Hát valóban nem. Sőt már a tegnapi sem az volt. De haladjunk sorjában. Tegnap este elmentem gyógyszert íratni a háziorvosomhoz. Útban hazafelé megálltam a gyógyszertárnál. Úgy döntöttem, hogy most csak azt a vérnyomáscsökkentőt váltom ki amiből elfogyott az itthoni készlet és egy másik gyógyszert a hátfájásomra. A kocsiban gondosan kiválasztottam a 2 receptet és bementem a patikába. Természetesen megint olyan sorba álltam ahol az anyukák hosszasan konzultáltak mindenféle gyógyszerekről én meg vártam, hogy befejeződjön ez a hosszúra nyúlt megbeszélés és végre rám kerüljön a sor. Úgy 10 perc várakozás után oda is adhattam a recepteket és hölgy elkezdte kikészíteni a gyógyszereket, úgy ahogy szokták, rárakni a receptekre. Ekkor már láttam, hogy nem jó receptet hoztam be, elnézést kértem és megkérdeztem kimehetnék-e? Igen, mondta ő, és a következő vevőhöz fordult. Én meg kiballagtam a kocsihoz és nem találtam a kulcsot. Minden zsebemet többször átnéztem és nem volt meg. Visszamentem, mondtam, hogy baj van, nincs meg a kocsikulcs. Bent is jól körülnéztünk de nem találtuk. Jobb híján kifizettem amiket kikészített és elköszöntem. A kocsihoz érve az üvegen keresztül elkezdtem befelé nézegetni és meg is láttam a kalaptartón a kulcsot. Persze be volt zárva. Pech! Ballaghattam haza a pótkulcsért. Bosszús voltam mert mindig ügyeltem arra, hogy a kulcsot mindig a zsebembe tegyem, soha ne tegyem le belül a csomagtartóban. Nyilván nem figyeltem oda. Na mindegy - gondoltam. Szépen haza - és visszaballagtam, elintéztem a gyógyszert, most már azt amire valóban szükségem volt és ha már ott jártam beugrottam a boltba is. 3 dolog érdekelt, olyanok amik akciósak mostanában. A háromból sikerült is vennem kettőt. Elhoztam mind a 4 pálpusztait és vettem néhány pár debrecenit is. Ez a bolt nem az olcsóságáról híres de ezekkel egész jól jöttem ki. Szívesen vettem volna még az akciós sóletjükből is (marhahússal) de nem volt. Nem baj gondoltam, majd holnap. És hazaérve a nagy sétálás után jól is esett néhány pár debreceni.

Ma reggel dolgom volt, nem értem rá boltba menni, a bevásárlás kora délutánra maradt. Most az üzletlánc egy másik boltját kerestem fel. A dolog nem jól indult. Levettem a polcról egy doboz tojást, bele volt akadva egy másikba, az jött vele együtt, igaz én ezt nem vettem észre, így aztán leesett a doboz úgy, hogy néhány tojás - kiesvén a dobozból - öngyilkosként vetette magát a mélybe. Ezek az önpusztító tojások aztán engedve a gravitáció csábításának végigcsurogtak a nadrágomon nagyjából fél comb magasságtól a bokámig. Így tojásoktól csöpögve tettem néhány kört a sajtos polc előtt, de a pálpusztainak már csak a helyét találtam. Közben szóltam  egy dolgozónak, hogy kicsit tojásos lett a padló a hűtőpult előtt, bocsánat, én voltam, esetleg csináljanak vele valamit.

Ezután a csemege pult előtt tettem néhány kört de a tegnap este megízlelt, meglehetősen finom debreceninek nyoma sem volt. Kérdésemre az eladó csak morgott, hogy holnap reggel. Elhúztam a számat és elkezdtem tűvé tenni a házat a szintén akciós sólet után (marhahússal). Sehol nem találtam. Hát ennyit az akciókról. A tojás mellé vettem még kenyeret, egy vízkőoldót meg egy mustárt, néhány zöldpaprikát és beálltam a sorba. Elég lassan haladtunk, ott unatkoztam mikor megláttam egy táblát. A plafonról lógott le, hogy akciós sólet (marhahússal) ennyi és ennyi. Nyíl nem volt, de éreztem, hogy most megtaláltam.  Gyorsan kiálltam a sorból, egy idősebb hölgy foglalta el a helyemet. Ész nélkül rohantam a táblához és a legalsó polcon meg felismerni véltem a reklám újságban 469 forintért hirdetett sólet konzervet. Mohón vetettem magam a dobozokra, négyet rögtön magamévá tettem. Keveseltem, ezért az árért bolondnak is megéri gondoltam. Lehajolva láttam, hogy egészen hátul még van egy. Megpróbáltam elérni, de sajnos nem ment. Feladtam. Elég ez a négy, gondoltam, nem szabad a mohóság bűnébe esnem. De aztán rájöttem, hogy ha kissé oldalt állok el fogom érni. El is értem és kezemmel boldogan érzékeltem, hogy nem is egy hanem két darab konzerv lapul egymásra helyezve. Gyorsan lelöktem a felsőt, az kigurult, ezután valahogy már az alsót elérni is gyerekjáték volt. Boldogan öleltem volna magamhoz a sólet konzervjeimet (marhahússal) ha nem modern időket élnénk, amikor a vásárló már bevásárló kocsiba pakolja az olcsón megszerzett finomságokat. Én is így tettem és mentem vissza a pénztárhoz.

Már ideje volt mert a pénztárostól kezdve mindenki engem keresett akinek a vízkőoldója, kenyere és paprikái a tojással és a mustárral együtt már ott sorakoztak a pénztáros előtt, aki ezeket akkurátusan be is ütötte a pénztárgépbe. Csak éppen olyan nem látszott aki majd kifizeti. De szerencsére én is megérkeztem a konzervjeimmel és így mindenki megkönnyebbült. Az ideges arcok kisimultak, az emberek mosolyogni kezdtek mind egymásra mind pedig rám, látván mekkora örömet tud okozni nekem néhány akciós sólet konzerv (marhahússal). Gondolom mondanom sem kell, hogy én ezekről teljesen elfeledkeztem. Fizetésnél még lelkesen meg is jegyeztem a pénztárosnak, hogy hát ezek miatt jöttem be. Aztán megmondta az összeget - amit én magamban kicsit sokalltam - majd kifizettem és hátrébb húzódtam, hogy megnézzem mi is került ezen több mint 6000 forintba.

Persze szemüveg egy szál se, ott meresztgetem a szemem a blokkra, nagynehezen felismerek egy csomó 700 forinton felüli tételt. Gondoltam, hogy ezek lehetnek az én sólet konzervjeim. De hát mitől kerül ez több mint 700 forintba - hülledezek - amikor a prospektusban biztos, hogy 500 forint alatti összeg szerepelt? Nézem a konzervet, hát igen a méret stimmel, a bab is, a marhahús is, csak ez nem sólet hanem babgulyás. Puff neki, van egy csomó babgulyásom hétszáz valahány forintért a 469 Ft-os sóletből meg (marhahússal) egy szál se.  Hát jól nézünk ki. Egyébként azért nem tudom mennyiért vettem a babgulyásokat mert lent maradt a blokk a kocsiban ahol már volt szemüveg az alaposabb ellenőrzéshez. Hát ez a két nap tényleg nem az én napom volt, ideje már szabadságra menni. De azért holnap hajnalban csak lenézek ide a másik boltba és megpróbálok valamit behozni a mai veszteségből.:)