A minap szükségem volt két palack középkategóriájú borra. Nem volt sok időm, beugrottam a fő utcai Tescóba. Körülnéztem, láttam, hogy az alsó polcokon van egri bikavér, felvettem kettőt és már rohantam is. Csak a kasszánál vettem észre hogy milyen olcsó volt, 319 forintot fizettem üvegjéért. Már majdnem visszaléptem velük, azért drágábbra gondoltam, de úgy gondoltam azért a bikavér az bikavér, ezzel azért nagyon égni ma sem lehet. Ennyiben maradt a dolog. Minden rendben is volt, nem lógtam ki vele a sorból.
Aztán hazafelé elméláztam azon, hogy azért nem mindig volt ez így. A hetvenes, nyolcvanas években a bikavér egy márka volt. Ha az ember vendégségbe ment és ezt vitt magával nem kellett röstelkednie a háziak előtt. Sőt még az is előfordult, hogy a Szovjetunióba is magunkkal vittünk néhány palackkal, hogy ha vendégségbe hívnának bennünket ezt vihessük. Hiszen ezt a bort ott is jól ismerték és megbecsülték. Lehetett kinn is venni, de azt ottani fogyasztásra vettük, vendégségbe illett innen vitt bikavért vinni. Vittünk cseresznye- meg barack pálinkát is, ezeket az igazán közelálló barátok kapták. Summa summarum, jártak szebb idők is a bikavérre. Hogy mi vezetett a mai helyzethez nem tudom. Mindenesetre én ma is szívesen iszom, a hallgatók az ára miatt gyakran vásárolják, úgy hogy alkalom időnként mostanában is nyílik rá. De azért kicsit elszomorít ez a helyzet.
Egyébként Miskolcon gyönyörű szép idő van, kimegyek lenyírom a füvet Mályiban. Úgy hírlik holnapra már megjön a rosszabb idő is, sajnos.
