébként valami erjesztett ital, alapja a rozskenyér, kell még hozzá élesztő és cukor valamint természetesen víz. Bővebben itt olvashatunk róla.
Másnap indultunk tovább Harkovba, ahová rendben meg is érkeztünk. A kollégiumi viszonyokon már nem lepődtünk meg, kezdtünk hozzászokni. 3 napig voltunk Harkovban, ami arra volt jó, hogy kicsit összebarátkoztunk azokkal az ukrán és egyéb nemzetiségű diákokkal akikkel néhány nap múlva együtt utaztunk Kazahsztánba, hogy ott egy hónapon keresztül együtt lakjunk és dolgozzunk. Persze alkalom nyílott arra is, hogy megnézzük a város nevezetességeit is, valamint kicsit közelebbi ismeretséget kössünk az oroszok nemzeti italával a vodkával is. Ezt igencsak jól tettük mert egy hónapig nem volt lehetőségünk a vodkázásra. Illetve nekem egyszer, de ez különleges alkalom volt, majd elmesélem valamikor. Most viszont elköszönök azzal, hogy legközelebb itt folytatom.:)
