Tegnap volt hét éve, hogy elkezdem írni a Morgómedvét. Szerencsésebb lett volna erről tegnap megemlékezni, hiszen mégis csak tegnap volt a napja, de mire oda jutottam, hogy írhattam volna, már késő volt, fáradt voltam.
Szóval hét év. Tulajdonképpen elég hosszú idő, néha éreztem is már egy kis fáradtságot, bár nem is igazán fáradtság volt ez, hanem inkább a hangulat hiányzott az íráshoz. A blogíró is ember, munkahelyi és magánéleti gondokkal, nem tudja ő sem függetleníteni magát ezektől. Így aztán az írások hangulata és minősége is változó volt az elmúlt időszakban, mintegy visszatükrözve a pillanatnyi állapotomat. Sokszor volt, hogy több íráson keresztül nem tudtam magamra találni, aztán egyszer csak a mélypontok után megint jött a felemelkedés. Az soha nem jutott eszembe, hogy abbahagyom. Megszoktam, hogy itt mondjam el a gondolataimat. Ez különösen így van egy év óta mióta nem tanítok már és nincsenek hallgatóim, akiknek sok mindent el tudnék mondani. Régen ha olvastam valami érdekes dolgot tudtam, hogy előbb utóbb előjön majd órán is és milyen jó lesz ha megoszthatom velük. Ma már ez nincsen. Ha olvasok valamit lépek át rajta, tudom, egy darabig még őrzi a memóriám aztán kihull ez is, mintha soha nem olvastam volna. Ezért is jó ez a blog, itt elmondhatja az ember ami kikívánkozik belőle.
Azért arra büszke vagyok, hogy megőriztem a Morgómedve politikamentességét. A mai világban ez nagy dolog, de ha valaki szeretné hogy mindkét oldalról legyenek olvasói, akkor ezt kell tennie. Sokszor nagy a kísértés, de legyőzöm. Úgy gondolom az olvasóim azért is szeretik olvasni a Morgómedvét mert itt nincs politika, nincs acsarkodás, a Morgómedve a béke szigete, ebben az indulatoktól terhes világunkban. És ez így marad a jövőben is.
Ennek jegyében zárom kis megemlékezésemet. Remélem, hogy minél többen vannak itt még az első olvasóim közül és remélem azt is, hogy az évek során csatlakozott új olvasók is szívesen olvassák továbbra is írásaimat. Maradjanak is, hiszen egy blogíró akkor igazán boldog ha sokan olvassák.
