Morgómedve

Az az igazság, hogy én már erre a filmre végképp nem emlékszem. Ha nem vettem volna fel a 10-es listámra most lapítanék, de hát ki látott már olyat, hogy besorolom a legjobb 10 lengyel film közé és ajánlani meg nem ajánlom megnézésre. Mint már korábban írtam én láttam, de tényleg semmire nem emlékszem. De ha abból indulunk ki, hogy ezt is Andrzej Wajda rendezte, akkor ez már azért jelent valamit. Úgy gondlom nézzük meg, én fel is veszem majd. Szerdán este 22.40-kor láthatjuk a Duna TV-n. Még olvassuk el mit ír a Port a filmről:

https://port.hu/adatlap/film/tv/vasember-czlowiek-z-zelaza/event-tv-80821486/movie-11770

Esetleg még ezt is elolvashatjuk:

http://www.filmkatalogus.hu/A-vasember--f5628

Egyébként jól vagyok, délután meghallgattam Endrét Chopinről, érdekes volt, megint zongorázott nekünk egy kicsit. A fogyókúrámat tartom, olyan 11. nap körül járok, a kilók ha lassan is, de mennek lefelé. Általában megelégszem napi 2000 kalóriával és a lehető legkevesebb szénhidráttal. Írom, hogy mit eszem mert különben elszaladna velem a ló. Alkoholt nem iszom, maximum időnként nap 1 dl bort. Mondjuk nagyon nem is hiányzik. Szeptember végén cseréltem 5 liter tokaji bort villányira, még van belőle egy kicsi. Hát így élünk mi itt a végeken.

A hónap elején írtam már legújabb felfedezésemről, egy zenetörténeti előadássorozatról a Megyei Könyvtárban. Hétfőn 14.30-kor egy újabb előadást hallgathatunk meg, ezúttal Fryderyk Chopinről. Az előadó a mi magyar-történelem szakos hallgatónk aki a zenetörténetben is járatos. Emellett kiváló előadó, előadását képekkel, zenei részletekkel is színesíti. Legutóbb még a zongorához is leült és játszott nekünk néhány percet. Én botfülűként is nagyon élveztem.

A múltkori előadás nagyon megfogott, gondolom majd a hétfőivel is így leszek. Az előadások egy órás időtartamúak, előtte vagy utána fel lehet menni a folyóiratolvasóba is egy kicsit olvasgatni. Az előadó tisztelettel vár minden érdeklődőt. Javaslom minél többen tartsanak velem.

Könnyű helyzetben vagyok, a 2014-ben írt bejegyzésemnél most sem tudnék jobbat írni. Egyedül az időpontot és a Port ajánlóját kell javítanom. Kezdjük az előbbivel, a filmet holnap, szerdán este 22.35-kor láthatjuk a Duna TV-n. 

http://morgomedve.blog.hu/2014/03/12/filmajanlat_szigoruan_ellenorzott_vonatok

Itt pedig a Port ajánlóját olvashatjuk:

https://port.hu/adatlap/film/tv/szigoruan-ellenorzott-vonatok-ostre-sledovane-vlaky/event-tv-80554494/movie-2356#video-909841

Szeretném ha sokan tartanának velem holnap este. Én ugyan már sokszor láttam, de ezt azért időnként meg lehet újra és újra nézni.

Újra felfedeztem a könyvtárakat. Először 2011 nyarán volt ilyen, amikor nyugdíjba mentem. Úgy gondoltam végre eljött az idő, hogy könyveket is olvassak, nagy hirtelen be is iratkoztam három könyvtárba is. Az egyik az egyetemi volt, a másik kettő pedig a Megyei- és a Móra Ferenc Könyvtár. Ennek az utóbbinak volt a legtöbb értelme mert a közelünkben volt. Igaz a másik könyvtárba is egy busszal el lehetett jutni, illetve el lehet ma is. Az egyetemi könyvtárban csak a státuszomat kellett átíratni nyugdíjasra. Vagyis már nem mint közalkalmazott jártam oda a továbbiakban.

Aztán teltek múltak a hónapok (nem is az évek) egyre inkább elmaradoztam mindegyikből. Egyrészt hatalmas könyvtáram volt itthon is, ott is volt sok olvasnivaló, másrészt pedig valahogy megint elvitték más feladatok a könyvolvasásra szánt időt. De azért nem adtam fel, hogy egyszer még fogok könyveket olvasni, mert lelkesen gyűjtögettem azoknak a könyveknek a címeit amelyek újonnan jelentek meg és jókat írtak róluk a recenzensek. A gyűjtögetés mára ért be, ma már azon könyvek nagy része megtalálható a közkönyvtárakban amelyeket az évek során összegyűjtöttem. És elkezdtem a termés "leszüretelését". 

Ráadásul a válogatás is elég kényelmes. Itthonról megnézem a könyvtári katalógusban megvan-e a könyv, ha megvan kölcsönözhető-e? Ha igen bent van-e vagy nincs bent? Ha bent van elmegyek érte, ha nincs elő lehet jegyeztetni, ezt is az interneten keresztül. Sőt hosszabbítani is lehet így, ha éppen összejönnének az egyéb feladatok és nem lenne időm olvasni. Summa summarum, így öröm a könyvtárhasználat. 

A harmadik könyvet fejeztem be tegnap, ez utóbbiról majd külön is szeretnék írni, most csak jelzem. A most már Nobel-díjas belarusz írónő Szvetlana Alekszijevics írta elég régen, viszont úgy tudom most jelent meg a második kiadás. Érdemes megvenni, még érdemesebb kivenni egy könyvtárból. A címe: Fiúk cinkkoporsóban. Az Afganisztánban szolgált volt katonák, valamint az ott elesettek hozzátartozói mesélnek a háborúról és a következményeiről. 

Végezetül megemlítem ennek a könyvtárhasználatnak a zsebbe vágó oldalát is. Én három hét alatt elolvastam 3 könyvet, ezeknek az ára 8 ezer forint körül van, azaz ennyi a megtakarításom ahhoz képest ha megvettem volna őket. Ezt majd le fogom enni valahol ha véget ér a s z i g o r ú fogyókúrám. Amelynek azért most már az 5. napon vannak látható eredményei is. Nem hiába környékez folyamatosan az éhhalál.

Most már tényleg elköszönök csak emlékeztetek rá, hogy a következő film a V4 Moziban a Szigorúan ellenőrzött vonatok lesz szerdán este 22.35-kor. Ez a film az én csehszlovák V4-es "10-es listámon" a negyedik helyet foglalja el. Ezt tényleg nem szabad kihagyni. Mellesleg Oscar-díjat kapott és méltán.        

Kicsit elmaradtam, de így szoktam, ha filmajánlat van. Addig nem írok amíg le nem fut, nehogy lemaradjon valaki is a filmről. Egyébként ez a legutóbbi film (Két nap, egy éjszaka) nekem nagyon tetszett. Sandra a végén egyik pillanatról a másikra egy depressziós fiatalasszonyból óriássá vált. Hát ez az amit ezekből a nyomogatós kütyükből nem lehet megtanulni. 

Egyébként jövő héten is lesz jó film a V4 Mozi keretében, Jiri Menzel Oskar-díjas filmje a Szigorúan ellenőrzött vonatok. Örülök neki, megérdemli a figyelmet. Majd írok róla, talán hétfőn.

Most viszont röviden a szenvedéseimről írnék. Negyedik napja az éhhalál fenyeget. Elkezdtem egész komolyan fogyózni. A komolyság garanciája, hogy mérek és számolok. Kalóriákat. Így hogy számolom elég sok éhezéssel a napi 2000 körüli jön ki. Most látom csak mennyit ehettem meg amikor nem mértem és számoltam a kalóriákat. Pedig akkor is úgy gondoltam, hogy fogyókúrázok. Arról meg nem is beszélve amikor még csak nem is fogyóztam. Kész horror lehetett. Úgy hogy mérek, számolok, nagyon kevés szénhidrátot eszem és bízom a sikerben. A súlyomat megmérem időnként, de nem nagyon érdekel. Tudom ha kevesebb a bevitt kalória a szükségesnél akkor a szervezetem a tartalékaihoz fog nyúlni. Hát itt nyúlhat, van mihez. Hát ennyi az újság. Elköszönök, eszem valamit. Természetesen nem sokat és kenyér nélkül.   

Ezúttal egy olyan filmet ajánlok, amely már lement a TV-ben, de február 17-ig még elérhető a Médiaklikken.

Az alábbi sorokat is onnan másoltam ki, aztán majd én folytatom mert nem tetszik ami ott van. Ne is olvassuk el azt szerintem, esetleg majd azután ha megnéztük a filmet. 

"A Két nap, egy éjszaka főhőse Sandra, aki pár hónapos betegszabadságát követően szeretne újra munkába állni a gyárban, ahol depressziója előtt évekig dolgozott. Azonban a vállalat nem kívánja visszavenni – a válság miatt ugyanis nincs elég pénz a dolgozók bónuszaira és még egy ember alkalmazására is. A főnöke ad még egy esélyt a megalázott nőnek: ha egy hétvége alatt meggyőzi kollégáit, hogy mondjanak le az év végi extra fizetésről, akkor megtarthatja állását. Ezzel kezdetét veszi Sandra kálváriája: munkájának visszaszerzéséért vívott küzdelme."

Elindul, hogy egyenként győzze meg őket arról, hogy lemondjanak egy bizonyos mennyiségű pénzről, a filmből lehet sejteni, hogy ez azért nem 2 fillér, szóval lemondjanak a pénzről azért, hogy ő megtarthassa állásást. Ami egyébként azért is fontos lenne neki, mert súlyos depressziójából éppen csak kilábalt, a munka eredményesen segíthetné a rehabilitációját. És Sandra elindul, hogy egyenként beszéljen velük.

Képzeljük magunkat az ő és munkatársai helyébe. Rettenetesen kínos helyzetek ezek, én biztos nem indulnék el. De Sandra nem olyan mint én, megindul, bár nem nagyon akar, de férje mellette áll, biztatja. És megtörténik a hétfői titkos szavazás, döntetlen eredménnyel. A tulajdonos felajánl neki egyfajta megoldást...

De nem lövöm le a poént. Javaslom nézzük meg a filmet, nem fogjuk megbánni, de igyekezzünk, mert csak február 17-ig, péntekig látható. 

Írásom csak azoknak lehet érdekes, akik többnyire társasházban laknak és bejárati ajtajukon kívül is van kilincs. Ezek az ajtók úgy működnek, hogy bejön az ember és elfordít egy kis pöcköt és ezáltal a külső kilinccsel már nem nyitható az ajtó. Tiszta sor. Mindaddig amíg el nem felejti az ember elfordítani azt a bizonyos pöcköt, mert akkor szép óvatosan be lehet sunnyogni a lakásba. Márpedig nálam a nagyszoba közvetlenül onnan nyílik, a szoba ajtaja mindig nyitva van, másodperceken belül be lehet gyűjteni pénztárcát, telefont meg ilyesmit. Ha a konyhában vacsorázom akkor a szekrénysort is ki lehet vinni ha csendben csinálják. De akkor sincs baj, ha összetalálkozom vele a lakásban. Azt mondja, hogy csengetett, megpróbálta a kilincset, kinyílt, így aztán úgy gondolta, hogy nem vár a lakás gazdájára és bejött. Pont engem keresett amikor össze találkoztunk. Ezért jogilag maximum csúnyán szabad nézni rá, meg elküldeni, de azt sem durván mert nem csinált semmit. Legalábbis amíg nem tudjuk rábizonyítani ennek az ellenkezőjét. Hogy miért írtam le mindezt? 

Nagy búcsújárás várható a lépcsőházakban, jönnek az aláírásgyűjtők a pártoknak, de lehet, hogy rossz szándékú emberek csak úgy maguknak gyűjtenek, ahol lehet pénztárcákat, telefont meg ilyesmit, ahol nem ott csak jön az aláírásos duma. Legyünk óvatosak, a lakásba semmiképpen ne engedjük be őket. És azt is nézzük meg mit írunk alá. És a pöcökről se feledkezzünk meg!

Az a baj, hogy amikor az ember ír egy bejegyzést nagy a lendület, kapásból tudna még írni néhányat. De aztán mégsem ír mert attól tart, hogy csak a legfelül lévőt olvassák el. Aztán ahogy múlnak a napok rohamosan múlik az írási kedv is, ami nem jó. Most is ennek vagyunk az áldozatai. Azért majd kitalálok ezellen valamit.

Az idősebbek tudják, hogy a régi időkben a vezető beosztásúaknak legalább egyszer az életben úgy adódott, hogy kijutottak Moszkvába hivatalos útra. Lehetőségük volt még az egyetemi oktatóknak, kutatóknak is, az előbbi kategóriába tartozóként jutottam ki én is jó néhányszor. Aki aztán először kijutott meglehetős csodálkozással nézte az áruhiánnyal küszködő boltokat, a rosszul öltözött moszkvaiakat, a lepusztult villamosokat, trolibuszokat. A fejében meg az járt, hogy milyen jó nekünk, mi még csak a szocializmust építjük, ezek itt már a kommunizmust, milyen jó lenne nem eljutni erre a szintre. Ilyenkor az ember büszke volt az itthoni állapotokra, hogy mi a szocialista tábor legvidámabb barakkja lehetünk, zsebünkben kezdetben az 5 szocialista országba szóló piros útlevelünkkel, később pedig a kék színű világútlevelünkkel. Mutogattam is büszkén amikor vendégségnem baráti beszélgetés folyt. A hetvenes években ezekhez a beszélgetésekhez még hozzátartozott a felhangosított rádió is, a nyolcvanas években már nem. 

Áru nem nagyon volt de azért próbálkoztunk. A kiérkezés után megrohantuk a GUM /ГУМ/ áruházat hogy vegyünk itthonra valami ajándékot, a Kalinyin proszpekt hatalmas boltjait a minimális árukészletükkel, vagy a Kirov utcában a szerszámos boltot. Itt aztán vásároltunk fúrógépet, búvárszivattyút vagy éppen esztergapadot. Szóval nem adtuk fel, hazafelé aztán mindenki poggyászában ott lapult a csípős orosz mustár és a grúz tea is. Amit csak mi vásároltunk külföldiek, a szovjet asszonyok inkább órákig álltak sorba az indiai teáért. 

Nem akarom túl hosszúra nyújtani az írásomat, inkább javaslom nézzük meg hová jutott el az akkori Szovjetunió, az akkori Moszkva. Hát nagy utat tettek meg az igaz. Azért egy dolgot még hozzátennék: elég nagy az olló a szegények és a gazdagok pénztárcája között. Amit látni fogunk az inkább a gazdagoknak szól.

http://komotoz.ru/photo/novyy_god/novogodnyaya_moskva_2017.php  

A címbeli állítás sokáig nem volt kérdőjeles, ha egyszer rákattintottunk a küldést kiváltó gombra a levél elment és pár másodperc múlva ott volt a címzett postaládájában. Idén lesz 24 éve, hogy internetezek, hogy használom az elektromos levelezést. Ez idő alatt több olyan levelet kaptam, amelyet nem nekem szántak, véletlenül jött az én email címemre. Hát az ilyesmi kínos. A kínosság foka attól függ, hogy mi van a levélben. Van amikor hétpecsétes titok jut az ember birtokába, van amikor egyszerűbb, de azért mégis kényelmetlen dolgokat olvashat az ember illetéktelenül. Aztán van amikor mi hibázunk, ráadásul többszörösen, mert ma már egy-egy levélnek sok címzettje is lehet, így a baj is sokszoros. Elmesélek egy nagyon régi esetet.

A 90-es évek elején hozzám tartozott a kari számítógépes terem, 18 gép volt a teremben, az én dolgom volt karbantartani őket, gondoskodni arról, hogy a gépek használhatók legyenek amikor a kollégák órát tartanak. Őket egy közös néven (szgt) tartottam nyilván a címjegyzékben. Ha valami olyan mondanivalóm volt ami mindenkit érintett akkor beírva a  szgt-t egyetlen mozdulattal meg tudtam címezni a levelet  több mit 30 embernek.

Egyszer úgy a nap vége felé az egyik barátomnak készültem írni, meg is címeztem a levelet a címjegyzékből. Sajnos nem vettem észre, hogy onnan nem a barát email címe került a megfelelő helyre, hanem az egyel alatta lévő számítógépes csoport email címei. Tulajdonképpen mindenkié aki a karon a teremben órákat tartott. Én nagy fáradtan megírtam a levelemet, ami - mondjuk így - erősen magánlevél volt és többek között éppen aktuális kari ügyeket is érinthetett volna, de szerencsére ezúttal nem érintett. Tehát a levél meg volt címezve, meg volt írva, már kattintottam is a "Küldés" gombra. Anélkül, hogy megnéztem volna mi van a To: azaz címzett mezőben. Ezután valahogy megéreztem, hogy baj van, megnéztem és tényleg baj volt. Rögtön leizzadtam, elkezdtem gyorsan olvasni a levelemet és megnyugodtam, mert valóban magán dolgok voltak benne, de kari ügyekről ezúttal egy szó sem volt írva. Pedig lehetett volna, de ezúttal megúsztam. És akkor vonjuk le gyorsan a tanulságot, mielőtt elküldenénk egy levelet mindig nézzük meg helyesen címeztük-e meg levelünket.

Itt akár véget is érhetne az írásom ha a Google a Gmail levelező programjánál nem vezet be egy újítást. Mégpedig azt, hogy ha rákattintunk a "Küldés"-re még egy bizonyos ideig meggondolhatjuk magunkat. Nálam ez 10 másodperc, de ezt bárki beállíthatja magának. Na persze azt is szokni kell, hogy van ilyen, néhány napja megint elszúrtam egy levelet, rossz helyre címeztem, elkezdtem kapkodni, kattintgattam össze vissza és már nem tudtam élni ezzel a tényleg jó lehetőséggel. Visszatérve a címbeli kérdésre, a Gmail levelező programot használva tényleg vissza lehet szívni látszólag elküldött leveleket egy bizonyos ideig. Ajánlom mindenkinek.  Keressük a lehetőséget a beállításoknál.

Azért számomra kicsit döbbenetes, hogy hírszerkesztők és hírolvasók és egyéb sajtómunkások nem tudják milyen egy hidegvágó. 2 napja járja be az Internetet egy kép, amelyen emberek állnak, kezükben egy-egy erővágóval és ezeket nevezik a hírolvasók és szerkesztők hidegvágónak.

Egyébként már javult a helyzet, ma már drótvágónak nevezték. Ha játékról lenne szó akkor a játékos társaság tagjai nevetve kiabálnák, hogy meleg, meleg vagy forró. Vagyis közel a megoldás. Igen, az ami a kezükben van már alkalmas drót vágásra, de az nem hidegvágó, de nem is drótvágó. Ezt már erővágónak nevezik.

Vegyük szemügyre mindegyiket amiről eddig szó volt. Az első képen egy hidegvágót, vagy más néven laposvágót látunk. Ez alatt egy drótvágót vagy kábelvágót, alatta pedig egy úgynevezett erővágót. Ez tulajdonképpen egy drótvágó, csak igen hosszú karokkal, pontosan azért, hogy nagy erőt tudjunk kifejteni a vágóélek között. Betörésre is használják, mert olcsóbb lakatok simán levághatók vele pillanatok alatt.

Ezek után jöjjenek a kis színesek. Nekünk otthon egy elég mély kutunk volt, 22 méter mély. Gyerekkoromban az unokatestvéremmel sok mindent dobáltunk bele, hogy hallhassuk mikor csobban. Úgy tudom legalább 2 hidegvágót dobtunk bele, ezek nagyon alkalmasak voltak erre. Apám sokáig kereste ezeket a hidegvágókat, én meg csak lapítottam. Egyébként amíg nem volt hűtőszekrényünk oda engedtük le a vasárnapi ebéd maradékait is. Jó hideg volt benne.

A másik a technikumi tanulmányaimhoz kötődik. Az 1963/64-es tanévben a heti egy nap műhely gyakorlaton végig reszeltünk. Kezdtük egy kockával, aztán folytattuk egy hidegvágóval majd kalapáccsal, ezt követően egy fémfűrész keret következett. Még biztos voltak további darabok is, csak ezekre már nem emlékszem. Arra viszont igen, hogy nagyon utáltam ezeket a hétfőket. Nem volt nagy tehetségem a reszeléshez, ki is vívtam az oktatónk utálatát. Ő ül bal oldalon ha szemből nézzük. Ráadásul, hogy vidámabban reszeljünk a kezdés előtt felsorakoztunk az előcsarnokban és énekeltünk egyet. Meg a végén is. Dalolva szép az élet, gondolhatta aki kitalálta. Találtam is egy képet egy ilyen reszelős hétfőről, íme:

Ez a fényviszonyok miatt az udvaron készült. Én a jobb szélén állok a guggoló fiú mögött. Ha valakinek van kedve ezekről a reszelésekről többet is tudni itt olvashat róla.

Nem is írok többet, azt hiszem kimerítettem a témát.