Megpihenek egy kicsit, hogy erőt gyűjtsek a holnapi szakestélyre. Tavaly igen jól éreztem magam, éjjel fél 3-kor keltünk fel az asztaltól, hogy hazamenjünk. Ami akkor egy szálloda kényelmes meleg szobája volt. Bízom benne, hogy idén is hasonló körülményekhez lesz szerencsém. Nem túl messzire utazom, csak ide a Hegyaljára. Viszek két hallgatót is, ők vendégek lesznek. De most inkább essék szó az elmúlt néhány napról.
Hétfőn a falumban kezdtem, néhány volt munkatársammal elutaztunk a Borbála-napi ünnepségre. Úgy indultunk, hogy legyen időnk egy kicsit beszélgetni is, mielőtt átmennénk a templomba, ahol az ünnepség volt. Ezúttal sem én voltam a sofőr, így aztán megkóstolhattam a kiváló kisüstit is mielőtt egy kávét kértem volna. Lett volna forralt bor is, de én inkább egy kis tea mellett döntöttem. Az alábbi kép a gyülekezés perceit örökíti meg:
Szemerkélő esőben álltunk sorba, hogy - elől a Borbála szoborral és a zászlóvivőkkel - meginduljunk a templomba, ahol a falu főtisztelendő plébánosa celebrált az alkalomhoz illő ünnepi istentiszteletet. Ezt követően a falu polgármester asszonya köszöntötte a résztvevőket majd egy közeli külfejtéses bánya vezető szakembere tartotta az ünnepi beszédet, amely nem nélkülözte a személyes élményeket sem, ugyanakkor sok újat hozott a Borbálával kapcsolatos ismereteimet illetően is. Ezt az eseményt is megörökítette fotósunk, amit viszont most én mutatok meg az olvasóimnak:
Ezt követően koszorúzás következett, majd a koszorúzás után átmentünk az ebéd helyszínére a falu Művelődési Házába. Itt a hagyományos és messze földön híres töltött káposzta volt a kínálat. Mivel a volt osztálytársam azt mondta együnk mert nem lesz más, így még egyszer szedtem, majd a 4 töltelékkel némileg eltelve dőltem hátra, hogy aztán ismét előre dőljek amikor meghozták a vadpörköltet krumplival. Amiről persze nem volt szó, de engem azért ily módon nem nagyon lehet megviccelni, így aztán ebből is ettem egy keveset. És persze a réteseket sem küldtem vissza érintetlenül. Kicsit úgy éreztem magam mintha otthon, néhány utcával arrébb a szülői házban lettem volna. A töltött káposztát illetően biztos, a vadpörköltre ez már nem volt igaz, akkoriban amikor én ott éltem azért nem túl sok vad került az asztalunkra. Viszont örömmel töltött el bennünket, hogy az ország jelentős valutabevételeket könyvelhet el a külföldre eladott vadhúsok után. Ebéd után aztán nem sokkal hazaindultunk és szerencsésen meg is érkeztünk.
Kiemeltem még néhány képet erről a hétfői ünnepségről, javaslom tekintsük meg. Az első két kép a templomban készült, a harmadik a koszorúzáson, a negyedik pedig az ebéd előtti pohárköszöntő alkalmából.
Másnap kedden Pestre utaztam, egy 16 órakor kezdődő klubfoglalkozásra, a levelező listáimról beszélgettünk néhány fővárosi kollégával. Akkor reggel esett egy kis hó, időben elindultam itthonról, vonattal mentem, de kellő rátartással. Ez azt jelentette, hogy 2 órát olvasgattam a Keleti melletti McDonald's-ban. Szerdán egy kicsit kifújtam magam, tegnap meg egy évzáró ebéden vettem részt a borsodi bányász nyugdíjas kollégákkal, akik tavasszal voltak szívesek engem is befogadni. Úgy hogy nem unatkozom mostanában. De hát úgy jó ha zajlik az élet.
