Morgómedve

Túl sok megfejtés nem érkezett, sőt ha meggondolom egy sem, de nem is ez volt a lényeg. A képen egy speciális elektroncső látszik, mégpedig egy képfelvevő cső.  A szakmában vidikon csőnek nevezik.  Bizonyára sokan tudják, hogy régen - mielőtt a tranzisztorok kiszorították volna - a rádió készülékekben elektroncsövek végezték az erősítést. Egy rádió annál jobb volt minél több "lámpa" volt benne, minél több lámpás volt. Hát ez is egy elektroncső tulajdonképpen, csak arra szolgál, hogy egy lencse, egy objektív mögé elhelyezve az optikai képet elektromossággá alakítsa ami aztán már vezetéken bárhová továbbítható, például egy TV készülékhez is. 

A működés szempontjából a képnek effajta felvétele nagyon hasonlít a televízió működéséhez. Megpróbálom nagyon röviden és csak a lényeget érintően leírni, hogy is működik egy ilyen vidikonnal felépített kamera. Ugyanúgy mint a fényképező gépnél a kép egy objektíven keresztül kerül a vidikon fényérzékeny rétegére ahol ezt a képet egy elektronsugárral soronként letapogatjuk. Ez a köralakú fényérzékelő rész a képen legfelül látszik. Nyilván ahol sötétebb kép kerül a fényérzékeny rétegre másfajta elektromos viszonyokat mutat mint ahol világosabb. Ez a jel jut - egy vezeték segítségével - a TV készülék képcsövébe ahol szintén egy elektronsugár rajzolja a képernyőre a különböző sötétségű pontokat és ezzel visszakapjuk az eredeti kamerával (vidikonnal) felvett képet. 

És hogy miért is került ez be a Morgómedvébe? Csupán azért, hogy érzékeltessem mennyit változott a technika ezen a téren is az utóbbi években. Ma már egy olyan kamerából ami ugyanezt tudja, sőt ettől jóval többet is, már kettő is jut egy-egy mobil telefonba. Ezek mérete már csupán pár miliméter. És a működésük is egyszerűbb: a fény érzékelését fényre érzékeny félvezető végzi. De ez már tényleg túl megy a Morgó keretein.:) 

Divatossá vált mostanában, hogy a Blog tulajdonosok némelyike mindenféle rejtvényekkel és találós kérdésekkel lepi meg olvasóit. Úgy gondolom ebből én sem maradhatok ki. :) Az alábbi két képen egy elektronikai eszköz látható. Olyan 30 éve vásárolhattam,  de aztán nem került sor a felhasználására. Jobb híján órára szoktam bevinni magammal minden félévben, hogy csodálkozásra bírjam hallgatóimat. Kérdésem az, hogy mi látható a képeken és mire szolgál?

A szerencsés megfejtők között nem sorsolok ki semmit, ellenben legközelebb erről írok pár sort.:) A szakirányú végzettségűeket kérem, hogy ha lehet ne vegyenek részt a játékban. Hadd küzdjön inkább a humán értelmiség.:)

Tegnap este egy lengyel filmet kezdtem nézni a Duna TV-n. 20.30-kor kezdődött, Repedés volt a címe. A műsorújság szerint akár érdekes is lehetett volna, de nem volt az. Unalmas volt, gyenge volt a szinkron, a rendezés is, minden rossz volt. Általában 20 percig szoktam nézni egy filmet akkor is ha rossznak néz ki, ne mondja rám senki, hogy elhamarkodottan ítélkezem. Itt is kivártam a 20 percet aztán kiültem a számítógép elé és elkezdtem dolgozni egy kicsit, ha már kaptam ajándékba még 70 percet. A TV-t meg hagytam hadd szóljon. El volt, nagyon nem zavart, gondoltam hátha kialakul valami. Néha rápillantottam a képernyőre, hogy mi újság aztán dolgoztam tovább. Egyszer csak feltűnt, hogy a filmet hallom ugyan, de a kép jó ideje áll, ugyanazt látni már vagy 20 perce. Érdekes rendezői koncepció - gondoltam. A film átment rádiójátékba de a főszereplőt meghagyták a képernyőn, hogy legyen valami kép is. Ezt a képet láttuk jó ideig:

Szerintem legalább 40-45 percig ez volt a helyzet, aztán mintha mi sem történt volna váltott a kép és most már együtt ment a kép és a hang. Körülbelül 5 percig, amikor is véget ért a film. A dologhoz hozzá tartozik, hogy egy másik TV-n ugyanez volt a helyzet. Tehát - ahogy mondani szokták - nem az én készülékemben volt a hiba. Hogy hol, nem tudom. Talán a stúdióban ahol elindítottak valamit és magára hagyták és nem törődtek vele? Nem hiszem, hogy a kábel TV-s szolgáltató tudna ilyen hibát produkálni. Vagy ha igen megkövetem a Duna TV-t és az ejnye-bejnye nekik szól. Mindenesetre vártam, hogy a film után jön valami bemondóféle és elnézést kér a technikai hibáért. De nem jött senki, valószínűleg már ők is haza mentek. A  következő műsor viszont jött ami aztán helyreállította a rendet. Hogy a filmet nem láttuk? Mint mondtam nem egy nagy durranás volt, nem nagy kár érte. De azért úgy gondolom ilyeneknek nem kéne előfordulnia. Valaki azért odafigyelhetne az éppen futó műsorra is.  

Kicsit időhiányban szenvedek ezért csak a lényeget írom. Holnap este 21.35-kor lesz megint egy jó magyar film a Duna TV-n, a "Szerencsés Dániel". Nemrégiben írtam róla, itt olvasható:

http://morgomedve.blog.hu/media/image/200910/

A www.port.hu ítt ír róla:

http://port.hu/szerencses_daniel/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=11324273&i_where=1&i_where_tv=1

Úgy gondolom, érdemes megnézni.:)

Végre van mit ajánlanom. Nem túl sűrűn fordul elő a hazai TV csatornákon, hogy tudok valamit ajánlani. Régebben jobban volt. Most úgy adódott, hogy kettő is akadt. A Grönholm-módszer, amiről tegnap írtam, és Lugossy László kiváló filmje, a "Köszönöm, megvagyunk", ami holnap este 20.30-kor lesz a Duna TV-n.

Lugossy László filmje a küzdésről szól. Két embert sodor egymás  mellé az élet, hogy együtt próbáljanak előre jutni. Az egyik egy negyven körüli öntőmunkás, akinek - mivel egyedül él - esélye sincsen arra, hogy tanácsi vagy szövetkezeti lakáshoz jusson. De ha ketten lennének sem lenne sokkal több esélyük. OTP lakásról meg végképp nem álmodozhat, soha nem lenne annyi pénze, hogy egy ilyen lakásra befizessen. Marad a saját erős építkezés, ami azért némi reménnyel kecsegtet. Kaphat állami és munkahelyi kölcsönt, aztán a napi munka után sok idő van még a besötétedésig, meg ott vannak a hétvégék, a haverok, végül is kalákában is felépülhet a ház. Itt ott még bontott anyaghoz is hozzájuthat az ember. És elkezdődik a küzdelem. 8 óra az öntő műhelyben, aztán otthon az építkezés, de mivel mindig kell valamit venni, egy ajtót, egy ablakot, hát szükség van még valami mellékkeresetre is. Így aztán éjszakánként  csirkéket nevel hősünk.

Ebbe az éjjel-nappali önkizsákmányoló életformába csöppen bele Éva a vidékről felkerült, 8 általánost végzett fiatal lány, aki már nem tud otthon élni a korábbi életformában, a fővárosban viszont esélye sincs a megkapaszkodásra. Segédmunkásként dolgozik, munkásszálláson lakik. Oda nem vihet senkit, oda nem szülhet gyereket. Egyedüli kiútnak tűnik számára "Józsi bácsihoz" költözni, aki ezentúl már nem csak saját magát zsákmányolja ki, hanem Évát is. Most már kettejük küzdelméről szól a film.

Mondhatnám azt is, hogy a "Köszönöm, megvagyunk" a boldogságkeresés filmje. Amit aztán soha nem találnak meg, ilyen körülmények között nem is találhatnak meg. A film látszólag két ember drámája de olyan széles társadalmi réteg életét tükrözi amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. Azokban az időkben sokan vállalkoztak a családi otthon építkezéssel való megteremtéséhez, sokan bele is rokkantak. Vagy - mint filmünk hőse is - az alkoholhoz menekültek. Lugossy László filmje két ilyen sors kényszerű és időleges egymásrautaltságát beszéli el. A film erénye, hogy mértéktartóan és hitelesen , vagyis hihetően mondja el "Józsi bácsi" és Éva történetét.

A két főszereplő kiválóan játssza szerepét. Madaras József már korábban is bizonyított de Nyakó Juli még csak nem sokkal a forgatás előtt tűnt fel. Tehetséges fiatal színésznő volt a film forgatásakor. Lugossy László filmje igazi kincs, kár lenne kihagyni a mai - jó filmeket egyre kevesebbet kínáló - világban.  

Végül olvassuk el mit ír róla a www.port.hu:

http://port.hu/koszonom,_megvagyunk/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=11324148&i_where=1&i_where_tv=1

Egy jó filmet láttam a hétvégén. Korábban vettem fel, de most volt lehetőségem arra, hogy megnézzem. Egy spanyol filmről van szó, Grönholm-módszer a címe. Mikor végignéztem a műsorújságban a heti kínálatot nem is akartam bejelölni. A spanyol filmek nem szoktak valami nagyon jók lenni, de annyira gyér volt a heti kínálat, hogy bejelöltem. Aztán mikor eljött a vetítés ideje nem értem rá, felvettem videóra. És nem bántam meg. Egy nagyon jó film ez a Grönholm-módszer. Ha legközelebb adják feltétlenül nézzük meg. Kicsit vontatottan indult de néhány perc múlva már egyre inkább felkeltette az érdeklődésemet, mondhatnám a feszültség egyre fokozódott bennem,  egy pillanatig sem kerített hatalmába az unalom. A történet nem ismeretlen Magyarországon az Új színház is műsorra tűzte és nagy sikerrel játszotta hosszú időn keresztül.

A film arról szól, hogy egy multi cégnél meghirdetik a kereskedelmi igazgatói állást és a jelentkezőket nem egyenként hívják be állásinterjúra, hanem egyszerre. Egy terembe vezetik őket ahol egyvalaki közülük a cég embere, de senki nem tudja ki az és ez elég sokáig nem is derül ki. Olyan feladatokat kapnak ahol sokszor egymással is kell küzdeniük, sőt ki is játsszák őket egymás ellen. Igazi öldöklő küzdelem folyik a jól fizető állásért. Mai szóhasználattal mondva vérprofik folytatnak kíméletlen harcot egymás ellen. Itt aztán semmi nem számít. Külsejükről, viselkedésükről lerí azoknak a tanfolyamoknak és tréningeknek a hatása melyek elvégzése során elsajátították azokat a viselkedésformákat amik nélkül itt labdába sem rúghatott volna egyikük sem. Olyanok ők mint akik mindent feltettek egy lapra a karrierjük érdekében és nem számít semmi más. Sem család, sem a barátság, sem a közös emlékek, a korábbi szerelem. Semmi az égvilágon, csak az előrejutás. Ha annak idején nem értettük Politikai gazdaságtanban mit jelent az, hogy a kapitalizmusban ember embernek farkasa, hát itt megérthetjük. Természetesen intelligensen, indulatok nélkül, jól nevelten golyózzák ki maguk közül a gyengéket, hogy a végén egyvalaki maradjon a pályán. Marad is. Igaz, ehhez nagyon-nagyon mélyre kell süllyednie.   

Jól leírta ezt a fajta embertípust Bertók László a Metropol október 16-i számában. Talán a szerkesztő úr nem veszi rossz néven ha kölcsönveszem sorait.

"Mert mi is a karrier ma Magyarországon? Százmilliós végkielégítést szavatoló menedzserfizetéssel ülni valamely állami cégnél? Pártholdudvar beltagjának lenni, helyezkedni és visszaosztani a megfelelő számlákra? Költeni, ami megmarad, és rettegni a kurzusváltástól, az ügyészségi idézéstől, a médiától, a népharagtól és reggelente a tükörtől? Vajon irigylésre méltó karrier egy multicég helytartójának lenni, éjszakákat irodában töltve kávén és energiaitalon élni, gyomorgörccsel referálni árbevétel csökkenésről a kíméletlen igazgatótanács előtt? Álomszép fizetést kapni, jó környéken lakni, a gyerekeket fényképről szeretni , 45. születésnapon szívrohammal összeesni?

És a nők? Mi ma egy női karrier? Decens kiskosztümben rohangálni szürke , légkondicionált munkahelyeken, monitorok között szolgálni a profitérdekeket? Korosodó szingliként élni és összebújni egy nős kollégával a csapatépítő tréningen? Pasikat, kilókat és szarkalábakat számolni, éjszakákat prezentáció írással tölteni, férfiszerepben harcolni, titkon irigyelni a várandós barátnőt, önkívületben gügyögni egy másik asszony gyerekének, aztán hazamenni az üres lakásba? Karrier a celeb/média/művészvilág szereposztó díványain forgolódva előrejutni? Előre, de hová is?"

Hát ebben filmben találhatunk mindkét embertípusból. Sőt mást sem találunk csak ilyent.  Két nő és öt férfi küzd kíméletlenül az állásért...

Jó film, ha ismét lenne a TV-ben majd időben jelzek. De megéri megvenni DVD-n is. 

Örömmel tájékoztatom olvasóimat, hogy nekem bejött ez az ősrégi működésű kávéfőző amiről nemrégiben írtam. Újra biztos lehetek benne, hogy ha kávét iszom az tényleg kávéból van, gyenge is, úgy ahogy én szeretem. Ráadásul kevesebb a nyűg is vele, ugyanis egyszerre lefőzök egy adagot és 3-4 alkalommal iszom meg. Az elsőt frissen, aztán a következőket már a hűtőből, mikróban felmelegítve. A tanszéki kávézásról meg leszoktam. Ha úgy adódik iszom egy teát. 

Egyébként életem első babkávéból készült kávéját gyerekkoromban ittam. Akkortájt ezt a ma kapható szemes kávét babkávénak hívták. Nyilván, hogy megkülönböztessék a Franck kávétól vagy később a Zamat kávétól. Amiknek tulajdonképpen nem sok közük volt a kávéhoz, kávépótlók voltak ezek. Fekete kávét vagy tejes kávét lehetett készíteni belőlük. Én is ezt ittam gyerekkoromban. Először Franck kávéból csináltuk, később számomra minőségi ugrást jelentett amikor megjelent a Zamat kávé. Valahogy harmonikusabb íze volt. Kicsit körülnéztem az Interneten és találtam képet mindkettőről. Az egyik sajnos elég kicsi.

Ez itt a Franck kávé.  Nekünk a jobbra látható henger alakú volt, egy papírcsomagolásban sorakoztak a plusz  tablettákra emlékeztető kávé gurigák sorban egymás után.  A Zamat kávéról már kicsit nagyobb képem van, íme:

Érthető, hogy mekkora minőségi ugrást jelentett számunkra amikor apám egyszer valami külföldiekkel volt együtt Egerben és mikor késő este hazaérkezett egy kisebb csomagot is hozott magával, amiben igazi kávé volt. A fiatalok számára mondom, hogy nem is olyan túl régen nem darálva árulták a kávét mint manapság, hanem szemes kávéként, amit aztán az ember vagy otthon vagy az üzletben kirakott kávédaráló  masinákkal megdarált. Nálunk például a darálás mindig apám dolga volt, érette is a módját rendesen. Mindig annyit darált meg amennyi a 4 személyes kávéfőzőbe belefért. Emlékszem mindig 20-ig számolt és a végén még egy félkörszerű mozdulatot is végzett a darálóval mintha ki akarná dobni az ablakon. Még meg is hajolt kicsit hozzá. A huszat még csak csak érettem, valahogy mérni kellett az időt, de ezt a lendületes karmozdulatot a meghajlással már nem.  De abban a korban én már túl voltam azon, hogy mindent értsek otthon. Egyszerűbb volt az élet ha nem érdekelt minden.

Na de térjünk vissza a gyerekkoromba, amikor reggel ébredés után kíváncsian vettem kézbe a kis csomagocskát amin egy néger nő vagy férfi volt, fején olyasmi sapkával amilyeneket időnként a Balkánon élő férfiakon lehet látni. Meg nem mondom a soknemzetiségű volt Jugoszlávia melyik utódállamában honos az effajta viselet. Ha nagyon mondanom kellene valamit azt mondanám, hogy a bosnyákok hordanak ehhez hasonló fejfedőt. Még valami bojtféle is lógott a sapkáról. Arra világosan emlékszem, hogy néger volt. Ma már feketének mondanánk, de akkor ez még az én kis falumban bizony néger volt. Nézegettem hát kíváncsian ezt a csomag kávét, beszívtam illatát és nagyon jónak találtam. Mikor kibontottuk életemben először láttam igazi kávét. Hát nem kis gondot jelentett nekünk ez a kávé. A presszó kávéhoz anyámék sem voltak hozzá szokva nem is volt kávéfőző a háznál, de lehet, hogy a faluban sem. Apám nem szólt bele mi történjen vele, egyet tudtunk, hogy nem fogjuk őrizgetni, nem fogjuk tovább ajándékozni, ezt bizony meg fogjuk inni. És meg is ittuk. Természetesen kávédarálónk sem volt - cikória kávékat nem kellett darálni - de aztán valahogy megoldódott a dolog. Mozsárunk volt, lehet, hogy apám abban törte össze. Végül is anyám egy nagyon finom tejes kávét csinált belőle. Megfőzte a fekete kávét és felengedte jó sok tejjel. Mi meg a bátyámmal élvezettel kortyolgattuk. Én úgy éreztem ilyen fenségesen jó ízű kávét még soha nem ittam. És tényleg így volt, ma is érzem a számban az ízét. Nagyon finom volt. 

Ma már természetes, hogy ha tejeskávéra vágyom én is "rendes" kávéból csinálom, de azt az ízt  amit úgy 1956 tájékán 7 évesen éreztem már nem tudom visszavarázsolni az ízlelő bimbóimra. És ez egy jó végszó is lehetne, de nem tudok ellenállni a kísértésnek, hogy ne említsem meg életemnek egy olyan szakaszát, amikor nagyon sok fekete kávét kellett meginnom, és ezt sem babkávéból főzték. Az  olvasó már bizonyára kitalálta, hogy a katonaságról van szó. Hódmezővásárhelyen ahol 1967-68-ban katonáskodtam elég gyakran szerepelt az étlapon a reggeli mellé a fekete kávé. Nem tudom miből csinálták, nyilván ebből a Zamat pótkávéból. Jó volt egyébként, jól megédesítették, nem sajnálták belőle a cukrot. Állítólag a brómot sem, de abban soha nem voltunk teljesen biztosak, hogy tesznek bele. Legalábbis mi nem éreztük, hogy visszafogottabb lett volna érdeklődésünk a szebbik nem iránt. :)

És akkor ez legyen a végszó.:)

Nem gondoltam volna, hogy ilyen érdeklődést vált ki a Béla docensről szóló írásom. Ha csak sejtem is előre korábban próbálok meg egy fényképet keríteni róla. De még talán így sem késő. Sikerült kapnom egy képet, igaz nem táblatörlés közben (vagy előtte vagy utána) nem is sorban állva a büfében vagy az előadóban üldögélve, miközben mellette volt a vödör arra várva, hogy eljöjjön a szünet és bevethesse sajátos táblatörlési technikáját. Béla docens valószínűleg a tanszéki könyvtárban üldögél, kicsit fáradtan, cigarettázva. Elmaradhatatlan köpenye még rajta van. Hát ő az a híres nevezetes Béla docens, akiről oly sok legenda kering még ma is a Miskolci Egyetemen. :)

Úgy tűnik a nyárnak annyi. Ma reggelre kelve esőre ébredtünk itt a végeken is. Végül is én mint urbánus ember nem panaszkodhatom. Egész nyáron szép napos idő volt, aztán kitartott a vénasszonyok nyarára is, sőt még kaptunk egy kis plusz jó időt is: október első dekádjában nem szokott ilyen gyönyörű szép napfényes idő lenni. Általában a szeptember utolsó hetével megszűnik a nyár is.

Mint ahogy megszűnt akkortájt is amikor - nagyon régen, még a rendszerváltás előtt - felkerekedtünk, hogy egy-két hétre elutazzunk a Nyírségbe egy kis almaszedésre. Mi legalábbis innen Miskolcról. Azt, hogy a pestiek hová mentek nem tudom. Ilyenkor az egyetemi erőmű melletti iparvágányon megállt egy személyvonat - soha máskor nem fordult elő ilyen - és a hallgatók néhány fiatalabb kísérő tanárral elfoglalták helyüket a kocsikban. Egyébként ezen az iparvágányon rendesen csak tehervonatok jártak. Beszálltunk tehát a  vagonokba, a hangulat eléggé emelkedett  volt már, ebben nyilván az elfogyasztott alkoholok is közre játszottak. Ami aztán tovább emelkedett amíg meg nem érkeztünk valahová Kisvárda vagy Nyíregyháza  környékére. Itt buszokra ültettek bennünket, hogy elszállítsanak valami tanyaközpontba ahol a meglehetősen szolidan berendezett szállásaink voltak. Nekünk tanároknak egy fokkal jobb volt mint a hallgatóknak. Igaz ők - koruknál fogva - kicsit jobban bírták a gyűrődést is. Az időjárás napközben még gyönyörű volt, melegen sütött a nap, kicsit átmelegedtünk, így aztán jobban bírtuk a szállás kora reggeli 12-13 fokos hőmérsékletét. Napközben szedegettük az almát, este meg aki akart bement a környező városokba. Leginkább Kisvárdára. Ilyenkor alkalom nyílt egy kis kikapcsolódásra, leginkább a diszkóba kéredzkedtek el a hallgatók. Aztán hazafelé hoztak egy kis innivalót is, ami jótékony hatását leginkább a hideg elleni harcban fejtette ki. Nem volt ott berúgva senki, nem is engedtük volna, de alkoholtilalom sem. A fiatalok a munkát különféle lelkesedéssel végezték: voltak akik hajtottak, nem is a pénz miatt, inkább mert megszokták, hogy ha dolgozni kell akkor dolgozzanak is. Aztán voltak akik komótosabban szedegették az almát. Az állami gazdaság fizetett az almaszedésért, bár azt mindnyájan tudtuk, hogy sarokházat nem fogunk venni a keresményünkből még ha sztahanovista módon dolgozunk akkor sem. Az elszámolás elvileg korrekt volt. A keresményünkből levonták a szállás- és étkezési költségeket a maradékot meg kifizették. Illetve én fizettem ki 2-3 hét múlva abból a pénzből amit az állami gazdaság nekünk juttatott. Másodévesekkel voltam amikor én voltam az un. bandagazda, az én dolgom volt minden, többek között a kifizetés is. Volt aki néhány száz forintot kapott az egy hétre, de volt olyan is aki 1 azaz egy forintot. És nem is csak egyvalaki. Köztük a mongol hallgatók közül is néhányan. Nem tudom, hogy tudták kiszámolni, hogy a mérlegük pozitív legyen és ne ők fizessenek. Bár ilyen is lett volna de a cég nagyvonalúan eltekintett a befizetéstől.

Ma már nincsenek almaszedések, igaz nyírségi alma sem nagyon. Sok almást kivágtak, nem kellet az alma, az orosz piac is megszűnt a rendszerváltással, ami maradt azt meg leszedik a nyírségi emberek. Már ha leszedik, mert ahogy az újságban olvasom nem könnyű ma sem almatermelőnek lenni Szabolcsban. De ennek elemzése már nem fér bele a Morgóba. Mindenesetre egy valami miatt maradhatott volna ez az almaszedés. Kicsit összébb hozta a kollektívákat, az oktatóknak alkalmuk volt a hallgatókkal kicsit órákon kívül is együtt lenni, és valahol a munkára is nevelte a fiatalokat. Sokan voltak akik életükben akkor dolgoztak először.

És végül egy ideillő anekdota. Szó ami szó, a tisztálkodási lehetőségek eléggé korlátozottak voltak ezért is fordulhatott elő, hogy az egyik hallgató azzal fenyegette meg társát, hogy ha ma sem zuhanyozik holnap nem megy vele egy fára.:)  

Azért egyeseknek félelmetes a memóriája. Az enyém meg csapnivaló, mert én úgy emlékeztem, hogy Béla docens csak a szünetben jött be a terembe és mint kiderült ott ült végig.  Egyébként érdemes visszamenni még az eredeti íráshoz, Vajgerpeti ugyanis folytatta a Béla docensről szóló történeteket. A kommenteknél olvashatók. Közben mások is gazdagították a képet, ezeket is szívesen osztom meg az olvasókkal. 

"Egy történetem nekem is van Róla. 1975. őszén, az első ábris zh előtt voltunk. Még szép napos idő volt, hasonló október lehetett, mint az idén. Az évfolyam több tagja az egyes kolesz (akkor a bányászoké volt) és a hetes kolesz előtti zöldterületen - az ABC mellett - töltötte a délutánt, ott a füvön ülve folyt a sörözés, beszélgetés és készülődés a zh-ra. Meghívták erre az eszmecserére Béla docens bátyánkat is. Próbáltuk kiszedni belőle, mi lesz a zh-ban. Hiszen azt tudtuk, hogy Ő vitte el sokszorosítani az anyagot. Eleinte nem árult el semmit, de ivott rendesen. Végül annyit mondott: "Fiúk! Az biztos, hogy pont és egyenes, az lesz benne. De többet nem mondhatok, mert az az állásomba kerül. Erre aztán szépen lassan kezdett a csapat szétszéledni."

Ezek után nézzük a második történetet:

"A II. előadóban ábris zh-t írtunk. Pontosan nem emlékszem már rá ki írta fel a feladatokat a táblára, de utána egy kis pihenésre eltávozott. Ott volt azonban Béla docens, mint felvigyázó. Mindenki izgult a feladatok miatt. Béla docens felment a katedrára és elkezdett magyarázni kezében a nagy körzővel. A társaság fellélegzett. A nevezett egyén elkezdte: ez egy pont és ez egy vonal. Kis szünet után pedig hozzátette: többet nem segíthetek… "

Hát ennyi a két történet, köszönöm küldőiknek, gazdagították az általam elmondottakat.:)