Morgómedve

Van egy csatorna a kábeltévés kínálatomban, amely idáig többnyire szinkronizált vagy legalább feliratos filmeket kínált.  Vagyis semmi gondot nem jelentett a megértés azok számára sem akik nem beszéltek angolul. Aztán egyszer, talán 2 éve, megjelent egy film (Ragyogás) amelyet nem szinkronizáltak, nem is feliratoztak. Tehát aki nem tudott angolul már mehetett is a képernyő elől. Mint én is, aki egy kicsit értek ugyan angolul, de nem annyira, hogy egy filmet é l v e z n i is tudnék ezen a nyelven. Azt hittem véletlenről van szó, elnézően legyintettem. Aztán néha beleszaladtam hasonló szituációba, akkor is morogtam, de kezdtem azt hinni, hogy ez már rendszer.

Tulajdonképpen én el is tudnám fogadni a dolgot, ha a műsorközlő médiumok jelölnék azt, hogy a film nyelve mondjuk angol. Akkor nem lenne semmi baj, az ember nem jelölné be, nem készülne rá, hagyná a francba. Viszont ha nagynehezen talál valami nézhetőt a kínálatban, bejelöli a műsorújságban mint én is, és a kezdéskor odaül a TV elé és csak akkor jön rá, hogy nem sokat fog érteni belőle, na ez bosszantó. És tulajdonképpen szerintem a néző semmibevétele. Hogy finoman fogalmazzak. Mert vannak a kínálatban olyan csatornák amelyek angolul adják a filmeket (TCM), de azok m i n d i g úgy adják. Itt meg korábban csak magyarul beszéltek a filmekben, aztán mint írtam megjelent az első fecske, aztán egyre több. Mint például ma este is. Odaültem a TV elé, jön a főcím, ez már gyanús volt, aztán mikor elkezdtek beszélni már tudtam, hogy ez nem az én filmem lesz. Ki is kapcsoltam gyorsan és elkezdtem írni. Vagyis morogni. Mert megérdemlik. Legalább egy kis jelzés lehetne a programban, hogy eredeti nyelven megy a film. De hát úgy látom le vagyunk mi nézők tojva. Ami azért nem egy piackonform viselkedés. De ahogy szokták mondani jön még kutyára dér.

És hogy a lényeget kiemeljem, itt nem a mozicsatorna a hunyó, hanem a műsorújság vagy az elektronikus műsorközlő vállalkozás. Az persze más dolog, hogy ha őket sem tájékoztatja a csatorna üzemeltetője, akkor ők nem tehetnek semmit. Marad a bosszankodás. Vagy a leszokás erről a csatornáról.

Úgy gondolom nem kis gond ez manapság az iskoláknak. Persze a kezdeményezés nem rossz, a mozgás, a sport fontos az ember számára. Kár, hogy én ilyen lusta fajta vagyok, én is szívesen mozogtam volna többet, de a mi családunkban ez nem volt szokás. Ennek megfelelően jó húsban is voltunk mindnyájan. Apámnak is anyámnak is volt miből leadniuk mire eltávoztak az élők sorából.

Biztos vagyok benne, hogy a gyerekek örökölik a szülők étkezési szokásait, ennek volt köszönhető a mi állandó túlsúlyunk is. Eltérések voltak a családban, de azért az egész család túlsúlyos volt.  Apám például nem tűrte meg a háznál a tejfelt, sajtot, így aztán mi gyerekek sem sokat ettünk. A csirkepaprikást nem ismertük, csak a csirkepörköltet. Ma ha lehet mindig teszek tejfelt a töltött káposztára, gyerekkoromban anélkül ettük. De még később is, amíg a szüleim éltek. Gondolom mondanom sem kell, hogy kefir meg joghurt sem sok fogyott a háznál. Szerintem semmi. Aludttej még csak csak, mert a tejek nálunk is megsavanyodtak, meg nagyanyám szerette kenyérrel enni. De azért nem sokat pusztítottunk belőle. Annál több húst, szalonnát, kolbászt, sonkát és egyéb hasonló dolgot.  Amíg otthon gyerekeskedtem nem nagyon volt gond, mozogtam én eleget, csak a klottgatyák fogytak nagy számban meg a zsíros kenyerek.

Aztán mikor elkerültem középiskolába és kollégiumba már nem tudtam leszaladgálni a príma menza kosztot. Voltak nekem próbálkozásaim önsanyargatásokkal a tornateremben szabad időmben, de hamar meguntam. Így aztán egész életemben küzdöttem a kilókkal.

Hát bízom benne, hogy ezek a plusz testnevelési órák érnek majd valamit. Bár látom, hogy nem kis gondot okoznak az iskolák igazgatóinak a rendelet betartása, de küzdenek derekasan. Nem tudom ma milyen padok vannak az iskolákban, de a mi iskolánknak még tornaterme sem volt. Tornaórán széttoltuk a padokat a fal mellé és középen ott volt a tornaterem. Lehet, hogy ez lesz a megoldás? Valamikor régen írtam is róla, talán érdemes elolvasni.

Már néhány perce ültem itt a gép előtt és nem tudtam eldönteni miről írjak. Nem mintha nem lenne semmi ötletem, de ezek annyira nagylélegzetű dolgok, hogy most már nem érdemes belekezdeni, késő van. Először arra gondoltam megírom, mennyire sajnálom, hogy nem tudtam elmenni Selmecre. Mert azért nem volt jó itthon maradni. Hiszen olyan ritkán adódik már, hogy hallgatók között lehessek, a kollégákkal való találkozásról nem is beszélve. Meg hát Selmec az Selmec. A sok jó sör, a finom ételek, meg az esti Szalamander, a másnapi szakestély a szállásunkon, mind vonzó programok.

Megmondom őszintén először arra gondoltam, hogy kimegyek ugyan, de megpróbálok kevesebbet járkálni. A felvonulást úgy gondoltam, hogy most nem megyek le a kiindulási pontra, hanem beülök kedvenc éttermembe a Böhm féle étterembe és eszegetek, iszogatok, és ha odaér a menet akkor beállok a sorba és az utolsó két - háromszáz  métert már együtt tesszük meg. Aztán elvetettem az ötletet, hiszen nincs az rám írva, hogy fáj a lábam, mindenki azt hinné, hogy felvonulás helyett a kocsmázom amit mindig is helytelenítettem. Különösen zavart volna, hogy ha volt tanítványaim is így gondolják. Így aztán idén lemondtam kedvenceimről a Beef Stroganoffról, a Bryndzové haluskyról, a Steiger sörről.  Jobb híján nézegetem az Internetre felrakott képeket. Az első válogatáson már túl vagyok. Örömmel láttam, hogy a debreceni kollégák lefényképezték a csillénket is amit a hallgatóink 6 éve toltak el innen Miskolcról. De szép is volt. Ugyanakkor a soproniak egy díszesre faragott rönköt toltak Sopronból. A szlovák szakaszon már együtt ment a társaság Selmec felé. És hát ne feledkezzünk meg a Dunaújvárosiakról sem. Életem egyik legfontosabb eseménye volt ez a csilletolás. Úgy hogy még ma is meghatódom ha látom a fényképét. Hogy ne csak én lássam "elloptam" a debreceniek képei közül, talán nem veszik zokon:

És ha már elindultam a lejtőn akkor megmutatom a Bryndzové haluskyt is ugyanonnan:

Én ilyesmiből kettőt szoktam lenyomni előételnek, aztán még simán lemegy egy Beef Stroganoff is mint főétel. Aztán 3-4 óra múlva még egy.

Na de most látom, hogy én a zárról akartam írni ami sikeresen ki lett cserélve Mályiban még a múlt héten, csak nem volt alkalmam írni róla. Nem a betét volt elromolva hanem a zár. Nagy szívás egy ilyen zárcsere, nem kívánom senkinek. Még az ellenségeimnek sem, pedig ők megérdemelnék. Érdekes paradoxon, hogy az emberek egyre erősebb és bonyolultabb zárakkal védik otthonaikat ami érthető és indokolt, baj csak akkor van ha a zár elromlik és be akar menni az ember.

A hátam mögött megy a TV-ben a Kaffka Margit novellájából írt "Levelek a zárdából". Írni akartam róla, de valahogy nem jött össze. Már sajnálom, megérdemelte volna, hogy a Morgómedve olvasói is lássák. Holnap 13.20-kor megismétlik az m2-n, érdemes megnézni. Egy kislány írja leveleit szeretett mamájának. És aki ezeket a leveleket felolvassa igazi tehetség, Tóth Ildikónak hívják és nem tudom mi lett vele, én nem ismerem. Megadhatnám a www.port.hu linkjét is de nem adom meg mert nem arról szól amit ők írnak. Ez a 40 perc szerintem nem a szerelemről hanem a szeretetről szól. Egy fiatal lánynak az anyja iránt érzett szeretetéről, aki ezt nem érdemli meg.

Érdekes film Fellini filmje a "Zenekari próba". Egy zenekari próbára dokumentumfilmesek érkeznek, hogy felvegyék milyen is egy szimfonikus  zenekar próbája. Tanúja lehetünk a helyszín bemutatásának, a zenészek érkezésének. Azután a filmesek egyenként fordulnak a zenészekhez akik elmondják gondolataikat leginkább a hangszereikről, megismerhetjük némelyik jellemét is. Közben egymást is ugratják. Ezt követően kapunk egy csipetnyi ízelítőt a zenekari próbából is, majd szünet következik, amikor is teljes anarchia vesz erőt a zenészeken, törnek, zúznak, rombolnak...

Jó film ez a Fellini film, ajánlom megnézésre

Csupán érdekességként jegyzem meg, hogy mikor 1988-ban megvettem életem első videóját ez volt az első film amit felvettem. Most 170 kazettám van tele filmekkel, 20-30 meg félig, várják, hogy megteljenek.

Én nem is tudom hány év után, talán tizenhárom, idén nélkülem zajlik a Szalamander Selmecbányán. Sajnálom a dolgot, de nem mertem megkockáztatni. De kezdem egy kicsit régebbről.

Még augusztus elején történt, hogy leforráztam a lábfejemet és a bokámat. A dolog a délutáni órákban történt. Természetesen hideg víz alá tartottam, később a közeli patikában vettem Irix-et is. Mindhiába, estére már rendes hólyagok voltak a lábamon. Másnap reggel elmentem szakrendelésre, ott a sebeket ellátták. Onnantól kezdve nagyjából hetente kétszer jártam kötözésre. A seb szépen gyógyult, csak lassan és persze elég fájdalmas is volt.

Annak, hogy itt nem írtam róla, egyszerű oka volt: nem tudtam, hogy végződik a dolog. Ha előre tudom, hogy jól, még aznap megírtam volna. De ez előre nem volt látható. Láttam én már gyulladásos, nehezen gyógyuló, elfertőződött sebet eleget, igaz csak az Interneten, tehát úgy gondoltam megvárom amíg a lábam meggyógyul. Ez nagyjából most van. Ha rosszul alakultak volna a dolgok már nem lett volna jó a nagy nyilvánosság.

Vasárnap lesz egy hete, hogy levettem a kötést. Még nem tökéletes, de szépen be van hámosodva, piros mint a csecsemő popsija, ahogy az egyik orvos is mondta a kötözésen. Szerencsére minden jól alakult, már nagyon közel járok a teljes gyógyuláshoz.

Selmecet viszont nem mertem megkockáztatni, nagyon sokat kell ott menni. Ezért vagyok most itt, miközben a barátaim lassan megérkeznek a felvonulás végpontjához. Napközben sokat gondoltam rájuk, tudtam mit csinálnak, merre járnak, meg azt is el tudom képzelni mit fognak csinálni ezután. Sokan biztosítottak róla, hogy isznak egy-egy vágott sört az egészségemre. Ezúton is köszönöm.

Hát ez van, idén nincs Selmec, de majd lesz jövőre. Akkor majd bepótolom. Barátaimnak, kollégáimnak és egykori hallgatóimnak meg kívánom, hogy érezzék jól magukat.

Zár ügyben a helyzet változatlan, talán már holnap fogok tudni lépni. Különösebben nem égett a körmömre a dolog, csak a hűtő viszi a pénzt, de úgy gondolom már nem sokáig. Kedden egyik unokatestvéremnek és a szomszédasszonyának volt dolga Miskolcon, velük voltam, őket gardíroztam. Jó melegünk volt, igaz erre tegnap sem panaszkodhattunk.

Aztán tegnap a falumba voltam hivatalos Bányásznapra. Örömmel mentem, hiszen haza megy az ember, oda ahol gyerekkorát töltötte, ahol felnőtt, ahová hazajárt akkor is amikor a sorsa már az ország más városaiba vezényelte. A fogadtatás mint mindig kedves és szívélyes volt, látszott, hogy örülnek a ritkán látott vendégnek, mint ahogy én is.  A pogácsa és a jó erős pálinka sem maradt el. Aztán elkezdődött az ünnepség, sokan eljöttek a faluból, de vendégeknek sem voltunk híján. Az üdvözlések után az ünnepi szónok lépett a mikrofonhoz és egy nagyon jó beszédet hallhattunk tőle. Beszélt a múltról, a 31 áldozatról akik 1959-ben haltak meg a közeli szénbányában, aztán a mába visszatérve azokról a kérdésekről amelyek napjaink kérdései: az energia helyzetről, a bányászat lehetséges fejlesztéséről, a bányászkodás és s környezetvédelem kapcsolatáról. Az ünnep hangulatát erősítette az elhangzott szavalat és a himnuszok eléneklése.

Az ünnepséget követően átsétáltunk a Művelődési Házba, ahol pohárköszöntő hangzott el, melyet egy-egy pohár pezsgő elfogyasztása követett. Az ünneplésben megéhezett társaság jó étvággyal kanalazta az enyhén csípősre készített gulyást, fogyasztotta a réteseket. Ebéd után a résztvevők nagy része elköszönt, mi akik messzebbről jöttünk még leültünk egy kicsit beszélgetni mielőtt haza indultunk volna.

A beszélgetéshez egy tálcáról tudtunk csipegetni, a polgármester asszony egészségtálnak nevezte, én ebben maximálisan egyetértek vele, hisz mi más lenne a töpörtyű, az apróra szeletelt húsos szalonna, a magyaros kolbász karika ha nem egészséges. Bár gondolom ő inkább a sok zöldségre gondolhatott ami szintén bőven volt a tálcán. Úgy is álltam hozzá, mert itt azért mindenki tudja, hogy híve vagyok az egészséges táplálkozásnak. Igaz, hogy ezzel ki is merül az egészséges táplálkozáshoz való viszonyom. Tehát mint írtam még együtt maradtunk kicsit beszélgetni, ahogy szokták mondani fehér asztal mellett, amely mellől viszont időnként fel is kellett állni, de ezzel nem is volt probléma. Legalábbis első alkalommal, mikor még világos volt a teremben amelyen keresztül megközelíthető volt a mellékhelyiség.

A második alkalommal már némi bonyodalom támadt. Az történt ugyanis, hogy mikor benyitottam ebbe a nagyterembe majdnem teljesen sötét volt, erre gondoltam én, hogy semmi baj, annyi fény van amennyi nekem kell, hogy ne menjek neki semminek. Aztán tekintetem a földre tévedt és azt láttam, hogy előttem fekszik valaki, azután kicsit távolabb egy másik, végül megláttam, hogy a terem tele van földön heverő emberekkel akik meg sem mozdulnak, csak fekszenek, mintha gránát csapott volna közéjük. Hát nem túlzok de azt hittem a szívbaj jön rám. Oldalt viszont 3 gyertya égett egy törökülésben ülő fiatalasszony előtt. Én meg megrökönyödve néztem, hogy mi van itt, majd néhány másodperc múlva kezdtem visszahúzódni. Addigra viszont megszólalt a gyertya mellett üldögélő hölgy is, hogy menjek nyugodtan. Erre meg én mondtam, hogy bocsánat, nem akarok én itt zavarni kibírom én ezt még sokáig. Erre ő megint biztatott, hogy menjek már. Úgy döntöttem, hogy most már megyek, mielőtt még mindenki kiesne abból az állapotból amibe ki tudja milyen energiák árán juthatott. Elvégeztem a dolgot, körülnéztem nem tudnám-e kikerülni őket, de nem tudtam. Így aztán minél kisebb zajjal, de annál gyorsabban átgázoltam a termen, ügyelve arra, hogy az ajtónál fekvő hölgyben se tegyek kárt. Őbenne azért feltámadhatott az életösztön mert még ebben a mély alfa állapotban is igyekezett elhúzódni előlem. Hát így jártam én ezekkel a jógázó földijeimmel. Mert mint kiderült a teremben közben elkezdődött a jóga tanfolyam. Tulajdonképpen magammal is vihettem volna ami miatt kimentem, mert aztán hamarosan elindultunk hazafelé, megköszönve a szíves vendéglátást.

Ma kimentem Mályiba de nem tudtam bemenni. Egyszerűen nem tudtam kinyitni az ajtót.  Vagy a betét romlott el, vagy maga a zár. Elég nagy méreg, mert nem is tudom hogy fog megoldódni. Nyilván valami iparos ember kell hozzá, aki ki tudja nyitni és azután újat tud beszerelni. Mindenesetre nem fordultam meg, szép idő volt, leültem olvasni az udvaron. Odafelé bevásároltam, enni-inni valóm volt, elvoltam. Időnként felálltam, próbálkoztam néhány percet, aztán visszaültem olvasni. Ezt megcsináltam 5-6 alkalommal, sikertelenül. Szerelőt kell majd hívnom, de a dolog viszonylag ráér. Nyaralni nem készülök már, másfelé van dolgom,  egyedül a hűtő által elfogyasztott energia a veszteség, mivel ma akartam kiüríteni és kihúzni. Így még eldöngicsél ott magának egy darabig. Az Internetre benéztem, azt hiszem mestert nem lesz nehéz találni. Ma viszont szép idő volt, szívesen elolvasgattam volna estig is, ha már ott voltam, de féltem hogy rám romlanak amiket a boltban vettem. Így aztán 3 óra múltán hazajöttem. Aztán majd a jövő hét utáni héten lépek is valamit, akkor már időmilliomos leszek.

Nem sokáig tartott a jó világ. Februárban még dicsértem a közszolgálati televízió vezetését, hogy milyen jó dolog is, hogy a Duna World elnevezésű csatornán 21.30-kor mindig valami értékes filmet, TV-játékot vagy színdarabot mutatnak be. Hát ez nem sokáig tartott, ugyanis néhány hónap múlva egy új műsorral jelentkeztek a csatornán "Kultikon" címmel, amit 22.00 órakor kezdtek. Így aztán vége is lett a jó világnak. Egyedül a hétvégék maradtak meg az értékesebb filmek, színdarabok és tévéjátékok számára, mostanában már az sem mindig. Így aztán tényleg nem sok néznivaló maradt számomra, jobb híján elkezdtem azokat a filmeket nézegetni melyeket az elmúlt 24 évben gyűjtöttem össze videó kazettákon. Azért nem akármilyen kincsek gyűltek itt össze ezekben az évtizedekben. Kettőre fel is hívnám az olvasóim figyelmét. Azért csak erre a kettőre mert ezek fenn vannak a YouTube-on is, úgy tudom ami ott van azt bárki megnézheti.

Az egyik címe "Gengszterfilm" Mucsi Gábor és Schrerer Péter főszereplésével. Mindketten kiválóan alakítják szerepüket. A filmet megnézve az volt az egyik benyomásom, hogy milyen tehetséges színész is ez a Mucsi Gábor. És a társa, a másik főszereplő is. Ezek a tulajdonságok nekem idáig valahogy nem jöttek át.

A film megtörtént eseményt dolgoz fel. A katonatiszt  foglalkozású negyvenes férfi úgy dönt, hogy fegyveres rablásokból tesz szert némi készpénzre. Ami egy darabig sikeresen működik is, de aztán lebukás a vége. Börtönbe kerül, ahonnan a büntetés leteltével 10 év múlva szabadul. Ezután börtönbeli cimborájával ott folytatja ahol abbahagyta. Itt a fegyverek már nem csak ijesztgetésül szolgálnak. A rablások során egyre gátlástalanabbak, az emberélet sem számít. Aztán egyszer ennek is lebukás lett a vége, a bíróság hosszú börtönbüntetést szabott ki a bűnösökre. És most ugorjunk vissza a valóságba. A tettesek egyike a börtönben öngyilkos lett, a másik viszont úgy tudom 2014-ben szabadul.

A film alapja a valóság, de készülhetett volna Tábori Zoltán "Nagyvadak" című könyve alapján is:

A Google-ban a film címére és a YouTube szóra érdemes rákeresni.

A másik film amit tudok ajánlani szintén magyar film, de más kategória. A címe"Mielőtt befejezi röptét a denevér". A filmben egy anya egyedül nevei serdülőkorú gyermekét amikor megjelenek a nő életében egy férfi, aki hamarosan oda is költözik hozzájuk. A fiú megpróbálja elfogadni a jövevényt, azonban amikor a férfi fürdés közben olymódon közeledik hozzá ami taszítja, elmondja anyjának, aki kidobja a férfit. Aztán telnek a hetek és hónapok, a nő számára egyre kisebb dolognak látszik ami történt, egyre inkább úgy gondolja fia eltúlozza a dolgot. A férfi visszatér a lakásba újabb, most már helyrehozhatatlan konfliktusokat okozva...

Keresésnél itt is a film címét érdemes megadni a YouTube szavakkal együtt. Bízom benne, hogy sokaknak fognak tetszeni ezek a filmek.

Úgy gondolom számomra tényleg véget ért a nyár. Hálás vagyok az időjárásnak ezért a pár kánikulai napért, ami az elmúlt napokban volt. Jókat olvastam, aztán ha meguntam az olvasást kicsit rendezgettem a papírjaimat, amiket a tanszéken  néhány zsákba gyűrtem bele annak idején, mikor úgy gondoltam felszámolom a szobámat. Ezek többnyire oktatással kapcsolatos dolgok, hátha még egyszer valakinek szüksége lenne rám, bár ezt magam sem hiszem. Viszont ezek az előadásvázlatok, fóliák nem sok helyet foglalnak, egy darabig őrzöm őket, aztán majd ha már végképp valószínűtlen lesz a dolog, kidobom.

Odafelé menet vettem egy szép nagy pontyot, ilyesmit igazából Mályiba érdemes venni, ott nem baj ha a pikkelyek szállnak jobbra-balra, kevesebb piszokkal jár a tisztításuk. Itthonra azért nem nagyon szoktam venni mert száll mindenfelé, nehéz a takarítás utána. Ebből a halacskából aztán készült halpaprikás szarvacskával és rántott ponty krumplival. Tulajdonképpen imádom a halat, többet kellene enni, de mint írtam nyűgös a tisztítása. Igaz, lehet venni tisztítva is, de úgy azért drága.

Aztán kifelé menet vettem akciós Frankfurti virslit is. Hát ezzel megint elvittek az erdőbe.  Ha jól emlékszem 790 forintért mérték kilóját, ami Frankfurti virsli esetében jó árnak számít. Hát ha tényleg az is. Ez azonban csak a nevében volt az, a töltelék valahol az olcsó virslik színvonalán állt. Bosszantott is a dolog. Miközben bosszankodtam és mérgesen gyűrtem lefelé, az járt az eszemben, hogy miért nem lehet megoldani, hogy ha valaminek Frankfurti virsli a neve az készüljön ugyanazokból az összetevőkből ugyanolyan arányban és ugyanazon technológiával. Ma már ez simán megoldható, láttam eleget a Discovery Channelen. Hiszen az elnevezés egyúttal garanciát is kellene hogy jelentsen, hogy ugyanazt a minőséget kapom akárhol is veszem. Egyébként rendszeresen veszem ezt a fajta virslit nem messze az otthonomtól, igaz nem akciós áron, de ott azért még sohasem csalódtam a minőséget illetően.

Emlékszem egyszer a juhbeles virslivel szívtam meg, azt hittem ha valamire ki van írva, hogy juhbeles virsli akkor az garancia a minőségre is. Hát nem.  Az is olcsó töltelék volt, juhbélbe töltve. Annyiban tehát igaz volt az elnevezés, hogy tényleg juhbeles volt. De attól még pocsék. Szóval a garanciákat hiányolom. Mert ilyesmiket az ember elnevezés után vásárol nem pedig úgy hogy megvesz egy szálat és a nála lévő hordozható vízforralóval megfőzi és megeszi. Bár a parasztkolbászok esetében és valami hasonló gyakorlatot folytattam. Megvettem egy kis darabot, kifizettem, kint befaltam és ha jó volt visszamentem. Akkortájt volt ez amikor ezerféle parasztkolbászt lehetett kapni és egyik rosszabb volt mint a másik. Hát így jártam én ezzel az akciós virslivel, hogy az ördög vigye el. Egyébként van még, nagy kínlódással nyomogatom lefelé, kidobásról szó sem lehet, pénzt adtunk érte.

Visszatérve írásom elejére, számomra tényleg véget ért a nyár. Ami összességében nem volt rossz. Elégedett vagyok. Most viszont kezdődnek a szokásos szeptemberi programjaim, több meghívásom is van már amiknek persze örömmel teszek eleget. Aztán ha úgy adódik mesélek is majd róluk.

Nem lehet panaszunk az időjárásra, mielőtt még beköszöntenének a hűvösebb napok a természet megajándékoz bennünket néhány meleg nyári nappal. Nem is hagyom ki, kimegyek Mályiba még erre a pár napra. Aztán tényleg vége. Jövő héten már kezdődnek a bányásznapi ünnepségek, aztán szeptember 7-én Szalamander ünnepség Selmecbányán, úgy hogy Mályiba már tényleg nem jut ki az ember.

Összességében nem lehet panaszom a nyárra. Az időjárás kedvező volt, sokat olvashattam, este pedig jól ellehetett aludni a filmeken, hogy aztán néhány óra múlva hű cimboráim ugatására ébredjek. Nem akarok igazságtalan lenni, voltak olyan éjszakák is amikor meg sem mukkantak. Napközben aztán nagyokat szundikáltak, mint ahogy én is a délutáni nagy melegben. Nem voltam én olyan nagyon délutáni alvós fajta, de egyszer egyik barátom azt mondta, hogy a nyugdíjasok délután alszanak. Ezen én is elgondolkoztam és azóta nyugodtabb lelkiismerettel durmolok 1-2 órácskát. Aztán valahol vissza is nyerem ezt, mert ilyenkor később van a villanyoltás is.

Végre meg tudtam oldani a képek leszedését a telefonomról, mielőtt elköszönnék javaslom nézzünk meg néhány képet melyek jól mutatják azt a békebeli nyugalmat ami Mályiban uralkodott a melegebb napokban: