Eltelt egy év és újra itt a Nőnap. Az ünnep, ami a nők ünnepe, és amit mi férfiak igazából soha nem irigyeltünk tőlük. Néha ugyan fel-fel hallatszanak férfi társaim részéről próbálkozások, hogy nem igazság, ha van nőnap, legyen férfinap is. De szerintem ők sem gondolják komolyan. Ők is tudják, hogy a nők valahol megérdemlik ezt a kis plusz figyelmességet. Még akkor is ha - sajnálatos módon - ehhez a másik oldalról is akadnak támogatók. Természetesen az egyenjogúságra hivatkozva. Szerencsére nincsenek sokan. A nők nagy része hál Istennek örül az ünneplésnek, jólesik nekik a figyelem, érzik - még ha csak egy napra is - de jobban odafigyelünk rájuk, hálásak vagyunk nekik kedvességükért, figyelmességükért, szerelmükért.

Nem is szaporítom tovább a szót, szebben elmondja helyettem érzéseimet Szalai Pál, valamint a vers alatt látható virág, amit ezennel átnyújtok minden kedves Morgómedve olvasónak.:)

Mi a nõ nekünk? Az egész világ maga, a szüntelen változás,
Az anya, akinek testén át e világba léptünk, az első és végtelen önfeláldozás.
Ő őrzi első lépteink, törli le könnyeink, testéből etet, szeretetéből nevel,
Mindig megbocsát, ha kell és soha nem enged el, ő a fény, a meleg és
minden ami jó, semmihez sem fogható és semmivel sem pótolható.

Ahogy tudatunk lassan a világra nyílik, ő maga is átalakul, megváltozik.
Előbb éteri szépség, ideál, trubadúrok álma, költők ihletője, szerelem és őrület forrása,
Majd társunk a jóban és rosszban, életünk néma napszámosa,
Vetett ágy, vasalt ing, étel és ital, kedvesség, szerelem, a test
gyönyöre, az apokalipszis kínja és a mennyország ígérete.

Mindez ő, egy személyben, lelkünk másik fele, aki értünk létezik és mi őérte.
Köszöntöm hát őket, a nőket, kívánom nekik mindazt a szépet, amit érettünk
ma és minden nap önként megtesznek.