Amíg én itt nagy lelkesen a d1 televízióról írtam lekozmált a marhapörköltem. De kezdem az elején. Elég régóta őrizgettem másfél kiló marhalábszárat a mélyhűtőben, tegnap úgy éreztem eljött a marhalábszár ideje. Ma nem készültem sehová, a marhának időre van szüksége, azt nem lehet kapkodva főzni. Tehát tegnap kivettem a mélyhűtőből, ma délben pedig eljött az idő, hogy megcsináljam. Csak semmi kapkodás, mint írtam a marhahúshoz türelem, de legfőképpen idő kell. Szépen felaprítottam apróra, megcsináltam a pörkölt alapot, majd feltettem jó bő vízzel, természetesen fedő alatt. Hogy le ne égjen egy újsággal letelepedtem a konyhában és időnként megkavartam. Köretnek egy kis szarvacskát tettem oda. Főtt főtt szépen a lábszár, eleinte kellő türelemmel kevergettem, viszont bekövetkezett egy pillanat amikor úgy gondoltam, hogy egy kis kóstolót már igazán megérdemlek. Ez azt jelentette, hogy a hús még ugyan nem volt teljesen puha, de már meg lehetett enni. Természetesen ez csak előlegnek lett szánva, a tányérba kiszedett mennyiség is ezt sugallta. Jóízűen meg is ettem, aztán úgy gondoltam megehetem már a végleges mennyiséget is. Így is történt. Jól eső érzéssel álltam fel az asztaltól majd bementem a szobába.
Mire beértem hirtelen erős ihletet éreztem arra, hogy írjak ide a Morgómedvébe. Valószínűleg a jól eső teltség érzés is hozzájárulhatott az ihlethez. Le is ültem és hatalmas lendülettel álltam neki az írásnak. Ez az amit kissé lentebb olvashatunk a d1 TV-ről. Az írás jól ment, szinte siklottak a sorok a monitoron amikor az orromat megcsapta a jól ismert szag, a lekozmált pörkölt szaga. Kifelé menet az járt az eszemben, hogy jó lenne legalább a lábast megmenteni. Aztán szemrevételeztem a dolgot és úgy láttam nem lehetetlen, hogy a pörköltből is meg tudok menteni valamennyit. Így is lett. Először azokat a darabokat öntöttem át egy másik lábasba amelyek önként hajlandók voltak megválni a lábastól. Ezek szinte hibátlannak tekinthetők. A második menetben azok a darabok csatlakoztak az előbbiekhez, amelyek nagyon szolid fakanál birizgálásra szintén belehullottak a lábasba. Ekkor már nagy volt a kísértés, hogy tovább vakargassam a maradékot de végül lemondtam róla azért, hogy ha kevesebb is lesz megmentve, de az legalább ehető legyen.
Ezután következett a harc a lábasért. Először beáztattam, aztán egy fémszálas mosogató csutakkal szolid erőszakot gyakorolva sikerült tökéletes állapotba hozni. Örömöm szinte felhőtlen volt. Megmaradt a pörkölt nagy része is (igaz, kismértékű minőségcsökkenéssel számolnom kell majd az evésnél) és megmaradt a lábas is.
Persze tanulsága is van a dolognak: főzés közben ne számítógépezzünk. Nagyon csábító a gép, könnyen előtte felejthetjük magunkat. Mint én is ma. Így viszont két írás született aminek viszont örülök. Remélem a kedves olvasó is. :)
