Morgómedve

Az elmúlt napokban újfajta tormát fedeztem fel, amely gyermekkorom kertben ásott, frissen lereszelt tormáit idézi. Ez a torma ugyanis olyan erős mint azok a gyermekkori tormák voltak. Akkortájt a mi falusi boltunkban nem árultak tormát, ha az ember a vasárnapi ebédnél feltálalt főtt húshoz tormát akart enni kiballagott egy ásóval a kertbe és kiásott néhány gyökeret. Kezdetben apám ásta ki ezeket a tormákat, aztán ahogy a bátyámmal nőttünk mi vettük kezünkbe az ásót. Meg a kést is amivel megtisztítottuk. A reszelésnél már némi vita támadt, hogy ki csinálja mert a reszelés az kínkeserves dolog volt. Hullott a könny az ember szeméből, kapkodta a levegőt mire a 4 embernek való mennyiséget lereszelte. Ezután már tulajdonképpen kész is volt a torma, amit azért anyám néhány percre betett a forró sütőbe, hogy elvegye kicsit az erejét.

Imádtam ezeket a főtt húsos, tormás ebédeket. Tésztát csak nagyon keveset kértem, inkább a marhahúst tépdestem csíkokra és azt játszottam, hogy milyen jól megy nekem, mások tésztával eszik a húslevest nálam meg még a tészta is marhahúsból van. Jó volt ez, jól elszórakoztam vele, csak a bökkenő ott volt, hogy nem volt mivel a tormát enni amivel annyit szenvedtem. Nálunk ugyanis főtt hús egyszer járt, én meg azt a levesbe aprítottam. Így aztán egy idő után felhagytam ezzel a dologgal és én is eltettem a magamét második fogásnak.

Szépek voltak ezek a vasárnapok. Kezdődött a tormaásással, aztán valaki felment a kocsmába egy üvegkancsóval sörért. A részletekre már nem emlékszem de biztos nem volt üveges sör ha a beszerzésnek ezt a módját választottuk. Nem volt ez azért ideális állapot. A kancsóba csak szűken fért bele a két korsó sör, hazafelé igencsak vigyázni kellett ne lötykölődjön ki. Hát bűn az ha az ember egy kicsit leivott belőle? Ugye hogy nem? Én is így gondoltam, így aztán apám mindig csóválgatta a fejét mikor odaadtam neki.

Egyébként én majdnem mindent megrágtam ami ehető volt. A ritka kincsnek számító kettes kolbászt is, a zsírpapírba csomagolt - kimérve árusított - ruszlit is. A kenyérről nem is beszélve. Annak a vége mindig hiányzott mire hazaértem. Anyám meg szidott amit nem is értettem. Hát mibe telt volna levágni a megrágott részt és a kezembe nyomni? Esetleg egy kis libazsírral is megkenni. Ez utóbbihoz még nem is ragaszkodtam volna, hiszen a friss kenyérnek akkor is finom íze volt.

Volt ezekben a vasárnapokban még valami jó. Anyám reggel kimosdatott és mielőtt elindultam volna a kocsmába ünneplő ruhát adott rám. Nem volt ez valami nagy dolog. Egy sötétkék rövidnadrág meg egy fehér ing. És az ünneplő cipőm. És jól éreztem magam, hiszen vasárnap volt. Ebéd után aztán felvettem az otthoni cuccaimat, hogy nehogy összekenjem az ünneplőt.

Na de igen elkanyarodtam a tormától, ideje visszatérni. Persze tudom, hogy nem ez az első olyan torma ami megőrzi erősségét. Lehetett itt kapni egykor Koch tormát is amely ugyanolyan volt mint a frissen ásott és reszelt torma. Kicsit drágább volt mint a többi de megérte mert tényleg finom volt. Annyira eltűnt, hogy az Interneten sem találtam meg és ezen az "összefoglaló" képen sem szerepel:

A képen láthatókkal ellentétben négyszögletes üvegben volt és üvegből volt a dugója. Olyasmi mint a patikákban látható üvegeké.

És akkor lássuk azt a bizonyos tormát amely miatt leültem ma reggel a gép elé:

Igen, ez az. És hogy ne csak enyém legyen a nagy titok hanem a szilveszteri bőrös virsli mellé a Morgómedve olvasói is jó erős tormát csipegethessenek elárulom, hogy én ilyet még csak a CBA prospektusában láttam. A mostaniban is benne van. Ha valaki tehát szereti a jó tormát itt keresse. Ha valamelyik olvasóm egyéb lelőhelyet is tud és megosztja velem azt is közzé teszem.

Így a végefelé nézzünk meg 2 képet amelyeken láthatjuk milyen úton jut el asztalunkra ez a finom kiegészítő étel:

Végül akinek bővebben van ideje fussa át a cikket is ahonnan a képek egy részét vettem:

http://www.fogyasztok.hu/cikk/20090409/torma_minoseg_vasarlas_ar_es_korkep

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!

Furcsa volt látni a sok utast a repülőtereken akik az időjárás viszontagságai miatt nem tudtak hazautazni, ezért a repülőtereken várták sorsuk jobbra fordulását. A városi emberek hozzá vannak szokva az efféle látványhoz. Budapesten télvíz idején az aluljáróbeli  kép teljesen hasonlatos a most látott repülőtéri képekhez.

Próbálom elképzelni magamat hasonló helyzetben. Először az embernek van tartása, ül a padon, olvasgat, időnként még belehallgat mit is mond a hangosbemondó aztán már csak olvasgat. Közben el-elbóbiskol egy kicsit. Néhány óra múltán elkezdi fájlalni a fenekét és derekát. Feláll, sétálgat egy kicsit, nézelődik, újságot vesz, eszik és iszik egy keveset aztán újra olvasni kezd. A sok üléstől a puffadás első jeleit érzi, tétova tekintetettel néz a mellékhelyiségek irányába. Közben már reggel óta eltelt 8-10 óra, olvasni már nem tud, nincs hozzá türelme, már ülni sem, egyre alaposabban méregeti a pad melletti kövezetet. Felmerül benne, hogy elég kemény lehet. Elhessegeti a gondolatot, inkább jár egyet. Újabb szendvicsek a méregdrága büfében, rá egy sör, ami később újabb kellemetlen puffadással jár. A büféből visszatérve újra olvasással próbálkozik de egy-két óra után már képtelen ülni, állva meg nem lehet olvasni. Leteszi hát az újságot és meredten néz előre. Meg körbe, ahol már egyre többen fekszenek a kövezeten, többen alszanak is. Pillanatokon belül megszületik az elhatározás: le fog feküdni és aludni fog. Poggyászából kihámozza az útra becsomagolt törülközőket, a pizsamát kinevezi párnának és a kabátot magára húzva már alszik is. Félálomban még a pénzét és a papírjait a pizsama zsebébe rejti. A többi pótolható, gondolja de ezt már valahol az álomvilágban.  Sok más társával együtt, akik körülötte fekszenek és alszanak. És most csak annyiban különböznek a hajléktalanoktól, hogy jóval kulturáltabb környezetben és öltözetben fekszenek egymás hegyén hátán, álmukban pedig már csekkolnak befelé egy hazafelé tartó gépbe.

Egyébként én már láttam ilyesmit a saját szememmel is. 1987-ben akkori főnökömmel a szibériai Novoszibirszkben töltöttünk egy hetet. Aztán mikor utaztunk haza a repülőtéren egy csomó földön ülő és fekvő embert láttunk. Nagyjából úgy mint mostanában az európai repülőtereken. Kérdésemre, hogy miért fekszik ez a sok ember a földön, miért nem utaznak el, az volt a válasz, hogy mert még nem érkezett meg a gépük. Ezen kicsit elcsodálkoztam, aztán beláttam, hogy tényleg nem állhatnak a repülőgépek csak úgy kihasználatlanul a repülőtér sarkában, aztán ha kell egy szépen előre gurul aztán már megy is. Majd elindul a járat azután ha megérkezik. Végül is logikus. De főleg gazdaságos. Addig meg az utasok is elvannak. Ha meg elfáradnak ledőlnek egy kicsit. :)

Egyik olvasóm hívta fel a figyelmemet arra, hogy ez a Mangal Ilona létezik. Tehát amit én idétlen hülyéskedésnek véltem az a valóságban is létezik. Van ugyanis egy gazdasági társaság Magyarországon aminek az a neve, hogy  Mangal Ilona Sertéshizlalda Kft. Honlapjuk is van, meg lehet nézni:  http://www.mangold.hu/hu/index.php Egészen bizalomgerjesztő honlap, ami parasztkolbászok, teaszalonnák, füstölt csülkök esetében nem egy utolsó szempont. Mindenesetre érdekes egy elnevezés. Kíváncsi lennék vajon hogy született meg 8 évvel ezelőtt, de valószínűleg soha nem tudom meg. De nem is ez a lényeg. Viszont abban a bizonyos céges reklámújságban nem lett volna haszontalan dolog egy pár sorban kitérni erre az érdekes elnevezésre. Állítom még sokan ma is azt hiszik, hogy a reklámkiadvány szerkesztői hülyéskednek ezzel a Mangal Ilonával.

Lehet, hogy butaságot kérdezek de hálás lennék ha valaki megmagyarázná nekem mit jelent egy mondat amit már legalább harmadik napja hallok a TV-ben, naponta többször is. De hallottam az elmúlt években is minden alkalommal amikor az "Aranyág" elnevezésű jótékonysági műsort harangozták be. Minden alkalommal mikor a televízióban elhangzik az információ, hogy mikor és hol látható a műsor egy szigorú férfihang hozzáteszi, hogy "A felnőttek dönthetnek, a gyerekek nem!".  És gondolom igen szigorúan nézhet, bár ez nem látszik. De kétségtelen dörgedelmesen hangzik. Na ezt a mondatot nem értem én. Meg azt sem értem, hogy minek teszik hozzá. Örülnék ha valaki felnyitná a szemem. Köszönöm szépen. Egyébként a kérdésem jóindulatú, minden tiszteletem azoké akik működtetik az alapítványt és azoké is akik adományokkal segítik a rászoruló kis betegeket.

Nem tudom tavaly hogy volt, de úgy érzem most hamarabb jött meg a tél. Elég nagy hó van, ahogy elnézem az ablakon keresztül megint esik. A hőmérő errefelé gyakran süllyed mínusz 10 fok alá, pedig még csak december vége van. Hát bizony nehéz idők járnak a hajléktalanokra.

Csütörtökön Pesten jártam, ahogy elmentünk a körúton a Madách Színház mellett ott láttam, hogy nem messze a bejárattól egy hajléktalan vert tanyát. A gyorsan elhaladó autóban őt magát nem láttam csak a "fészkét" ahogy kialakította magának. Csodálkoztam mert nagyon szem előtt volt ez az egész. Ha én hajléktalan lennék biztos, hogy inkább elbújnék a világ elől valami mellékutcába. Bár ki tudja? Lehet, hogy biztonságosabb ott aludni meg lakni ahol többen járnak, jobban szem előtt van az ember. Mindenesetre most már az illetékesek első kézből értesülhetnek a hajléktalanok problémáiról, hiszen a minisztérium úgynevezett tapasztalati szakértőként alkalmaz egy 15 éve utcán élő személyt. Igaz amikor én legutóbb láttam egy riportot vele helye még nem volt,  az egyik szociális ellátó központ irodájában végezte munkáját egy számítógép előtt. Érdekes ez az elnevezés is, idén hallottam először, tényleg kifejezi a lényeget. Tapasztalatból ismeri a hajléktalanok életét ami azért egy kicsit másabb mintha kívülről ismernénk életviszonyaikat. Igaz, a velük foglalkozó szociális munkások is megkérdezhetők ez ügyben, de azért az mégiscsak más ha valaki meg is tapasztalta a hajléktalan létet.

A régebbi olvasóim már tudják, hogy ilyentájt én is szentelek egy kis figyelmet a hajléktalanoknak. Így van ez idén is. Idén is elmondom mennyire fontos, hogy - a magunk módján - segítsük őket. Nem kell itt falrengető dolgokra gondolni. Egyszerűen arról van szó, hogy írjuk be mobil telefonunkba a legközelebbi krízis központ telefonszámát és ha utunk egy olyan hajléktalan mellett vezet el akin látszik, hogy gyenge és beteg havjuk fel ezt a számot. Aztán majd a krízis központ hivatásos segítői segítenek a szerencsétlenen. Meg legyen nálunk mindig egy-két konzerv amit a kezükbe nyomhatunk. És talán még egy mosoly a konzervek mellé. Tudlajodnképpen ennyi az amivel sokat tehetünk egy embertársunkért. Ne sajnáljuk megtenni ha úgy adódik.

Én minden évben szétküldök egy körlevelet a levelező listáimra azon megtalálható minden információ. Kérem olvassuk el és írjuk be a telefonszámot. Nem lehet tudni mikor lehet rá szükségünk, ne akkor kelljen kapkodni. Itt megtaláljuk:

http://morgomedv.freeweb.hu/hajlekt.html

Az ismert hipermarket katalógusának böngészése közben egy darabig eltartott amíg rájöttem, hogy mi a csuda lehet az a Mangal Ilona. Aztán beugrott, hogy nyilván mangalica. Biztos unták már hogy ezerszer le kell írniuk, hogy mangalica, így valami vicces kedvű ember Mangal Ilona néven kínálja a a mangalicából készült kenyérszalonnát valamint a paraszt kolbászt. Gondolom úgy lehetnek vele, hogy fő a változatosság. És nem csak most kezdték így reklámozni, már az ezt megelőző prospektusban is így szerepelt. Tehát úgy látszik a főnöki egyetértés is megvan ehhez a viccelődéshez. Én meg azon gondolkodom vajon hogyan hat rám vásárlóra az effajta viccelődés? Vizsgálgatom magamban a dolgot, ízlelgetem és meg kell állapítanom, hogy nem tetszik. Olyan hülyéskedés íze van ami megengedhető egy baráti társaságban de már túlzott bizalmaskodásnak hat velem az ismeretlen vásárlóval szemben.  Idáig sem estem hasra semmiért ami mangalicából készült, ezután meg még inkább nem fogok. És csendben megjegyzem, hogy nem tetszik a dolog.

Egyébként tombol a karácsony előtti nagy bevásárlás. Újabb és újabb prospektusokat juttatnak el a cégek hozzánk amelyben akciósabbnál akciósabb árakon kínálják portékájukat. Hogy fogyasztói oldalról mi a helyzet nem tudom de sejtem hogy idén decemberben sem adnak el kevesebb lapos televíziót mint korábban. A karácsony egy ilyen hónap. Az emberek vásárolnak ha van pénzük ha nincs. Utóbbi esetben a bankok is bizonyára szívesen sietnek a segítségükre. Bár az is igaz, hogy idén kevesebb árucikk mellett látom a részletfizetés során fizetendő részleteket.  De mindez csak megérzés, konkrétumokat majd jövő év elején fogunk tudni mikor megkérdezik az illetékeseket. Egyelőre pedig csak vásároljunk! És ha meguntuk a mangalica kolbászt vegyünk a Mangal Ilonából.

Nemrégiben írtam egy limuzinról, itt ismét elolvasható. Akkor igaz a lényeg  a felelőtlenségről szólt, most viszont egy érdekességet szeretnék bemutatni, nemrégiben kaptam egy ismerőstől. Ha ráklikkelünk az alábbi linkre egy zsiguliból kialakított limuzint láthatunk. Kell néhány perc a megnézéséhez de megéri, tényleg fantasztikus munkát végeztek a fiatalok akik megcsinálták. Ha meg megnéztük ajánlok egy kis színest is. Aktuális, hamarosan jönnek a nagy havazások és az ezzel együtt járó hólapátolások is. :)

Néha ezeken a hasábokon szóba kerül itt az unicum is ami kissé elgondolkodtatott. Kétségtelen, hogy szeretem de  azért azt sem szeretném, hogy az olvasóim azt higgyék hogy én egy italos embert vagyok. Az, hogy szeretem azt jelenti, hogy ha egy-egy ünnepi alkalommal vagy konferencián elém tartanak egy tálcát amin van vilmoskörte és unicum is én az unicumot választom. Meg azt is jelenti, hogy van itthon egy halom rövid ital, némelyik már több éves de ha nekem kedvem támad egy aperitifre akkor többnyire unicumból töltök egy kupicányit és nem skót viszkiből vagy szlovák borovicskából vagy ukrán- vagy román konyakból. Bár ezek néha lehetnek versenytársai az unicumnak. Idén nyáron egy 7 decis román konyakot vittem ki magammal Mályiba és váltakozva ittam néha az unicum

Na, most nem hagyom magam eltéríteni. Szóval a csikófrizura is a Délőn készült, abban a bizonyos fodrászatban ahol a férfiak szívesen üldögéltek, beszélgettek amíg rájuk nem került a sor. Engem többnyire nagyapám kísért el amikor már nagyon rám fért egy hajnyírás. Ilyenkor aztán ő is megigazíttatta a magáét. Szerettem ide járni mert a felnőttek mindig csupa érdekes dolgokról beszélgettek. Itt hallottam először Lép Lajos bácsiról, aki a saját temetésén ült fel a koporsóban, gondolom mondanom sem kell, igencsak elcsodálkozva. Azóta sem felejtették el a falubeliek. Bizonyára még napjainkban is szájról szájra száll a történet. De lassan szólás-mondássá is változott. Az emberek szívesen emlegették úgy is, hogy "felült mint Lép Lajos a koporsóban".

Aztán voltak itt történetek kísértetekről amik éjfélkor jelentek meg a temetőben, meg hát ezerféle történet. Mi gyerekek meg csendben lapítottunk, nehogy már abba hagyják a mesélést. Ezekért az élményekért igazán semmiség volt, hogy mikor sorra kerültünk akkor János bácsi jó szellősre nyírta a frizuránkat, ami végül is nem volt rossz, lévén hogy nyári szünet volt és a nap igen csak melegen tudott sütni az emberre.

Érdekes kialakítású volt ez a csikófrizura. Tulajdonképpen géppel nagyon rövidre vágta az ember haját körben az ember fején, sőt felül is, csak elől hagyott egy gyerektenyérnyit. Ez  csak egy árnyalatnyival volt hosszabb mint máshol de azért mégsem mondhatta az ember, hogy kopaszra van nyírva. Mert a kopaszra nyírást az azért senki sem szerette. Azt már megalázónak találta az ember, így ezzel a kis megmaradt résszel csak rondának. De azért úgy voltunk vele, annyi baj legyen és rohantunk játszani.  Aztán később mikor nagyobbak lettünk már a csikófrizurát felváltotta egy kicsit felnőttesebb forma. Bar ebben is kis surmónak látszott az ember de azért ezt már jobban szerettük. Kevés gyerekkori fényképem maradt fel, talán összesen 5 darab, az egyiket megosztom a Morgómedve olvasóival:

Igen, ez vagyok én. Meg nem mondom hány évesen. Természetesen egy kitömött állat társaságában. Úgy látom a mi iskolánkban a kacsa volt a sztár. Úgy áll ott mellettem mintha ő is olvasná a könyvet. Pedig valójában egyikünk sem olvassa hanem várjuk, hogy a fényképész végre elkattintsa a masináját és mi felállhassunk végre. A képet nézve sajnálom, hogy senkinek nem jutott eszébe kicsit lesimítani a hátul felálló hajamat. Meg azt is, hogy nem szóltak előre. Anyám talán valami ünnepélyesebb ruhát adott volna rám. Bár ahogy nézem ehhez a kissé kopott kacsához ez ami rajtam van jobban illik.:)