Morgómedve

A film 1956 nyarán játszódik, ahol a nagy ember egy futballmeccs végén kissé jobban beleveri a játékvezető fejét a WC kagylóba és az illető belehal. Megindul az akció a nagy ember megmentésére, ahol viszont szembe találkoznak egy tisztességes emberrel, egy újságíróval, aki ragaszkodik az igazság kiderítéséhez, minden fenyegetés és megfélemlítés ellenére...

Nem írnám le a teljes történetet, főleg nem a végét, inkább javaslom nézzük meg. Szerda este 23.55-kor láthatjuk a Duna TV-n. A Port ajánlásával bajban vagyok, mert leírták a teljes filmet. Megadom, de szerintem most ne olvassuk el. Elvész a film egyik varázsa, az izgalom.

https://port.hu/adatlap/film/tv/a-a-merkozes/event-tv-74839853/movie-37138

Találtam egy könyvet a Magyar Elektronikus Könyvtárban. Én rendszeresen kapok minden hónapban egy gyarapodási listát, ezekből szemelgetek és küldöm tovább a levelező listáimra. Még nem olvastam végig, annyit tudok, hogy egy 25 éves doktornő és egy 50 éves zongoraművész jött össze a Facebook-on. Még nem tudom mi lesz a vége, kíváncsi vagyok rá, elképzeléseim azért vannak a további fejleményekről, kíváncsi vagyok bejönnek-e. Annyit azért leírok még, hogy a pasas nekem nem nagyon tetszik, nagyon nyomul, a stílusa sem az amit én elviselek. De ha a doktornőnek tetszik akkor jó. Nem rám hajt szerencsére, nem engem akar befűzni. Egyelőre nem olvasom tovább, inkább megyek vacsorázni, de érdekes dolog, javaslom azok számára akik ismerik ezt a világot, meg azoknak is, akik nem. Itt találjuk.

Kicsit gondban vagyok, hogy is nevezzük a címben említett dolgot. Mivel amire kattintunk abban az esetben, ha tetszik amit látunk vagy olvasunk, egyértelműnek látszik a tetszikelés használata, bár ez nekem kicsit furcsán hangzik. Én leginkább a lájkolás szót szoktam használni. Legalábbis élő beszédben. Tudom hogy egy angol szóból indulok ki, de azt hiszem ma még ez az elterjedtebb. Úgy hogy én ezt is használnám a továbbiakban.

Hogy azok is tudják miről beszélünk akik úgymond nincsenek fent a Facebook-on mondjuk el, hogy egy tetszésnyilvánításról van szó. Ha tetszik a kép vagy szöveg amit mások tettek fel, akkor rákattintunk a "Tetszik" szóra és mindenki láthatja, hogy tetszik nekünk amit a lap gazdája feltett hogy megossza a nyilvánossággal. 

Megmondom őszintén amikor ez ez egész kezdődött én kissé félve kattintgattam a hallgató lánykák fényképeire, nehogy a kecske meg a só jusson az eszükbe. De aztán ahogy teltek múltak az évek, egyre inkább rájöttem, hogy itt nem csak arról van szó, hogy tetszik nekem a feszes nyári blúzban látható fiatal hölgy, hanem egyúttal a tudtára adom azt is, hogy láttam a képet vagy képeket. Vagyis ezzel üzenek neki. És ez, ha ő kedvel engem például mint volt tanárját vagy ismerősét örömmel fogja eltölteni. Mint ahogy engem is örömmel tölt el ha végignézem, kik is nyilvánították ki tetszésüket, mondjuk az újabban feltett fényképemmel kapcsolatban. Nyilván az alap információ az, hogy látta a képet, de fontos az is, hogy valószínűleg tetszik neki a kép is. Akármilyen jó ismerősöm is tesz fel valamit, ha nem tetszik nekem akkor mellőzöm a tetszésnyilvánítást. Ügyelek rá, hogy ez tényleg tetszésnyilvánítás legyen.

Ez a dolog jó még valamire. Mégpedig arra, hogy ismerőseink és barátaink hozzánk való érzelmi kötődést is lemérjük általa. Én mindig végignézem, kik azok akik tetszésüket nyilvánították. Bár itt érdekesebb, hogy kik nem. Ha valamelyik ismerősünk vagy barátunk rendszeresen elmulasztja ezt, akkor biztosak lehetünk benne, hogy őt levehetjük a barátok és jó ismerősök listájáról. Persze ez a vizsgálat csak akkor használható, ha valaki rendszeresen ott lóg a Facebook-on és mégsem kattint a megfelelő helyre, például az újonnan feltett fényképünket látva.

Most én is elkezdtem figyelni néhány, korábban hozzám közelebb álló ismerősömet, sőt barátomat. Úgy gondoltam, hogy meglehetősen nagy időeltolódással legalább 5 alkalommal kell feltennem valami érdekes dolgot magamról és hogy ha egyetlen alkalommal sem sikerül begyűjtenem egy tetszésnyilvánítást sem akkor levonhatom a megfelelő következtetéseket. Hogy nem a fényképekkel van a baj (mert ezekről van szó) abból mérhetjük le, hogy több száz ember viszont nyomkodja az egeret lelkesen. Nálam ezek a számok 250-en felül vannak és most tartok a harmadik alkalomnál. Hogy orvosi nyelven fogalmazzak eddig a teszt pozitív, azaz nulla tetszésnyilvánítás. Természetesen 5 alkalom már elegendő lehet, ha több van akkor az csak finomítja a "mérést".   

Jó 3 napja hibátlanul működik az a mobilom, amelyet július elején kint felejtettem Mályiban a fűben, aztán amíg aludtam szépen elázott. Sajnáltam, mert jó mobil volt, nagyjából 9 éve használtam. Mindenesetre gyorsan kivettem az akkumulátort és készülődtem haza, hogy másnap vegyek egy másikat. Vettem is az egyik benzinkútnál hihetetlenül olcsón, 3.500 forintért. Be is üzemeltem hazafelé, így már nyugodtan száradhatott az elázott. Az nem jutott eszembe, hogy kicseréljem a SIM kártyákat is.

Miután volt mivel telefonálnom, nem igyekeztem ismét beüzemelni. Négy nap után aztán csak bekapcsoltam. A kijelző helyrejött, be is kapcsolt de nem működött stabilan, nagyon hamar  lemerült. Elmentem új akkumulátort venni, a második helyen sikerült is. beraktam, így sem volt az igazi. Azt csinálta, hogy magától ki-be kapcsolt. Hiába kapcsoltam ki, egyszer csak azt vettem észre, hogy be van kapcsolva és kínlódik szegény, mintha maga sem tudná eldönteni bekapcsoljon vagy ne. Na jó, gondoltam ez így nem jó, kivettem az akkumulátort és átmenetileg félre tettem mert nem volt időm szervizbe vinni.

Aztán mikor lett, el is vittem de potyára mentem, a szerelő elment nyaralni. Szerencsére kiírta, hogy mikor jön haza. Miután hazajött elmentem és beadtam javításra. Egy hetet kért, én is rátettem egy hetet és mentem a mobilért. Sajnos nem tudta megjavítani. Ez volt az a pillanat amikor végleg lemondtam róla. Kivettem ismét az akkumulátort és félre tettem.

Közben az új készülékem egyre több korlátjára derült fény, egyre inkább éreztem, hogy ez még nem a végleges megoldás. Aztán úgy 6 napja gondoltam egy nagyot, összeraktam a régi mobilomat. Először csak ideiglenes használatba vettem, éppen csak be volt kapcsolva, aztán 2 nap várakozás után a régi SIM kártyám is visszakerült. És azóta teljes körűen használom, mintha el sem ázott volna négy hónappal ezelőtt. Nagyon örülök neki, ez azért nem "eldobható" kategória mint a másik. Az viszont jó lesz tartaléknak.

Ez a második elázott mobilom, a legelső szintén így ment tönkre. Az meg a sportnapi gulyásba esett bele. Soha nem javult meg, pedig azzal is sokat küszködtem. Itt elolvashatjuk ennek a történetét is. Egy helyen rosszul írtam a néhány hete elhunyt Mátyás Rudolf Oscar-díjas szakács nevét, Lajosnak írtam. Próbáltam kijavítani de sajnos nem tudtam.

Megnéztem egy kiváló svéd filmet, nagyon kevés maradt a kazetta végén, ilyenkor mindig végignézem a kazettát, régebben ide híradókat vettem fel. Most egy 1999-es TV Híradó részletet találtam ez egyik kereskedelmi televízió adásából. Szó volt egy bűnügyről is, egy alföldi kisvárosból eltűnt egy 9 hónapos csecsemő. A tudósítás szerint nem zárják ki a szexuális indíttatást sem, sőt szóba jött a szervkereskedelem is. Gondolom, hogy nagyobbat szóljon.

Amiért ide hoztam a tudósítást az az, hogy besurranó rablót emlegettek. Valószínű, hogy a szerkesztő is tudja, hogy rablás esetén erőszaknak is fenn kell állnia, vagyis  erőszakkal kell megszerezni azt amit megszereznek. Jelen esetben a 9 hónapos Mátét. Viszont itt is arról lehet szó, hogy a rabló az félelmetesebben hangzik mint a tolvaj. Besurranó csak tolvaj lehet. Például ha én elfelejtem belülről bezárni az ajtómat és lefekszem aludni és valaki éjszak kirámolja a fél lakást azt nevezzük besurranó tolvajnak. Ennyi.

Találtam 5000 forintot. Igaz, nem az utcán, hanem egy régebben kiszuperált pénztárcámban. Olyan 11 éve kaptam ajándékba egy új pénztárcát, ezt meg arra használom, hogy ebben tartom az eurójaimat. Most hogy Rozsnyóról megjöttem visszaraktam a megmaradt pénzt és szórakozottan benyúltam egy rejtettebb részbe és kihúztam egy régen elfeledett 5000 forintost. Rögtön a dátumot néztem, 1992-es kibocsátási dátum volt rajta. Hát ennek annyi - gondoltam, túl vagyunk a 20 éven, ami a szokásos határidő szokott lenni a beváltásra. Sajnáltam nagyon, mert ez most minimum 7.000 forintot érne. De aztán csak benéztem az Internetre és örömmel láttam, hogy 1999-ben vonták be ezt a fajta 5.000 forintost, tehát van majdnem 2 évem.

Hát ezalatt sikerülni fog. Felmegyek olcsón Pestre, csak helyjegyet kell vennem, beváltom, aztán mindjárt el is költöm valamelyik orosz boltban, például itt. A Mongol Étterembe már nem megyek el. Először is oda társ kell, másrészt pedig nem bírok én már sokat enni, márpedig ott annyit ehetnék amennyit csak bírnék. Legutóbb is a tavasszal megelégedtem egy tányérnyi sülttel és egyebekkel. 10 éve ennek a négyszeresét ettem meg. Már lassan csak azért lesz érdemes oda mennem mert nyugodtan lehet beszélgetni 4-5 órát, ha a pincér oda is jön, akkor is csak azért, hogy hozhat-e még egy sört. Egyébként szívesen ajánlom az olvasók figyelmébe, itt olvashatunk róla.

Egyébként pedig tényleg alig bírok már enni. Kedden elmentem itt Miskolcon a Déryné utcába, ott is van egy svédasztalos hely, 1.300 forintért korlátlanul lehet fogyasztani. Igaz, nincsen fergetegesen nagy kínálat, de ide nem is kell. Ez nem egy beszélgetős hely, ide enni jönnek az emberek, aztán mennek tovább.

Megettem egy kissé tartalmasabb levest, aztán sertéstokányt szarvacskával (nem sokat) végül vettem egy kisebb szelet rántott csirkemellet, egy kissé nagyobb párizsit és 3 mini fél csirkeszárnyat sülve. Köretnek néhány darab krumplit, savanyút. Ha jól meggondolom pluszban csak a tokány volt, az összes többi egy normális ebéd mennyiségnek felel meg. Beleértve a 2 szelet elég aprócska süteményt is, melyeket desszertként nyomtam le. Szóval tényleg nem sok. Inni is adtak, korlátlanul ihattam szódavizet. Külön pénzért bármit lehet inni. 28 perc alatt végeztem, igaz nem sokat lazsáltam. Állítólag van időbeni korlát is, fél óra, de ennek nyomát én még nem érzékeltem. Ezt is tudom ajánlani. 

Gyerekkoromban amikor nagyanyámék arról beszéltek, hogy a front alatt hogy dugdosták a lányokat az oroszok - ők így mondták - elől, csak mosolyogtam. Egyrészt bennem a kép nem így élt a felszabadító szovjet katonákról, másrészt nem is nagyon értettem miért is hajkurászták volna a lányokat a felszabadító szovjet katonák, miért is kellett eldugni őket. 

Aztán amikor megnősültem a családban lévő középkorú asszonyok között is szóba kerültek ezek a dolgok, akkor is csak legyintettem, hiszen mind a kettőről tudtam, hogy semmilyen atrocitás nem érte őket (testvérek voltak) az átvonuló szovjet katonáktól. Egyébként nyilván még ekkor is elég erősen meglehetett bennem a felszabadító, kisgyermeket tartó, az itt élőknek kenyeret hozó szovjet katona képe, ami hihetetlenné tette ezt az egészet. 

Aztán jött a rendszerváltozás, már lehetett beszélni róla, egyre többen szólaltak meg a korábban szigorú hallgatásra ítélt áldozatok közül. A film amit most ajánlok az éremnek erről az oldaláról szól.

Megmondom őszintén amikor én először láttam nagyon nyomasztóan hatott rám. Aztán amikor megint bemutatták a TV-ben még nem mertem ajánlani. Ez olyan 8 éve lehetett. A harmadik alkalommal már én is felbátorodtam és írtam róla itt is meg a listáimon is. Akkor ezt írtam:

"A film 1944 decemberében játszódik. Egy család, 3 generáció él egy tanyán a front közelében. Úgy tűnik a front már átvonult, a család joggal gondolhatta, hogy megúszták a háborút. A fiú is otthon bujkál mint katonaszökevény, mindenki várja a háború végét és akkor ő is előjöhet. Aztán egyszer csak megjelennek a szovjet katonák és kezdik begyűjteni az állatokat, majd elmennek. A család nem elég óvatos, a katonák látják, hogy fiatalasszony, sőt nagylányok is vannak a tanyán. Este ketten visszajönnek, azonban a dolog balul sül el, mivel a fiú nem hagyja, hogy a testvérei áldozatul essenek az erőszaknak. Mivel a fegyverét megtartotta, lelövi az egyik betolakodót a másik elfut. A hullát elássák az udvaron. A dolog azonban nem marad ennyiben, a szovjetek keresik az eltűnt katonát. Visszajönnek a katonai elhárítás emberei és kihallgatják a tanya lakóit. Hamarosan megtalálják az elásott katonát is. És itt elkezdődik a pokol a család számára."

Ennek elmesélésétől megkímélem a kedves olvasót, javaslom nézzük meg, vagy inkább vegyük fel a filmet. Szerda éjszaka 1.40-kor vetítik a Duna TV-n. 

Sára Sándornak "A Vád" című filmje hibátlan alkotás. A szovjet katonák is hitelesek, biztos vagyok benne, hogy ők született oroszok, mert nem csak az általuk beszélt nyelv hibátlan hanem a külsejük is az a szláv típus amit jól ismerünk ha megfordulunk odaát néhány alkalommal. Különösen hiteles a vizsgálatot végző tiszt, aki még a sajátjait is feláldozza, hogy az általa kitalált koncepciót hitelessé tegye. Mondanom sem kell, hogy ártatlan emberekről van szó.

Hát ilyen film ez "A Vád" című. Végezetül nézzük meg mit ír róla a Port:

https://port.hu/adatlap/film/tv/a-a-vad/event-tv-74019202/movie-2620

Érdemes elolvasni a Népszabadságban 20 éve megjelent kritikát is.

Szombaton 14.40-kor a Duna World csatornán ismét megnézhetjük a Rákosi száműzetéséről szóló dokumentumfilmet. A Port az alábbit írja a filmről:

https://port.hu/adatlap/film/tv/rakosi-matyas-szamuzetesben/event-tv-73781966/movie-183259

Pünkösti Árpád írt róla korábban, itt találjuk:

Rákosi bukása, száműzetése és halála:

http://mek.oszk.hu/05300/05385/index.phtml

Írt még 2 kötetet, a MEK-ben azokat is megtaláljuk:

Rákosi a hatalomért:

http://mek.oszk.hu/05300/05359/index.phtml 

Rákosi a csúcson:

http://mek.oszk.hu/05300/05372/index.phtml

Néhány napja írtam, hogy nyelvünk ezer sebből vérzik, ami nyilván túlzás, de bajok tényleg vannak ezen a téren. Például azt hallom a helyi televízió színházi tudósításából, hogy a színész azt mondja, "...a kutya meghalt". Vagy egy másik helyen azt olvasom, hogy ..." hódok százai halnak meg". És egy újabb a mai újságból: "A kenneljükben haltak éhen a gyönyörű agarak".

Itt vagy én vagyok lemaradva és időközben megváltoztak azok a szabályok amelyeket én ismertem, vagy pedig egyesek helytelenül használják az ide vágó kifejezéseket. Én úgy tudom meghalni csak az ember hal meg, az állat megdöglik, elpusztul, kimúlik. Esetleg jobblétre szenderül. Természetesen egy gazdi nem szívesen használná az első szót elpusztult kedvencére, én sem tenném, valószínűleg az elpusztult szót választanám. Vagy jobblétre szenderült. Vagy eltávozott körünkből, de semmiképpen nem mondanám, hogy meghalt. Úgy gondolom ezt a szót helyesebb az embereknek megtartani, bármennyire kedvenc is volt a kis barátunk, legyen az kutya vagy macska. 

Hallom a televízióban, hogy a nő, aki megölte gyermekét egy tatai panzióban a másodfokú tárgyaláson összetépte fellebbezését, amelyben a tényleges életfogytiglanos büntetésének mérséklését kérte. Ezzel viszont ahogy hallom, az elsőfokú döntés vált jogerőssé, azaz soha nem hagyhatja el a börtönt, legalábbis a tudósításban így fogalmaztak. Sőt, ő az egyedüli nő aki élete végéig börtönben marad.

Nem értek én valamit. Én úgy tudom, hogy a tényleges életfogytiglant bizonyos európai uniós elvárások nem támogatják, mert nem tartják humánusnak, hogy az embernek még a reménye sem legyen meg a valamikori szabadulásra. Így aztán tudomásom szerint az a döntés született, hogy 40 év után minden tényleges életfogytiglanosnak megvizsgálják az ügyét és ez alapján dönt egy bíróság a szabadon engedésről vagy a további fogva tartásról. Most akkor hogy is van ez? Van tényleges életfogytiglan vagy nincs? Mindenestere ha úgy van ahogy én tudom, a másodfokú ítélet kihirdetésekor egyáltalán nem biztos, hogy az elítélt élete végéig börtönben marad.