Morgómedve

Egy mondat erejéig visszatérnék előző írásomra, abból is annak a részére amely a füstölt tarjáról szólt. Végül is jól végződött a dolog. A korántsem tarja jellegű objektum 2 szelet levágása után egyre inkább hasonlított egy igazi főtt füstölt tarjára. Nyersen ugyan már nem volt kedvem enni, de sülve egész jó volt. Reggelire 2 szelet bő olajban kisütve cseresznye paprikával kiváló volt. Sőt még egyszer ebédre is megfelelt, igaz itt már a szeletek számát növelni kellett és  a cseresznyepaprikát felcseréltem csalamádéval. Summa summarum, a dolog jól végződött. Már csak egy kevés van belőle.

Ezek után nézzük ezt a filmet, ezt a "Vasvirág"-ot. A film nagyon jó, Törőcsik Mari és Avar István kiválóan személyesítik meg a szegény szerelmeseket ahol a szerelmet aztán felváltja a hideg számítás, mert enni kell. És Vera inkább enni akar. Sőt, mivel nem keveset ad ezért, nem is kell megelégednie a szelet kenyérrel, jut fonott kalács is az asztalra mézzel, vajjal és forró kakaóval. Viszont a szerelemnek annyi. Ha a kedves olvasó ezt olvasván legyintene, hogy tucattörténet, elmondom, hogy a történet lehet hogy az, de ahogy ez a filmen megjelenik az már nem. Ezért ajánlom megnézésre ezt a kiváló filmet. Csütörtökön késő este, 23.25-kor láthatjuk a Duna TV-n.

Végezetül nézzük meg mit ír róla a Port:

http://port.hu/vasvirag/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=52381780&i_topic_id=1

Én még ilyen rossz főtt tarját nem vettem. Az az igazság, hogy nem néztem meg alaposabban. Viszonylag kedvező ára volt, szép vákuum csomagolásban kínálták, így megvettem. Az is igaz, hogy idén kissé visszafogtam magam, máskor elég sokfélét megvettem, aztán még másfél hónap múlva is ezeket nyomtam le, mert az már evésnek nem nagyon volt nevezhető. Szóval idén visszafogtam magam, egyedül ezt a "műanyag" tarját vettem meg. Hogy mi is vele bajom?

Hát először is már a színe sem tetszik, túlzottan lila színe van. Aztán egy tarjában vannak vékony zsíros csíkok is, ebben nincsenek. Mintha az egészet szétszedték volna, kiszedték volna ezeket a zsíros részeket, aztán a maradékot nagy nyomás és hőmérséklet alatt összepréselték volna, egyúttal meg is főzve ezeket a szétcincált részeket. És persze az íze sem az igazi. Tegnap kétszer ettem belőle, hát ezt az evést élvezetesnek nehezen tudnám nevezni, pedig a főtt tarját élvezni kellene, főleg hogy ettem hozzá fekete retket, erős paprikát és tormát is. Előre látom, hogy a többit is kínszenvedés lesz megenni. Az az igazság, hogy ki kéne dobni az egészet, de azért még ott nem tartunk, így aztán meg fogom enni. Valószínűleg megkísérlem megsütni, talán úgy jobb lesz. 

Egyébként még nem sikerült húsvéti hangulatba kerülnöm, de igyekszem. Locsolkodás már nem lesz, egy darabig amíg a szüleim éltek a falumban locsolkodtam, apámmal jártuk végig a szokásos helyeinket, mind az ötöt. Aztán, hogy ők meghaltak itt Miskolcon locsolkodtam, de csak családi körben, egyre kisebb lelkesedéssel. Ezt pótolandó majd megnézem a tévében hogy sikongatnak a lányok meg asszonyok Hollókőn. Azért bízom benne, hogy nagyon sok olvasóm fog részesülni azokban az örömökben és élményekben amelyeket a Húsvét kínál számunkra.

Ennek jegyében kívánok örömökben gazdag ünnepeket minden olvasómnak!

Az előző írásomban már utaltam rá, hogy a jogerős büntetésüket töltő elítéltek egy része dolgozik. Amikor életemben először filmen láttam ilyen munkahelyet és ott dolgozókat a filmkockák egy életre szóló nyomot hagytak bennem. Főként a kenderkötélgyártás. Azt láttam, hogy egy pofa oda vissza szaladgál egy teremben miközben fonja a kötelet. És ezt csinálja egész nap. Elképzeltem mi lenne ha nekem kellene ezt csinálnom. Hát még rágondolni is rossz volt. A másik a futballlabda varrása volt. A kemény bőr szemmel láthatólag nehezen engedett a tűnek, de azért engedett, a labdák meg készültek az elítéltek kezei között. Aztán hallott az ember az Alföldi Bútorgyárról, amelyben a Szegedi Csillag Börtönben fogvatartottak dolgoznak, de hasonló a helyzet Balassagyarmaton, Sátoraljaújhelyen és még egy sor más helyen is. Vannak helyek ahol mezőgazdasági munkát végeznek a fogvatartottak. Tehát summa summarum, az állam ahol lehet igyekszik munkát biztosítani a büntetésüket töltők számára.

Ennek rengeteg haszna van. Egyrészt gyorsabban telik az idő mint a zárkában vagy a körletben, a dolgozó rab értéket termel amely számára és az állam számára is jövedelmet jelent. A tartás költségeinek levonása utáni pénzt megtarthatja, érte vásárolhat a kantinban vagy akár haza is küldheti. Azonkívül - ami nagy előny - hogy naponta zuhanyozhat. Így aztán az elítéltek szívesen dolgoznak ha van rá lehetőségük.

Sajnos azonban a lehetőségek korlátozottak. Ahhoz, hogy értéket termeljünk hatalmas termek és gépek kellenek. Aztán csak olyan dolgot szabad előállítani ami a piacon eladható. Ahol viszont ott a konkurencia. Szóval nem olyan egyszerű ez. Persze úgy is működik a dolog, hogy olyan termékeket gyártanak amely nem kerül a szabadpiacra. Tehát saját felhasználásra, vagy pedig állami megrendelésre. Bizonyos termékek esetén most is ez van. Itt a minőségi követelmények nem annyira szigorúak, könnyebb megfelelni. Én a magam részéről azt szeretném, hogy mindenki dolgozhasson. Mert ez a normális dolog. Jó dolog, hogy van egy törekvés arra, hogy minél több munkahelyet hozzanak létre. Lehetőségük van az elítélteknek a tanulásra is. Ez is lefoglalja őket és elősegíti a kinti életbe való beilleszkedésüket. A zsúfoltságon viszont tényleg kell csökkenteni.

A magyar börtönök túlzsúfoltak. Régóta tudjuk ezt, egyes fogvatartottak éltek is a lehetőséggel és beperelték a magyar államot, mert úgy vélték, hogy méltatlan körülmények között töltötték, illetve töltik büntetésüket. A pert meg is nyerték, milliókkal gazdagítva magánköltségvetésük bevételi oldalát. Aztán ahogy olvasom az ingyenes újságban jó sok hasonló kereset fekszik még az emberjogi bíróság asztalán. Gondolom, ha a körülmények azonosak, az ítéletnek is hasonlóknak kell lenniük. Vagyis a magyar állam fizethet mint a katonatiszt. Ezért gondolom, hogy sürgősen börtönöket kellene építeni mert a gatyánk is rámegy a kártérítésekre. Aztán lehet, hogy kevesebb embert kellene elzárásra ítélni. Alternatíva lehetne például a tetemes összegű pénzbírság. Nem vagyok az amnesztia híve, de kisebb bűncselekmények esetén ezt sem zárom kizártnak. Persze ezek csak egy laikus felvetései, látva, hogy ez a pereskedés nem igazán kedvez nekünk.

Aztán az ingyenes újságban azt is olvasom, hogy az elmúlt év végén összesen 17.449 fogvatartott volt Magyarországon és a büntetésvégrehajtási szervezet ugyanakkor 8350 embert alkalmazott, egy fogvatartottra átlagosan 2,1 dolgozó jutott. Hát ez nekem nem stimmel. Nem fordítva van? Nem minden egyes dolgozóra 2,1 fogvatartott jutott? Persze ez az a szám ami nekem nem sokat mond. Ennél sokkal többet mond az, hogy az egyik elítélt azért nyert pert mert egy 30 négyzetméteres cellában 16 embert tartottak fogva, közte őt is. Ez azért tényleg sok. Képzelje el magát ebben a helyzetben a kedves olvasó. Nyáron, nagy melegben, heti egyszeri zuhanyzási lehetőséggel (ha nem dolgozó elítéltekről van szó).

Persze van a lónak másik oldala is, történetesen északon, Norvégiában. Ők demokratábbak akarnak lenni a demokratánál, egy tömeggyilkosnak 3 szobás lakosztályt biztosítanak számítógéppel, televízióval, edzőteremmel. És "ugrálási" lehetőséget ha nem tetszik neki valami. Vajon ezt hogyan élik meg azoknak a fiataloknak a szülei akiket hidegvérrel mészárolt le egy szigeten? Vajon ők is annyira demokraták, hogy ezt helyénvalónak tartják? Nem hiszem. Nem vagyok híve a szemet szemért fogat fogért elvnek, de azért úgy gondolom a bűnnek és az érte járó büntetésnek összhangban kell lennie. Amikor a bűncselekményt elkövetik, a társadalom igazságérzete sérül, amikor a tettest megbüntetik, a büntetésnek olyannak kell lennie, hogy a társadalom igazságérzete helyreálljon. Úgy gondolom Anders Breivik esetében nem fog helyreállni amikor 21 év múlva kiengedik a börtönből. A szülők soha nem fognak megnyugodni. Egy tényleges életfogytiglan esetén talán.

Hogy egy 16 fős cellában raboskodó magyar elítélt esetében mi a helyzet az igazságérzet helyreállásával nem tudom. Az évek számát tekintve valószínűleg helyreáll. A körülményeket tekintve már lehetnek eltérések, attól függően ki hol tölti a büntetését. Jó lenne ha mindenhol azonos körülmények uralkodnának, vagy ha a nehezebb körülményeket valahogy figyelembe lehetne venni. De ez már egy laikus kívülálló ötlete, gyanítom nagyon nehéz lenne a gyakorlati megvalósítása. Úgy hogy tényleg több börtön kellene.

Végezetül javaslom nézzük meg Teknős Péter kiváló képeit melyek Vácott készültek. A fotóművész jó egy évtizede látogatott el a Váci Fegyház és Börtönbe, kattintgatott egy csomót, ebből néhányat megnézhetünk ha ide klikkelünk:

A teljes sorozatot viszont itt találjuk.

Ha valakit jobban érdekelnek a börtönök érdemes belenéznie a Börtönújságba is.

Végezetül essék szó egy magyar dokumentumfilmről is, amely a tököli Fiatalkorúak Börtönében készült 1984-ben. A napokban lehetett látni a Duna TV-n is, éjjel 2 órakor. Viszont itt megtalálható. Címe: Bebukottak. Olyan másfél órás film. A film egy rendkívül nyomasztó epizóddal ér véget amely bennem évek óta máig ható nyomot hagyott. Négyen szabadulnak, hajnal van, kicsit hűvös, három fiatalt kocsival, öleléssel várnak a hozzátartozói, egyvalaki van akit nem vár senki. Ő aztán hóna alá fogva harmadig sem telt reklámszatyrát megindul a hűvös hajnalban a börtön kerítése mellett valahová.

Végezetül nemrégiben elkészült egy dokumentumfilm amely az egykori elítélteket kereste meg, hogy mi lett velük. Nagyon nem ismerem a filmet, de úgy tudom nem túl sikeres életet tudhatnak maguk mögött az egykori elítéltek. Sőt...

Nagyon régóta szeretnék egy jó halpaprikást enni. Nem vendéglőit, ott nem adnak annyit amennyit én szeretek. Otthonit, amelyből annyit ehetek amennyi jól esik, annyi tejföllel amennyi nekem tetszik. Én pontyból szeretem az ilyesmit, tehát ehhez pontyot kell beszerezni, a többi van itthon. Hogy idáig mi akadálya volt annak, hogy pontyot vegyek? Az egyik, hogy egy élő pontyot megtisztítani elég macerás dolog. A pikkelyekkel még hetek múlva is lehet találkozni a konyhában, a fej és a belsőségek elég tetemes mennyiséget tesznek ki, azonkívül a szeletelés sem könnyű dolog, a pontynak elég kemény a gerince, nagyon erősen meg kell nyomni a kést, hogy átvágjuk. Ha viszont ügyetlenek vagyunk vagy nincs szerencsénk, ezzel az erősen megnyomott késsel, könnyen kárt tehetünk magunkban, ami azért házilag nem látható el, tehát mehetünk az ügyeletre illetve manapság a sürgősségire.

Ezek voltak azok az okok, amelyek miatt mindig csak elmentem az élő halakat tároló akváriumok mellett és soha nem vettem meg egyet. A kedvező ár mellett viszont az élő hal további előnye, hogy friss halból készíthetjük ebédünket. Mindezen hátrányokat és előnyöket mérlegre téve olyan másfél éve suhanok el vásárlás nélkül a halas pultok előtt azzal, hogy egyszer majd veszek egyet vagy kettőt közülük. Ugyanott tisztított ponty szeleteket is lehet kapni, olyan 1.600 forint körüli áron kilóját, ez viszont nekem túl drága, tehát szóba sem jött, hogy ezekből vegyek.

Tegnap fordulópont állt be a kérdésben. Vettem 6 szelet pontyot rántani, 8 kisebb szelet farrészt pedig halpaprikásnak. Ezen utóbbiakat olcsóbban adták, mivel ez a halnak a vége, 900 forint volt kilója. Mielőtt bárki arra gondolna, hogy megvettem a hátsó uszony fölötti 2-3 milliméteres részt elárulom, hogy ezek szép nagy szeletek. A megvett mennyiség majdnem másfél kiló. És szín hús, azaz halhús. Egész jó árnak tűnt, én soha nem vettem észre, hogy minőségileg csökkentebb értékűbb lenne mint a ponty többi része.

Megtört tehát a jég, nem kockáztatom a testi épségemet, nem jelent gondot a belsőségek higiénikus tárolása a kidobásig, nem kell halpénzeket szedegetnem össze még hetek múlva is a konyhában. Egy kis bizonytalanság volt bennem a frissességet illetően, de megszagoltam, szerintem tökéletes volt. Múlt időben írom, mert tegnap már megettem néhány szeletet rántva, nagyon finom volt. A maradékból csinálok halpaprikást, aztán majd rájárok néhány napig. Nem bántam meg ezt a "pénzszórást", hamarább is rászánhattam volna magam. Jó döntés volt, soha többé nem kínlódok élőhallal. Az ünnephez megvan az ünnepi ebéd is és a sebeimet sem kell nyalogatni.

Ma 10 éves a Morgómedve. Nem akarom nagyon vállon veregetni magam, de azért ez nem kis teljesítmény. 10 éve minden héten 2-3 alkalommal írni valamit, ami azért nagyjából számít többek érdeklődésére is nem kis dolog. Még úgy sem, hogy a színvonal azért változó volt. Hol jobb, hol rosszabb. Az elején értelemszerűen jobb, hiszen ha az ember belekezd valamibe amit érdekesnek és jónak tart nyilván igyekszik a maximumot kihozni magából. Meg hát akkor még nagy a választék is, amiről írhat. Aztán ahogy telnek az évek egyre több mindent megír az ember, egyre fogy az emlékezetében a megírható esemény, élmény, történet. Én ezt minden alkalommal érzem, amikor úgy gondolom, hogy most már feltétlenül kell írni.

A napi történések adnak ugyan némi muníciót, de ezekkel óvatosan kell bánni. Kiesik a politika, amiről rengeteget tudnék írni, de tudom kerülnöm kell. Aztán ügyelni kell arra is, hogy ne sértsek érdekeket. Nem szívesen pereskednék senkivel, de megbántani sem szeretnék senkit. Az óvatosság azért is indokolt, mert időnként szélesebb nyilvánosságot is kapnak az írásaim, tehát sokkal több emberhez jutnak el mint az esetek többségében. Olyanokhoz is, akik számára teljesen közömbös a személyem, írhatom azt, hogy idegennek tekintenek, akinek nem néznek el olyan dolgokat, amelyeket a rendszeres olvasóim megtesznek. A rendszeres olvasókkal a kapcsolatomat szinte barátinak tekintem, sokukat személyesen is ismerem, tudom elnézőek velem ha hibázok, ha úgy írok valamiről, hogy az mások számára bántó lehet. Azok akik csak egyszer "keverednek" ide szigorúbbak velem. Ehhez csupán el kell olvasni az írásaimhoz kapcsolódó hozzászólások némelyikét. Ezért is nem szeretem ha az írásaim a szokásosnál nagyobb nyilvánosságot kapnak. Persze ez egy ambivalens dolog, mert ugyanakkor hízeleg is nekem, hogy valakik arra érdemesnek tartották amit írtam, hogy kitegyék a Morgómedve elérhetőségét egy nagy olvasottságú honlapra. Azért ebben az érzelmileg nulla kötődésű közegben egy olyan megjegyzés, hogy "...azért végre itt is lehetett valami értelmes dolgot olvasni" nekem is jól esett és büszke voltam rá.

A 10 év alatt az én életem is változott, természetesen ezek érzelmileg is befolyásolták hangulatomat, néha csak egy-egy napra, de néha hosszabb időn keresztül is. Nyilván ezek a hangulati hullámzások észrevehetők voltak az írásokon is. Erről már írtam korábban, most nem nagyon ismételném meg a korábban leírtakat. Egy biztos, gondtalan, nyugodt időszakban tud az ember igazán szárnyalni. Ha valaki figyel az írásaim hangulatára akkor mint egy érzékeny műszer tudja követni életem alakulását. Annak ellenére, hogy az ember tudja, hogy a magánéleti problémák nem valók egy blog oldalaira és ennek megfelelően igyekszik is ebben a szellemben írni.

Úgy gondolom, sok beszédnek sok az alja, ideje írásom végére pontot tenni. Aztán mondani valami biztatót a jövőre vonatkozóan. A biztató az, hogy a jövőben is folytatom az írást és számítok továbbra is az olvasóim érdeklődésére. És köszönöm, hogy kitartanak mellettem a színvonalbeli ingadozások ellenére is.

Nagyon boldog Nőnapot kívánok minden kedves hölgy olvasómnak.

Kívánok sok örömöt és boldogságot, jó egészséget és nem csak a holnapi napra.

Boldog Nőnapot!

Élek. Ami önmagában is egy jó hír, az már csak külön hab a tortán, hogy felelőtlen halvacsorámnak semmilyen kellemetlen következménye nem volt. Pedig ha belegondolok, hogy Romániában ezt úgy csomagolták, hogy a felhasználó úgyis megmossa majd, hát jobb bele sem gondolni. De a lényeg, hogy egyelőre úgy néz ki megúsztam a dolgot.

Ezen felbuzdulva leírom, hogy milyen volt egy rendesebb ebéd Mályiban a jobb időkben. Például egy kiló szarvas apróhúsból. Beszerezhető egy nagy áruházból, amely többnyire a város szélén található, neve alapján az ember egy közlekedési eszközre asszociál. Na jó, elárulom, hogy én ezt a Metróban szoktam venni.

Szóval beszerez az ember egy kiló szarvas apróhúst. Nem túl drága, szerintem olyan 2.000 Ft körül lehet kilója. Néha nem is olyan apró ez a hús, ezért többféle lehetőség is látszik az elkészítésre. A kevésbé ínyenceknek azt ajánlom, hogy ne foglalkozzanak a hússzeletek nagyságával, aprítsák fel az egészet pörköltnagyságúra és csináljanak egy jó szarvaspörköltet. Más a helyzet ha az átlagnál fogékonyabbak vagyunk a finomságokra, ez esetben sokkal kíváncsibban kukkantsunk bele a felnyitott zacskóba. Amennyiben találunk benne az apróhúson kívül nagyobb  darabokat is, mondjuk legalább féltenyérnyieket, akkor ezeket válasszuk külön. Ezekből kiváló mustáros szarvasszeletet készíthetünk, a maradék meg most már tényleg menjen a pörköltbe. Tételezzük fel, hogy ezzel a kedvező helyzettel állunk szemben, ami egyébként gyakran előfordul. Döntsük el mit szeretnénk enni: szarvaspörköltet vagy mustáros szarvasszeletet. Lehet mindkettőt is, ha nagyobb a család vagy az átlagosnál nagyobb étkűek vagyunk. Ezt is azt is kevergetni kell, egy füst alatt elkészül mindkettő. Jelen esetben azonban maradjunk az első verziónál, intézzük el a pörköltet, gyorsan fog menni.

Sok szakácskönyvben írják, hogy a húst elkészítés előtt pácolni kell. Én nem szoktam. Ugyanúgy készítem el mint egy sertés- vagy marhapörköltet, csupán annyi a különbség, hogy egy kis törött bors is kell bele, valamint egy kevés babérlevél. Én vörösbort sem szoktam beletenni, ha teszünk akkor csak nagyon keveset. Lassú tűzön gyakori kevergetés mellett főzzük olyan másfél órát, a főzés befejezése előtt fél órával hozzá lehet önteni egy doboz vagy közepes üveg kínai konzerv gombát. A mennyiségét is megnöveli és az ízét sem rontja el. Én nem szoktam csalódni benne, isteni eledel szokott sikerülni. Feltétlenül krumplival tálaljuk és öblögessük vörös borral. Bár én jelen esetben pezsgőt bontottam mert azt kívántam meg.

Érdekesebb ez a mustáros szarvasszelet, bár ez sem egy nagy kunszt, viszont tényleg nagyon finom. A szarvasszeleteket sózzuk és borsozzuk meg, kenjük be vékonyan mustárral majd tegyünk rá egy olyan sonkaszeletet amin van egy harmadnyi, egy negyednyi zsíros rész is. Füstölt csülökről is levághatjuk ezeket a vékony szeleteket. A szarvashús száraz, egy kis zsiradék kell neki, hogy finom legyen. Ezt az egészet göngyöljük fel henger alakúra, hústűvel vagy fogpiszkálóval szúrjuk át és tegyük félre. Ezután egy lábasban pirítsunk meg zsíron egy kis vöröshagymát dobjuk rá ezeket az összegöngyölt tekercseket és óvatosan, sűrű kevergetés mellett pirítsuk meg mintha pörköltet csinálnánk. De éppen csak egy picit. Ezután engedjük fel tejfellel az egészet úgy hogy ellepje a tekercseket, majd nagyon lassú tűzön, sűrűn kevergetve főzzük (süssük) olyan másfél órát. De úgy is mondhatnám amíg a tejfel leve el nem fő. Megmaradnak a tekercsek egy kissé sűrű fehér szaftban, ezt kell majd a köretként tálalt rizsre locsolni. Szintén nagyon finom dolog, ha szerencsénk van ezzel az apróhússal érdemes megpróbálni a nagyobb darabokból megcsinálni. Ehhez már szerintem inkább a fehér bor dukál, abból is a félédes, például a muskotály.

Ennél a Mályi ebédnél még megittam aperitifnek egy stampedli Unicumot is, a rendes ebéd megérdemli, aztán következett a szarvaspörkölt ha jól látom krumplival és kovászos uborkával. Innivalóként egy palack szovjet pezsgő szolgált. Írhatnám, hogy a rádióból jó ebédhez szólt a nóta, de ez nem igaz, szerintem a híreket hallgattam. Az órának sincs különösebb jelentősége, mindig ott állt, hogy a telek távolabbi pontjaiból is követhessem az idő múlását. Hát ha ki akartam rúgni a hámból ilyen ebédeket csaptam össze időnként.

Tegnap lazacot vacsoráztam. Nem olcsó dolog a lazac, nem szoktam én drága dolgokat enni, de legutóbb mikor a Lidl-ben jártam igen megkívántam. Szeretem a füstölt lazacot, egy vékonyabb szelet kenyeret megkenek vajjal, arra rárakok egy szeletet, isteni eledel. Na ez jutott eszembe amikor megláttam a hűtőpultban. Nekem ha evésről van szó az agyam kikapcsol, helyesebben inkább átvált arra a részre ahol az evéssel kapcsolatos dolgok vannak és csak az a rész működik. Tehát megláttam, elképzeltem és már nyúltam is utána. Meg sem néztem rendesen, hiszen nyilvánvaló volt, hogy szeletelt füstölt lazac lehet az átlátszó fólia alatt. Hazajőve betettem a hűtőbe és vártam az alkalmas pillanatot. A lazachoz nyugodt körülmények kellenek, nem lehet elkapkodni. Mint írtam drága dolog, meg kell adni a módját, hogy megtérüljön a befektetett pénz.

A vásárlást követő második napon megnéztem a lejáratát, volt még majdnem egy hét, így aztán szépen visszaraktam mivel elég sok olyan ennivalóm volt amit ideje volt megenni. Tegnap aztán úgy éreztem eljött a lazac ideje. A vajat már vacsora előtt kiraktam a konyhaasztalra, hadd legyen könnyen kenhető. Ugyanezt tettem a mélyhűtőből kiszedett szeletelt kenyérszeletekkel is. Valami teljes kiőrlésű valami volt, de itt most a lényeges az volt, hogy szép vékonyra voltak szeletelve. Ezután visszatértem a szobába, hadd engedjenek ki.

Jó egy óra múlva láttam neki a vacsorának. Felvágtam a fóliát és kissé meglepődve láttam, hogy nincs felszeletelve, hanem egy szép darab hallal állok szemben. Semmi baj, gondoltam, van kés a háznál és kezdetnek levágtam belőle egy vékony szeletet, ráhelyeztem a vajas kenyérre és beleharaptam. Csodás íze volt, pont olyan milyent szoktam érzeni ha ilyen felelőtlen dőzsölésre adom a fejem. A füstölt ízt ugyan nem érzetem, de elintéztem azzal, hogy kevésbé van megfüstölve. Aztán megettem a következő szeletet is, azt azt követőt is, meg még vagy hármat. Egészen jól laktam, elégedetten dőltem hátra a széken. Szórakozottan kézbe vettem a kiürült dobozt, hogy elolvassam melyik vidéken is úszkált ez a kiváló lazac amíg abban a helyzetben volt, hogy úszkálhasson.

Mikor az első sort elolvastam már láttam, hogy baj van. Nem is nagyon olvastam tovább, a lényeget már tudtam. Ez a lazac szelet ugyanis nyers volt, ajánlott felhasználási módja pedig a grillezés vagy egyéb módon való sütés, legalább 20 percig. Nagyot nyeltem, nagyjából úgy éreztem magam mintha egy még élő valamit nyeltem volna le, de aztán eszembe jutott, hogy valószínűleg ettem én már ilyet Mályiban néhány éve. A különbség annyi, hogy akkor nem olvastam el mi van a dobozra írva hanem szó nélkül kidobtam. Nem is aggódtam az egészségemért. Most, hogy a szemétből kiszedtem a dobozát és elolvastam, hogy mi van ráírva már egy kicsit igen. Főleg, hogy nyersen nem szabad fogyasztani meg, hogy jól meg kell mosni. Konkrétan az nyugtalanított, hogy vannak húsok amelyeket sütve vagy erősen megfőzve szabad fogyasztani, arra gondoltam ez a lazac nem-e ilyen véletlenül? Aztán eszembe jutott az a Mályiban megevett lazac és kicsit megnyugodtam. Azért egy kis aggodalom maradt bennem, bár már 24 óra is eltelt. Viszont úgy döntöttem, hogy ezek után kipróbálom sülve is. Igaz nem grillen, szerintem nincs ebben annyi zsír, majd valahogy másképpen. Például serpenyőben.

Ha meg már Mályi szóba jött van egy fényképem egy rendes ottani ebédről, ha megúszom ezt a lazac kalandot legközelebb elmesélem, milyen is volt egy jobban sikerült ottani ebéd. Amikor megadtam rendesen a módját. És azért bízom benne, hogy ennek a lazac vacsorának nem lesznek következményei. Hiába no, máskor figyelmesebbnek kell lenni. Egyébként Norvégiából származik, Románián keresztül jutott el hozzánk.

A bájos és kedves műsorvezetőnő szeretettel köszönti a korábban soha nem látott férfi riportalanyt. Aminek lehet, hogy maga a riportalany sem örül, mert nem hiszi el, hogy itt tényleg szeretetről van szó, másrészt meg úgy gondolja, hogy ennek a szónak tényleg arról kellene szólnia amit jelent, vagyis két ember közötti szeretetről. Márpedig az ő esetükben ez nem áll fenn.

És ha már a téma szóba jött megemlítem egy régi megfigyelésemet. Szinkronizált amerikai filmekben gyakran halljuk, hogy egymástól búcsúzó családtagok (akár telefonon is) azt mondják "Szeretlek". Szerintem ezt a fordítók nem jól fordítják. Az eredeti nyelven elhangzó "I love you" tényleg azt jelenti, hogy szeretlek, de szerintem ezt inkább Sziának kellene fordítani. Szia, és kész. Persze lehet, hogy a szinkron miatt ragaszkodnak a szeretlekhez mert egy hosszabb szó a sziával ellentétben. Azonban ha ezután mi halljuk szerintem nyugodtan tekintsük elköszönésnek.

Végezetül örülök a Saul fia sikerének. Látni ugyan még nem láttam, nem is készülök moziba, megvárom amíg a TV-ben levetítik, de elhiszem, hogy jó film. Viszont jó lenne ha legalább a köztévében születne egy állásfoglalás, hogy hogyan ejtjük a Sault. S-el vagy sz-el. És jó lenne ha legalább ott ehhez tartanák magukat mintegy példát mutatva a többi médiumnak. Én már hallottam mindkétféleképpen magyar nyelvi környezetben.