Rendszeresen kapok olyan küldeményeket amik millió számra keringenek az Interneten. Én is elküldöm ismerőseimnek amiket kapok, cserébe ők is küldenek nekem. Szóval jól elvagyunk ezekkel a vidámságokkal. Kell egy kis kikapcsolódás néha, úgyhogy nem baj, hadd jöjjenek.
Tegnap kaptam egyet ami viszont emlékeztetett egy régi novellára amit az Élet és Irodalomban olvastam vagy 30 éve. Ez a tegnapi arról szólt, hogy egy nő vesz valami sütiket a repülőtéren aztán leül egy padra olvasni mellette egy férfi olvasgat a pad túlsó végén és süteményt eszegetnek amiről a nő azt hiszi az övé és bosszantja, hogy a férfi is úgy eszi mintha legalábbis közös sütemény lenne... Nem folytatom. a többit tessék kitalálni vagy i d e k l i k k e l n i .
És akkor most nézzük az általam olvasott történetet.
Egy önkiszolgáló étteremeben az esti órákban betért egy férfi és vett magának egy bográcsgulyást. Idősebbek még emlékezhetnek, ilyesmi volt Budapesten a Móricz Zsigmond körtéren is, azon az oldalon ahol a Himffy lépcsőn fel lehetett menni a Ménesi útra az Eötvös kollégiumba. Én is sokszor vacsoráztam ott mikor a kollégiumban húztam meg magam. Jó hely volt az, olcsó, kevésbé zajos mint a BME Irínyi utcai kollégiuma ahol pedig az egyetemünknek 2 szobája is volt. Olyan kellemes kis önkiszolgáló volt ez ott a Körtéren, változatos ételekkel, nem túl zsíros tálcákkal, és viszonylag barátságos személyzettel. Tulajdonképpen ez nem is tartozik a lényeghez csupán a környezetet szerettem volna feleleveníteni azok számára akik még ismerhették ezt az önkiszolgáló éttermet.
Szóval ott hagytam abba, hogy hősünk vett magának egy bográcsgulyást és letette az egyik asztalra, vagy nem is tudom hogy nevezzem ezt az asztalszerűséget. Végülis itt nem lehetett leülni hanem állva kellett elfogyasztani az ételt. Ehhez olyan magasított kivitelű asztalok szolgáltak amelyeknek a magassága egy álló ember számára éppen megfelelő volt az evéshez. Hősünk letette a gulyást az asztalra majd visszament valamiért a kiszolgáló pulthoz. Mikor megfordult, látta, hogy egy hajléktalan külsejű egyén kanalazza az ő gulyáslevesét. Hirtelen nem tudta mit csináljon, aztán jobb híján visszalépett egy kanálért majd szemben állva az asztal túloldalán ő is elkezdte kanalazni a gulyást. Így eszegettek egyetlen szó nélkül, majd mikor elfogyott a leves a hajléktalan külsejű biccentett egyet és már ott sem volt. Emberünk meg megfordult és akkor vette észre - tőle nem messze - egy magányosan szerénykedő bográcsot. Ekkor nyílalt belé a gondolat, hogy ez lehet az ő gulyása, nem az amit ketten is kanalazgattak idáig. De magyarázkodásra már nem volt mód, a hajléktalan külsejű régen árkon-bokron túl volt már.
