Morgómedve

92 éves korában elhunyt Fejes Endre. Fejes Endre nagy író volt, látszik ez azon is, hogy Balog Zoltán miniszter is részt vett a gyászszertartáson. Voltak még egyéb hírességek is, akik meg is emlékeztek az íróról. A teljesség igénye nélkül megemlékezett  Törőcsik Mari, Spiró György és Koltai Lajos is. Én is szerettem Fejes Endrét. Elolvastam néhány művét, a Rozsdatemetőt is, amelyet leggyakrabban említenek vele kapcsolatban, nekem azonban a Jó estét nyár, jó estét szerelem! című regénye a kedvencem. A regényből nagy sikerrel játszott film is készült. Harsányi Gábor csodálatosan alakította a kisstílű szélhámost, aki a hónap 3 napján a görög diplomatát játszotta, míg a többi napon éhezett, hogy a következő hónapban 3 napig megint "görög diplomat" lehessen. Nem mindenki tudja, ezért leírom, hogy a regény alapja megtörtént bűncselekmény. Elkövetőjét halára ítélték és kivégezték.

No de nem ezért ragadtam "tollat", de nem is azért, hogy Fejes Endréről írjak. Őróla majd írnak az irodalomtörténészek. Én a végtisztességnek erről a szokatlan módjáról szeretnék írni ahogy az író óriás hamvait a Dunába szórták. Ami nem is szórás, inkább süllyesztés. Én ugyanis részt vettem már egy ilyenen, középiskolás osztálytársam hamvait szintén a Dunába süllyesztették. Leírom, hogy történt.

A Dráva utcai kikötőben a meghirdetett időpontban már ott állt egy hajó, amely úgy gondolom speciálisan erre a célra van kialakítva, de ez nem biztos. Sőt, szerintem egyáltalán nem, mert nem hiszem, hogy annyi szertartás lenne ami gazdaságilag rentábilissá tenné a kizárólagos használatot. Tehát ott hagytuk abba, hogy ott állt a hajó, a személyzet szépen kiöltözve várta a gyászolókat a bejáratnál és a hajó belsejében, amely az alkalomhoz illően volt berendezve, illetve feldíszítve. A gyászolók érkezés után elfoglalták helyeiket, én is ezt tettem, és a teremben csendben várakoztunk. Amikor elérkezett az ideje elkezdődött a gyászszertartás. Az ülő résztvevők elé lépett egy személy aki elbúcsúztatta a megboldogultat. Lehetett pap is, de lehetett hivatásos búcsúztató is, már nem emlékszem. Ezután a személyzet felszólított bennünket, hogy fáradjunk föl a fedélzetre. Miután ez megtörtét, alul oldalt kinyílt egy ajtó majd kitoltak (vagy lehajtottak) egy fél négyzetméteres kilépőt amin megjelent a személyzet egy tagja (szépen kiöltözve, sötét nadrágban, fehér ingben, sötét mellényben, fehér kesztyűben) kezében tartva egy koszorút, abban pedig a sóból készült urnát az osztálytársam hamvaival. Mi ezt fentről a fedélzetről láthattuk. Pár perc múlva az ott álló férfi lehajolt és óvatosan ráhelyezte a koszorút az urnával a vízre. Ezt követően mi is bedobáltuk a magunkkal hozott virágot, majd a hajó megfordult és elindult visszafelé. Az urna pedig a koszorúval együtt szép lassan úszott, majd elmerült a Duna hullámaiban. Elmondhatom, hogy szép és ünnepélyes volt az egész temetés, méltó egy ember hamvainak elhelyezésére. Ezután visszamentünk a terembe, ahol sor került a halotti torra, ami szintén megérne egy misét. Mármint a tor mint olyan és nem ez a tor, amelyről itt szó van. De erről majd máskor.

Legutóbb azt írtam, hogy ezentúl igyekezni fogok gyakrabban írni. Ez ment is egy darabig, most viszont megint ott tartok, hogy ma kedd van és csütörtökön írtam utoljára. Beláttam a helyzet tarthatatlanságát és leültem írni. Aztán 10 perce próbálok valamiről írni, fel is írom a címet, aztán kitörlöm mert ezzel vagy valakinek a tyúkszemére lépek, még ha jóindulatúan is, vagy pedig nem biztos, hogy a nyilvánosságra tartozik az amit leírnék. Vagy pedig a téma olyan, hogy több idő kellene a rendesebb kifejtéséhez. Az meg most nem nagyon van, lassan el kell indulnom a körutamra amiben lesz egyetem is, posta is, bolt is meg még jó néhány egyéb dolgot is el kell intéznem. Úgy hogy nincs más mint ezúttal is haladékot kérni a kedves olvasótól.

Egyébként elárulok valamit. Ez a blog írás olyan, hogy ha az ember ír valamiről akkor lendületbe jön és egyszerre könnyedén írna akár több témáról is. Viszont ha elmúlik ez a "feldobott" állapot akkor viszont sajnos az aktivitás egyre csökken. Egyszerre viszont nem érdemes több mindenről írni mert elsikkadhat valamelyik, hiszen az ember mindig csak a legfelül lévő írásra koncentrál, nem biztos, hogy megnézi van-e alatta valami. Nem kis dilemma az, de most ez nem fenyeget mert tényleg most már rohannom kell. Viszont megígérem, hogy délután vagy este visszajövök valami "rendesebb" írással.

Jól meg van csinálva ez a Facebook, de azért ez sem tökéletes. Amit nagyon hiányolok, az a névnapok hiánya, ugyanis bizonyos nevek kétszer, sőt némely név még többször is előfordul a naptárban. Ilyenkor azok akiknek több napon is lehetne a névnapjuk kiválasztanak egyet és azon a napon tartják. Mondjuk a Zsuzsannák, Istvánok és Máriák. Az előbbieknek van februárban is, augusztusban is, az Istvánok is ünnepelhetnek karácsonykor is, augusztus 20-án is. A Máriákkal a legnehezebb a helyzet mert abból kettőnél is több van. Ezen a héten például két napon is ünnepelhetnének a Máriák. Így aztán az aki gondot helyez ismerősei és rokonai felköszöntésére jó ha egy tévedhetetlen nyilvántartást vezet, ahonnan adott esetben tájékozódni tud. 

A közösségi oldalak megjelenésével a helyzet bonyolódott. Itt sokkal könnyebb felköszönteni valakit a névnapja alkalmából és az ember igyekszik is ezt az apró figyelmességet megtenni. Már ha tudja, hogy ismerőse mikor tartja. Ilyenkor jön az, hogy az ember kivár. Telik a nap és ha senki nem igyekszik köszönteni a névnapost akkor az ember arra gondol az illető nem most tartja. Néha egy kínos párbeszédből is tájékozódhatunk, ami a névnaposnak vélt ismerős és a köszöntő között zajlik. Amiből megtudhatjuk, hogy a felköszöntött köszöni szépen a köszöntést de nem most tartja. Ekkor hátradőlhetünk, a kérdés eldőlt. Majd augusztusban vagy decemberben visszaérünk a kérdésre.

Az IWIW ettől jobb volt. Ott az ember profilja nem csak a születésnapot tartalmazta hanem a névnapot is. És én éltem is a lehetőséggel, ha bizonytalan voltam. Még akkor is, amikor alapjában véve már csak a Facebook-ot használtam. Benéztem oda és eldőlt a kérdés. Hát sajnos ezt most már nem tehetem meg. Marad a kivárás vagy a próbálkozás: vagy bejön vagy nem.

Nem is tudom hány év után új frizurám van. A számbavételnél persze életem első néhány évét nem veszem figyelembe, akkor azért eléggé változtak ezek a dolgok. Nyilván először nem volt semmi nekem sem a fejemen, aztán a kisbabák akkori divatos frizuráját hordhattam. Az első emlékeim a csikó frizurához kötődnek, amely némi hasonlatosságot mutatott a mostani divatos frizurákkal. Vagyis az egész fejen csak felül és elől maradt valami, a többit elintézte a nullás gép. Nem volt ez olyan nagyon népszerű hajviselet, többnyire a szülő döntött a kérdésben, mi meg elfogadtuk. Aztán a csikófrizurás időszak után jött az oldalra fésült frizura amit olyan 55 éven keresztül hordhattam és ami napjainkig tartott. Illetve 2 héttel ezelőttig. Akkor ugyanis úgy gondoltam ideje megnyiratkoznom. Ilyenkor a szakállamat is levágatom, ha már egyszer ott vagyok. Megjegyzem utóbbit két hajnyírás közben egyszer magam is le szoktam vágni egy szakállnyíróval. Nem is a spórolás miatt, inkább az időt sajnálom rá. Meg kényelmesebb is mint beülni egy fodrászhoz.

Lementem tehát a közeli fodrászatba ahol az első szabad fodrásznő kezelésbe is vett. Megkérdezte, hogy milyen legyen? Megmondom őszintén a kérdés váratlanul ért. Én úgy gondoltam, hogy ez jól látszik, meg az is, hogy hosszú, le kéne vágni belőle valamennyit. Aztán már itthon megfordult a fejemben, hogy arra is gondolhatott, hogy frizurát akarok váltani. Mint például a miniszterelnök úr, aki sokáig oldalra fésülve hordta a haját, most meg középen választja el. Vagy engem is megfertőzhetett a divat és lehet, hogy egy divatos frizurát szeretnék, olyan fejtetőn található költeményt, oldalt meg semmit. Mondjuk az én hajammal nagy álmokat nem szövögethettem. Summa summarum, nem tudtam mit válaszolni, valószínűleg csak hümmöghettem. Aztán jött a következő kérdés, hogy géppel vagy ollóval? Hát ez is jó kérdés volt. Gőzöm nem volt mit válaszoljak. Gondoltam mindkettővel meg tudja oldani a feladatot, azért kérdezte. Én meg úgy vagyok vele, hogy ha már gépesítettünk bizonyos dolgokat akkor éljünk is vele, mondtam, hogy géppel. A következő kérdés, hogy hány centis legyen már nem okozott gondot, bár igazából ezt sem érettem. Némi hezitálás után a kettő vagy másfélből az utóbbit választottam. Naná, így később kell újra jönnöm. Tehát a gazdasági megfontolás döntött. Több kérdés nem volt és a hölgy munkához látott. Először is a géppel levágta a fejemen felül lévő összes hajat, aztán ugyanazt a műveletet folytatta elől, hátul, mindenütt. Vagyis frizura már nem volt csak mindenhol egyforma hosszú haj. Illetve az volt az új frizura. Nem mondom, hogy nem lepődtem meg mikor nekiesett, mondtam is, hogy hát én nem pont erre gondoltam, de mire végzett már meg is barátkoztam vele. Aztán egyre jobban tetszett. Igazán akkor láttam, hogy jól jártam ezzel az új frizurával amikor felraktam egy képet a Facebook-ra. Sokan kommentálták, kivétel nélkül mindenki dicsérte. Úgy hogy megszerettem. Azt írták fiatalosabb, divatosabb. Az se rossz, de én annak is örülök, hogy könnyebb bánni vele. Most már el is feledkezhetek a fésülködésről is, könnyebb tisztán tartani is, szóval tagadhatatlanul jól jártam.

Kár hogy nem mutathatom meg Selmecbányán a hétvégén. Jó másfél évtized után idén nem leszek ott Selmecen, amit roppant sajnálok. De jövőre feltétlenül elmegyek. Azért nem aggódom, hogy nem lesz hol megjelennem az új frizurámmal. Aminek mint  írtam örülök. Egyszerű, praktikus és jobban is áll. Kell ennél több?

Elég nagy itt a tipródás ezzel a Duna Word-el. Kezdetben volt ilyen csatornám is, aztán belépett egy új sportcsatorna, ez kiütötte, egy darabig a számítógépen néztem az arra érdemes műsorokat, 2 napja viszont megint van ilyen a kábelszolgáltatóm csatorna kiosztásában. Hurrá, mondhatnám, de nem mondom, mert még mindig meg vagyunk rövidítve. Azzal, hogy az M1 hírcsatorna lett, egyel kevesebb szórakoztató csatorna maradt. Nekem szám szerint kettő, abból az egyik számomra nem igazán érdekes műsorokat ad, úgy hogy nagyon nem dőltem a kardomba amikor megszűnt. És most sem vetek cigánykerekeket örömömben, hogy visszakaptam. De azért értékelem, biztos sokaknak örömet jelent majd.  

Egyébként jól lehűlt a levegő, tényleg itt az ősz. Semmi baj, majd az időjárásnak megfelelően fogunk öltözni. Itthon is, kint is. Ősz van, ősszel ez így szokott lenni. Lassan kezdődnek a szakestélyek, főzések, kirándulások. Az utóbbiakban én nem vagyok érintett, de azért úgy gondolom az első kettőhöz idén is bőven lesz szerencsém. Az első meghívás már megérkezett, illetve már kettő is, de az egyiknek nem tudok eleget tenni. Úgy hogy az idei ősz sem lesz unalmas. De ezt még majd meglátjuk.

Úgy látom vége a nyárnak. A dolog rendben is van, itt a szeptember eleje, az iskolások elkezdték az iskolát, az egyetemeken regisztrációs hetek vannak, a hallgatók most veszik fel a tárgyakat, élnek a szabadsággal amit a modern idők hoztak számukra. Én úgy gondolom jobb volt nekünk, amikor alapos és megfontolt döntés eredményeként született meg, hogy milyen tárgyak lesznek az adott félévben. De hát vissza nem néznünk.

Én is csak egy picit, ugyanis látva a TV-ben a tankönyvekről szóló riportokat eszembe jutott milyen izgatottan vártam, hogy kezembe kapjam az új tankönyveket, hogy megnézhessem mi mindent fogunk tanulni az új évben. Gondolom ez a mai kisiskolásokban is megvan. Középiskolában is vártam mér a tanévkezdést, leginkább azért, hogy találkozzam a cimborákkal, meg kicsit untam már az otthonlétet is. Esztergom mégiscsak egy város volt, sok érdekességgel, szórakozási lehetőséggel.

Az időjárás is megfelel a tanévkezdésnek, megérkezett az ősz is. Tegnap még nagy meleg volt, ma már kevesebbet szenvedünk majd. Azt hiszem leírtam már, hogy bár szenvedtem a nagy melegtől én is, nem bántam, hogy kánikula van. Nyáron ez normális dolog, inkább ez legyen mint hideg, esős idő. Az őszt meg a telet viszont nem szeretem, de hát tenni nem lehet ellene, tehát megpróbálok együtt élni vele.

Most már egy kicsit több időm lesz írni is. Kicsit röstellem magam, mert viszonylag ritkán jelentkeztem. Ösztönzőként hat rám az is, hogy tegnap együtt voltam valakivel, aki évek óta rendszeres olvasóm, és szavaiból úgy vettem ki, hogy apró kis csalódásokként éli meg, hogy minden nap megnézi a Morgómedvét és sokszor nem talál új írást. Hát majd igyekezni fogok. Mindenesetre jól esett hallani, majd ez is inspirál.

A napokban az egyik üzletlánc prospektusával együtt bedobtak egy kétoldalas lapot is, amin az volt, hogy vasárnap a boltjuk előtti parkolóban vásár lesz. Megnéztem mit kínálnak, hát csupa olyan dolgot amihez nem kell hűtő. Én egy kis asztali lámpát néztem ki magamnak, az íróaszatomra nagyon kellene egy ilyen, hogy ne a csillár égjen ha számítógépezek. Így aztán ma reggel összekaptam magam, csak úgy lazán, ami egy kényelmes viselet, csak nem jó benne ismerőssel találkozni. Néha sikerül megúszni, néha nem. De nagy úr a kényelem ebben a dög melegben, úgy hogy kockáztattam. Felvettem hát a rövid nadrágomat meg a legjobb pólómat hozzá és már indultam is.

Megérkezvén egy hatalmas sátrat láttam, a sátorban pedig nagyon sok, egy négyzetméter körüli tároló volt, ezekben volt az áru, főleg ruhanemű, de nagyon sok iparcikk is. Volt például erővágó olló is, másfél méteres karral, nem mondhatja senki, hogy a cég nem alkalmazkodik az igényekhez. Az áruk még rendben sorakoztak, de azért már néhány nem odavaló is volt a tárolókban, nyilván a kevésbé rendszerető vásárlóknak köszönhetően. A sátorban már most is jó meleg volt, gondolom úgy egy óra felé a pénztárost is váltani kell majd, vagy mentőt hívni hozzá. Katona koromból tudom, hogy borzasztó meleg tud lenni nyáron egy ilyen sátorban.

Egy hiányosságot azért felfedeztem. Kártyával nem lehetett fizetni, de ez csak a pénztárnál volt olvasható. Hát ha valaki teleszedte a kosarát azzal, hogy majd kártyával fizet kissé neheztelni fog a szerencsétlen pénztárosra. Akinek persze enélkül is meg lesz a maga baja. De jövő vasárnapra majd kialakul ez is, ez az első alkalom. Nem nagy készülést csaptam erre az akcióra, a távolság sem nagy a lakásom és a sátor között, de azért bosszant, hogy lámpát nem láttam. Persze ez nem először fordul elő és nem csak itt. Egy hete babkonzervért indultam be egy másik multihoz, aztán nem is láttam ételkonzerveket. Azért ma érdemes volt elmenni. Ez is egy szelete mai társadalmunknak, egyszer ezt is meg kellett nézni.

Egy kicsit megint elmaradtam, elnézést kérek. A blogíráshoz két dolog feltétlenül kell: idő és hangulat. Elég egyik hiánya, hogy hosszabb idő teljen el két blogbejegyzés között. Most viszont rendelkezésre áll mindkettő, úgy hogy elmesélek egy nagyon régi történetet.

Mint már korábban is utaltam rá, a tanszéki államvizsgáztatásokon fiatal oktatóként gyakran voltam úgynevezett jegyző. A jegyző egy kis asztalnál foglal helyet az Államvizsga Bizottság mögött és adminisztrál. Előkészíti az éppen felelő delikvens jegyzőkönyvét és indexét, azokba bejegyzi a szükséges dolgokat. Utóbbi már nincs, felzabálta a mindent elektronizáló őrület. Ennek hívei azt vallják, hogy ami digitalizálható azt digitalizálni kell. Nekem még volt, büszke is vagyok a benne található tanáraim aláírására. A ma végzettek már nem tehetik majd meg azt amit én, hogy évtizedek múlva is átlapozhassam és büszke lehessek mondjuk Dr. Terplán Zénó vagy Dr. Kovács Ferenc aláírására.

Na de ne kalandozzunk el nagyon, térjünk vissza a tanszéki könyvtárba, ahol az Államvizsga Bizottság éppen vizsgáztatja azokat a felsőfokú technikusokat, akik végzettségével akkoriban nemigen tudott mit kezdeni a társadalom. Ők voltak azok akik végül lehallgattak egy félév alatt 3 fontos tárgyat, majd egy sikeres államvizsga után üzemmérnöki diplomát kaptak. Humánus döntés volt ez, helyre tette az ő végzettségüket is. Úgy emlékszem 2 egymást követő év során volt ilyen, amikor 2-2 napon keresztül folyt a vizsgáztatás, reggeltől estig. Az ott végzettek száma ettől nagyobb volt, de nem mindenki vállalta fel ezt a képzést és vizsgát. Gondolom akinek jó és stabil munkahelye volt nem jött el.

Emlékszem elég egyhangú dolog volt ez, késő délután már meglehetősen fáradt volt a bizottság és a jegyző is. Meleg is volt, június vége felé lehetett. Addig mindenki átment, amikor egyszer csak porszem került a gépezetbe. Egyvalakiről ugyanis úgy gondolták a vizsgáztatók, hogy nem engedik át. Így is történt. Szerencsére ez az első alkalommal volt, úgy hogy egy év múlva újra eljöhetett vizsgázni, sajnos akkor sem ment át. Én már átengedtem volna, de én akkor is csak a jegyzői asztaltól figyeltem az eseményeket. Aztán mikor az elnök megmondta neki az eredményt, kissé emelt  hangon csak annyit mondott: "...meg fogom mutatni az itt ülőknek, hogy lesz belőlem még főmérnök is".

Hogy lett-e belőle főmérnök, nem tudom, mindenesetre a bizottság meglepődött, nem is igen szólalt meg senki  pár másodpercig. Aztán az egyik idősebb külső, - iparból meghívott - vizsgáztató csak annyit mondott, hogy "Ehhez kívánunk, Jó szerencsét!".

Hát így esett meg ez a szokatlan eset a hetvenes évek végén vagy a nyolcvanas évek elején. Pontosan már nem tudom, nem is tudom hol nézzek utána.

A múltkor a tollak kapcsán eszembe jutott valami. Harmad- vagy negyedéven volt nekünk egy tárgyunk az Áramlástan. Iszonyatos egy tárgy volt, Pestről járt le az előadó, aki egy nagy cég vezérigazgatója volt. Az előadásokon ott ültünk ugyan, de sok hasznos dolgot nem műveltünk. Leginkább rendetlenkedtünk. Emlékszem, egyszer egy fél táblát letörölt mert valahol elrontotta a differenciálegyenletet, én véletlenül figyeltem, rá is, meg a többiekre is, szerintem rajtam kívül senki nem vette észre a dolgot. Pedig sokan voltunk, az egész évfolyam. Egyébként azért is engedhettük meg magunknak, hogy ne figyeljünk és ne jegyzeteljünk, mert kiváló írott jegyzet volt belőle, úgy gondoltuk ezzel elég lesz vizsgaidőszakban foglalkozni. Ami aztán el is jött egyszer.

Mivel pesti ember volt, a 9 óra felé érkező gyorsvonattal érkezett. A vizsga viszont már 8-kor elkezdődött, egy fiatal tanárnál lehetett kezdeni 8-kor. Fél 10 után nem sokkal átvette a vizsgáztatást az előadó. Miután a bukási arány ezen utóbbinál úgy egy nagyságrenddel nagyobb volt mint az ifjú tanerőnél az első helyekért nagy harc folyt. Volt aki már akkor beült a tanszéki folyosóra amikor fél 5-kor a takarítóknak kinyitották az épületet. De sokszor még ez sem jelentett biztos helyet, mert már az épület bejáratánál is ott bóbiskolt valaki vagy valakik. Érdemes volt felvállalni ezt a tortúrát mert majdnem biztos kettest jelentett a későbbi majdnem biztos elégtelennel szemben.

Én lusta voltam az ilyesmihez, felvállaltam az előadót. 11 felé mentem be egy évfolyamtársammal, nagyon régen meghalt már, teljes nevével szerepeltetném, sok Morgómedve olvasó ismerhette. Pallós Karcsiról van szó, akinek egyszer lábnyomok voltak hátul a fehér ingén szakestély után, amit másnap senki sem értetett, mivel mindenki úgy tudta, hogy  nem vette le a zakóját egész este meg éjszaka. Szóval a Karcsival mentünk be, rögtön húztunk is egy-egy tételt. Az én Karcsi barátom akkortájt kapott egy új parker tollat, elővette és nagy lendülettel kinyomta a hegyét. Ez a kinyomás olyan volt mint aki most megváltja a világot, de minimum új alapokra helyezi az egész áramlástant. Aztán elolvasta a tételt és ugyanolyan lendülettel vissza is nyomta a toll hegyét a helyére és eltette. Részéről a vizsga ezzel be is fejeződött. Hát ez jutott eszembe amikor a múltkor arról írtam, hogy minden államvizsgán begyűjtöttem annyi golyóstollat, hogy kitartott a következőig. 

Egyébként már középiskolába is együtt jártam vele, ide járt a bátyja is. A múltkori képen ott guggol előttem a jobb szélen. Rendes fiú volt, jó cimborák voltunk. Sajnos igen hamar meghalt.

Most megy valami sorozat a Dunán az utolsó angol úriemberről. Nem tudom megállni, hogy ne osszam meg az olvasóimmal az alábbi képet, ami arról szól, hogy hogyan halnak ki az úriemberek. Hát valahogy így. :)