Azért itt mindig történik valami. Mármint a városban. Délutáni alvás után némiképpen zákányosan bámulom a képernyőt, ha tehetem mindig megnézem a helyi TV hírműsorát, így van ez ma is. Az egész nem több 15-18 percnél és az ember mégiscsak tájékozódik a városban történt legfontosabb eseményekről. Mint például most is, amikor a napsütésben nyugágyakban békésen olvasgató emberek látok. Igaz, úgy látom egyelőre inkább az önkormányzat tisztségviselőiből kerülnek ki a békésen olvasgatók. Új kezdeményezésről számol be a riport, miszerint a város egyik - nemrégiben rendbe hozott - terén ezután bárki beleülhet egy nyugágyba és könyveket valamint egyéb kiadványokat lapozgathat. Nem vagyok benne biztos, hogy a szépirodalmi klasszikusok is bele tartoznak-e a kínálatba, egy dolog azonban biztos: a város történelmével, történetével kapcsolatos kiadványok biztosan olvashatók lesznek. A napfényben úszó téren olvasgatók egyfajta békés nyugalmat sugároznak a nézőnek. Már már a K. und K. időket idézi, igazi gemütlich hangulatot sugároznak a képek. Javaslom klikkeljünk ide és megnézhetjük az általam látott riport videóját is. Szinte kedvet érzek, hogy én is elmenjek, kézbe vegyek egy Miskolcról szóló érdekes kiadványt és óvatosan belesüppedjek az újonnan vásárolt nyugágyak egyikébe. Mindezt természetesen a könyvtáros kisasszony aggódó tekintetétől kísérve, aki nem biztos benne, hogy a nyugágy ki fogja bírni az én meglehetősen férfias, fogyókúráktól sanyargatott, de azért a normálistól mégiscsak elég messze eső testsúlyomat. Én persze igyekszem majd úgy beleereszkedni ebbe a nyugágyba mintha hímes tojások fognák fel a súlyomat, de attól tartok hiába lenne az óvatosság, a nyugágy néhány meggondolatlan mozdulatom után fáradtan adná meg magát és diszkrét reccsenéssel leszakadna. Mindenesetre kacérkodom a gondolattal, hogy elmegyek és megnézem magamnak ezt az Olvasóligetet. Ha meg már ott leszek bele is ülök egy ilyen nyugágyba. Már csak azért is, hogy kipróbáljam milyen képet vág a könyvtáros hölgy. Mert nyilván hölgy lesz az illető. Én életemben egy férfi könyvtárost láttam, de szerintem már ő is nyugdíjas. Könyvtáros alatt most azt értem akinek odaadom a kérőlapot, hogy mit kérek, ő meg kihozza.
Most jut eszembe, hogy nem egyet, kettőt ismertem. A másik a Megyei Könyvtárban dolgozott még a 70-es évek elején. Ő hozta ki nekem a könyveket a raktárból. Amikor a Megyei Könyvtár még az Erzsébet téren volt, ahol most a Miskolci Akadémiai Bizottság székel. Néhány hindi nyelvvel kapcsolatos könyvet vettem ki és bár a könyvek kihozatala már nem az ő feladata volt, ezeket ő hozta ki, hogy megnézzen magának. Nem csak megnézett persze, hanem váltottunk is egy pár szót. Ugyanis tudott hindiül. Én meg - másodéves egyetemistaként - hosszas vívódás után akkoriban döntöttem a hindi tanulása mellett. De aztán hamar meguntam, az első néhány lecke után feladtam. Azért írni és olvasni megtanultam, meg talán az első két leckét is. A tankönyvem és szótáram ma is megvan.
Visszatérve azonban az Olvasóligethez, nem rossz kezdeményezés ez. Kár hogy kicsit későn jött. A nyárból már nem sok van hátra, 2-3 héten belül kezdődik az iskola, az emberek is visszamennek szabadságról a munkapadok és az íróasztalok mellé, az időjárás zordabbra fordul és szegény könyvtáros kisasszony is fázósan húzza majd összébb kardigánját. De addig én még valamelyik nap elmegyek egy kicsit olvasgatni, meg megnézni a könyvtáros hölgy tekintetét mikor beleereszkedem az egyik nyugágyba.:)
