Úgy adódott, hogy 1978-ban alkalmam volt 2 hetet eltölteni Donyeckben azon az egyetemen, ahonnan ez a Pável jött, akivel a mongol irhabundát vettük. Őt persze akkor még nem ismertem, ismertem viszont azokat a kutatásokat amelyeket az ottaniak a lineáris motorok bányászati alkalmazása terén végeztek. Engem is ez érdekelt, ezért utaztam oda.
Már maga a megérkezés is kissé vidékiesre sikeredett. Leszállt egy elég közepes méretű légcsavaros repülőgép egy sötét repülőtér betonjára és kiszálltunk négyen vagy öten, már nem emlékszem pontosan. Én már a gépben hallottam, hogy valaki a nevemet kiáltja többször egymás után. Az ottani kísérőm volt, egy fiatalember az egyetemről. Ő vitt el a kollégiumba ahol kaptam egy szobát arra a 2 hétre amíg ott voltam.
Jól éreztem magam, nappal bent a tanszéken beszélgettem a kollégákkal, cikkeket kaptam, kutatási jelentéseket lapozgattam. Délután pedig hol egyedül, hol a kísérőmmel kettesben jártuk a várost. Kétszer voltam moziban, egyszer a "Három testőr"-t néztem meg, természetesen a film már mentes volt a fülledt erotikától terhelt jelenetektől.
A másik film is jó volt, ez hazai gyártású volt, magyarra így fordíthatnám, hogy "Inkognitóban Pétervárról". Az ismert Gogol műnek a "Revizornak" volt egyfajta megfelelője. Nagyon jó és szellemes film volt, élveztem. Kár, hogy Magyarországra nem jutott el.
Aztán magányos sétáim során benéztem a boltokba is. Egy nagy lejtő alján volt a "Junüj tyehnyik" elnevezésű bolt, amely leginkább a mi "Ezermester" boltunknak felelt meg. Na itt nem tudtam ellenállni az olcsó alkatrészeknek, elég sok rubelt otthagytam. Összevásároltam tranzisztorokat, integrált áramköröket meg egy csomó egyéb dolgot is. Sőt egy csavarkulcs készletet is, amit aztán később hazainduláskor megbántam, mert kutya nehéz volt. De azért hazahoztam, ha már megvettem.
Egyszer voltam vendégségben is a kísérőmnél. Szerették volna, ha meghívom őt meg a feleségét Magyarországra, ezt én nem tudtam vállalni. Akkoriban 30 napra adták ki az útlevelet, mivel a szovjet emberek ritkán jutottak a külföldre utazás lehetőségéhez, többnyire igyekeztek is ezt kihasználni. Én voltam ilyesminek tanúja, talán egyszer elmesélem ezt is. Az vesse rám az első követ aki nem így döntött volna.
Egyébként évekkel később találkoztunk Moszkvában, amikor továbbképzésen vett részt azon az egyetemen ahová én jártam. Volt a Szovjetunióban egy olyan szokás, hogy a vidéki egyetemi oktatóknak időnként kötelező volt több hónapra Moszkvába utazni, hogy ott továbbképezzék. A moszkvai oktatók. Hát ez is érdekes dolog, legközelebb írok róla. Szóval itt találkoztunk a kollégiumban, nem igazán tudtunk örülni egymásnak, ez az aránytalan kérés még évek múlva is közénk állt. Egyébként láttam én vendégül teljes családot, 3 embert, de más viszonyok között és ami a legfontosabb nem 30 napra hanem csak 2 hétre.
