A legutóbbi írásomban írtam arról, hogy ezeken a bütykölős összejöveteleken például a kisdiákok az alatt az egy-két óra alatt összerakhattak volna például egy hangkapcsolót is, aminek sok felhasználási lehetősége lehetett volna. Valamikor írtam én már egy felhasználási lehetőségről, nem írnám le még egyszer. Egyrészt minek ha már le van írva, másrészt 9 évvel ezelőtt sokkal színvonalasabb és élvezetesebb írásaim voltak mint mostanában, így aztán tényleg érdemesebb inkább azokat elolvasni. A kezdő írást, amely azt a sokat idézett mondást járja körül, hogy lehet-e f***al tojást festeni itt találjuk, a folytatást pedig itt.
A dologhoz tartozik Epilógus is. Már rég nem használtam semmire ezt a bizonyos hangkapcsolót, amikor egyszer a kezembe került. A kuka felé tartó útján elérkezett sorsának következő állomására, bevittem a tanszékre. Ott volt már néhány napja az asztalon mikor úgy döntöttem mielőtt kidobom kipróbálom működik-e még. Bedugtam a konnektorba aztán el is feledkeztem róla mert csengett a telefon valami feladattal. Aztán amikor a közismerten hangosan beszélő kollégám átjött a szomszéd szobából egyszer csak megszólalt a csengő. Aztán mikor megint megszólalt megint működésbe lépett. A kolléga inkognitója legalább annyira fontos mint az enyém, így nem írom le a nevét, inkább álnevet adok neki, nevezzük Istinek, a hangkapcsolót pedig istiméternek, a voltmérő, ampermérő és társai mintájára. Ilyenformán ismét a szívemhez nőtt és még őriztem egy darabig.
