Morgómedve

Pénteken elutaztam Gyöngyösre a bátyámhoz. Feleségét 2 hónapja veszítette el, szokatlan neki még az egyedüllét, úgy gondoltuk kellemesen el tudunk tölteni pár napot. És így is volt. Jól éltünk a 3 napban. Főzött csülkös bablevest meg körömpörköltet, vettünk halat és akciós kacsacombot, virslit, debrecenit, szóval tényleg jól éltünk. Szombaton elvitt egy étterembe, ahol hatalmas rántott szeletet adnak és valóban nagy volt az a rántott hús. Hozzá hajában hagyott krumplit sütöttek, jutott a tányérra bőségesen savanyúság is. És mindez meglehetősen olcsón. Úgy láttam fiatalok üzemeltetik az éttermet, szerintem kiválóan. Ha valaki Gyöngyösön jár és megéhezik érdemes kicsit beljebb menni a házak közé a fő utcáról, biztos vagyok benne, hogy elégedetten (és jóllakottan) fog felállni az asztaltól aki betér hozzájuk. Itt kicsit alaposabban is megnézhetjük.

Ebéd  után jólesett egy kicsit relaxálni a Sástói Kemping Sóbarlangjában. Ez egy kellemes hely ilyesmire. Egy szobában beültetik az embert egy kényelmes nyugágyba ahol a falak sótéglákból vannak, szép fényjátékkal teszik hangulatosabbá a pihenést amihez a szép andalító zene is hozzájárul. Ha egyedül lettem volna valószínűleg szundítok egyet, de így inkább beszélgettünk. Erről is van egy linkem, megosztom a Tisztelt Olvasóval.

Vasárnap délután indultam haza, az útra nem panaszkodhatom. Tartottam a nagyobb tömegtől, de aggodalmam felesleges volt, kellemesen utaztam. Összegezve a kiruccanást, jó hogy elmentem, nekem is jól esett kimozdulni egy kicsit.

Azért ez a "Csengetett, Mylord" veszélyes egy sorozat. Könnyen rátelepszik az ember idejére. Néhány nappal ezelőtt volt egy jó órám, kedvem támadt valami filmet nézni, betettem gyorsan a címben jelzett film egyik kazettáját. Nem ügyeltem rá, hogy az eleje legyen, lassan kívülről ismerem az egészet, mindegy hol kezdem. Aztán a jó órából 3 óra lett, aztán este folytattam, meg másnap délelőtt is, summa summarum néhány nap alatt végignéztem mind a 26 részt. Viszonylag gyorsan megy ez, egy kiváló filmsorozatnál repül az idő. Aztán úgy a felénél járhattam amikor észrevettem, hogy a Viasat3-on is megy. A reklámjuk szerint minden hétköznap este 6-kor, aztán ha alaposabban megnézi az ember a műsorújságot kiderül, hogy reggel is megy. Holnap például 9.20-kor. Ezt a holnapit be is linkelem. Ahogy elnézem este nem ugyanazt ismétlik, el vannak csúszva egymáshoz képest az egyes epizódok. Az egyes részek egymásra épülnek ugyan, de szerintem még mindig érdemes bekapcsolódni. Az utóbbi idők legjobb sorozatát láthatjuk ha megnézzük. Még a Wikipédia is egész szép anyaggal rendelkezik a filmsorozatról. Jó szórakozást kívánok!

Már több mint egy hete, hogy közzétettem a Facebook-on egy 2,5 perces kis videót. A videó a "Just Married" paródiája. Bizonyára mindenki látta már angolszász filmekben, hogy az esküvő után a fiatalok beülnek egy autóba, amire ki van írva, hogy "Just Married" és a kocsi után konzervdobozokat kötve meglehetősen zajosan elhajtanak, többnyire nászútra. A "Just Married"-et többféleképpen lehet fordítani, szó szerint azt jelenti, hogy éppen megházasodottakról van szó, tágabb értelemben fordíthatjuk nászutasoknak is. 

Nyilván ez ihlette meg az amerikai fiatalembert, aki az autójára az "Just Divorced", magyarul "Éppen elvált" kifejezést tartalmazó táblát rakta ki és így autózott végig egy fürdőhelyen. Itt az élményt az jelenti ahogy a járókelők reagálnak erre az egészre. Nekem úgy en bloc nagyon tetszett az egész, az ötlet is, a járókelők reakciói is, úgy gondoltam fergeteges sikert fogok aratni ha közzéteszem az idővonalamon. Nem így lett. 10 nap alatt 10 ember jelezte, hogy tetszik neki a dolog, azonkívül egy megosztást sikerült begyűjtenem az 1576 ismerősömtől. Hát ez nem sok.

Az okokat elemezve, azt tartom legvalószínűbbnek, hogy az emberek nem szeretik a Facebook-on a videókat. Én sem szeretem, leginkább azért mert ha ráklikkel az ember nem a videó indul el, hanem mindenféléket kérnek még az embertől, például megosztást, meg ilyesmiket. Ilyenkor én is bosszúsan lépek vissza, megfogadva, hogy ezután soha nem fogok ráklikkelni semmiféle videóra. Többnyire már be is tartom. Hát lehet, hogy ez lehet a sikertelenségem oka, bár én megjegyeztem, hogy klikkelés után azonnal elindul a videó. Ennek ellenére abszolút kudarc, úgy hogy néhány nap múlva le is veszem. Ezek után legalább a Morgómedve olvasói nézzék meg. Remélem itt nagyobb lesz a siker. :)

 https://www.youtube.com/embed/n36YuKMyzNA#t=53

Gyönyörűszép napos idő van Miskolcon, illik az ünnephez, a naphoz amikor a nőket ünnepeljük. Valamikor régen a rendszerváltás táján volt ugyan egy kis megtorpanás, hogy most akkor mi lesz a nőkkel? Ezután is ünnepeljük őket? Erre helyenként még a nők maguk is rásegítettek rosszul értelmezett öntudatosságukkal valamint politikai okokból kifolyólag, aztán csak győzött a józan ész. A szakszervezeti bizalmiak továbbra is megvették a virágokat, a kólát, a ropit, a főnökök pedig átnyújtották ezeket a virágokat egy kis munkahelyi ünnepség keretében. Legalábbis nálunk a tanszéken. És örültünk, hogy felköszönthettük női munkatársainkat, akik nélkül sokkal nehezebben boldogultunk volna a feladatainkkal. Akik nem csak munkatársaink voltak, hanem mély empátiával rendelkező barátok is, amikor arra éppen volt szükség. Nőket ünnepelni tehát jó, ezért is örülök, hogy fennmaradt ez az ünnep, hogy a férfitársadalom őszinte szívvel és most már minden felülről való kezdeményezés nélkül köszönti a környezetében élő nőket.

Én viszont most azokat a hölgyeket, lányokat és asszonyokat köszöntöm, akik időnként vagy rendszeresen benéznek ide és kitüntetnek érdeklődésükkel. Nem nagy szavak ezek, tényleg így van. Ma annyi minden olvasható és nézhető az Interneten, hogy tényleg kitüntetésként éli meg a blog író ha valaki elolvassa írásait. Szeretettel köszöntöm őket és köszönöm a figyelmüket. :)

Azt hiszem ilyen lapos kínálat még soha nem volt a televízió csatornákon. Ezért is külön öröm, hogy csütörtökön este 21.15-kor Rózsa János kiváló filmjét láthatjuk a Duna TV-n. A film címe. "Csók, Anyu". A film a Kalmár család túlhajszolt életét mutatja be, ahol mindenre van idő csak arra, nem hogy egymással találkozzanak vagy beszéljenek. Így aztán a sajátos kommunikáció a családi üzenő táblán folyik. Az eredmény borítékolható. A kis srác iskola helyett a környék életét tanulmányozza saját építésű periszkópján, a gimnazista lány is szeretne beszélni szüleivel, anya meg apa húzzák az igát a még többért. A nagyi is meghal szép csendben, a nagy üzengetésben senkinek nincs ideje bemenni hozzá a kórházba. Aztán a nagylány belecsap a lecsóba ami végre felrázza a szülőket...

Jó film amit ajánlok, örüljünk neki és nézzük meg ha tehetjük. Csütörtökön este 21.15-kor kell leülnünk a TV elé. Ne feledjük, Duna TV!

Végezetül nézzük meg mit ír róla a Port:

http://port.hu/csok,_anyu!_csok,_anyu/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=45856001&i_topic_id=1

Mindenekelőtt kezdjük egy kérdéssel: visszaadna-e a kedves olvasó 3 millió forintot jogos tulajdonosának ha ő találná meg? Jó kérdés, első blikkre én sem tudom a választ, de nem is töröm rajta a fejem, mert nem én vagyok az, aki a táskát megtalálta. De nem is ez a lényeg, ezt mindenki maga döntheti el.

A kérdés annak kapcsán merült fel bennem, hogy egy miskolci férfi elveszítette autóstáskáját, amelyben több mint 3 millió forint volt. A táskát megtalálta valaki, egy becsületes megtaláló, aki bevitte a rendőrségre. Tehát a történet szerencsés véget ért. E helyről is dicséret és elismerés illeti a megtalálót becsületességéért. Mi meg gondolkozhatunk rajta, hogy vajon mi mit tettünk volna hasonló esetben.

Engem viszont meglep az a hanyagság, ahogy az egyik fél ezt a 3 millió forintot kezelte. Ennyi pénz már megérdemelt volna egy komolyabb táskát is, amelynek szíját például átveti magán az ember. Mentségére legyen mondva, hogy fiatal ember, 31 éves, tehát sok élettapasztalata nem lehet. Például bizonyára soha nem hallotta senkitől, hogy úgy veszítette el az autóstáskáját, hogy a a kocsi tetejére tette, ugyanúgy mint ő, aztán ottfelejtette. Nekem van olyan kollégám aki így veszítette el minden iratát és némi készpénzt is. Ne tudja meg a kedves olvasó, hogy mennyi macerával, fáradtsággal és pénzzel jár pótolni az iratokat.

Volt nekem is egy időszakom amikor szemrebbenés nélkül feltettem az autóstáskámat az autó tetejére míg kinyitottam az autót vagy bepakoltam. Nem vagyok benne biztos, de lehet hogy a munkatársam esete vezetett oda, hogy régóta semmit nem teszek a kocsi tetejére, nem hogy autóstáskát. Egyébként is leszoktam az autóstáskáról. Haszontalan dolognak tartom, ha már megvan telepakolja az ember mindenfélével amiről azt hiszi, hogy szüksége lesz rá, mellérakja az iratait és a pénztárcáját is és hordja, viszi magával mindenhová ha kell, ha nem. Én ezen a téren újítottam: a pénztárcámba beraktam a személyi igazolványt, a lakcímkártyát, a jogosítványt és a forgalmit, a többi meg elvan otthon az íróasztal fiókban.

Persze nem mindig volt ez így. Egy időben én is nagyon ragaszkodtam az autóstáskához. Ezzel jártam-keltem, hol leraktam, hol felvettem, ami elég kockázatos volt mondjuk egy bevásárló központban, de szerencsém volt, nem hagytam el. Jelentősen nőtt a biztonság amikor kaptam ajándékba egy ízléses láncot mindkét végén karabinerrel. Egyik végét beleakasztottam a táska valamelyik fém alkatrészéhez, a másikat pedig többnyire az övemhez rögzítettem. Vagy az óraszíjamon lévő fém részekhez. Így ha például letettem a táskát azért hogy mindkét kezemet használhassam soha nem állt fenn a veszély, hogy ottfelejtem. Tényleg nagyon praktikus darab, én Németországból kaptam. Kicsit erősebb kivitelűt lehet kapni olyan boltokban is ahol például kutyák számára árulnak dolgokat. Még ma is használnám ha autóstáskát hordanék, de mint írtam ez már nem így van.

Visszatérve az írás elejére, ha valaki szívesen elolvasná az elveszett pénzről szóló tudósítást itt megtalálja.

Rózsa Gyuri sokmindenről csinált filmet ami első volt hazánkban, úgy emlékszem ez első magyar hamburgerről nem. Pedig az is nagy szám volt. Az Astoriánál a Tanács körút és Rákóczi út sarkán állt egy 7-8 négyzetméteres bódé, abban készült a hamburger, amiről korábban csak hallottunk, mint a rothadó kapitalizmus egyik jelképéről. Igaz, kicsit különbözhetett nyugati testvéreitől, de a miénk volt. Magyar zsemléből, magyar marhából és magyar zöldségekből készült. És nem utolsósorban egy magyar eladó készítette és árulta fáradhatatlanul. Konkrétan egy középkorú nő, akit nem irigyelt senki a sorban állók közül. Ha jól emlékszem ő pakolta be a zsemlébe a belevalókat, egy férfi pedig sütötte mellette a húspogácsákat. A sütő alkalmatosság jó meleget csinált a fülkében, ami télen nem is jöhetett rosszul, mondjuk nyáron 33 fokban a pesti járdán a város közepén már nehezebben volt elviselhető. De ők mintha nem is érezték volna. Az asszonyka fáradhatatlanul gyártotta és árulta a hamburgereket, mert a sor soha nem akart elfogyni a bódé elől. Márpedig amíg vevő van, a kiszolgálás sem állhat le. Nem is állt le. Mi meg boldogan majszoltuk menet közben ezeket a nagyra nőtt különleges "szendvicseket" miközben a majonézt törölgettük a szánk széléről. Régi szép idők, de tudtunk örülni ennek is.

Hogy honnan jutott eszembe mindez? Onnan, hogy nemrégiben kaptam egy kis videót amin megismétlődni láttam azt ami jó negyedszázaddal ezelőtt az Astoriánál történt. Mondjuk a hölgy ott lassabban csinálta, de egyenletes és folyamatos tempóban reggeltől estig. És itt nem hamburgert hanem palacsintát sütnek. Nézzük meg, érdemes:

https://www.youtube.com/embed/kh6Jk7rgji8

Mondjuk a pasi itt sem sokat lazsálhat.

Azért én szívesen beállnék még egyszer abba a sorba ott az Astoriánál. :)

Oroszországban a balesetekkel kapcsolatos vizsgálatok során bizonyítékként felhasználhatók a kocsiból kamerával felvett felvételek is. Miután ezek a kamerák ma már olcsók és könnyen hozzáférhetők nagyon sok autóban meg is találhatók. Ennek köszönhetően terjednek az Interneten az olyan felvételek amelyek karambolokat és koccanásokat örökítenek meg. Ezeknek gyakorlati haszna nem sok van, mindenesetre érdekesek. Mint például azok is amelyeket majd a videón láthatunk. Nyugodtan megnézhetjük, emberi sérüléseket nem fogunk látni. Hallani fogunk viszont időnként indulatos kitöréseket, káromkodásokat. Ezeken persze nem lehet csodálkozni. Láthatunk jó autókat, a Zsigulik és társaik itt is eltűntek az utakról, helyettük drága nyugati kocsik jelentek meg. Ezeket módosabb emberek tudják megvásárolni, a kevésbé módosaknak meg most sincs autójuk. Persze léteznek sokkal véresebb videók is a megosztókon de ezektől megkímélem az olvasóimat. E rövid kis bevezető után most már tényleg üljünk be képzeletben egy autóba és nézzük meg mik történtek az orosz utakon: 

Háborúban élni nem jó dolog. Még úgy sem, hogy a háború nem a mi földünkön folyik, hanem csak katonákat kell odaküldenünk. A nyolcvanas években sokat jártam a Szovjetunióba, ilyenkor gyakran jártam vendégségbe. Egyszer egy ilyen alkalommal találkoztam egy házaspárral, akik ugyan mindent elkövettek, hogy a magyar vendég jól érezze magát, de nem tudták letagadni a feszültséget amit érezni lehetett rajtuk. Az est folyamán amikor alkalmam adódott rá megkérdeztem a házigazdát, hogy mi bajuk van? Megtudam, hogy a fiúk behívás előtt áll és könnyen előfordulhat, hogy Afganisztánba küldik. Persze mindent elkövettek, hogy ez ne forduljon elő, ismerősök hadát vetették be, az ismeretleneket pedig egyéb módon próbálták befolyásolni, de még nem dőlt el a dolog, bizony előfordulhatott, hogy a nagyfiuk Afganisztánban köt ki, ahonnan meglehetősen sok leforrasztott koporsó érkezett akkoriban. Én merő kiváncsiságból gyakran megfordultam a helyi temetőkben, láttam az újonnan kialakított parcellákat a sok sírral, a fejfákkal amelyeken rövidre nyírt hajú, alig húszéves fiatalemberek fényképei látszottak. Létezik egy nagyon jó film az afganisztáni háborúról, Fjodor Bondarcsuk filmje, a 9. század. Páratlan a maga nemében, ajánlom aki teheti nézze meg. Egy rövid ajánlót láthatunk alább:

Visszatérve arra a bizonyos moszkvai vendégségre, tökéletesen megértem a szülők aggodalmát.

És mos újra háború folyik amely ismét áldozatok sokaságával jár. Még ha csak visszafogott mértékben is. Emberek halnak meg, akiknek nemrég még eszükbe sem jutott, hogy fegyveres támadások áldozataivá válhatnak. És most már nem is a reguláris hadsereg katonáiról beszélek, hanem a civil áldozatokról. Azokról akik Donyeckben a troli megállóban haltak meg, meg azokról akik a Mariupoli házakban mikor rakétatámadások érték őket. Az orosz internetes portálok szemrebbenés nélkül megmutatják az áldozatok fényképeit. Nem tudom elfelejteni azt a fiatal, 20 év körüli lányt, aki felöltözve feküdt a hátán, a kezén már látszott, hogy nem él, az arcára jobb híján a pulóverét húzták fel. Ugyanott Donyeckben láttam szénné égett embert is. Ezek az emberek civilek voltak, lehet, hogy munkába mentek vagy onnan jöttek. A troli megállóban érte őket a halál.

És most akkor pár szót Mariupolról. Olvasom, hogy Mariupolt újra lövik. És ez már más lehet mint a legutóbbi eset, mert számomra az a fogalmazás már tartós támadást jelent. Márpedig nekem van valakim Mariupolban, ezt a Morgómedve olvasói is tudják, hiszen nemrégiben írtam róla. Szóval nekem ott jó ismerőseim vannak, van hát kiért aggódnom. A férfi egyetemen tanít mint én tanítottam, viszonylag gyakran találkozunk. Feleségével él a városban. Van tehát kikért aggódnom. Mert ez a mostani helyzet már megad minden alapot erre. Nyilván gyakrabban fogok telefonálni, de ezzel a veszély nem fog megszűnni. Legfeljebb én nyugszom meg, hogy jól vannak. Végül is Mariupol nagy város, félmillió lakosa van, reménykedem. Mást nem tehetek.

Kiegészítés: beszéltem velük, olyan városrészben élnek ahol még nyugalom van. Jó hír. :)

Egy kicsit megint elmaradtam, de valahogy nem jó napjaim vannak mostanában. Hiányzik az a nyugalom ami ahhoz kell, hogy az ember érdekes és jó dolgokról írjon. Sokszor elmondtam már, hogy a jó blogoláshoz nyugalom és kiegyensúlyozottság kell, ami viszont nem mindig van meg. De igyekszem minél előbb túllenni a nehézségeken.

Legutóbb azt ígértem, hogy írok majd a szakestélyekről meg a disznótorról. Csütörtökön és pénteken szakestélyen voltam. A csütörtöki szakestélyt a másodévesek rendezték, ez az első szakestélyük amelyet ők rendeznek, ilyenkor az ember drukkol nekik, hogy jól sikerüljön. Jól is sikerült, ügyesen megcsinálták. 

Másnap - pénteken este - a Leányvári Boszorkák Baráti Társaság szakestélyén voltam, ez is tetszett, jól éreztem magam. Ez egy családiasabb szakestély, lényegesen kisebb létszámmal. A vidám részben én is hozzászóltam, beszéltem sok mindenről, remélem nem voltam unalmas.

A rákövetkező nap - szombaton - disznótort tartották a Dudujka Völgyi Rókák, ide is elmentem. Igaz eléggé visszafogottan vettem részt az eseményen, de hát sajnos nem vagyok már huszonéves mint a résztvevők többsége. 11 felé még kocsival mentem, ettem egy kis hagymás vért és sült oldalast, beszélgettem egy jó órát majd hazamentem.  Délután aztán megint visszamentem, ezúttal már busszal. Megebédeltem, pörkölt volt krumplival, meg forralt bort kortyolgattam. És persze beszélgettünk. Ezután a fiatalok elpakoltak és készültek az esti összejövetelre, ami egy régi selmeci hagyományt elevenít fel. Tulajdonképpen jókedvű mulatozás cigánybanda közreműködésével. Közben persze lehet hurkát és sült kolbászt falatozni. Korábban szakestéllyel zártuk a napot. Mint írtam ezt már én kihagytam, inkább hazajöttem. Mint ahogy a másnap a maradékok elpusztítását is.

Egyelőre március 6-ig nem lesz semmi rendezvény, megpróbálok egy kicsit jobban diétázni. Végül is a disznótorban is visszafogtam magam, a szakestélyeken is. Meg bízom abban is, hogy nyugalmasabb idők jönnek. Jó lenne. :)