Tegnapelőtt megsütöttem 2 kacsacombot. Imádom a kacsacombot, jól lesütve fenséges eledel. Néhány hete akciós volt a Lidl-ben, beszereztem néhányat. Tegnapelőtt reggel aztán kivettem kettőt a mélyhűtőből, estére szép kíméletesen kiengedett, csak meg kellett mosni, megszórni fűszerrel és már mehetett is be a sütőbe.
Sütésre nekem van egy sajátos technikám, hogy ne kelljen tepsit mosogatnom. Vannak alumínium tálaim amelyek kissé vastagabb alufóliából készültek, sok tartásuk nincs, de arra amire használom jók. Ezekből egyet kibélelek 2 réteg alufóliával és ebbe helyezem bele a befűszerezett kacsacombokat. Korábban beletettem egy rácsot és arra helyeztem a combokat, hogy lecsurogjon a zsír, de újabban közvetlenül a fóliára helyezem a őket.
A combok behelyezését követően alufóliával jól lefedem az egészet és sütőben kis lángon nagyjából 45 percig párolom, majd ezután leveszem a fóliát és 20-25 perc alatt zsírjára sütöm. Vegyes vágott savanyú szolgál köretként, a csípősebbik fajtából. Igen finom dolog, ajánlom másoknak is. Nem túl sok, nem is zsíros, tehát még fogyókúrásnak is tekinthető. De térjünk vissza a kacsacombjaimhoz.
Miután a combokat kiszedem az alumínium "tepsiből" ottmarad a zsírja, ami egy veszélyes dolog a fogyókúrázó számára. Tegnapelőtt is ottmaradt, gondoltam ha majd megfagy a fóliába göngyölve kidobom a szemétbe. Természetesen meg sem fordult a fejemben, hogy kitunkoljam. Aztán telt múlt az idő, órák is elteltek, ahogy éhesebb lettem egyre inkább kívánatosnak tűnt ez halványan aranyló kacsazsír. Akkor kellett volna kiönteni amikor harmadszor mentem el mellette a konyhában, de nem így tettem. Nem akartam megenni, de nem is öntöttem ki. Ekkor már arra is gondoltam, hogy ha nem lennék álmos, akkor késő este inkább ezt egyem meg egy-két leheletnyi vékony kenyérszelettel mint egy kis parasztkolbászt a hűtőből. Tehát ekkor már felmerült a kitunkolás gondolata, de még kitartottam, hátha nem lesz semmi a késői lefekvésből. Én ugyanis nem tudok éhesen elaludni. Állandóan arra gondolok, hogy éhes vagyok, így aztán mindig evés a vége. De csak ha későig vagyok fel. Aztán még néhányszor kimentem a konyhába és egyszer csak azon az egy méteren ami az asztal és a hűtő között volt megszületett a döntés. Tudtam, hogy elvesztem. Már nyúltam a kenyérért a hűtőbe és tunkoltam is kifelé. Az agyam meg kikapcsolt, a kezemet már a vegetatív idegrendszerem mozgatta. Hát mit mondjak? Fantasztikusan jó volt. Igaz nagyon kevés kenyeret ettem hozzá (mindkét oldalát belemártottam a zsírba) mégis komoly lelkiismeret furdalásom volt gyengeségem miatt.
Ezt megelőzendő tegnap már másképpen jártam el. Tegnap ugyanis egy kis lapockát sütöttem, igaz, melléraktam néhány szelet kötözött lapockát is. Utóbbi még a Húsvét utáni nagy akciós kiárusításokból maradt. Kicsit untam már nyersen, gondoltam kipróbálom, milyen lehet sütve. Nagyon finom volt. A lapocka kissé száraz, ez egy kicsit zsírosabb, a kettő együtt éve pont tökéletes. Aztán itt is megmaradt a zsír, azonban fölmérve a megevett mennyiséget, a megmaradt zsírt kevéske kenyérrel a vacsora részének tekintettem és ki is tunkoltam, elkerülendő az előző napi nagy kísértéseket.
Tanulsága is van a dolognak. Ilyen esetekben szemrebbenés nélkül ki kell dobni a megmaradt zsírt, mert ha nem így történik akkor hiába a kenyérmentes vacsora, bizony a kenyérre később szükség lesz. Na persze a kidobáshoz is kell lelkierő, hiszen nagyon jól néznek ki ezek a zsírok, beleértve a hurka- és kolbász zsírokat is. Úgy hogy nem is tudom, hogy lesz a jövőben. Majd meglátjuk.
