Tegnap lejárt a felmentési időm is, a mai naptól nem vagyok többé közalkalmazott. Mától én is a nyugdíjasok meglehetősen széles táborát szaporítom. Napra pontosan 38 évig dolgoztam az egyetemen. Az elmúlt évtizedekre visszatekintve elmondhatom, hogy elégedett vagyok. Azt csinálhattam amit szeretek: tanítottam, fiatalokkal foglalkoztam. És ehhez kiváló körülményeket biztosítottak a könyvek százai a szekrényeimben, a számítógépek és a kollégák.

Szerencsés adottságom, hogy kicsit jobban értek az emberek nyelvén mint egy átlagember, így aztán sikerült jó kapcsolatot kialakítanom a hallgatókkal is. Ennek köszönhetően aztán nem csak a szakmára taníthattam a fiatalokat hanem sok minden egyébre is, amiről meggyőződésem, hogy szintén hasznos számukra. A hallgatókkal való jó kapcsolatom végigkísérte teljes pályafutásomat. Ők ezt rendszeresen el is ismerték, legutóbb például az idei diplomaátadó ünnepségen.

Két hallgatói baráti társaságnak vagyok tiszteletbeli tagja, ami szintén nagy elismerés. Egy korábban végzett évfolyam tiszteletbeli évfolyamtárssá választott. Ez is nagyon jól esett annakidején és jól esik ma is. A fentiekből is látható, hogy a hallgatók értékelték odaadásomat, barátságomat és rendszeresen el is ismerték ebbéli tevékenységemet. Ezúttal is köszönöm nekik.

Oktató-nevelő munkám elismerése is megtörtént a diplomaátadó ünnepségen. Ezt is köszönöm, ezt már az egyetemünk vezetésének. A társadalmi munka, társadalmi tevékenység sem hiányzott soha az életemből, mindig csináltam valamit. A szakszervezetben bizalmiként kezdtem 1975-ben és idén tavasszal kari titkárként fejeztem be a szakszervezeti munkát. Természetesen a szakszervezet is úgy ítélte meg, hogy valamilyen módon elismeri ezt a több évtizedes tevékenységet, ami szintén megtörtént. Néhány hete egy ebéddel összekötött tanévzáró Intéző Bizottsági ülésen ezt is köszönettel átvehettem.

Amikor az ember nyugdíjba megy el szokták búcsúztatni. Ebben sem volt hiba. Sőt nagyon megható kis ünnepségeken engedtek el. Kezdték a volt levelező hallgatóim akik ebből az alkalomból szakestélyt szerveztek, amelynek fő "attrakciója" - ők fogalmaztak így  - az én nyugdíjba való elengedésem volt. Nagyon jó hangulatú szakestélyen vehettünk részt, a hozzászólok is visszatekintettek az elmúlt évtizedekre, természetesen én sem maradtam adósuk vidám történetekkel. A levelezős hallgatókon kívül voltak oktatók, doktoranduszok és iparban dolgozó kollégák is, akik a korábbi évtizedek történéseinek felelevenítésében jeleskedtek. A végén ajándékot is kaptam: egy gyönyörűen felfüstölt hátsó csülköt és egy rúd téli szalámit. Nyilván hálából azokért a  példákért amiket a gasztronómia köréből vettem annak idején az óráimon.

Volt intézeti szintű (ez 2 tanszéket jelent) búcsúztatás is. Hiába volt a nyár közepén csak két kolléga mentette ki magát, tehát szinte mindenki eljött. Ez is jól sikerült, kaptam egy szép könyvet, mindenki aláírta. Ezúton is köszönöm nekik.

Nagyjából a sor végére értem, remélem nem maradt ki senki és semmi. Kérem a kedves olvasót ne tekintse szerénytelenségnek a fenti sorokat. Ha az ember arról ír, hogy életében véget ért egy meglehetősen fontos  fejezet akkor ez is hozzátartozik a dologhoz.

Azért furcsa dolog arra gondolni, hogy a postás ezentúl úgy hozza a pénzt, hogy nem kell megdolgoznom érte. Természetesen ezt a postást jelképesen értem. Már csak azért is mert én nem tervezem, hogy itthon fogok ülni. Még azon az egy napon sem amikor a nyugdíjat hozzák. Van nekem két bankszámlám is, utalják oda. Hogy mivel fogok foglalkozni? Hát mindennel. Ígéretem van arra, hogy a tárgyaimat vihetem továbbra is. Igaz, most már nem egyetemi alkalmazottként hanem óraadóként. Ez jó dolog, mert ezt nagyon szeretem csinálni és megmarad a kapcsolatom is a hallgatókkal, az egyetemmel. Ahogy mondani szoktam, akárhogy felbosszantanak otthon vagy a tanszéken a terembe lépve tíz perc múlva már jó hangulatban a lelkemet kitéve magyarázom azt ami arra az alkalomra be van tervezve. A jó hangulatra szükség is van, az én óráimat azért is szeretik a hallgatók mert amellett, hogy az anyaggal is haladunk elég vidám légkör uralkodik. Nem azért mondom de korábban voltak időszakok mikor a hallgatók megkérdezték, hogy a barátnőjüket behozhatják-e órára? Természetesen nem elleneztem. Sőt, még tovább stimulált a népszerűségnek ez a foka, még inkább kitettem magamért.

Tudom néhány év múlva a tanszék megoldja a pótlásomat főállású oktatókkal. És ez így van rendjén. Jöjjenek a fiatalok. Emellett ígéretem van egyéb feladatokra is.

Sokáig folytathatnám még gondoltaimat a nyugdíjazás kapcsán de félek, a terjedelem miatt sokan hozzá sem kezdenek. Ahogy nézem a legfontosabbat leírtam, legyen hát itt a vége.