Nem szeretem a tehetségkutató műsorokat. Nem is nézem, így rendben is van a dolog. Tudom sokan szeretik, ez is rendben van. Sőt még az is, hogy a zsűri is elkövet mindent, hogy minél nagyobb legyen a látvány, hogy a közönség mindinkább emelkedett hangulatba kerüljön. Gondolom a megbízó ezt el is várja tőlük.
Néha azért csak belenéztem ezekbe a műsorokba, miközben kezemben a távirányítóval "pásztáztam" a csatornák között. Ilyenkor néha meg-megálltam egy pillanatra, vagy az előadó vagy a zsűri produkciója miatt. Azért nekem mindig gyanús volt az, ahogy a zsűri tagjai szájukat eltátva, szinte elbűvölve nézik a számomra nem is annyira élvezetes produkciókat. Ilyenkor az az érzésem szokott lenni, hogy ez is fontos része a látványnak, legalább annyira mint az előadott műsorszám. Valószínűleg egyfajta elvárás lehet a munkaadó részéről és a zsűritagok igyekeznek is megfelelni ennek az elvárásnak. És ez nem csak nálunk van így, van mindenütt a világon. Az effajta műsorokat külföldről vesszük át, valószínűleg el sem lehetne térni tőle.
A csúcs egyszer az volt amikor az egyik zsűritag akkorát csapott az előtte lévő szavazó berendezésre, hogy azt hittem szétszáll az egész. Gondolom a produkció magas színvonala válthatta ki benne ezt a váratlan és fergeteges reagálást. Természetesen a kamera is éppen rajta időzött ebben a pillanatban. Vagy pedig a másik lehetőség, hogy minden zsűritagot vesz egy kamera és miközben ők folyamatosan ámuldoznak a produkción egy jó reflexű rendező adogatja be őket adásba. A műhelytitkokat nem ismerem, így csak találgatok.
A napokban kaptam egy linket, egy ausztrál tehetségkutató műsor része, na ezen a videóklipen tökéletesen követhető mire is gondolok. Tulajdonképpen egy pofa énekelget ugyan a háttérben, nem is rosszul, de az igazi produkció az a zsűrié. Az ő produkciójuk az amire érdemes odafigyelni.
"Színház az egész világ"- mondta Shakespeare, benne a zsűri is, teszem én hozzá.
