No nem én, hanem Vágó István az, aki kinyitotta a száját. Mégpedig Bárdos Andrásnak, aki napokon, sőt heteken keresztül járt a "Vágó villába". Szinte látom magam előtt, ahogy másodpercnyi pontossággal érkezik és cipőjéről alaposan leveri a sarat mielőtt belépne a házba. Ami végül is jó modorra vall, hasonló esetben én is elvárnám ugyanezt a vendégeimtől. Amikor a könyv címlapját megláttam nem is igen értettem, hogy most akkor ki is az aki a könyvet írta? Aztán elolvasva a művet most már értem. Vágó István adta a könyv lényegét, Bárdos András pedig a keretet az egészhez és természetesen azt a szellemi tudást ami egy ilyen könyv megírásához szükséges. És természetesen találunk a könyvben saját életéről és munkásságáról is adalékokat és ez megint csak jó. Kicsit változatosabb mintha csak Vágó Istvánt "hallgatnánk" végig.

Egyébként én kedvelem ezt a Bárdos Andrást. Jól felkészült, tájékozott ember aki az illemmel is tisztában van. Ráadásul tehetséges riporter is. Máig emlékszem milyen kiválóan feltalálta magát egy olyan helyzetben amely a televíziózásban csak ritkán adódik egy riporter életében. Azaz másodperceken belül meghozta a  lehető legjobb döntést amit abban a kínos helyzetben meg lehetett hozni. Igen, arra a bizonyos esetre gondolok amikor K. A. a híres színész kissé rossz hangulatban érkezett meg egy reggeli műsorba és ahol illetlen szavakkal illetett egy másik hírességet. Ekkor állt fel a riporter Bárdos András, hogy akkor ebben a stílusban ez nem folytatható. Nagyon egyetértettem vele. Ez a hang tényleg nem volt egy televízió stúdióba való. Azóta persze sok víz lefolyt a Dunán, ma már sajnos sokkal több engedhető meg, de azért még mindig belül vagyunk egy határon. Azt ami akkor történt még ma sem lehetne tolerálni.

Visszatérve a könyvhöz a könyv nagyon jó. Sok mindent megtud az ember a televíziós világról és sok híres emberről is. Vágó István mesél, Bárdos András jegyzetel, közben különböző színű kávékat isznak nyakló nélkül. Nyuszi pedig - már bocsánat - időnként megebédelteti őket. Nyuszi a kvízmester felesége, valamikor maga is tehetséges rádiós volt (vagy TV-s, már nem emlékszem) úgy tűnik mostanság leginkább a konyhában foglalatoskodik. Egyetlen egy esetre nem emlékszem amikor beült volna harmadiknak és lábait maga alá húzva egy kényelmes és tágas fotelben csendes tanúja lett volna a riporter és riportalany beszélgetésének. Valahol mindig ott volt a közelben de nem zavarta a beszélgetőket. Ha viszont szükség volt rá másodperceken belül előkerült, hogy akár szavaival is hitelesítse az elmondottakat vagy csupán egy kávét készítsen el vagy netán enni adjon a beszélgetőknek. És mindeközben Vágó István rengeteget dohányzott. Amin én igen csak csodálkozom mert nem gondoltam volna, hogy egy ilyen okos ember képtelen lemondani a cigarettáról holott nem igaz, hogy nem tudná, hogy milyen káros a füst a szervezetére. De mint látjuk vannak még csodák. Kíváncsi lennék mit válaszolt volna ha Bárdos András rákérdez erre a cigarettázásra. Egyébként nem zárom, ki hogy maga Vágó István válaszol majd nekünk, hiszen a könyvből azt is megtudtuk, hogy a számítógép egész nap be van kapcsolva nála, gondolom az Internet is. Hátha egyszer a Google kidobja neki a Morgómedvét. Volt már rá példa, hogy egy műsor szerkesztője reagált az itt leírtakra. És volt amikor egy újságíró is. De ez egy mellékszál, térjünk inkább vissza a könyvhöz.

Egyébként valahogy éreztem, hogy valamit lépni fog amikor megtudta, hogy a csatorna vezetősége nem őrá gondolt az új játék beindításánál hanem egy új játékvezetőben gondolkodott. Könyvre nem gondoltam, meg kipakolásra sem. Bár azért elég visszafogott kipakolás ez, nem hiszem, hogy sok per elébe kellene néznie. Érdekes egyébként, hogy az emberek megítélésben eléggé - hogy úgy mondjam - közös nevezőn vagyunk. Akiket ő nem kedvel azokat én sem. A jellemzéseivel is nagyjából egyet értek. És így van ez annak dacára is, hogy az utóbbi évtizedben már nem igazán kedveltem őt. Pedig nem volt igazam. Egy kereskedelmi televízió többet fizet mint egy kincstári de többet is kér az emberből. Ha az illetékes szakember úgy gondolja, hogy neki a bubifrizura áll jól akkor azt fognak neki csinálni és ő meg úgy fog kiülni. Persze ez apróság de én mégis nehezen fogadtam el. És egy kicsit modorosnak is tartottam. De legjobban az zavart mikor reklámokban kezdett szerepelni. Persze ez az ő dolga. Az meg az enyém, hogy arrébb tekerek-e a távirányítóval vagy sem. Valahol ez is szabadsághoz tartozik. Ő szabadon dönthet arról, hogy mit enged meg a sminkeseknek és fodrászoknak, az én szabadságom pedig az, hogy ha akarom nem kell néznem. Néhány - nem is túl távoli - országgal összehasonlítva hazánkat bizony elmondhatjuk, hogy már ez is valami.:)