Morgómedve

Végre egy kis nyugalom. Azért ebben a korban már jó dolog ha az ember egész nap itthon maradhat és azt csinál amit akar. Semmi kötelezettség, olvashat, vagy akár szundíthat is egyet délután. Én mindkettőt megtettem tegnap. Bár az utóbbival csak próbálkoztam. Délelőtt a nap az erkélyre sütött, jól esett ott olvasni, aztán délután egy kis videónézéssel próbálkoztam hátha elalszom, de nem jött össze. Nyilván amiatt is, hogy éjszaka sokáig fel voltam, reggel meg későn ébredtem. Nem baj, nem is aludnom kell nekem a hátralévő viszonylag szűkre szabott időben.

Kezdjük akkor a rokonlátogatással. Mint írtam ma egy hete szombaton Lőrinciben voltam tanévnyitón. Most nem vitt senki, én is egyedül utaztam a kocsimban, így aztán úgy gondoltam nem sietek haza. Szombaton megkérdeztem a bátyámat, aki szintén ott volt az ünnepségen, elférnék-e náluk vagy 2 éjszaka? Természetesen elfértem, így aztán szombat este náluk aludtam.

Másnap vasárnap meg elindultam Ecsédre, ahol anyám rokonsága él. Előtte a Tescóban vettem egy csomó Ziegler ostyát, nagyon tudom ajánlani mindenkinek, természetesen erről is írtam már, itt olvasható. Szóval feltankoltam ostyával meg rostos italokkal és elindultam. Útközben megálltam a falumban, vittem virágot a szüleim meg  az apai nagyszüleim sírjára, kicsit elüldögéltem, aztán indultam tovább.

Ecséden anyám egyetlen élő testvérénél kezdtem a vizitálást. Beszélgettünk, kínált ebéddel, de mivel nemrég ettem köszönettel elhárítottam a kínálást. Két gyereke volt, egyik meghalt néhány éve, a másik ott lakik  faluban. Azt mondták betegeskedik, hát én rosszabbra gondoltam. Persze lassan elmegy ő is, abban a korban van. Beszélgettünk egy órácskát és mentem tovább.

Egyébként gyerekkoromban sokat nyaraltam náluk. Emlékszem, egyszer a karácsonyt is ott töltöttük. Én már ott voltam néhány napja, a szüleim csak estére érkeztek meg. Akkoriban a bányászok még otthon mosakodtak műszak után, én éppen aludtam mikor megjött a sógorom koszosan és borostásan.  Úgy gondolták mivel éppen alszom talán feldíszíthetnék a karácsonyfát. Neki is láttak, csak én közben felébredtem és így kiáltottam fel: "Nini, szőrös Jézuska!". Sokáig felemlegettük az akkor történteket. Egyszer nem vigyáztak eléggé rám, a pálinkás üveg helyett a petróleumos üveget húztam meg, de túléltem.

Ezután az egyik unokatestvérem következett. Ő a legidősebb, 75 éves. Jól vannak, éppen ebédeltek az udvari lugasban. Hosszas unszolás után én is ettem egy keveset. Még egy szelet tortát is benyomtam. Kicsit ki vagyok éhezve az édességekre ebben a nagy fogyókúrában. Sajnos őket nagy tragédia érte úgy 10 éve. Súlyos betegségben elveszítették egyetlen fiukat. Öregkorukban támaszuk lett volna. Egyébként jól vannak, sógorom túl van néhány egészségügyi - mondjuk így - történésen, de nem nagyon láttam hogy ezeknek nyoma maradt volna. Felesége is fiatalos, tíz évet nyugodtan letagadhatna.

Ezek a rokonok ott vannak egy csomóban, nem sokat kellett autóznom, hogy eljussak ángyomhoz, aki nagybátyám felesége. Ő is egy idősebb asszony már, néhány éve egy szívműtéten is átesett, elég könnyen túl volt rajta. Most egy kicsit betegeskedik mint mondta, de ez hálaistennek nem nagyon látszott rajta. Most vett egy akkumulátoros kerekes széket, egyelőre az udvaron gyakorolgat. Még nem írtam, hogy anyámék heten voltak testvérek, 6 lány meg ez az egy fiú. Mármint az ángyom férje, aki néhány éve szintén elhunyt. Azért kíváncsi lennék a gyerekkorára azzal a sok lánnyal. 

Gyerekkoromban itt szerettem legjobban nyaralni. Szegény nagyanyám (az anyai) elgyalogolt hozzánk a világ végére hogy elcsábítson magához, de én nem mentem. Ma már röstellem. Az az igazság, hogy én gyerek voltam, 10-12 éves, talán ha a vendéglátóim mondják elmentem volna. Lehet, hogy mondták is csak nem elég nyomatékkal. Pedig szegény nagyanyám még a játékaimat is becipelte volna, pedig nagyon messze laktak. Ezek a játékok 2 telep volt. Képzeljük el, hogy vagy 60 darab lapos elemet egymás mellé összeragasztunk miközben egy takaros hasáb keletkezik. Ez volt az egyik, aztán volt még egy, az kisebb volt de nem sokkal. Ezt a 2 telepet a telepes rádióhoz használták, mivel a falunak azon a részén még nem volt villany. Ezekben a hatalmas telepekben azért kimerülés után is maradt annyi szufla, hogy néhány zseblámpa izzó világítson tőle. Hát ezzel játszadoztam én és szegény nagyanyám ezeket cipelte volna el ha vele tartok.

Játszottam én mást is. Papírból hajót hajtogattam amely a cementkádban úszott a legyek pedig voltak a matrózok. Sajnos a legyek szárnyait ki kellett tépdesni, hogy ne repüljenek el. Tudom barbár dolog volt, de akkor én ezt nem éreztem annak. Miután ugyanúgy mozogtak azután is, hogy már nem volt szárnyuk azt gondoltam, hogy meg sem kottyan nekik.

Aztán udvaroltam is a szomszédba. Szerelmem tárgya egy jóval idősebb lány volt, de ez engem nem zavart. Volt nekik a konyhaajtón egy függöny a legyek ellen. Mivel mindig volt otthon valaki az ajtó többnyire nyitva volt. Egyszer aztán mégis elment mindenki otthonról és bezárták az ajtót. Én meg mentem át, kezemben a zsíros kenyérrel meg a paprikával, mivel mindkét kezemben volt valami a fejemmel próbáltam félrehúzni a függönyt, amit viszont ott hagytak. A betört üveg nem sértette fel nagyon a homlokomat, elég is volt egy csipetnyi ecet ahhoz, hogy "összerántsa" a sebet. Sérelmeztem az eljárást, de aztán egy negyedóra múlva már hálás voltam ángyomnak a kissé radikális gyógyító eljárásért. Ugyanis a seb teljesen összezáródott.

Ezután következett egy másik unokatestvérem. Ő egy évvel idősebb mint én. Náluk több évtizede nem jártam, nem is voltam biztos benne, hogy megismerem a házat. Megismertem. Itt is nyaraltam gyerekkoromban. Egy Piszke nevű kutya meg is harapott, pedig jóban voltunk. Valami olyasmit csinálhattam amit zokon vett, így elkapta a halántékomat. Máig megvan a sebhely ami akkor keletkezett. Rohantak velem a körzeti orvoshoz, aki összevarrta a a sebet. Én szó nélkül tűrtem, mert megígérte nagynéném, hogy elvisznek moziba.  Unokatestvéreim négyen vannak testvérek. Kettő Dunántúlra ment férjhez, egy korábban Salgótarjánban élt, nagyon régen meghalt már, ő volt a legidősebb.

Él még egy unokatestvérem a faluban, de náluk nemrégen voltam, így most kihagytam őket. Aztán a nap is eltelt, igyekeztem haza a bátyámékhoz. Másnap reggel a rokonlátogatást Apcon folytattam, meg a falumban. De erről már majd legközelebb. Meg a Bányásznapokról is.

Szombat reggel útra keltem és csak tegnap este jöttem haza. Kiruccanásomat egy évnyitó ünnepséggel kezdtem Lőrinciben, ahol újraindult a vájárképzés. Az idei évnyitón már ott volt 15 olyan fiatalember is, akik úgy döntöttek, hogy vájárként szeretnék megkeresni a jövőben saját- és családjuk kenyerét. Ha a kormány komolyan gondolta a bányák egy részének újranyitását akkor nem választottak rosszul a fiatalok. Bár úgy gondolom akkor sem, ha nem jönnek be az ilyen irányú várakozások. Biztos vagyok benne, hogy a képzés rugalmas alakításával ezek a fiatalok meg fogják állni a helyüket a külszíni bányászatban is. Úgy hogy egyelőre drukkolok mindenkinek, akik részt vesznek ebben a képzésben.

Az ünnep egyébként méltó volt a jelentős eseményhez. A vendégek tényleg vendégnek érezhették magukat. Bármerre néztünk, bármerre fordultunk csak mosolygós házigazdákat láttunk. Erre mondják, hogy lesték minden kívánságunkat.

Tudom sokan várják, hogy ismertessem az ételek hosszú sorát amelyet az ünnepség végén elfogyasztottam. Megfelelek hát az elvárásoknak. Tehát egy kis pörkölttel indítottam nokedlivel, majd a töltött káposztát kóstoltam meg, igaz ezt kétszer is. Desszertnek megettem a töltelékek tetején szerénykedő 2 sült császárszalonna szeletet. A töltött káposztához kiválóan illett a pohárka muskotály. Ezután már csak néhány rétes következett, majd megállapítottam magamban, hogy jóllaktam, pedig nem is ettem sokat. Mert mint mindig természetesen most is fogyókúrázom. Tudom erre sokan elmosolyintják magukat, de nézzük meg a dolgokat tárgyilagosan mit is ettem valójában?

Ettem egy tényleg nagyon kevés pörköltet nokedlivel. Ez akár meleg előtelnek is tekinthető. Tulajdonképpen azért szedtem csak keveset mert nem is akartam pörköltet enni, viszont már kiszedtem egy kanálnyival mire ez eszembe jutott. Féltettem ugyanis az ingemet meg a nyakkendőmet. Holnap is szükségem lesz rá, meg holnapután is, óvatosnak kellett lennem. Ezután következett egy normális adag töltött káposzta. Amennyit egy normális férfiember megeszik. A nők nem, ők kevesebbet esznek. Na jó a második tányérral és a két szelet szalonna már pluszban volt. De este a vacsoránál csak csipegettem. Hát a rétesek az más, azt majd le kell adni. De ez azért nem katasztrofális.

Most látom kicsit hosszan írtam az évnyitóról, a rokonlátogatásba már nem érdemes belekezdeni. Mivel holnap és holnapután Bányásznapok lesznek, a hétvégén, mondjuk vasárnak majd írok róla.

Végezetül egy kis illusztráció az évnyitóhoz:

http://hatvanonline.hu/hir/Ujra_kepeznek_vajarokat_Lorinciben/0/7/6444

Itt pedig a programot nézhetjük meg:

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=678655195554419&set=pcb.678655288887743&type=1&theater

A szöveg kissé szét (vagy össze) van csúszva legalábbis nálam, nyilván az eredeti hibátlan.

Megmondom őszintén mikor a múltkoriban elolvastam a film ismertetőjét nem jelöltem be megnézésre. Aztán bóklásztam itt a csatornák között és éppen elkezdték, talán a Dunán. Elkezdtem nézni, és a dolog egyre érdekesebb lett. A filmben egy show műsort láthatunk, valami olyasmit mint a Mónika show volt valamikor. Van egy műsorvezető, a Czukor nevezetű, aki vezeti a műsort úgy ahogy megszoktuk. Már maga ez is érdekes és fordulatos, de a film külön érdekessége, hogy halljuk a rendezői instrukciókat is, sőt látjuk nem csak a termet ahol a szereplők ülnek hanem a stúdiót is az összes közreműködővel együtt. Kis ízelítőt kaphatunk az itteni nyelvezetről, a megnyilvánulások módjáról. Durvaság és nyegleség, ez uralja a stáb tevékenységét. Megy tehát a műsor, a rendező instruál, a műsorvezető ennek megfelelően vezeti a műsort, aztán egyszer csak történik valami váratlan, amire senki nem volt felkészülve...

Hát itt hagyom abba. Inkább nézzük meg a filmet kedden 21.40-kor az M2-n. Nem fogjuk megbánni.

Végezetül ahogy szoktuk, a Port ajánlója, amit most kivételesen nagyon ajánlok elolvasásra:

http://port.hu/czukor_show/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=43211347&i_topic_id=1

Érdemes figyelemre méltatni a nagyszámú filmkritikát is, de inkább csak a film megnézése után.

Kilenc napja kaptam egy linket egykori kollégámtól és igen csak eltátottam a számat, hogy mik vannak. Emlékszem mekkora szám volt annak idején amikor valakik egy webkamerát helyeztek el egy gólyafészekben és napról napra bekukkanthattunk hozzájuk, megnézhettük, hogy mi is történik a gólyacsalád otthonában. Láthattuk a kis gólyákat amint napról napra gyarapodtak, fejlődtek. Ez is érdekes dolog volt, nem is múlt el nap anélkül, hogy be ne néztem volna hozzájuk.

Most viszont már nem csak a fészküket tarthatjuk szemmel hanem meg is nézhetjük, hogy merre járnak, miközben fáradhatatlanul repülnek téli telelő helyük felé Afrikába. Mikor 9 nappal ezelőtt benéztem egy részük már Bulgáriában járt, míg mások még éppen hogy csak készülődtek a nagy útra, vagy csak azon gondolkodtak elinduljanak-e egyáltalán. Azóta döntöttek és most már ők is úton vannak.

Sok néznivaló van a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján. Javaslom olvassuk el amit írnak, klikklejünk rá a megadott linkekre és nézzük meg merre is járnak "Veca", "Dalma" és a többiek. Van ez is olyan érdekes napi néznivaló mint a webkamerás figyelemmel kísérés. Természetesen az írott szöveg egy régebbi állapotot ír le, a madarak ma már messzebb járnak az ott leírtaktól. Azóta már "Varbó" is elindult. A képek felbontásán érdemes változtatni, különösen "Borsod" és "Piroska" esetében, hogy jobban láthassuk kóborlásaikat. "Piroska" sajnos elpusztult, áram ütötte agyon,  "Borsod" pedig nem tud repülni, nem tudni mi lesz vele.

Érdekes dolog ez az egész, ne hagyjuk ki, nem fogjuk megbánni.

http://mme.hu/megindult-az-eszaki-flotta-golyaink-zome-mar-tuljutott-karpatok-bercein

Néhány hete láttam a TV-ben egy viszonylag új magyar filmet, a Kocsis Ágnes rendezte "Pál Adrienn"-t. Elég nagy várakozással néztem a film elé, amikor elkészült elég sok díjat kapott, úgy gondoltam tányleg jó film lehet. Lehet, hogy az is, de nekem nem tetszett.

De nem is a filmről szeretnék írni hanem annak néhány filmkockájáról. Ami tudom, hogy nem kocka, de a közbeszédben így terjedt el. Szóval ebben a filmben mutattak egy idős hölgyet, aki egy kórház elfekvő részlegén várta, hogy megszabaduljon földi kínjaitól. A tisztálkodást és a rendbetételt láthattuk, többek között a hátát is, amit egy hatalmas seb csúfított el. Ez volt az a bizonyos felfekvési seb, amelyet az elégtelen vérkeringés okoz. Ezek a szegény betegek nem tudnak mozogni, nem tudnak megfordulni, mozdulatlanul fekszenek az ágyban a hátukon és ekkor keletkeznek ezek a borzalmas sebek. Az ilyen betegeket rendszeresen forgatni kellene, erre viszont sajnos nem mindig van kapacitás ezeken az osztályokon. A következmény pedig félelmetes. Ezeket a sebeket nehéz kezelni, azt pedig, hogy ez mivel jár az olvasó képzeletére bízom. De van megoldás! Saját családi tapasztalataimat osztom meg most a Morgómedve olvasóival abban bízva, sok kedves idős hozzátartozóink életük utolsó éveiben, netán hónapjaiban el tudják kerülni ezeket a félelmetes sebeket.

Közeli hozzátartozóm volt akiről szó van, halála előtt nagyjából 2 évet töltött állandó fekvéssel, ő is többnyire hanyatt feküdt. Egyszer nála is megjelent a hátán ez a bizonyos seb. Egy háton lévő seb rendesen be sem köthető, főleg ha a beteg a hátán fekszik, tehát nagy aggodalommal töltött el bennünket a dolog. Természetesen első utunk a háziorvoshoz vezetett, vele vettük fel a kapcsolatot. A doktornő küldött egy hölgyet, egy egészségügyi dolgozót, aki ezeknek a sebeknek a specialistája volt. Ő vette kézbe  a dolgokat, sikeresen. Hozzátartozói segítséggel néhány hét múlva a seb begyógyult és mi  megnyugodtunk. Ő ajánlott egy olyan speciális matracot amit kimondottan ezeknek a sebeknek a megelőzésére találták ki. Hozzáteszem, briliáns ötlet. Gyógyaszati segédeszközöket árusító boltokban lehet kapni, ára változó, úgy emlékszem mi olyan 2 éve 26.000 forintért vettük.

Működése azon az elven alapul, hogy ha a matracon fekvő ember nem tud mozogni akkor fordítsuk meg a dolgot, mozogjon alatta a matrac. Hát nem egyszerű és csodálatos? Ezek után képzeljünk el egy matracot ami cellákból áll. Ezeket a cellákat felosztják A és B csoportra, majd felváltva fújják fel illetve engedik le az ehhez a két csoporthoz tartozó cellákat. Vagyis a testfelület egyik pontja néhány percig felfekszik a matracon majd következik a csere, az alatta lévő matracrész leenged, míg egy másik fúvódik fel és most már a test egy másik pontja fekszik fel. Utána megint csere következik. És ez így megy éjjel-nappal.

Remélem érthetően írtam le, beleadtam minden tanári rutinomat. A kompresszor állandóan üzemel, éjjel-nappal. A matrac esztétikus külsejű, nem feltűnő, mi a kórházba is bevittük mikor 2 hétre  az idős hölgy átköltözött oda. Pontosan nem emlékszem mennyi ideig használtuk, de sokáig. Soha többé nem keletkeztek a hátán felfekvési sebek.

Részesedést nem kapok a gyártóktól és a forgalmazóktól, én csak azokon az idős embereken szeretnék segíteni ezzel az írással akik ki vannak téve az ilyen sebek által okozott szenvedéseknek. Mielőtt nekünk szükségünk volt rá mi sem tudtunk róla. Lehet, hogy ez a mi hibánk volt, de bizonyára mások is lehetnek így vele. Idáig kerültem azt, hogy utalást tegyek arra, hogy ezek a sebek hozzájárulhatnak az ápolt szerettünk korábbi halálához is. Vegyük meg hát ezt a matracot, nekem elhiheti a kedves olvasó, hogy megéri.

Végezetül benéztem az Internetre, találtam ugyan egyet amihez hasonló volt nekünk, de nem szívesen reklámoznék olyan konkrét terméket amelyet nem ismerek, ezért javaslom írjuk be a keresőbe a felfekvés elleni matrac kompresszoros kifejezés-t és válasszunk kedvünkre valót. Vagy nézzünk be egy ilyen boltba, az eladó bizonyára minden tájékoztatást meg fog adni. Sajnos a miénkre már nem emlékszem. Hát ennyit szerettem volna ma írni, elköszönök, minden jót kívánva kedves olvasóimnak.

A telkünkön már második éve új módja van a vízóra leolvasásnak. De mielőtt megismerkednénk ezzel az új módival, nézzük meg hogyan történt ez régebben.

Régebben, tehát mondjuk tavalyelőtt, a szolgáltató bedobott egy cetlit, hogy ekkor és ekkor jön vízórát leolvasni. Ezt az ember szépen beírta a naptárjába, majd az adott napon vagy üzemszerűen kint tartózkodott (nyaralt)  vagy kiment a telekre vagy otthagyta a kulcsot a szomszédoknál, akik beengedték a vízóra leolvasót. Az jött, felemelte az aknafedelet, célszerszámával (egy seprűnyélre ügyesen felszerelt nagyítóval) leolvasta az órát, felírta amit leolvasott, majd visszarakta az aknafedelet és távozott. Tiszta sor, rapid munka, mindenki elégedett volt.

Ezzel szemben ez ma úgy működik, hogy ha nem vagyunk kint a szolgáltató szintén bedob egy cetlit, amelyben leírja, hogy itt járt ekkor és ekkor, de nem voltunk itt, ezért olvassuk le mi az órát és a megadott határidőig dobjuk be a nyomtatványt az óra állásával együtt egy, a bolt közelében elhelyezett gyűjtőládába.

Ezután következik a dolog operatív része. Eldönteni mikor mászunk le az aknába. Ha van időnk amikor a cetlit megtaláltuk érdemes rögtön túlesni rajta. Nekem nem volt, mert csak egy pillanatra mentem ki, azután jöttem haza. Itthon aztán nézegettem az időjárást, meg számoltam hány nap van még a határidőig. Szerdán viszonylag jó idő volt, viszont mivel ünnep volt attól tartottam nincs kihelyezve a gyűjtőláda. Csütörtökön szakadt az eső, pénteken viszont szép idő volt. Pénteken volt a határidő is. Mentem is kora délelőtt mielőtt még elromolna. Először én is arra gondoltam eszkábálok egy olyan nagyítós micsodát, de nem is volt ez olyan könnyű. Végül csak nekivetkőztem és leereszkedtem az aknába. Ami mint írtam nem egy kellemes dolog. A létrán kell lefelé araszolni, közben az ember a hátát végig húzza az akna nyíláson miközben begyűjti róla a sarat meg a mocskot. Ugyanez történik a lábával és combjával is, miután úgy nem lehet lemenni, hogy ne érjen az ember a rozsdás, nedves létrához. Ezután már az óra leolvasható, ki lehet mászni, közben újabb mocskot kenhetünk magunkra. Hát ilyen egy vízóra leolvasás mostanában a telken.

Mit lehetne tenni ennek elkerülésére? Hát az egész nyarat kint tölteni, hogy ha jönnek a leolvasók ott legyen az ember. Mondjuk a zivataros napokon nem feltétlenül muszáj, tételezzük fel, hogy a vízóra leolvasók sem szívesen járják a telkeket ilyen időben. Az is lehet, hogy csalunk. Végignézzük több év vízfogyasztását és megsaccoljuk az idei vízfelhasználást. Ennek azért van kockázata, mert ha többet mondunk mint a valóságos és a jövő évi leolvasáskor még kevesebbet mutat (még nem értük utol magunkat) mint az idén behazudott érték megzavarjuk a számítógép operátorokat akik azt látják, hogy 2015-ben kevesebbet mutat az óra mint 2014-ben volt. Kész lebukás. Ha kevesebbet mondunk akkor meg kell keresni a legutóbbi számlát, hogy attól azért többet írjunk be, nehogy itt is a negatív vízfogyasztás hibájába essünk. Mint látjuk most is érvényes az általános szabály: legjobb az egyenes út. Le tehát a farmert és inget és alábukni az aknába. Este itthon meg alapos zuhanyzás, különösen a hátat részesítsük előnyben. És örülni, hogy egy évre letudtuk a vízóra leolvasást.

Kíváncsiságból benéztem a YouTube-ra és örömmel látom, hogy fenn van mindkét rész amit ma meg holnap éjszaka nézhettünk volna meg. Tehát lehet aludni, aztán egy nyugalmasabb időben beírni a Google vagy a YouTube  keresőjébe a film címét és lehet nézni. Hát ez örvendetes. Igaz, hamarább is megnézhettem volna, de nem is gondoltam rá, hogy fenn van.

A nyomsáv az, ami többek között az országhatárt is jelzi. És még mit? Például azt is, hogy volt-e mozgás a határon? Vagyis átlépte-e valaki illegálisan a határt? Annak ugyanis erre rá kellett lépnie és mivel ez egy szépen felásott és elboronált terület volt minden lábnyom meglátszott rajta. A mozgás iránya kétféle volt. Kifelé leginkább azok távoztak rajta akik el akarták hagyni az országot, befelé pedig kémek és egyéb felforgatók, akiket az imperialisták dobtak át hozzánk. Legalábbis a régebbi időkben. A nyomsávon áthaladók időnként cselhez is folyamodtak: hátrafelé lépkedtek, hogy megtévesszék a határsértést kivizsgálókat. Mert ha valaki a nyomsávon lépte át a határt azt határsértésnek nevezték és kivizsgálták.

Nyomsáv volt egyszerűbb és bonyolultabb kivitelű. Románia és Szlovákia felé például egy egyszerű nyomsáv volt, ha volt egyáltalán. Ezzel szemben Ausztria felé az osztrák határon szinte erődítményt építettek ki. Egy drótkerítés biztos volt, de úgy emlékszem inkább kettő és a két kerítés között volt található a nyomsáv. Az ötvenes években a határ el volt aknásítva. Ezt később felszedték, helyette egy nagyon erős elektronikus védelmet építettek ki. Egyszer alkalmam volt látni az osztrák határt mikor vonattal utaztam az NDK-ba. Direkt várakoztam a folyosón, hogy láthassam a híres vasfüggönyt. Hát láttam. Tényleg félelmetes volt.  Ugyanígy voltam mikor vonattal mentem Moszkvába. A szovjet-magyar határ kiépítésénél sem spóroltak az anyaggal és munkaerővel. 1949 után amikor Tito láncos kutya lett a jugoszláv határt is szinte erődítménnyé alakították. Anyám testvére a határ közvetlen közelében lakott egy bizonyos Lapáncsa nevű településen, még meglátogatni sem volt egyszerű őket. Korábban írtam erről a vidékről, itt el lehet elolvasni.  És itt is.

A határ védelme egyébként már jóval a határ előtt megkezdődött. A határ felé tartó vonatokon civil ruhás határőrök igazoltattak, a gyanús személyeket leszedték a vonatról. Ilyen kalandban nekem is volt részem 1967-ben, bevonulásom előtt 2 héttel. Ha az ember kocsival ment Ausztriába, már jóval a határ előtt megállították géppisztolyos határőrök akik előzetesen megnézték az útleveleket. Ezután ért az ember Hegyeshalomba a határhoz.

A határt a határőreink őrizték. Ki tudja miért, ők 24 hónap helyett 27 hónapig voltak katonák. Ma így mondanánk, nagy szívás volt ha valakit oda hívtak be. Ettől csak az lehetett nagyobb amikor 1968-ban a lengyel diáklázadások leverése után valakit tengeralattjáróra osztottak be 3 évre. Mint a diákvezetők nagy részét, miután leadták a diákigazolványaikat a Tanulmányi Osztályokon és kiköltöztek a kollégiumokból. De ne térjünk el a tárgytól, tehát a határőrök 3 hónappal tovább szolgáltak mint a többi katona nagy része. Azért mondom, hogy nagy része mert voltak 11 hónapos katonák is, mint például én is, az egyetemi előfelvételisek, akik 11 hónap után leszereltek és mehettek az egyetemekre.

Tehát a határőrök szolgáltak leghosszabb ideig. És az ő katonaságuk volt a legtöbb veszélyt hordozó is. Akik kint voltak őrsön, például az osztrák-magyar határon, minden szolgálatukban tulajdonképpen az életüket kockáztatták. Betárazott géppisztollyal és 5 tár lőszerrel járták a határt és ha kellett védték is. Bizony előfordultak esetek amikor a ki- vagy beszökni kívánók a katonák életére is törtek, hogy menthessék a bőrüket. Nekem mint gépkocsizó lövésznek annyi veszéllyel kellett szembenéznem, hogy egy diverzáns meg akarja szerezni a lőszerraktárat amit őrizem és ezért engem is kész megtámadni. De kérdem tisztelettel ki a franc akar 22 évvel a háború és 11 évvel a forradalom után megszerezni egy tüzérségi lőszerraktárat? Persze, hogy senki. Így aztán én nyugodtan bóbiskolhattam menet közben és várhattam a reggel 6 órát amikor kiengedik a birkákat a kerítésen túl és én legalább fél óráig élvezhetem azt, hogy a birkák esznek. És néha bégetnek egy kicsit. Bővebben erről az evésről és bégetésről itt olvashatunk. Kétségtelen, hogy ha leültem volna, vagy elhagytam volna az őrhelyemet lecsuktak volna, legalább 8 hónapig futva közlekedhettem volna Rákospalotán, utána meg még visszavittek volna, hogy töltsem le a maradék időt is, de most már nem 11 hónappal hanem 24 hónappal számolva. Tehát az én szolgálati helyemhez képest a határ tényleg egy veszélyes hely volt.

Aztán van itt még valami. Ha valaki átment, annak nyoma maradt a nyomsávon. Hiszen ezért csinálták. Ha még tanítanék azt mondanám a hallgatóknak ez olyan mint egy memória. Megőrzi a történéseket. És ha megőrzi akkr vizsgálat következik, komoly felkészült tisztek jönnek akik megállapítják, hogy hibásak voltak-e a katonák abban, hogy valaki át tudott szökni a határon. Ha meg hibát találtak akkor a végállomás ez esetben is Rákospalota volt. Vagy valami hasonló hely. Szegény határőreink tehát nap mint nap nem csak az életüket kockáztatták hanem a szabadságukat is. És mindezt 3 hónappal hosszabb katonaidő mellett. Hát ez nem hiszem hogy igazságos volt.

Végezetül essék szó a határ mellett élőkről is. Hát az ő életük sem volt fenékig tejfel. Mozgásukban korlátozva voltak, a rossz emberek őket is veszélyeztették miközben a határ felé tartottak. Ez a kétrészes film elsősorban róluk szól, de sok szó esik a határt őrzőkről is. Rám legmélyebb benyomást az tett amikor  meghallottam egy fiatal pár történetét.

A lány anyjának nem tetszett lánya választottja, azt mondta inkább lássa halva lányát minthogy ehhez a fiúhoz adja. A fiatalok úgy döntöttek, hogy átmennek a határon. El is indultak de a lányka szoknyája beleakadt valami drótba, egy akna felrobbant és ő szegény meghalt. Az első rész végén meghallgathatunk egy verset róluk és vethetünk egy pillantást a lány sírjára is.

Az első rész még talán emberi időben lesz, kedden 23.20-kor, a második már kitolás számba megy. Én nem is tudom mit mondjak? 1.20-kor kezdeni egy filmet tényleg nem barátságos dolog. Pedig a következő rész szerdán ilyenkor lesz. Illetve ez már nem is szerda hanem csütörtök hajnal. Cudar világ jár az értékek kedvelőire. Azért nézzük meg mit ír a Port a filmről.

http://port.hu/a_nyomsavon/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=43041927&i_topic_id=1 

Jó ez a cím, sok minden belefér. Kezdem a morgással. Jó két hete, hogy elkezdődött egy sorozat a Duna TV-n, "Hungária Kávéház" címmel. Jó kis félórás TV-játékokat lehetett látni, fél 3 tájban kezdődtek. Fel tudtam venni mindet. Igaz, némelyiket időzítéssel, ilyenkor a pontatlan kezdés miatt egy csomó nem oda való dologgal együtt, de nem érdekes, egy a lényeg, hogy megvannak. A tegnapit is a távollétemben vette fel a videó, mert én éppen szundikálni készültem ez idő tájt Mályiban. A szundikálás megtörtént, aztán mikor felébredtem láttam, hogy esik az eső, hideg van, úgy hogy szépen összepakoltam és hazajöttem. Ma került rá a sor, hogy megnézzem a tegnapi epizódot. Tekergetem a kazettát, valami Kern darabot látok, a "Hungária Kávéház" sehol. Előre tekerem a Kern darabot, hogy lássam mi a címe, hát látom, hogy "Kávéház". Hát igen ez is olyan mint a Jereváni Rádió vicce a Moszkvában osztogatott autókról, amikről kiderült, hogy nem osztogatják hanem fosztogatják és nem autókat hanem bicikliket. Gondolom a műsorújság szerkesztője is úgy volt vele, hogy kávéház ez is meg az is, kicsire nem adnunk. Ma még futottam egy kört. Meghallgattam Nagy Gáspár egyik versét, megnéztem egy 5 perces filmet egy martonvásári kastélyról (ez nem szerepelt a műsorújságban) és utána következett, na micsoda? Hát persze, hogy a Kern féle "Kávéház" következő epizódja. Annak ellenére, hogy az én műsorújságomban még a jövő héten is "Hungária Kávéház" szerepel. Hát ennyit a rendről és a precizitásról.

Aztán mint írtam tegnap kiugrottam Mályiba. Két napra mentem, így odafelé bevásároltam. Régóta vágytam már egy kis halra, hát vettem egy kétkilósat. Majdnem a legnagyobbat vetettem ki az asszonysággal az akváriumból, fejbe is verettem. Kint aztán rögtön nekiláttam. Úgy gondoltam legyen minél hamarább megtisztítva. Hát nem egy nagy élmény az biztos. Először lekaparni a pikkelyeket, aztán levágni a fejét, azzal a késsel ami nekem ott kint van ez kész életveszély. Mint ahogy a belsőségek eltávolítása is úgy, hogy az epehólyag ne fakadjon ki. Aztán a szeletelés sem egy leányálom. Summa summarum, ha majd egyszer fizetős lesz az egészségügy valószínűleg inkább halszeleteket fogok venni. Igaz drágább, de talán az egészségügyi költségeken bejön a különbség. Nem mintha nagy kárt tettem volna magamban, hiszen csak két sebből véreztem. De abból ítélve amilyen nagy erővel kellett a kést nyomnom akár rosszabbul is végződhetett volna a dolog.

Ezután egy jó halpaprikást csináltam az egyetlen villanyrezsómon. Van ott egy gáztűzhely is, de arról folyamatosan koptak el a gázrózsák, illetve inkább a főzési lehetőségek. Mostanra a négyből már csak egy maradt, ezzel csináltam végig  a tavalyi nyarat is, hát ez is megszűnt. Mikor meg akartam gyújtani már nem gyulladt meg. Kész, kiürült a gázpalack. Kicserélve már biztos nem lesz. Így aztán kenyérrel tunkoltam ki a halpaprikás zaftját. Nem volt egy fogyókúrás megoldás, de  szegény ember vízzel főz. Illetve vízzel sem ha nincs gáz. Mikor hazajöttem elhoztam a maradék halszeleteket, majd itthon elfogy. Úgy gondolom egy kis rántott halacska is jól fog esni.

Hát az idei nyarat nem tudom dicsérni. Hogy finoman fogalmazzak. Olyan semmilyen volt. Nem is voltam sokat Mályiban. Kutyák nem voltak, a mókusokat már nem volt alkalmam odaszoktatni. Így az amerikai mogyorót majd én eszem meg, beosztással: minden nap egy keveset. Jövő héten lemegyek a vízaknába, leolvasom a mérőt és egyúttal el is zárom a vizet. Ha kimegyek majd viszek magammal kézmosáshoz, inni meg úgyis kólát iszom. Úgy hogy Mályiban véget ért a nyár.

Végezetül legyen egy kis filmajánlat is. Vasárnap 13.15-kor vetítenek egy jó magyar filmet, "Kaland a vonaton" címmel. Évek óta várom, hogy műsorra tűzzék. Most ez is megtörtént. A film 1962-ben készült, én akkor hetedikes voltam, gondolom akkor láthattam először. Azóta többször is láttam, nagyon tetszett. Érdemes egy pillantást vetni a briliáns szereplő gárdára. Hogy ez könnyebben menjen belinkelem a filmről írottakat:

http://port.hu/legenda_a_vonaton/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=42945039&i_topic_id=1 

Kapcsoljuk be vasárnap kora délután a TV-t a Duna TV-re hangolva. Nem fogjuk megbánni. Még a fiatalok sem.

És változatlanul hideg van. Igaz, nem gatyarohasztó, de nincs az a nagy kánikula. Így aztán itthonról tekintgetem az eget. Persze nem csak az időjárás tart vissza Mályitól, vannak benti dolgaim is, így aztán itthonra rendezkedtem be. Ez azt jelenti, hogy amikor süt a nap az erkélyre ülök ki, ezek a délelőtti időszakok, délután meg inkább számítógépezek meg alszom. Kicsit rákaptam a délutáni alvásra, amire azért régebben sajnáltam az időt, viszont rájöttem, hogy amennyit délután alvással töltök azt este behozhatom, mert sokáig nem vagyok álmos. Így aztán a nézhetőbb filmeket egyenesben nézem, nem pedig felvételről, mint korábban. Azért délutánonként is ki szoktam ülni olvasni a szabad levegőre, ez főleg az elmúlt napokban volt így.

Most kicsit bajban vagyok az olvasnivalókkal mert igaz, hogy itthon van elég könyvem, én viszont most újabbakat szeretnék olvasni, amelyeket viszont csak könyvtárakból lehetne kivenni, oda meg el kellene menni. Na itt lép be a lustaság mint zavaró tényező, de most már lassan csak elmegyek a Megyei Könyvtárba és kiveszek néhányat. Könyvet venni továbbra sem szándékozom, nemrégiben nagy hirtelen megvettem kettőt Észak-Koreáról, több mint 6.000 forintot fizettem ki értük. Manapság 3.000 Ft alatt nem nagyon van jó könyv. Ha már itt tartunk változatlanul töröm a fejem valami könyvcserélő társaság létrehozásán. Én ezzel a két koreai könyvvel tudnék beszállni. Van egy másik kiváló ötletem is, a maszek svédasztal, majd elmesélem egyszer ezt is, most ezt nem forszíroznám mert fogyásban vagyok. Kell is, mert a közeljövőben sokat kell majd ennem  meg innom.

Ha jól meggondolom egy hónap és csatlakozásom van kedvenc Beef-stroganoff-omhoz, melyet egy sült pisztráng szokott követni, levezetőül pedig rendszerint egy brindzás sztrapacska szolgál. És mindezt Selmecbányán a Böhm-féle étteremben szoktam elfogyasztani néhány vágott sör kíséretében. Erről a sztrapacskáról meg vágott sörről van is egy képem, megosztom olvasóimmal:

Mint az látható, elég kevés töpörtyűt adnak, ami nagy hátránya ennek az étteremnek. Aztán kicsit körülnéztem a gépemen és megtaláltam a tavalyi Beef-stroganoff-ot is, csak itt már Steiger sörrel öblögetem lefelé:

Köretként rizst és zöldséget láthatunk. Utóbbit akár el is hagyhatnák, mert végképp nem illik a mártáshoz. Majd idén is lefényképezem, a pisztrángot sem felejtem majd el. Itt még egyedül voltam, a többiek koszorúztak az Óvárban, én oda már nem szoktam felmenni, túl magasan van az már nekem. Inkább itt szoktam bevárni a többieket. Hát így élünk mi itt a végeken. :)