Néhány hete nagy hirtelen paradicsomra volt szükségem, leugrottam hát ide a közeli zöldségeshez. Megvettem, hazamentem és hozzáláttam a vacsorámhoz. Vajas kenyér volt a vacsora paprikával és paradicsommal. Emlékeztem arra amikor Hajdúszoboszlóra jártunk családilag nyaralni és nem kaptunk étkezést csak szállást gyakran oldottuk meg így a vacsorát. Most meg ezt kívántam meg, annyira, hogy képes voltam lemenni a zöldségeshez paradicsomért.
Szépen kipakoltam magam elé mindent ami a vacsorához kellett. A hideg vizet a hűtőből, amelyből egy plusz tablettával varázsolok fejedelmi italt a gyógyszer bevételéhez. A paprikát, erőset és édeset, hogy cifrázni is tudjam. Paradicsomot, kenyeret, ez utóbbit csak módjával és a vajat. Amit teavajnak hívnak, gyerekkorom óta nem tudom miért is nevezik így. Ezen előkészületek után megkentem viszonylag vékonyan egy szelet kenyeret vajjal, vágtam hozzá egy darabka paradicsomot és erős paprikát, enyhén megsóztam őket és egy jó nagyot haraptam bele, hadd tobzódjanak az ízek az ízlelő bimbóimon. Fenséges volt, különösen a paradicsom íze. Ismét azt az ízt éreztem amit gyerekkoromban amikor csak kiugrottam a kertbe egy darab paradicsomért a zsíros kenyérhez. Nem is ültem le, nem is szeleteltem, csak úgy haraptam mint az almát. A paprikát is. Aztán két karéj kenyér után megint rohantam játszani a barátaimmal. De szép idő is volt. De tényleg!
Ma már szinte közhely, hogy visszasírjuk azokat az időket amikor nem volt videó, nem volt DVD, nem voltak a Tabletek és társai, TV is csak a hét 5, később 6 napján. Viszont sokat olvastunk, a kedvenc könyveket többször is. Ez ma már nincs. Ha vonattal jövök haza a fővárosból, végigmenve a vagonban mindenki korunk elektronikus csodáival múlatja az időt, egy-két ember olvas csak, ők is többnyire újságot vagy folyóiratot. Néha ha fiatalt látok olvasni teljesen meghatódom hogy ő még könyvet vesz a kezébe.
Kicsit elkanyarodtam, egy pár gondolat erejéig visszatérnék erre a paradicsom ízű paradicsomra. Nyilván a dolog nyitja az lehet, hogy én évek óta egy nagy üzletlánc üzletében vásárolom a paradicsomot, amely valószínűleg egy nagyüzemi termelés során született meg, ahol egyetlen dolog számított: a lehető legkisebb ráfordítással a legnagyobb eredményt érjék el. Hogy annak a paradicsomnak milyen íze van az már nyilván nem fontos. Én meg ezt vettem és ettem, az évek során hozzászoktam, el is felejtettem milyen íze van az i g a z i paradicsomnak. Most meg összefutottam néhány olyannal ami kevésbé ipari körülmények között termett és rögtön más volt az íze. Hát ez lehet a dolog nyitja. Úgy gondolom ha mást nem is, de paradicsomot ezentúl is itt veszek majd a zöldségesnél. Még ha kicsit drágább is. Aki egyébként szintén megérne egy misét. De erről majd legközelebb.
