Mielőtt még bővebben kifejteném mi is itt a probléma, emlékeztetném a kedves olvasót, hogy a docens, az egy egyetemi oktató, őt már csak az egyetemi tanár, azaz professzor előzi meg, alatta pedig az adjunktus és a tanársegéd van. Tehát a docens az már vezető oktatónak számít.
És akkor térjünk rá erre a moszkvai docens, vidéki docens dologra. A volt Szovjetunióban "tiszta" bányászati egyetem négy volt. Bányász kar volt több is, de csak bányászati egyetem (korábban ezeket főiskoláknak nevezték, a rendszerváltás után válhattak egyetemekké) csak négy. Vidéken a mai Szentpéterváron, Jekatyerinburgban, Dnyepropetrovszkban és persze Moszkvában. A dnyepropetrovszkit kivéve mindegyiken megfordultam. Abban az időben amikor én oda jártam az volt a szokás, hogy a vidéki egyetemek docenseinek rendszeresen el kellett utazniuk Moszkvába, ahol néhány hónapos továbbképzésen vettek részt. A továbbképzésen a moszkvai tanárok voltak az oktatók, a vidékiek meg a hallgatók.
Amikor a vidékiek megérkeztek Moszkvába, kaptak egy ágyat a diákszállóban és lejelentkeztek az illetékes tanszéken. Itt feladatot kaptak, amivel visszavonultak a kollégiumba és ott dolgoztak rajta. Időnként megjelentek az egyetemen, beszámoltak arról, hogy haladnak, megmutatták azt, hogy eddig mit végeztek. Lehet, hogy voltak elméleti óráik is, ezt nem tudom. Annak viszont sokszor voltam tanúja, hogy a kollégiumban megismert vidéki kollégákat sokszor órákig láttam ácsorogni a tanszékek előtt, kezükben az összetekert rajzlapokkal, miközben várták a konzulensüket. Megmondom őszintén én ezt eléggé megalázónak tartottam. Elképzeltem, hogy én fent szobroznék valamelyik fővárosi egyetem valamelyik tanszéke előtt és várnám a konzulensemet aki valamilyen stílusban (ha szerencsém van kollégának tekintve) kijavítgatja a munkámat. Ami nem biztos, hogy rossz, csak éppen nem az ő szája íze szerinti a megoldás.
Így aztán nekem ez eléggé a bögyömben volt, meg is kérdeztem egyszer egy ilyen moszkvai docenst, hogy ugyan már kedves Georgij Boriszovics, a moszkvai docens okosabb mint a vidéki docens? Ő erre azt felelte, hogy igen, hiszen Moszkvában van az ország egyetlen műszaki könyvtára, itt van a híres Lenin Könyvtár is, aztán itt vannak a kiállítások, nagy nemzetközi vásárok is. Kétségtelen, hogy elvileg a moszkvai docens ezek alapján lehet tájékozottabb mint vidéki kollégája, de nem biztos. Lehet, hogy soha egyetlen kiállítást nem nézett meg, egyetlen nagy vásárra nem ment ki. És ez a tájékozottság nincs arányban azzal a hatalommal, amellyel felruházza őt a rendszer vidéki kollégájával szemben.
Azt hogy az ottani kollégák hányszor fordulhattak meg abban a bizonyos műszaki könyvtárban valami képem nekem is van. Kiszámoltam, hogy én 8 alkalommal voltam egy-egy hónapra Moszkvában amíg ösztöndíjas voltam. Egy hónapban 20 munkanappal számolva, naponként mondjuk 4 órával az 640 óra. Ezalatt a 640 óra alatt én egyetlen egyszer futottam össze ismerőssel az egyetemről, történetesen ezzel a Georgij Boriszoviccsal. A dologhoz még hozzátartozik, hogy a műszaki oktatóknak legalább a 10 %-át ismertem, még ha csak látásból is. Talán megérti a kedves olvasó miért is nem tetszett nekem ez az egész, és miért sajnáltam azon vidéki ismerőseimet akiket ez érintett. Beleértve a donyecki kollégát is, akiről legutóbb írtam.
