A szüleim 13 éve haltak meg. Nem sok mindent hoztam el a szülői házból, egy Trabantban lazán elfért minden. Ott volt az elhozott cuccok között egy kép is, amit a falról akasztottam le. Nem egy értékes darab, reprodukció, nekem viszont tetszett. Én ajándékoztam nekik valamikor. Miután elhoztam a többi cuccal együtt Mályiban raktam le, később a nyár során felkerült a falra. Az elmúlt több mint egy évtizedet ott töltötte, szívesen ránéztem időnként, jó volt a szüleimre emlékezni. Tavaly tavasszal behoztam, megint egy kicsit háttérbe szorult, az egyik íróasztal és a fal közötti rés volt a legújabb tartózkodási helye. Jó egy hónapja kézbe vettem, nézegettem, éreztem hogy valami van a kép és a keretet hátul lezáró papír közötti térben. Ha megmozgattam a képet, elmozdult az is. Maga a papír egyszerű vékony papír volt, könnyen kitapintható volt az a valami alatta.
El nem tudtam képzelni mi lehet ott, közben meg beindult a fantáziám. Szüleimnek nagy tartalékaik nem voltak, amijük volt azt vagy nekünk gyerekeknek adták vagy elköltötték a napi kiadásokra. Egyetlen tartalékuk volt, a temetési pénz, de az is ha jól emlékszem takarékban. Anyagi helyzetük teljesen ismert volt számunkra. Hihetetlennek tűnt, hogy apám (mert otthon ő hordta a nadrágot) mindenféle képek mögé rejtegetett volna valamennyit is. De akkor mi a csuda van ott? Netán ékszerek? Az sem volt nekik sok, amijük volt azt jelesebb ünnepeken magukon viselték. Azért megfordult a fejemben, hogy lehet, hogy mégis volt és apám ide rejtette a betörők elől. Végül is ha kell könnyen hozzáférhető, csak a papírt kell egy helyen megbontani, viszont ha rablók és betörők jönnek nem fogják megtalálni. Aztán ők is öregedtek, szépen el is feledkezhettek róla.
Na ez látszott legvalószínűbbnek, hogy egy kevés arany lehet ott. De lehet, hogy papírpénz is van, elég nagy volt ott ez a akitapintható valami. Már azon járt az eszem, hogy de hülye vagyok 13 év alatt megnézhettem volna alaposabban is ezt a képet, most ott állok majd egy csomó pénzzel amiért nem fogunk tudni semmit venni. És itt a többes szám a bátyámra vonatkozott, hiszen vele fogunk osztozni. Aztán eszembe jutott, hogy a mostani tízezreseket a Magyar Nemzeti Bankban még 20 évig lehet beváltani, nincs semmi vész, majd ott beváltják.
Azért egyre halogattam a megnézést, teljesen nyugodt időszakot vártam amikor majd nyugodtan tudom fogadni a váratlan ajándékot. Mint az ínyenc aki a legjobb falatokat a végére hagyja. A múlt héten aztán eljött az idő. Elővettem egy zsilettpengét és egy derékszögű metszést csináltam hátul a borító lapon. Olyat, hogy a papírt ne kelljen kicserélni, de azért jól lássam mi is az a csúszkáló valami a papír és a kép között. Hát megláttam. Az üveges vagy trehányságból vagy ki tudja mi okból néhány törött üvegdarabot hagyott ott amire ráragasztotta a borító lapot. Ez csúszkált nekem jobbra balra, ezt lehet kitapintani mint valami betörők elől elrejtett kincset.
Azért nagyon nem sajnáltam, úgy voltam vele, hogy könnyen jött pénz, könnyen megy. Mint ahogy az alaszkai aranyásó volt, aki 20 éven keresztül mosta az aranyat a Yukon folyóból, közben fülei és az orra is lefagyott. Aztán egyszercsak gondolt egy nagyot fogta a kis bőrzacskójában az aranyait lement a városba. Ott látta, hogy ki van írva, hogy Kaszinó, benézett, látta, hogy az emberek sok pénzt nyernek, úgy gondolta ez neki is menni fog. 3 óra múltán kissé szomorkásan nézegette az üres zacskót, majd legyintett: Eh, könnyen jött, könnyen megy. Hát így vagyok én is ezzel a majdnem kinccsel.
