Nem túl sűrűn kapok postai úton magánlevelet, most kettőt is kaptam. A hivatalos leveleken nincsenek bélyegek, így sokáig nem is láthattam, hogy a bélyegek terén jelentős újítások tapasztalhatók kis hazánkban. Itt van például az első boríték. A borítékra rá van ragasztva egy bélyeg, melyen csupán 2 lényeges dolog szerepel: az, hogy MAGYARORSZÁG és hogy BELFÖLD. Tulajdonképpen ez rendben is volna, a külföldi eddig sem látta, hogy magyar bélyeggel áll szemben, hiszen az hogy Magyar Posta neki semmit nem mondott, most sem látja. Igaz, ez máshol sincs másképp. Azt hogy másik szó mit jelent végképp nem tudja, de ez aztán tényleg nem érdekes a számára. Lehet, hogy 100 év múlva ezekért a bélyegekért ölik majd magukat a filatelisták ha lesznek még ilyenek egyáltalán. Szerepel még a bélyegen egy virág is, Berky Péter alkotása, egy Tarka sáfrány. Ez is a bélyegről olvasható le, igaz irgalmatlanul kis betűkkel.
Aztán itt van ez a másik boríték. Ezen egy postás kürt látható, itt is megvan az utalás országunkra, tehát a MAGYARORSZÁG szó, valamint az AJÁNLOTT szócska. Itt már nincsen kihangsúlyozva, hogy hazai küldeményről van szó, úgy látszik a posta csak hazai fogyasztásra gyárt ilyen borítékot. Végül is ez is praktikus, az árak folyamatosan változnak, nem kell itt molyolni a különféle névértékű bélyegekkel, a belföld tíz év múlva is belföld lesz, az ajánlott levél meg akkor is ajánlott levél lesz. Tehát ugyanezek a borítékok az idők végzetéig előszedhetők lesznek a postás kisasszonyok fiókjaiból.
A bélyeggyűjtők nem biztos, hogy örülni fognak neki, de hát már a bélyeggyűjtők is kihalófélben lévők lehetnek, én már évtizedek óta nem hallottam és olvastam róluk. Valamikor én is az voltam, igaz csak olyan koca gyűjtő. Mikor a tanszékre kerültem láttam, hogy a szobatársam minden hónapban egyszer elmegy egy másik tanszékre, onnan hoz egy csomó bélyeget és szétválogatja különféle csoportokba majd ezeket a kiválogatott bélyegeket odaviszi egyesekhez, akik ezeket a bélyegeket kifizetik, a borítékokat pedig - amikben a bélyegek voltak - berakták a szekrényükbe, meg sem nézve a frissen vásárolt bélyegeket. Ez érthető volt, hiszen a kollégáim - beleértve a főnökeimet is - elfoglalt emberek voltak, a szobatárs mindig munkaidőben végezte elosztó szerepét, így tényleg annyit tehettünk, hogy "beraktuk" valahová azzal, hogy majd egyszer megnézzük. Beraktuk mondom, mert én is hamarosan csatlakoztam a bélyeggyűjtőkhöz. Persze nem néztük meg mert engem sem nagyon érdekeltek ezek a bélyegek, meg arra gondoltam, hogy most megveszem, aztán mikor az unokáimra hagyom majd vagyonokat fognak érni, talán még egy házat is fognak tudni venni rajta, de egy kocsit biztosan. Nem szépítem a dolgot, a kapzsiság bűnébe estem mivel a bélyegek végképp nem érdekeltek. Később ha megfordultam az akkori NDK-ban olcsón vettem albumokat, ezekbe átpakoltam az addig borítékokban őrzött bélyegeket és most már így vártam az évtizedek múlását és vagyonom gyarapodását. De nem tett másképp a főnököm sem, igaz, ő az albumokig már nem jutott el, maradtak a bélyegei a borítékokban. Ő szegény annyira elpakolta ezeket a kopertákat, hogy mikor autóbalesetben elhunyt meg sem találtuk őket. Sem mi a tanszéken, sem a családja otthon.
Volt még egy vonulata az én bélyeggyűjtésemnek, ez már tényleg hasonlított az igazi bélyeggyűjtő életmódjához. Tényleg gyűjtöttem a bélyegeket. Még a tanszéki adminisztrátoraink is nekem adták ide a felesleges borítékokat amelyeken bélyeg volt. Én meg itthon szépen leáztattam ezeket, megszárítottam és - igaz, csak ömlesztve - tároltam őket. Közben meg figyeltem, hogy vihetem-e már a filatelista boltokba eladni a gyűjteményeimet. Persze erről szó sem volt, egyre aggasztóbb híreket olvastam a bélyegfrontról. Rossz jelként értékeltem, hogy Miskolcon bezárt az egyetlen bolt ahol bélyegeket adtak-vettek. Az országot elborították a bélyegek, a posta egyre többet bocsátott ki, egyre drágábban, így aztán felhagytam a bélyegvásárlással, sőt áztatni sem áztattam le többet. Odáig nem fajult a dolog, hogy ezeket a leáztatott bélyegeket kidobtam volna, de többé nem gyűjtöttem a bélyeget. Pillanatnyilag ott tartok, hogy a bélyegek többnyire albumokban várják, hogy az unokák vegyenek az árukból valamit. A házról már letettem, már az autóról is, azt hiszem mindnyájan örülnénk egy használt biciklinek is. De attól tartok már az sem jön össze.
Jól elkanyarodtunk a postai újításoktól. Amik nem nagyon segítik elő a bélyeggyűjtést viszont nem kell nyalogatni a hátuljukat. Amit világéletemben utáltam mert gyerekkoromban úgy hallottam hogy a ragasztót lovak csontjából főzik. Aztán van még egy előnyük. Régebben sok helyen az volt a gyakorlat, hogy mikor az ember bélyeget kért egy borítékra odaadta a pénzt és azt az a postai alkalmazott rárakta a borítékra és már fordult is a következő ügyfélhez. Nyilván akkor ragasztotta rá a bélyeget amikor jobban ráért erre. Optimális esetben. Nem optimális esetben le sem merem írni milyen gondolatok fordultak meg a fejemben. Ha már akkor is lett volna minőségbiztosítás valószínűleg ezzel az eljárással soha nem kapta volna meg a megfelelő minősítést a cég. A mostani gyakorlat ezt a kérdést is megoldotta.
Úgy hogy éljenek az újítások, filatelisták már úgysem léteznek.
