Jól elmaradtam, tudom, meg is követem a Morgómedve olvasóit. Ilyen sokáig talán még soha nem maradtam el, de úgy összeadódtak a dolgok, aztán így alakult.
Pénteken délután még egy közepes esszét akartam írna a kacsa far-hátról mint olyanról, meg is volt a fejemben, aztán az események úgy alakultak, hogy ez elmaradt. Szép csendben átcsúsztam a szombat délutánba, amikor a bátyám érkezett meg egy néhány napos rokonlátogatásra. Egy korábbi, téli vizitet adott vissza, amikor is én töltöttem nála néhány napot. Jól el voltunk, a vacsora mellé még pezsgőt is bontottunk. A pezsgő nem is inkább a látogatásának szólt, hanem annak, hogy mindkettőnknek most volt a születésnapja. Az övé pénteken, az enyém meg szombaton. Így aztán amellett, hogy igyekeztem jó házigazda lenni fél szemmel ott voltam a Facebook-on is, ahol azért folyamatosan jöttek a jókívánságok, köszöntések, gratulációk. És persze a mobilom is a kezem ügyében volt és odafigyeltem a levelekre is. Szerénységem tiltja, hogy itt számszerű adatokkal is alátámasszam a fentieket, legyen elég annyi, hogy sokan tartották fontosnak, hogy felköszöntsenek. Jól esett figyelmességük. Ezeket e helyről is köszönöm. Ezt persze nem azért írom, hogy kommenthegyek borítsák el a Morgómedvét, csupán hozzátartozik magyarázkodásomhoz.
Vasárnapra délelőttre szabad programot adtam a vendégnek, én pedig megköszöntem a köszöntéseket. Itt járt egyetemre öt évig, nem kellett attól tartani, hogy eltéved. Ezzel délutánra végeztem is, nagy volt a meleg, pihegéssel meg beszélgetéssel telt a délután és az este.
Hétfőn elmentünk a Barlangfürdőbe, ami egy kellemes hely, bár nem túl olcsó. A buszon összebarátkoztam egy ifjú hölggyel, ő horror árakról beszélt. Szerintem azért kibírható, ketten 4.200 forintot fizettünk senior kategóriában. Egerszalókon így nevezték a 65 éven felüli nyugdíjast. Végül is jól hangzik. Munkanap lévén miskolciakkal nem is találkoztam, jó szellősen voltunk, nem volt tumultus sehol. Az időre persze nem panaszkodhattunk, sütött hétágra a nap.
Ma délelőtt a bátyám megint egyedül ment ki Lillafüredre, én valahogy nem vágytam kimenni, az elmúlt időszakban voltam néhányszor. Aztán délután elmentünk egy plázába ebédelni, van ott egy jó kis önkiszolgáló magyaros étterem, annak a párja, amelyikben a félárú kajáimat szoktam venni 19 óra után, csak én nem ide, hanem az Auchanba szoktam járni. Velünk tartott a külön élő nagyfiam is. Ebéd után benyomtunk még egy-egy sört, a báty inkább kávét ivott szívesebben és kikísértem az állomásra.
Hazajőve ez ellen a nagy meleg ellen egyedüli orvosságnak egy szundikálás látszott legjobb megoldásnak a befüggönyözött szobában. Persze még mindig nagy a meleg, de nem szólok egy szót se, nyár van, ez így van rendjén.
Hát röviden ez az elmúlt napok krónikája. Apropó, krónika. Ezen a héten kezdték volna ismételni Sára Sándor remek dokumentumfilmjét a II. Magyar Hadsereg doni harcairól és pusztulásáról azonban műsorváltozás van, valami könnyedség van helyette. Így is van, ne terheljük túl szellemileg a nézőközönséget. A "Csengetett, Mylord?" hősével Henryvel szólva, hová is vezetne ez? Így igaz. Hát ez van. Így élek én itt a végeken.
