Ezúttal Mályiról és a kutyákról szeretnék írni. Az apropót az adja, hogy leszedtem a telefonomról fél év képeit és találtam ott néhány képet Morzsi egyik leszármazottjáról, a legfiatalabbról is, akit én csak Legkisebb Morzsinak szoktam hívni. Miután ritkán írok róluk és a blog helyének megváltozása miatt a régi írások is csak nehezen érhetők el kicsit összefoglalnám a dolgot ezekkel a kutyákkal.
Morzsi, a másik kettő anyja 2011/2012 telén ment el. Öreg is volt már, nagyon hideg is volt azon a télen, elpusztult szegény. A 2012-es nyarat már csak 2 kiskutyával nyaraltam végig, az egy év különbséggel született Morzsi utódokkal. A tavalyi nyár azzal végződött, hogy a kutyák gazdája egyre ritkábban engedte át őket, annak ellenére, hogy korábban telente elég jelentős mennyiségű pénzzel támogattam a téli kutyatartást. Tavaly télen érthető módon ez már elmaradt. Közben a gazdi is elkezdte hirdetni a telkét és a házát, gyakran mentem ki úgy hogy üres volt a porta. Valahol falun vagy városban éltek. Aztán megjött az idei nyár, időnként megjelentek, művelgették a kis földet a senki földjén a ház körül, de a kutyák nem mindig jöttek velük. Aztán megjelentek ők is, de be voltak zárva az udvarra. Tudomásul vettem és mikor mentem a telekre direkt tettem egy kerülőt, hogy ne az orruk előtt jöjjek el mint azelőtt. Így éldegéltünk, ők ott, én meg itt, a telken.
Aztán egyszer csak megtört a jég. Békésen olvasgattam az udvaron amikor megjelent a legkisebb az udvaron. Ő is érezte a helyzet szokatlanságát, nem lerohant mint korábban szokott, hanem szép lassan jött oda. Morzsi biztos rohant volna. Természetesen nagy volt az öröm mindkét részről. Aztán lefeküdt egy kicsit, majd megint odajött, megsimogattam, ezután megint lefeküdt egy másik helyen. Úgy éreztem, hogy neki is szokatlan a helyzet. Akkor még nem tudtam, hogy szökött, tehát lehet, hogy őt még ez is nyomasztotta. A lényeg, hogy ott volt valamennyit, aztán ha már szabad volt járt egyet az utcán is, majd eltűnt. Gondolom hazament. Aztán ez még megismétlődött néhányszor, később már úgy hogy ott is aludt. Ez az állapot úgy ért véget, hogy eljött érte a gazdi meg az élettársa és hazavitték. Többé nem jött, valószínűleg újabb javítások következhettek a kerítésen. Talán meg nem kötötték. Én azért nagyra értékeltem, hogy felvállalva, azt is, hogy a gazdája esetleg megbünteti, átszökött hozzám. A tesója a Kismorzsi nem jött, ő azért mindig mujább volt.
Készítettem néhány képet, sajnos nem a legjobb minőségűek lettek. Valahogy ebben a felemás helyzetben nem igazán volt kedvem még a fényképezéshez sem. Gyanítom ezek a legutolsó képek, de ezt még majd meglátjuk.
Végezetül egy örömhír is van. Tegnap a volt Cora mellett láttam azt a kóbor kutyát amiről 4 éve írtam. Kicsit megkopott, de él. Lefényképezni nem tudtam mert nem voltam egyedül, de azért sem tudtam volna mert futott valahová. Azért ennek örülök, gyakran eszembe jutott mikor arra jártam.