Morgómedve

Úgy döntöttem, hogy a legjobb filmjeimről illetve filmsorozataimról másolatot csinálok. Elsőnek a "Waczak szálló" epizódjait másoltam le. Korábban 2 kazettán fért el, most elég volt egy kazetta is. Az én példányom nagy értéke, hogy még nem szinkronizált, a megértést magyar felíratok segítik. Sajnos a szinkron nem a legjobban sikerült, aki ismeri ezt a változatot már nem tudja annyira élvezni az újabb verziót.

És ha már a szinkronizálásnál tartunk akkor megemlítem a "Csengetett, Mylord?" című, szintén angol sorozatot is. És ez a második sorozat amiről másolatot készítettem. Nem igaz, hogy milyen nagy gondot fordítottak a jó szinkronra. A szinkronizálás mint tudjuk azért nehéz mert két követelménynek kell egyidejűleg megfelelni: a nyelvi hűségnek és annak, hogy a szereplők szájmozgása megfeleljen a mondott szövegnek. Mint írtam a szinkronizálás kifogástalan,  észre sem veszi az ember, hogy nem magyar a film eredeti nyelve.

Egyébként ez is és a "Waczak szálló" is kedvenc sorozatom. Sokszor láttam már mindkettőt. Ez a másolás egyébként onnan jött, hogy megnéztem mindkettőt, közben meg gyakran egyszer eszembe jutott, hogy milyen kár lenne ha valamelyik kazetta megsérülne. Így aztán egymás mellé raktam két videót és már másoltam is a kazettákat.

Még nem másoltam le, de terveim között szerepel két további film duplikálása is. Szerintem ezeket a filmeket soha nem tűzik már műsorra a tévében, tehát nem árt arra is gondolni, mi lesz ha megsérül az egyetlen példányom. Az egyik egy szovjet film, a címe pedig "Moszkva nem hisz a könnyeknek".  Furcsa egy cím, én többször láttam már, ma sem tudom miért ez a címe. Egyébként oroszul is ez: "Москва слёзам не верит". Meg angolul is. Nagyon jó filmnek tartom, sajnálom, hogy nem tűzik műsorra a TV-ben. Meg sem kísérlem összefoglalni a tartalmát, egyébként is egy két és fél órás film, legyen elég most annyi, hogy tényleg nagyon jó film. Ha valaki esetleg látná DVD-n valahol, ne sajnálja rá azt a pár száz forintot, meg fogja érni az élmény, amit a film nézése jelent.

Hasonlóan fontos számomra egy másolat "A lovakat lelövik, ugye?" című amerikai filmből is. Elég régi film, Jane Fonda gyönyörűszép fiatal színésznőként játssza a főszerepet.  Itt megkísérlem a lehetetlent, röviden összefoglalom. A nagy gazdasági világválság idején maratoni táncversenyt rendeznek. Az a páros nyeri az 1000 dolláros díjat amelyik legtovább bírja a táncolást. Rövid pihenők ugyan vannak, azonban igazán alvás nélkül kell táncolniuk napokon, de lehet, hogy heteken  keresztül. Sajnos már nem emlékszem. De ha túl jól bírják és kevesen esnek ki extra versenyeket is rendeznek ahol minden párnak sietve kell körben gyalogolni (futni nem lehet) és az utolsó 3 pár kiesik. Persze a sok szenvedés után már senki nem esne ki szívesen, hát mindenki küzd, hogy nehogy az utolsók között legyen. Közben megy a show amerikai módra, a műsorvezető szája be nem áll, a közönség soraiban ülők meg jóleső érzéssel konstatálják, hogy vannak akik még náluk is nyomorultabbak.

Kiváló film Sidney Pollack filmje, ezért is gondoskodom egy másolatról. Sajnos egyik sincs meg a YouTube-on. Megvan viszont a "Waczak szálló" és a "Csengetett, Mylord" egy része. Ezen kívül van még nagyjából 170 kazettám tele filmekkel, de a többi nem nagyon izgat, azok vagy pótolhatók vagy könnyen elviselném a veszteséget ami a sérülésekkel járna. Nekem az itt leírtak elvesztése esne rosszul.

Örömmel jelentem, hogy 5 perce valaki elköszönt a közönségtől, további jó szórakozást kívánt, azóta csend van. De jó! Úgy látszik 9 óráig szólta az engedély. Nem tudom mi volt ez, az újságban néztem, nem találtam semmit.

És akkor a filmről. Nem egy új film, vetítették is már néhányszor, én nagyon szeretem. Tulajdonképpen sokat nem lehet írni a tartalomról. Adva van egy középkorú házaspár, az asszony az egyetem rektorának lánya, a férfi meg egyetemi oktató aki, hogy úgy mondjam benősül a rektor családjába. Nem túl tehetséges történész, meg is kapja néhányszor a feleségétől az éjszaka során. Tulajdonképpen végig veszekszik az egész éjszakát egymást okolva házasságuk válságáért, amibe belecsöppen egy fiatal és törekvő  kolléga is butuska feleségével. A veszekedés őket sem kíméli, ők is részeseivé válnak a durva perpatvarnak. A házaspár szerepét két kiváló színész alakítja, Elizabeth Taylor és Richard Burton. A filmet nagyon sok versenyre jelölték és sok díjat el is nyert. Ha ide klikkelünk meg is nézhetjük:

http://port.hu/nem_felunk_a_farkastol_who_s_afraid_of_virginia_woolf/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=19543486&i_topic_id=1

A filmet kedden (október 9-én) 21:30-kor vetítik a Duna Televízió csatornáján. Javaslom nézzük meg.

Tegnap Pesten volt dolgom, így aztán felugrottam. A 10.30-as Inter Cityvel mentem. Már Miskolcról 10 perc késéssel indultunk, aztán mire Pestre értünk 40 perc lett belőle. Azért egy IC-től ez elég durva dolog. Hazafelé is megvolt a 40 perc. Úgy látszik újabban ez a normális. Nem volt kint nagy meleg, de azért a légkondi ment. Ugyanez volt este is egy darabig. Utána állítólag bekapcsolták a fűtést. Én ugyan nem éreztem nagy meleget, de legalább már nem fáztam.

Odafelé egy roma családdal utaztam. Jó volt nézni, hogy a férfi és a nő milyen szeretettel viszonyul egymáshoz. A serdülő lánykának nagyon erős szemüvege volt, meg 90 %-os kedvezménye, lehet, hogy összefüggött a kettő. Amiért szóba hozom az a következő: nem sokkal a Keletibe való megérkezésünk előtt a férfi megkérdezte a kalauzt, hogy mivel a mi vonatunk késett, a dombóvári vonat megvárja-e a miénket? A kalauz először nem is értette mit akar az illető, én hamarább megértettem. A dombóvári vonat ugyanis a D é l i  P á l y a u d v a r r ó l indul. Tehát a férfi úgy gondolta, hogy mivel a mi vonatunk késik, a dombóvári vonat a Déliben megvárja a mi vonatunkat. Hát  a tájékozatlanságnak ez a foka azért engem is meglepett. Azért nem gondoltam volna, hogy vannak emberek akik ennyire nem tájékozottak a világ dolgaiban.

Nem jó hangulatban írok, mert délután óta valami buli van a gimnázium előtti placcon, szól a zene, időnként egy DJ vagy hasonló mond valamit, gőzöm nincs, hogy milyen alkalomból van ez a zsinatolás. Mindenesetre eléggé zavaró, bár most kicsit lejjebb vették a hangerőt. Nekem kicsit disszonáns, mivel nemzeti gyásznap van, de hát biztos átgondolták akik döntöttek róla.

Miskolcon még mindig áll a bál a az indokolatlanul magas fűtésszámlák ügyében. Mint ahogy állt már hetekkel ezelőtt is. Most annyiban más a helyzet, hogy megszületett az első - a bíró szerint is igazságtalan - ítélet. A pert nem az indította akit vártunk, tehát nem a lakó fordult a bírósághoz a szerinte magas számla miatt, hanem a szolgáltató cég perelte be a lakót a 480.000 forintos távhőszámla rendezéséért. A lakó a pert első fokon elveszítette, de mivel nem gondolt rá, hogy kifizesse megfellebbezte az ítéletet.

Azért érdekes világ ez a mostani. A felek a bírósághoz fordulnak, hogy tegyen igazságot, erre a bíróság hoz egy ítéletet ami minden csak nem igazságos. Viszont a törvényeknek megfelel. Ha bíró lennék én sem dönthetnék másképp. Adva van egy jogszabály ami kimondja, hogy a két szerződő fél dönti el milyen elvek szerint osztja szét a közös követelést és miután az egyik szerződő fél szerint ez megtörtént a másik szerződő fél kiküldi a számlákat. Tiszta sor. Van szerződés, ez alapján történő költségmegosztás ez alapján számlázás, tehát minden rendben van. Látszólag. Mert van egy polgártársunk is, aki úgy érzi jelentős anyagi hátrány érte.

Természetesen mindenki látja a megoldást. Meg kellene változtatni a jogszabályt ami alapján már a bírók is hozhatnának igazságosabb ítéleteket. Vagyis nem arra várni, hogy majd a lakóközösségek igazságos elosztási rendszert fogadnak el. Jól érzékelteti a helyzetet a második írás vége felé nyilatkozó lakásszövetkezeti vezető által mondottak. Vagyis a lakók egyáltalán nem szolidárisak egymással, aki fent lakik örül, hogy ott jön be a meleg, akik meg lent, szívnak mint a torkosborz. Valamikor Politikai gazdaságból tanultam, hogy a kapitalizmusban "Ember embernek farkasa". Akkor sem értettem szó szerint mit jelent, csak a hangulatát éreztem. Most amikor erről az esetről írok ez a mondás jutott eszembe, nem véletlenül.

Én bízom benne, hogy azok akiknek ez a dolguk meglátják, hogy lépniük kell. Ma már nem lehet ezt a dolgot az emberek belátására bízni. Az emberek nagy része napi gondokkal küzd, nagyon zokon sem vehető, hogy ha kicsit röstelkedve ugyan de visszahúzódnak a lakásaikba és úgy tesznek mintha nem is az ő dolguk lenne szolidáris lenni a házbeli lakótársaikkal. Lépni lehet. Nem olyan sok panelház típus van ebben az országban, jó mérnök nem kevésbé. Be kell sorolni a lakásokat elhelyezkedésük szerint, táblázatokat kell gyártani ami alapján igazságosabban lehetne megosztani a fűtési költségeket. És persze kötelezővé tenni. Mert azért az sem állapot, hogy egy lakó tízszeres fűtési költséget fizessen csupán azért mert a lakása a földszinten és nem a 10. emeleten van. Ez ellen nem csak a jogérzékem tiltakozik hanem mérnöki mivoltom is, hiszen nem olyan nagy feladat ez. És persze akkor bírósági perekre sem kerülne sor, hiszen akkor már nem lesznek olyanok akik igazságtalannak érzik a számlán lévő összeget.

Ezek után javaslom olvassuk el a helyi megyei lap 2 írását. Jó áttekintést adnak erről a lehetetlen helyzetről.

http://morgoblog.friweb.hu/tavho1.jpg

http://morgoblog.friweb.hu/tavho2.jpg

Gondban vagyok mostanában ha valamit fel szeretnék rakni az Internetre. Korábban volt a Freeweb nevezetű szolgáltató amely elnevezéséhez híven ingyen adta a tárhelyet ahová az ember felpakolhatott ezt azt. Aztán egyszer csak kitalálták, hogy ők bizony nem lesznek ingyen szolgáltatók,  tehát aki nem akar pénzt áldozni a dologra az mentegesse le az ott lévő dolgokat mert egy idő után megszűnik az ingyenes hozzáférés.

Aztán nem jöhetett be az elképzelés, mert szóltak,  hogy mégiscsak van ingyenes hozzáférés csak kevesebb. Mert hát milyen dolog lenne az ha az úgymond ingyen web nem lenne ingyenes - mondták ők. Tehát minden rendben, ingyenes ugyan, de ha nem elég a hely pénzért lehet többet venni. Na ez az ingyen tárterület 20 Mbyte. Ami nem egy nagy érték, én már túl is léptem volna ha mindent visszaraktam volna. Azóta is töröm a  fejem fizessek vagy keressek egy olyan szolgáltatót amelyik ingyen (a reklámbevételek ellenében) elég nagy helyet ad. Én nem tudok ilyent, ha tud valaki megírhatná.

Régi olvasóim már megszokták, hogy ilyenkor szeptember végén néhány alkalommal még telerakom a bendőmet aztán ha nem is vonulok el téli álomra, de egy darabig nem lesznek olyan alkalmak ahol nagyokat véthetnék sikertelen, de azért mégis állandónak tekinthető fogyókúrám ellen.

Az ilyen jellegű írásaim után néhány - amúgy szeretett olvasóm - meg szokott róni, sőt már nem csak engem hanem azon olvasóimat is, akik szeretik ezeket a stílusú írásaimat olvasni. Őket türelemre inteném. Megígérem hogy egészen december végéig semmi nagy zabálást nem rendezek, tehát lesz mivel jóvá tennem ezt a szokásostól visszafogottabb, azonban másokban még így is  elszörnyedést kiválható, gasztronómiai javakban való három napos dúskálást.

Legutóbb azzal váltunk el, hogy jó lenne ha elmúlna az íngyulladásom mert hamarosan szükségem lesz fogkőkezeléstől elgyötört, azonban íngyulladáson túllévő fogaimra. Örömmel jelentem, hogy mikor szerdán este megérkeztünk Balaton melletti hotelbe semmi akadálya nem volt annak, hogy jóízűen megvacsorázzak. Ezúttal tényleg határozott visszafogottságot tanúsítottam. Kezdetnek beértem 2 darab gombával töltött rántott szelettel valamint néhány vékonyka fokhagymás sertésszelettel. Mindehhez köretnek néhány burgonyakrokettet helyeztem a húsdarabok tetejébe. Mohóságomban és szórakozottságomban nem is nagy tányért választottam hanem egy kisebbet, talán salátának szánták. Így viszont szép kis építmény lett belőle mire megindultam a helyemre. Elég éhes voltam már, hamar eltűntek a hússzeletek a tányéromról. Mire az utolsó falat is lement ott volt a kiszolgáló hölgy egy gyönyörűen bepárásodott söröspohárral aminek tartalmát pillanatokon belül el is tüntettem. Ezután kicsit megnyugodtam, az éhhalál réme elvonult fejem fölül, így már kissé nyugodtabban vettem szemügyre a különféle ételeket. A párizsiszerűen panírozott sügérszeletek rögtön felkeltették az érdeklődésemet, amit csak fokozott, hogy a mellette lévő edényben kimondottan  ehhez készült mártás is volt. Sajnos mire a sügérkéket a tányéromra szedtem észrevettem a marharagut, ami viszont olyan jól nézett ki, hogy el is felejtettem a mártást. Később aztán desszertként elropogtattam a sügérszeleteket is.

A marharagu elnevezés egyébként egy kicsit megzavart, mert én úgy tudtam, hogy a ragu elnevezés a húsra vonatkozik, ha abból például - mint itt is - valami pörköltszerű dolgot készítenek az már marhapörkölt. Na mindegy, ne lovagoljunk a szavakon, a marharagu kiváló volt. Egyébként az ilyen marhapörkölt féléket mindig szívesen fogyasztom máshol, mert itthon nem szoktam csinálni ilyesmit. Nagyon sokáig kell főzni, amit viszont én nehezen bírok kivárni, így aztán kóstolás címén szép csendben megeszegetem a felét mire a marhahús jó puhára főne. Aztán hogy nehogy összevesszenek a tányéron sügér szeletek a marhapörkölttel raktam még közéjük egy keveset az imént említett  fokhagymás sertésszeletből is. Nem volt nagy adag, de nem is baj, idén már úgy indultam el itthonról, hogy tényleg igyekszem majd kevesebbet enni. Ami a látszat dacára sikerült is. Persze ha a kedves olvasó nem hiszi el, lapozzon csak vissza a korábbi szeptember végi írásokhoz. Egyébként a visszafogottságomat jelzi az is, hogy másnap a szünetben kihagytam a tejfölös foghagymás lángost, bár ebben őszintén szólva benne volt az is, hogy meg akartam kímélni a mellettem ülő hölgyet, akivel elég régóta együtt szoktuk hallgatni az előadásokat.

Visszatérve a szerdai visszafogott estebédre néhány zserbószelettel zártam le a vacsorát, aztán rohantam is a különterembe, ahol ilyenkor elég sokáig szoktunk ülésezni. Sok ugyanis a megbeszélni való másnapi konferenciával kapcsolatban.

A másnapi reggeli is a visszafogottság jegyében telt. A tojásrántottát és a bundás kenyeret figyelemre sem méltattam, mondván ilyent én is tudok otthon csinálni, viszont a sült bacon szeletek és kolbászdarabkák meglehetősen csábítóak voltak.   A diétámra való tekintettel legalább négyszer kellett fordulnom amíg annyit sikerült megennem amíg úgy éreztem nyugodtan belevághatok egy dolgos napba. Azért, hogy ne legyen túl egysíkú az étkezésem az utolsó adag sült bacon mellé még odabiggyesztettem egy kevés karaván sajtot is. Imádom ezt a fajta sajtot a füstölt ízéért, de hát elég drága, az itthoni asztalra ritkán kerül. Az ebéd teljesen normális volt, említésre méltó talán csak annyi van, hogy azért mindig akad egy-egy kedves barát aki felajánl egy szeletet a sajátjából amit én köszönettel elfogadok. Így volt most is mindkét nap az ebédnél.

A csütörtöki vacsora az egy kicsit bővebb szokott lenni mint az ebéd, hiszen ez mégiscsak egy ünnepi esemény, itt sokáig fel szoktak lenni a legkitartóbbak. Azért a házigazdáink vendégszeretetét dicséri, hogy úgy éjféltájban kiraknak néhány tálnyi sültet amiből én leginkább a sült kacsacombokat szeretem. Csak úgy kenyér meg minden nélkül. Mint írtam erre a 3 napra az evést illetően a viszonylagos önmegtartóztatás volt a jellemző, így aztán szemrebbenés nélkül elmentem a kacsacombok mellett, amit még ma sem értek igazán, hiszen én még soha nem voltam úgy jóllakva, hogy ne tudtam volna legalább egyet megenni belőlük. Most viszont ha hiszi a kedves olvasó ha nem, éppen csak odafordultam, magamban nyugtáztam a meglétüket és éjfél felé elhagytam a termet ahol már javában nótáztak a kitartóbbak.

A péntek reggeli az előző naphoz hasonlóan a sült bacon jegyében telt, a bundás kenyérre és sonkás omlettre ekkor sem jutott kapacitás. Itt már a füstölt sajt elmaradt, elég volt csak a bacon.  Kezdtem ugyanis eltelni. A szünetben már nem volt lángos, így aztán nem adódott lehetőség sem arra, hogy hősiesen ellenálljak a csábításnak.

Kis jegyzetem végére érve belátom, hogy ez nagyon az evésről szólt, pedig nem ezért utaztam 800 kilométert, így aztán nem felejtem el megjegyezni, hogy mint minden évben idén is kiválóan sikerült megszervezni és lebonyolítani a konferenciát. Nagyon jó vezető előadások voltak, de jó volt a többi is. Örömmel láttam, hogy a nagy emberek sem rohantak el az előadás megtartása után hanem végig velünk maradtak. És hát a hotel is hozta a megszokott minőséget mind az elhelyezést mind pedig az étkezést illetően. Szívesen megnevezném, de hát nekem az inkognitómra is vigyáznom kell. Egyébként ma már tényleg elkezdtem az átállást a kevesebb evésre, tudom majd tartani is, hiszen nem látszik semmi olyan alkalom a közeljövőben ahol el tudnék csábulni. Hétfőn kezdődik egy szűkösebb október és november. Legalábbis ez a terv. Aztán majd meglátjuk.

Szombaton ünnepeltük a 45 éves érettségi találkozónkat Esztergomban. 1967-ben érettségiztünk a "Hell József Károly" Bányagépészeti és Bányavillamossági technikumban. Itt jobb oldalt vannak a kategóriák feltüntetve, ha ott kiválasztjuk a "Technikumban" csoportot akkor 18 írást találunk. Ezekben elolvasható milyen vidám élet is folyt annak idején  Esztergom-Kenyérmezőn, mert ott volt ez a méltán híres technikum. Az épületei ma is megvannak, csak egy továbbképző központ működik benne. A technikum meg átköltözött a szemközti telekre, ahol direkt ezért építettek egy épületet. Hogy egy kis iskolai levegőt is szívjunk itt találkoztunk. De nem is a levegő miatt hanem, hogy megnézzük az új múzeumunkat, melyeken hosszú hónapok óta dolgozik iskolánk egykori diákja majd tanára. A megnyitó szombaton lesz, így mi tulajdonképpen még nem a kész múzeumot nézhettük meg. Azért nagyrészt készen van, nagyon szép, sok munka van benne. Ha lesznek képek a megnyitóról ígérem felteszek néhányat.

Mielőtt belemennék a találkozó részleteibe egy kis statisztikát csináltam, javaslom fussuk át. A szalagavató meghívóban 33 név szerepel, mind fiú, mert ilyen iskola volt. Amit egyébként nagyon sajnáltunk. A létszám mégis 34, mert egyikünk harmadév táján lemaradt tőlünk, de közénk tartozónak tekintjük, meg ő is magát.

Minden 5 éves találkozót megtartottunk, tehát ez a kilencedik. Ezen a találkozón részt vettünk 14-en, ebből 7-en feleségestől. Az évek során elhunytak 8-an. Van két társunk akik egyszer eljöttek, aztán többet nem. Biztos nem érezték jól magukat.  A most eljöttek között volt aki idáig soha nem volt, egy másik pedig az elsőn volt aztán most jött el újra. Ők úgy láttam jól érezték magukat, tehát várhatók máskor is. Ketten idáig több alkalommal is voltak, m o s t viszont nem tudtak eljönni. Volt egyvalaki aki tudott róla de kórházban volt. Ő most lett volna először. Aztán volt egy másik aki végig látta a levelezésünket az elmúlt másfél hónapban mégsem jött el. Ő is most lett volna először. Mellesleg a közelben lakik, úgy 15 kilométerre. Végezetül van 6 fő aki s o h a nem jött még el, nem is kerestek bennünket. Nem tudjuk mi van velük.

Tehát 14 egykori osztálytárs és 8 felség ült le a vacsoraasztalhoz. Amíg a vacsora készült sorban mindenki elmondta amit fontosnak tartott, leginkább az utolsó 5 év történéseit. Nem egyben, közben meghozták vacsorát, azt nyugodtan beszélgetve ettük meg. Aztán mikor mindenkit meghallgattunk elhangzott néhány vidámabb történet a régi szép időkből majd kisebb beszélgető csoportokra szakadtunk. Meglepetésként ért bennünket, hogy 10 órakor zárt az étterem. Szombaton este ez kicsit korainak tűnik. A szervező kolléga nyilván rá sem kérdezett mert ő sem gondolt ilyen korai zárásra. A cég kitartóan ragaszkodott a záráshoz, még az sem tántorította el őket ettől, hogy felajánlottuk, hogy a társaság férfitagjai esetleg berúgnak egy kicsit ha ez kell a további nyitva tartáshoz. Így aztán átvonultunk a közeli szállásunkra és ott az előtérben még tudtunk vagy két órát beszélgetni. Ital nem volt probléma, öreg rókák vagyunk mi már, azért pia nélkül nem lépünk már ki a házból.

Másnap reggel aztán reggeli után szétszéledtünk a szélrózsa minden irányába. Vasárnap kora délután én is hazaérkeztem. Ekkorra már a szombat délután elkezdődött ínygyulladásom is kicsit erőteljesebbé vált, úgy hogy ideje volt. Itthon azért mégiscsak könnyebben tud az ember az ilyesmivel bánni.  Most már azt is tudom mi okozza. A fogkőleszedés. Második alkalom, hogy utána begyullad az ínyem. Jelen pillanatban már nem túl erős a fájdalom, de azért még megvan. Ideje lenne elmúlnia, mert holnaptól megint nagy szükségem lesz egy egészséges fogazatra, de erről majd legközelebb.

Végezetül néhány kép amit unalmamban csináltam a telefonommal miközben vártam, hogy kifizethessem valakinek a szállásomat:

Ez itt a Hajóállomás. Ide jártam oroszt gyakorolni, a restiben mindig volt elegendő szovjet katona akiket zaklathattam.

Itt a Duna látszik valamelyest. A túloldalon Párkány.

Itt pedig az újjáépített Mária Valéria híd a táblával, ami a korán záró csárdára hívja fel a figyelmet.

Tegnap elfelejtettem a jelszót. Ennek a Morgómedvének a jelszavát. Délelőtt akartam írni, aztán nem jutott eszembe. Törtem a fejem, próbálkoztam, nem ment. Közben megebédeltem, gondoltam hátha ebéd közben beugrik. De nem. A közepe ami egy szó eszembe jutott ugyan, de ami előtte volt az nem. Ebéd után elkezdtem mással foglalkozni, gondoltam hátha kimosom az agyamból azt a középső részt és később beugrik az egész. De nem ugrott be. Közben meg egyre idegesebb lettem, mert úgy emlékeztem, hogy itt a Freeblognál ha valaki elfelejti a jelszót annak annyi. Azért csak utána néztem, hogy mi a helyzet és örömmel láttam, hogy van megoldás.

Ráklikkeltem a megfelelő helyre, azt írták, hogy elküldik emailben a teendőket. Most már csak egy dolgom volt, hogy végignyitogassam az összes postafiókomat mert nem tudtam, hogy amikor hat és fél éve elkezdtem blogot írni melyik címet is adtam meg. Azt nem gondoltam, hogy az egy éve a Morgómedve nyitó oldalán kint lévő címre küldik el. De bizony oda küldték. Aminek csak egy baja volt, hogy u g y a n a z z a l  a jelszóval működött  mint amit elfelejtettem, azaz azonos volt a blog jelszavával. Ami elég nagy felelőtlenség meg butaság de annak idején lusta voltam másik jelszót kitalálni. Szerencsére a Yahoo-nál is gondoltak az emberi feledékenységre, így aztán először azt rendeztem le, majd az ott lévő Freeblogos levél segítségével azután már be tudtam jutni ide a Morgómedvébe is.

Tanulság nem nagyon van, illetve egy feltétlenül. Fel kell írni valahogy valahová a jelszót, mert egyszer tényleg cserben hagyja az embert a memóriája. Nekem is fel volt írva napokig, aztán egyszer úgy gondoltam, hogy most már nem fogom elfelejteni. Rosszul gondoltam. Szerencsére a dolog megoldódott, nem kell blogot váltanom.

Nemrégiben vettünk egy új porszívót. Feleségem nem szeretett porzsákot üríteni ezért örömmel tapasztalta a reklámújságokban, hogy már létezik porzsák nélküli porszívó is. Valószínűleg azért hirdetik így mert sokan lehetnek még rajta kívül is olyanok akik nem szeretnek porzsákot üríteni. Megmondom őszintén én sem szeretek, de mivel időnként megtelt, ki kellett üríteni valakinek. Aztán miután feltűntek a piacon ezek a porzsák nélküli porszívók feleségem be is szerzett egyet. Csak hát olyan porszívó nem létezik amelyik nem gyűjti a port,

Sajnálatos dolog, hogy már 23 ember halt meg Csehországban metilalkohol mérgezésben. Remélem megtalálják azokat akik vétkesek ebben a dologban és súlyosan megbüntetik őket. Az áldozatokat nem merem megróni még igen kis mértékben sem, mert nem ismerem a körülményeket. Ha az olyan üvegben volt amilyenben a boltokban is árulják az italokat az bizony megtévesztő lehet.

Megmondom őszintén mikor úgy 8 éve ukrán barátomtól (bolti üvegben, zárjeggyel ellátva) ajándékba kaptam egy üveg konyakot én is gyanakvással szemléltem. Főleg azok után, hogy az orosz TV kék fény jellegű műsorában már láttam riportokat, amelyek arról szóltak mi mindent adnak el lelkiismeretlen emberek az orosz italpiacon. Mint mondtam én is gyanakodva nézegettem az üveget, de aztán csak megkóstoltam, sőt apránként (több mint fél év alatt) meg is ittam az egészet. Mondjuk a bizalomhoz hozzájárult az is, hogy akitől kaptam magamfajta ember, nem tételeztem fel róla, hogy bizonytalan helyen vásárol konyakot, főleg ajándékba. Azért az életben voltam kicsit nehezebb helyzetben is. Elmesélem.

Van már vagy 25 éve, hogy egyetemünkről egy csoport látogatott a moszkvai társegyetemre. Olyan csere alapon. 20 fő kiutazott, majd fogadtunk mi is 20 főt. Én akkor már csak besegítettem, így aztán csak néhány napot kísértem őket. A néhány nap is elég volt azonban, hogy kicsit jobban összebarátkozzam 4 kollégával. Olyannyira, hogy meghívtam őket otthonra is. Orosz módra fogadtuk őket. Órákig csak mondtuk a tósztokat, ittuk a vodkát, ettük az apró harapnivalókat. Aztán a főtt étel következett, úgy ahogy illik, majd a tea. Jól érezték magukat a vendégek, mi háziak is. Aztán elkísértem őket a kollégiumba és másnap reggel folytattuk a közös programot.

Telt múlt az idő, egyszer csak Moszkvába kellett utaznom. Természetesen mind a négyen úgy gondolták, hogy viszonozniuk kell a szívélyes vendéglátást. Nem is volt abban hiba. Ketten otthonukba hívtak, a családjaikkal folytattuk ott ahol Miskolcon abbahagytuk. Egy valaki, egy idősebb filozófus kolléga vendéglőbe hívott meg, egyszer együtt ebédeltünk. Aztán a negyedik kolléga érdekesen oldotta meg ezt a visszahívást.

Ő az egyetemre a laboratóriumba hívott meg. Nyilván ő is lakott valahol, a családi körülményeit nem ismertem. Én akkor arra gondoltam, hogy lehet hogy otthon nem szeretik ha vendéget visz, a vendéglátást viszont illik viszonozni, maradt a vendéglő mint lehetőség vagy a laboratórium. A vendéglőt lehet, hogy azért vettette el mert ott azért a bejutáshoz 1-2 órát kellett várakozni a bejárat előtt. Így viszont a laboratóriumba meghívta a másik három társunkat is. Így aztán voltunk öten.

Volt itt is minden ami egy ilyen vendégséghez kell. Halak, kaviár, kolbászok, sonkák stb. Talán a saláták hiányoztak, mert azokhoz azért asszonykéz kellett volna. Elkezdtünk beszélgetni, időközben itt is elhangzott egy-egy tószt, és persze ittuk a vodkát rendesen. Aztán egyszer csak ketten átmentek egy másik helyiségbe és visszatértek a meleg ételekkel, amelyek szemmel láthatóan sütőben sültek. Alapvetően húsos ételek voltak, megfelelő köretekkel. A sütők persze nem sütők voltak, hanem ipari kemencék amelyekben többnyire kísérleti darabokat melegítenek és hevítenek. Mindenesetre a mi meleg ételeink is finom puhára sültek a tégelyek és egyéb műszaki eszközök helyén.

És most jön az amiért ezt az egészet elkezdtem. Ugyanis az történt, hogy elfogyott a vodkánk. Mondjuk ittunk is rendesen. És akkor a fiúk elmentek valahová és visszajöttek egy üveg edénnyel, egy 5 literes ballonnal, amiben meglehetősen sok vízszerű folyadék volt és ebből készítettek vízzel alkalmi innivalót. Íze nem sok volt. Aztán mikor a kezembe nyomták a poharat, ahelyett hogy ittam volna hosszasan és elmélyülten néztem a poharat. Nyilván az én cimborám kitalálhatta, hogy mire gondolok, mert megnyugtatott, hogy ez nem az, nyugodtan igyam meg. És miután ők ittak belőle én sem hezitáltam tovább. Gondolom tudták, hogy mit iszunk. Nem is lett semmi bajom az égvilágon. Azért ha nem ők kínálják biztos hogy nem kóstolom meg.

Úgy érzem kellő óvatosságot tanúsítottam, amire szükség is van, ha nem originál csomagolású italt iszunk. És főleg egy egyetemi laboratóriumban. Szerencsére ritkán hallunk ilyen esetekről mint ez a csehországi, de mindig résen kell lenni. Ez az igazság.