A légy lassan úszott felém a medencében. Nem is légy volt ez tulajdonképpen, hanem talán bögöly. Amely mint tudjuk nagyon hasonlít a légyre, csak sokkal nagyobb és néhány másodperces tartózkodás után jól belecsíp az emberbe. Ilyenkor némi elégtételt jelenthet, ha elég gyorsak vagyunk és erős felindulástól vezéreltetve agyoncsapjuk.

Valami ilyesmi volt.

Persze lehet humánusabban is viszonyulni egy bögölyhöz.

Például egy fürdőben, ahol békésen üldögélek a medencében, élvezem az időnként előbukkanó napocska kellemesen simogató sugarait, miközben szemrevételezem az idei fürdőruha divatot. Értelemszerűen érdeklődésem inkább a bikinik irányában nyilvánult meg, szerintem egy férfi úszónadrágon igazán nincsen semmi néznivaló.

Egyébként én is egy divatos új fürdőnadrágban üldögélek, ugyanis nemrégiben az egyik szupermarketben akciósan lehetett ilyesmihez hozzájutni, én is vettem vagy hármat. Volt némi kockázata a dolognak, mert próba nélkül vettem, de olyan olcsón adták, hogy felvállaltam, hogy esetleg kicsi lesz. Persze ebben az esetben sincs baj, úgyis egy nagyobb fogyókúrára készülök, tehát azt a pár évet igazán kihúzzák a szekrényben. :)

Visszatérve a bögölyre, nem is úszott, inkább evickélt szegény. Úgy gondoltam itt a napi jó cselekedet ideje, szép finoman alá csúsztattam hát a tenyerem és kiraktam a két medencét elválasztó falra. Itt szegény fázósan dideregett, főleg mert átmenetileg a nap is elbújt a felhők mögé. Innentől a bikinikre már csak korlátozottan figyeltem, figyelmemet inkább szegény bögölyre koncentráltam. Mivel a nap egyre hosszabb ideig sütött szép lassan kezdett megszáradni. Persze a dolog nem ment olyan könnyen mint ahogy én ezt most leírom.

Mintha csak vonzottam volna a kisgyerekes anyukákat és apukákat, mind az én közelemben kezdett el labdázni csemetéjével. Így aztán néha szegény légy kapott egy-egy adag vizet, éppen akkor amikor már éppen megszáradt volna. Aztán megjelentek a nagyik is az unokákkal, ők leginkább a fal túloldalán ücsörögtek miközben időnként az unokákat is pátyolgatták. Ezek az unokák többnyire észrevették a válaszfalon szárítkozó böglyöt, boldogan jegyezték meg, hogy "Légy!". Ilyenkor a nagyik is megfordultak és szemrevételezték a böglyöt. Így telt az idő, én óvtam és védem a szárítkozó böglyömet és kezdtek szépen alakulni a dolgok. Már a korábban visszahúzott szárnyait széttárva próbálgatta, megindult lassan mint egy egymotoros gép felszállás előtt, haladt is meg forgott is, mint ami be akar állni a kifutópályára, hogy aztán nekifutva elszakadjon a földtől. Így haladva, forogva próbálgatta a felszállást az én bogaram is amikor az egyik nagyi váratlanul egy határozott mozdulattal ujjával belelökte szegényt az elválasztó falon található, vízzel telt csatornába. És mi kezdhettük előröl a szárítkozást. Itt azért már némi rosszallással jegyeztem meg, hogy már egy órája szárítgatom szegényt. A nagyi némiképp elröstellte magát, ezt én elegendőnek tartottam ahhoz, hogy elálljak a további neheztelésektől.

Kis idő elteltével újabb nagyik érkeztek újabb unokákkal. Mikor a kislány meglátta a böglyöt, felkiáltott, hogy "Egy légy!". Erre megfordult a nagyi is, és én - tanulva az előbbi esetből - nyomatékosan megjegyeztem, hogy az "Az én legyem!" Épp hogy csak nem tettem hozzá, hogy "Mi mindig ketten járunk strandra". Kicsit furcsán nézett rám, visszafordult ugyan de sűrűn tekingetett hátra később is. Nyilván az ápolókat kereste és arra gondolhatott mégsem kellett volna bezárni a Lipótot, és akkor a bolondok nem járkálnának szabadon. El is mentek hamarosan a közelemből, én meg óvtam tovább a szárítkozó bogaramat. És egyszer csak mit ád Isten, az én böglyöcském hirtelen felszállt, hogy jó 15 centiméter repülés után újra a vízbe pottyanjon. Ez volt az a pont amikor úgy éreztem el kell mennünk innen. Felálltam, kézfejemre vettem a csuromvizes böglyöt és megindultunk kifelé a medencéből. Kifelé menet valahogy megéreztem, hogy valaki néz. Hátrafordultam és a medence túlsó oldaláról furcsa tekintettel követett bennünket az előbbi asszonyság. Amint a böglyömmel ballagunk kifelé a medencéből.:)

Kint aztán körülnéztem hol helyezhetném el. A medence mellett volt egy másfél méter széles lábmosó szerűség, hossza megegyezett a medencék hosszával, víz nem volt benne. Így aztán egy napsütötte sarokba letettem szegényt, abban bízva, hogy nyugodtan meg tud száradni végre és folytathatja jól megszokott bögöly életét.

Nekem meg már - mint az egyszeri kis cserkésznek - nem kellett akarata ellenére átrángatnom a vak embert az út túloldalára, hogy meglegyen a napi jó cselekedetem .:)