Kicsit elmaradtam, elnézést. Tegnap a fővárosban voltam, ma meg ki se látszódtam a munkából, hiszen a múlt hét 2 napja is nagy bányásznapozással telt el. Ujabban annyira elszoktam a TV-től, hogy sajnos jó 45 perccel a kezdés után csíptem el egy dokumentumfilmet a Duna TV-n "Jó szerencsét emberek!" címmel.

Szomorú film ez. Arról szól, hogy 2004-ben bezárták Lyukóbányán a bányát és az ott dolgozók mentek ezerfelé. Akinek megvoltak a nyugdíjhoz a megfelelő évei ment nyugdíjba, aki belerokkant a nehéz bányamunkába ment rokkant nyugdíjba, akinek se évei nem voltak meg és csak félig rokkant bele az eddigi munkába ment a Munkaügyi Hivatalba sorba állni munkáért. És úgy 15 ember Márkushegyre az egyetlen megmaradt mélyműveléses bányába. És elkezdődött a munkásélet a bányában a pihenőidő meg a munkásszálláson, vagy ahogy gyerekkoromban felénk mondták - a legényszálláson. Mint a neve is mutatja a legényszállás legényemberek számára találtatott fel akik egy átmeneti ott tartózkodás után megnősültek, családot alapítotottak, házat építettek és távoztak a legényszállásról. Magam is laktam ilyen helyen, 1967 és 1968 nyarán Gyöngyösön, 1970-ben Dorogon. Hát fiatal embernek nem rossz ez, de a filmben 50 éves emberek költöztek be ezekre a munkásszállókra. És bizony elkezdődött a főzőcskézés a közös konyhán, többen egy szobában, hétvégeken oda-vissza 500 kilométer utazás, XXL-es csomaggal esti beszélgetés a családdal, asszonnyal, gyerekekkel. Hát szomorú dolog ez, nem is részletezem tovább. Csak sajnálom bányász testvéreimet, jobb sorsot érdemeltek volna. :(

Hát ez nem egy vidám írás lett, dehát néha ilyen is van. Most ez érintett meg. :(

Bocsánat!