Morgómedve

Én nem tudom hol és mikor rontottuk el a dolgot, de újabban a hallgatók - tisztelet a kivételnek - nem érzik feltétlenül kötelezőnek a vizsgára való ünnepi viseletet. Évek óta figyelem és bosszant a dolog. Ahogy öregszem egyre jobban. A mi időnkben meg sem fordult a fejünkben, hogy ne öltönyösen, fehér ingben nyakkendőben jelenjünk meg a vizsgán. Még akkor is ha tudtuk, hogy a tanár akihez megyünk nem fog ünneplőt venni úgymond a mi kedvünkért.  Mi azért szépen kiöltöztünk mert így tanultuk meg. Hogy honnan? A csuda tudja, nem emlékszem már rá. Lehet, hogy  le volt írva valahol, nem tudom. De az elsős hallgatók akkor sem a szabályzatokat bújták, így valószínűleg a felsősöktől tanultuk meg hogy vizsgára ünneplőben kell megjelenni. Vagy már akkor tudtuk még mielőtt beléptünk volna az egyetem képzeletbeli kapuján, hiszen televíziót néztünk, riportok pedig akkor is voltak az egyetemekről, a vizsgaidőszakokról.  Meg nem fordult volna a fejünkben, hogy farmerben, pólóban vagy pulóverben menjünk vizsgázni. Ha másért nem hát azért, nehogy emiatt kapjunk rosszabb jegyet, hogy a legrosszabbra ne is gondoljak.

Hát ezek a mai hallgatók már nem így gondolkoznak. Évek óta figyelem, hogy minden alkalommal van egy 10-20 százaléknyi vizsgázó aki nem hajlandó tisztességesen felöltözni. Retorziót ugyan nem szoktam alkalmazni, pedig megérdemelnék. Az írásbeli javításnál is lehetséges kicsit szigorúbban értékelni a válaszokat, hiányolni bizonyos dolgokat,  nem beszélve a szóbeli adta lehetőségekről. Minden félévben fel lehet tenni olyan kérdéseket amikre nem könnyű válaszolni és leginkább csak jelesért szoktam megkérdezni. Nem mintha nem adnám le tisztességesen, csak egyszerűen az anyag legnehezebb részei, a hallgatók ma már - még a jobb tanulók is - ezekkel a részekkel nem igazán foglalkoznak.  Tehát megtehetném, hogy rosszallásomat így fejezzem ki de mégsem teszem. Mert nem visz rá a lélek. Ezért inkább - újabban - közzé teszem az elvárásaimat. Tehát minden hallgató aki ebben a félévben nálam hallgat valamilyen tárgyat a közös címjegyzékünk alapján kapott egy levelet, hogy mik az elvárásaim az öltözetet illetően. Természetesen én is kiöltözöm. Igaz kissé visszafogottan. Sötét zakó, fehér ing, nyakkendó, szürke nadrág. Ha azt hiszi a kedves olvasó, hogy ezek után nincs farmeres, pulóveres vizsgázó ki kell ábrándítanom. Nem sok, évek alatt elértem, hogy számuk elenyésző de még mindig vannak.

Pedig a vizsga fontos dolog kellene hogy legyen egy egyetemi hallgató életében, hiszen ez az alkalom amikor beszámolhat arról, hogyan sajátította el a tárgyat, mit tud azokból az ismeretekből amiket majd jövendő munkahelyén kell, hogy alkalmazzon. Néha egy-egy kettes beírásakor sajnálattal gondolok arra, hogy már az egyetemen nem fognak találkozni a tárgyammal, ezzel a tudással fognak munkát vállalni, embereket irányítani, reggeli szakmai megbeszéléseken részt venni. Ami bizony igencsak kevés. Szinte semmi. Egy kettest akkor ad az ember, ha egy kicsivel tud többet a hallgató a semminél.

Hogy hol romlottak el a dolgot? Nem tudom, de sejtem, hogy nem egyik napról a másikra alakultak így a szokások. Valószínűleg benne van az is, hogy csökkent a vizsgák komolysága, presztizse. Például kisebbek lettek a követelmények. A külső tényezők hatásától nem tudja függetleníteni magát az oktató sem.   A hallgató annyiszor vizsgázik ahányszor akar, hétköznapi dologgá vált a vizsgázás, talán vizsgadrukk sincsen már. Ha nem sikerül idén levizsgázni, majd sikerül jövőre - gondolhatja a hallgató. Nem túl nagy a tét, így aztán nem egy nagy durranás egy vizsga, gondolom a farmer és a pulóver is ennek szól.

Pedig kár ezért a hagyományért. Valamikor régen még a Rákosi rendszerben előfordult, hogy a munkások munkásruhában mentek színházba mert az ünnepi viselet polgári csökevény szokásnak lett kikiáltva. Valahogy úri dolognak tűnt szépen felöltözni a színházba, koncertre. Ami persze távol áll a hatalom új birtokosaitól a munkásosztálytól. Nyilván keletről jöhetett a dolog. Hálaistennek nálunk ezek az idők elmúltak, az emberek nagy többsége tudja, hogy ilyen alkalmakkor az illendő viselet az alkalmi, ami most az ünneplő szinonimája. Keleten a változások lassúbbak voltak, talán mert nekik nem volt 56-juk. Szóval ott lassabban változtak a dolgok. Így aztán a 80-as évek elején megrökönyödve láttam, hogy egy egyetemi kolléga temetésén szegény megboldogult és én voltunk a legjobban öltözöttek, mert még az egyetemi vezetők is kopottas hétköznapló ruhájukban  álltak díszőrségben - az egyetem demonstrációs termében elhelyezett  - koporsó mellett. Természetesen ez volt a temetési öltözet is. A koncert és színház más volt. Oda már a szovjet emberek is kiöltöztek. Főleg az asszonyok és lányok csípték ki magukat. Meggyőződésem, hogy szürke életükben különleges eseménynek számított egy-egy koncert, színház. Pedig nem voltak nagyon eleresztve kozmetikai szerekkel, divatos ruhadarabokkal. De abból ami volt igyekezték a maximumot kihozni. És szépek voltak, mosolygósak, kedvesek, jókedvűek.

Végül essék szó arról a nagy többségről is akik tudják mi a módi és ünneplő ruhájukat öltik magukra egy-egy vizsga alkalmából. Ódákat róluk sem zengenék, csak egyszerűen megköszönöm nekik.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Egy kis kiegészítés néhány órával később, leginkább az első hozzászólás kapcsán. Bár már ott válaszoltam rá azonban fontos dologról lévén szó itt is megismétlem.

Nálam az írásbeli képezi a vizsga súlyponti részét. Ezt követi néhány órás javítás már a szobámban, addig a hallgatók elmehetnek, közben folyamatosan értesülnek az eredményekről. Aki egész jegyre írt számára az írásbelivel véget ért a vizsga. Aki viszont fél jegyre az visszajöhet szóbelizni, ehhez viszont már nem kell kiöltözni. Egyébként ez csupán néhány százalékot tesz ki, pedig már nem szoktam rosszabbat adni. Többnyire nem jönnek vissza.

Amikor néhány hete az egyik szupermarket ügyfélszolgálatánál 500 forintot kértek tőlem 2,5 kiló krumpliért azt hittem átvertek. Az ügyfélszolgálathoz úgy jutottam, hogy a kocsiba helyezett zacskónyi krumplit nem tudták leblokkolni a pénztárnál, átadták az ügyfélszolgálatnak hol kiválthattam az említett 500 forintért. Nagyon sokalltam de kifizettem. Akkor arra gondoltam, hogy ránéztek a zacskóra, aztán rám, és már meg is volt a krumpli ára. Én meg itthon a konyhában üldögélve megállapítottam hogy megint átvertek. Innentől kezdve elkezdtem figyelni a krumpliárakat és meg kellett állapítanom, hogy lehet hogy mégsem vertek át. Idén ennyi a krumpli ára. Azért néhány napja még meg tudott lepni, hogy 1 kiló krumpliért 222 forintot fizettem ki. Hát ez bizony drága. Egy kiló akciós sertéstarját 800 forintért lehet venni, akkor mi kerül ezen a 6 szem krumplin 222 Ft-ba? Valahogy úgy voltam vele mint Márkus László egy kabarétréfában amikor egy fotelt szedett szét, hogy megtudja mi került ezen a fotelon 7200 Ft-ba?

Hát én is ezt kérdezem. Hogy mi kerül manapság egy kiló krumplin 222 forintba? Az illetékes valószínűleg azt válaszolná, hogy a szélsőséges nyári időjárás miatt vannak ilyen krumpli árak. Hát igen, az időjárásra sok minden ráfogható. Aztán vagy hiszem, vagy nem. Mindenesetre az ilyen fényűző ételekről mint paprikás krumpli azt hiszem jobb  ha leszokunk és étkezésünkben fontosabb szerepeket kap majd a rizs és a főtt tészta. Végül is szeretjük azt is. A krumplival meg várunk amíg olcsóbb lesz. Minden évben csak nem lesz szélsőséges időjárás.

Van a kincstári televíziónak egy műsora, az Üdítő. Péntek esténként lehet látni az m1-en. Szilágyi Tibor színművész az, aki az egyes jeleneteket rövid átvezető szöveggel összeköti. Elég rosszul. A szavakat próbálja mosolyokkal, gesztikulálásokkal és egyéb vizuális eszközökkel kiegészíteni de ezek többnyire túlreagáltak a mondanivalóhoz képest. Tipikus példája annak az esetnek amikor egy kiváló színművész olyan feladatot vállal amit nem igazán neki találtak ki.

De én most nem erről akartam én írni, hanem a műsorszerkesztés anomáliáiról. Persze ez örök és hálás téma, bármikor elővehető mert minden nap tapasztalhat valamit a néző ami felbosszantja. Engem például ez a műsor bosszant már hónapok óta. Az embernek az az érzése támad, hogy van egy adott műsor állomány és abból kell gazdálkodni azaz műsorokat szerkeszteni. Amelyek gyakorisága és hossza adott: heti egy alkalommal durván egy óra. Ezt kell megtölteni. Így aztán gyakran előfordul, hogy az ember csak nézi és van egy olyan érzése mintha nemrégiben már látta volna a jelenetet ami éppen előtte játszódik a képernyőn.

Az egyszerűség kedvéért vegyünk egy kabaré jelenetet. Ha van 4 szereplője és a sorozat fennállása alatt legalább 2 szereplőről készül személyre szóló válogatás már kétszer lehet "elsütni" ugyanazt a jelenetet. 2009-novemberében már írtam arról, hogy többek között Alfonzó is szerepelt már a sorozatban. Most amikor ezeket a sorokat írom a hátam mögött éppen egy 50 perces Alfonzó válogatás megy. De holnap este láthatjuk a Markos-Nádas duót is ki tudja már hányadszor. Ki ne ismerné a tiszthelyettes és a katona jelenetét ahol ketten beszélgetnek, két katona, gyakorló ruhában? Vagy mikor Nádas György az arab sejk mellett tolmácskodik. Gondolom mindnyájan láttuk már néhányszor. Vagy valamelyik szilveszteri műsorban, vagy valamelyik nosztalgiázó válogatásban. Amely válogatások ma már mindennaposak a csatornák műsorkínálataiban, csupán más-más fantázia nevek alatt futnak. Hogy csak néhányat említsek: "Hogy volt?", "Egyszer már tetszett" és még sorolhatnám az ilyen jellegű műsorok címeit.

Egyedül szegény Kabos Lászlónak nem jött be ez a nagy nosztalgiavilág. Egyetlen alkalommal szerepelhetett volna ő is, de aznap éppen az (akkori) miniszterelnök úr beszédét kellett közvetíteni, így aztán ő csak éjjel fél 2-kor jutott műsoridőhöz. És hiába ez a sok ismétlés, az ő kazettája valahogy nem jut a szerkesztők látóterébe. Kár, mert egy adást ő is megérdemelne. Mint ahogy erről tavalyelőtt novemberben is írtam. A fenti linkre kattintva ez is elolvasható.

Azért érdekesek ezek a televíziós szerkesztők. Napok óta majd' minden csatornán azon értetlenkednek a riporterek, hogy ha nem fizettek a kiszabadított magyar túszért akkor miért engedték el az emberrablók? Még ma reggel is itt tipródott 2 televíziós csatorna  műsorvezetőnője is, hogy ha nem fizettek akkor miért engedték el a túszukat? Pedig már többször elhangzott, hogy az elrablásnak nem politikai hanem gazdasági okai voltak. Hát ebből tényleg nem nehéz kitalálni, hogy miért rabolták el a magyar katonatisztet. Ők viszont nem találták ki, sőt szakértők járják a TV stúdiókat, telefonon nyilatkoztatják őket. Ma reggel egyvalaki szinte már egyenesen elmondta a telefonba, hogy miért nem szívesen beszél ezekről a dolgokról de ők kerek-perec hallani akarták.

Hát mondja már meg nekem valaki, miért kell ezt a dolgot ennyire forszírozni? Miért nem lehet túllépni rajta, diszkréten kezelni? Hazafias vagy össztársadalmi érdekből. Ha valaki évek óta figyelemmel kíséri ezeket a túszügyeket tudja, hogy ha a túszok kiszabadítása vér nélkül, úgymond békés körülmények között történik akkor mi van a háttérben. A kérdésen való lovaglás nem használ senkinek. Én ilyen esetekben önmérsékletet várok a médiától. Az emberiség, mindnyájunk érdekében. Kényes ügy, ne firtassuk, de  főleg ne bátorítsuk az - ilyesmire hajlamos - embereket alapon.

Szombatonként mindig meg szoktam hallgatni a Kossuthon a "Szombat délelőtt"-öt. 9-kor kezdődik és 12 előtt pár perccel ér véget. Ennek a 3 órás blokknak az első órája mindig a nőkről szól. A műsornak önálló címe is van, momentán úgy hívják, hogy "Smink nélkül". Azért fogalmazok így mert egyszer más volt hasonló műsor, igaz az csak fél órás volt, "Szájfény" címmel. Aztán valakik megszüntették. Azt is szerettem hallgatni, igaz akkor sem tudtam eldönteni, hogy nőknek csinálják-e vagy inkább mindenkinek a nőkről. Mindenesetre én szerettem, meg szeretem ezt a késői utódját is, ha tehetem meghallgatom.

Ebben a műsorban hallottam még tavasszal egy közel egy órás riportot Kazincbarcikáról, ahol egy klub működik olyan nők számára akik valamilyen formában érintettek mellrák ügyben. Tagjai túlnyomórészt olyan nők akik átestek valamilyen melldaganatos műtéten. Érdekes volt végighallgatni ezeket az asszonyokat, hogyan élték meg azt a pillanatot amikor kiderült, hogy az a csomó ott a mellükben valóban daganat, ráadásul rosszindulatú. Hogyan kezelték ezt a kérdést a családban, hogyan élték meg a műtétet. Hallhattunk a műtét utáni rehabilitációról, a protézisekről melyek a műtétek után váltak szükségessé. Szóltak az egészségügyi ellátásról is és még nagyon sok mindenről ami ezzel az egész problémával kapcsolatos.

És természetesen az is nyilvánvalóvá vált a rádióhallgató előtt, hogy nagyon jó, hogy van ez a klub. Nagyon jó, hiszen hasonló sorsú embereket gyűjt össze. Biztos vagyok benne, hogy sokat tudnak segíteni a klubtagok az újonnan jötteknek is, hogy ne feltétlenül csak a halálra gondoljak. Az ilyen súlyos betegségeknél nagyon fontos egy frissen diagnosztizált beteg számára ha olyan emberekkel találkozik akik már túl vannak a műtéten, néhányan már a betegségen is. Természetesen nem mindenki gyógyul meg, róluk is esik szó a riportban.

Idáig múlt időben írtam, hiszen múlt év márciusa elég régen volt már, most azonban örömmel hívom fel a figyelmet arra, hogy az év végi "uborkaszezonban" megismételték a riportot a Kossuth Rádióban, mégpedig január elsején délelőtt. Így aztán meghallgathatják a Morgómedve olvasói is. És mindenki aki környezetünkben hasonló gondokkal küszködik. Nekik feltétlenül érdemes, ők erőt merítenek ebből az 50 percből. Mi pedig megismerkedhetünk egy nagyon jó és támogatandó kezdeményezéssel. Bízom benne, hogy nem csak itt Borsodban van ilyen klub.

Tehát "Smink nélkül", 2011. január 1. 9 óra.

http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2011-01-01

Ha ráklikkelünk a fenti linkre meg fog jelenni az aznapi program. Keressük meg a műsort és klikkeljünk az időpontra.  Ha lehet hinni a honlapon írottaknak még 2 hétig lesz meghallgatható a műsor. Tehát január 21-ig. Hallgassuk meg, érdemes.

Akinek a bejegyzés címe ismerős nem téved, valóban Szabó Magda regényéről, illetve az abból készült filmről van szó. Néhány hete ment a TV-ben, akkor vettem fel, most került rá sor. Illetve folyamatban van, mert most fejeztem be a 3. részt.

Idáig nem szerettem Szabó Magdát. Hiába néztem meg az "Abigél"-t többször is, nem tudta feledtetni azt az unalmat amit a "Katalin utca" első oldalai okoztak nálam. Az volt életem első találkozása az írónő műveivel, hát nem igazán jól sikerült ez a találkozás. Aztán évtizedek teltek el, ha magasztalni hallottam Szabó Magdát csak legyintettem magamban, a Katalin utcára gondolva. Aztán néhány hete mikor ment a TV-ben felvettem. Nem mintha nagyon felkeltette volna az érdeklődésemet, inkább az vezérelt, hogy - látva az egyre kevésbé nézhető TV műsorokat - begyűjtsek minél több  régebben gyártott magyar filmet amiket aztán majd akkor nézegethetek ha már egyáltalán nem lesz mit nézni a TV-ben. Így aztán felvettem, de megnézni csak most van időm.

Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy ilyen jó. Azt ugyan nem ígérem, hogy a könyvet is elolvasom majd, annyi időm már nincsen, de a film valóban kiváló alkotás. Még akkor is ha indokolatlannak tartom a szereplőcserét a második rész végén. Akkor ugyanis a rendező Gubás Gabit kicseréli Egri Katira, Nagy Ervint Pedig Cserhalmi Györgyre. A rendező nyilván arra gondolt, hogy az évtizedek teltek, a szereplők is idősebbek lettek, nem szerencsés dolog ha ugyanaz a színész játssza végig a szerepeket. Szerintem nem volt igaza. Az igazán jó maszkmesterek csodákra képesek. Gondoljunk csak Hofira amikor egy énekes paródiában világsztárok sorát jelenit meg. Ha már itt tartunk említsük meg Bócz Mara nevét is aki ezt a maszkmesteri bravúrt produkálta Hofival.

De a filmre visszatérve szerintem sokkal jobb lett volna ha megmaradnak az eredeti szereplők. Egyébként a film izgalmas, minden részben van valami váratlan dolog ami ébren tartja a néző érdeklősét. Büszkék lehetnek rá azok akik közreműködtek a regény megfilmesítésében. És a büszkeségre meg lenne minden oka Szabó Magdának is, aki már 3 éve nincs közöttünk.

Az idősebbek tudják, hogy valamikor a televízió vezetése nem akármilyen energiákat fektetett abba, hogy a Szilveszter este elhangzó szilveszteri műsor tényleg minden tekintetben megfeleljen a felfokozott várakozásoknak. Természetes volt, hogy izgatottan vártuk, aztán vagy tetszett vagy nem, de leginkább nem. A kritikusok napokig elemezték a műsort, ugyanez volt elmondható a munkahelyeken dolgozókról is. Sőt a másnapi újévi család ebédeknél is többnyire az előző esti szilveszteri műsor volt a téma.

Aztán jött a rendszerváltás, eleinte csodálkozva néztünk, hogy hogy lehet az év utolsó napján filmet adni a televízióban? Azért megnéztük mert máshol sem volt sokkal vonzóbb néznivaló. Ahol többen szilvesztereztek együtt némi vita is kialakult, hogy megnézzék-e a filmet vagy inkább valami más legyen látható a képernyőn. Aztán eljutottunk a mához ahol már teljesen természetes,  hogy  nincs  k i e m e l t szilveszteri műsor, minden csatorna úgy oldja meg az ünnepi műsort ahogy tudja vagy gondolja.

Nem volt ez másképp tegnapelőtt este sem. Én például bejelöltem magamnak az m1-en a "Hogy volt!?..." című műsort. Igazából soha nem szerettem, nem is nagyon néztem, de most úgy harangozták be, hogy 50 év szilveszteri műsoraiból válogattak. Na mondom, van két órájuk, erre érdemes odafigyelni mit is válogattak ki az 50 év terméséből. A videómat is kikészítettem, aztán vártam a műsort.

Azoknak mondom akik nem ismerik, hogy ez beszélgetős műsor. A stúdióban valakik beszélgetnek, aztán időnként bevágnak egy egy részletet valamiből. Mérnökember vagyok, meg még tanár is, azokat a dolgokat amik számszerűsíthetők számokkal szeretem kifejezni.  A 120 perces adásból 28 percet tudtam felvenni. Ebben benne volt Bodrogi Gyulának a híres gyógyszertári jelenete is ami egyébként egy nagyon jól megcsinált jelenet, kiváló színészekkel. Kár, hogy a vágó vagy nem is tudom kicsoda nem várta meg a jelenet végét hanem hamarább lekeverte. Így aztán a tulajdonképpeni csattanó lemaradt. Pedig egy kabarétréfának nélkülözhetetlen eleme a csattanó. Hát ezt már a kedves nézők nem láthatták. Azok számára akik most látták először a jelenetet elmondom, hogy ekkor jelent volna meg az ifjú hölgy aki miatt ez az egész óvszeres herce-hurca lejátszódott, hogy végtelenül sajnálja de most nem lehet mert hát éppen megjött...De nem jelent meg mert valakik siettek vagy trehányak voltak.

Egyébként a poén nem az igazi, mert ha a hölgy a patikába jött a Bodrogi Gyula után nyilván néhány perce válhattak el és ezt azért a hölgyek jóval előtte tudni szokták már. Na mindegy, a gyenge poén is poén, egy jelenet pedig végig kell játszani nem lehet 20 másodperccel a vége előtt megszakítani.

Később úgy döntöttem, hogy Galla Miklóst hallgatom meg. És akkor itt egy általános jelenségről szeretnék szólni. Mégpedig a viccmesélésről. Egyre inkább gyakorlattá vált, hogy a vidám műsorokba be-be csúszik egy-egy vicc is. Vannak olyan fellépések amelyek tulajdonképpen csak viccekből állnak. Igaz a  viccek közötti felvezető szöveg eredeti, de azért a felszólalást mégis csak a viccek viszik sikerre. Mert a jó viccen nevet az ember akkor is ha már hallotta. Így voltam én is tegnap este, ismertem az elhangzott 2 viccet, nevettem is rajta, de mégiscsak azt várom, hogy egy humorista eredeti dolgokkal rukkoljon elő.

Ugyanez mondható el a késői órákban elhangzott stand up versennyel kapcsolatban. Kétségtelen, hogy az egyik szereplő tehetségesen adaptálta az Interneten olvasható dolgokat de mégiscsak ismert dolgokat adott elő.

Végül essék néhány szó az "Egy csók és más semmi" című darabról. Illetve nem is a darabról, hanem egy újításról ami azért félelmetes. Először nem is vettem észre de aztán megjelent az egyik szereplő és nála egyértelműen felismerhető volt a fül mellett elhelyezkedő mikrofon. Egy ilyen mikrofonnak van egy ívelt szára, becslésem szerint olyan 8-10 cm hosszú és ennek a szárnak a végén látható egy parányi mikrofon. Parányinak parányi de annyira azért nem, hogy ne lehessen látni. Ennél a szereplőnél nagyon látszott, Eszenyi Enikőnél már nem annyira. De látszott. Mert természetesen innentől fogva már kerestem másokon is. Ez egy technikai újítás lehet, biztos könnyebb a hangosítást megoldani de - már bocsánat - ronda és illúzióromboló. Elképzelem Othellot amint Desdemonatól érdeklődik az esti imádságot illetően miközben mindkettőjük füle melett jól látható a mikrofon. Vagy Hamletet amint kezében  a koponyával a lét és nem lét problémáján rágódik a füle mellett meg ott a mikrofon. Mindnyájan tudnánk példákat sorolni amikor minimum furán nézne ki a dolog. Sajnos nem tudom megmondani mennyire elterjedt jelenség ez mivel a televízióinknak nem szokásuk a színházi közvetítés, még felvételről sem. Pedig nem hinném, hogy fergetegesen sokba kerülne a dolog. Igaz egy színdarabot nem illik 23 órakor elkezdeni előtte meg nyilván szükség van a drága reklámidőre. Értem én, persze, hogy értem, csak sajnálom, hogy így van.

Van nekem még egy utazással kapcsolatos élményem. Bár ezt azért nehéz élménynek nevezni. Elmesélem.

Egyszer, nagyon régen, repülővel jöttem haza Moszkvából. Egy ilyen Tu-154-essel:

Elég szűkös volt ezen a gépen minden, de különösen nehéz helyzetbe az az utas került akinek egy középső helyre szólt a helye. Volt egy hely az ablak mellett, volt egy középen, aztán még egy tőle jobbra ahol a folyosó kezdődött. A másik oldalon ugyanígy. Miután évente minimum kétszer megettem ezt az utat már nem volt fontos, hogy hová adják a jegyet. Valahogy mindig úgy jött ki a lépés, hogy vagy az ablakhoz kaptam, vagy a szélére, középre nem. Vagy ha igen, akkor társaim közösségi lények voltak, meg tudtunk osztozni a közös karfákon. Javaslom tekintsük meg az alábbi képet, itt jobban látható mely ülésekről van szó:

Itt hátulról láthatók az ülések, van egy kép amin előlről is láthatók:

Aztán egyszer úgy adódott, hogy mindkét oldalamra egy-egy - csak magával törődő - önző utastárs akadt. Balra az ablaknál egy korosabb férfi ült, jobbra egy 35 év körüli nő. Ők mindketten kényelmesen elhelyezkedtek, karjukat békésen nyugtatták a karfákon. Nekem ugyan így semmi nem maradt de nem baj - gondoltam - megleszek én karfa nélkül is és karjaimat keresztbe fontam a mellkasomon. Egy idő után kicsit fárasztó volt ez a póz, jó lett volna leengedni kicsit és megpihentetni a szék karfáin de az nem volt. Illetve volt az mindkét oldalamon, csak éppen foglalt volt. Innentől fogva minden idegszálammal azt figyeltem mikor emeli meg valamelyik a karját, hogy lecsaphassak legalább az egyik karfára én is. Sajnos a helyzet nem változott, az úriember egykedvűen bámulta az előtte lévő ülés háttámláját, időnként kinézett az ablakon, de ilyenkor is ügyelt arra, hogy karját ne emelje fel egy pillanatra sem. Szerintem elég kényelmetlen volt neki így kitekeredve gyönyörködni a felhőkben de ennek ellenére ragaszkodott szerzett jogaihoz. A hölgy a jobb oldalon éppen elszunnyadni látszott.

Így repültünk hazafelé amikor megjelentek a légi utaskísérők a tálcákkal. Rutinosan hajtották le az asztalt az előző ülés háttámlájáról, rakták rá a tálcákat és már mentek is tovább. Vessünk mi is egy pillantást egy ilyen ebédfélére:

Hát ez elég kicsire sikeredett de nagyobbat sajnos nem találtam. Mármint a kép. A hölgy a nagy mozgásra felébredt, birtokba vette a tálcát és komótosan falatozni kezdett. Természetesen úgy hogy evés közben a karjai túlnyúltak az ülések által határolt képzeletbeli határon, azaz hiába emelte fel a kezét a karfáról helyem így sem lett több egy csöppet sem. Az ablaknál ülő úr szintén. Én meg megpróbáltam úgy  enni, hogy a két karom csuklóban keresztezték egymást a tálca felett. Hát mit mondjak? Nem nagyon ment, mivel késsel és villával kellett volna falatozni. Végül aztán csak lépnem kellett és kissé erőszakossá váltam. Nem túlzottan elterpeszkedve de csak elkezdtem úgy enni ahogy kellett, nem törődve azzal, hogy könyökük időnként összeütközött az enyémmel. Először értetlenül néztek rám, de miután arcomon láttak valami eltökéltséggel vegyes bosszúságot engedtek kissé. Nagy nehezen aztán én is megehettem az  ebédemet. Ami nem volt sem finom sem bőséges, de sajnáltam volna érintetlenül otthagyni. Nem is hagytam ott, megettem mindent az utolsó morzsáig ha már ennyit szenvedtem vele. Már nem emlékszem mi történt az evés után, valószínűleg ismét karba fontam a karjaimat magam előtt és azon meditáltam, hogy ezentúl egy órával hamarább kelek és érek ki Ferihegyre, hogy én mondhassam meg hová szeretnék ülni. Végül is bárhová, csak középre nem. Ez aztán később valóban így volt. Bár ha meggondolom én még mindig jobban jártam mint az alábbi kis videó szereplője:

http://morgomedv.freeweb.hu/CLASSE_ECO.WMV

És ha már Szilveszter van akkor még egy - repüléssel kapcsolatos - kis videó:

http://morgomedv.freeweb.hu/Pillows.wmv

Ezzel az írással el is köszönök erre az évre. Minden kedves olvasómnak kívánok nagyon boldog, eredményekben gazdag boldog új évet! Bízom benne, hogy jövőre is számíthatok érdeklődésükre.:)

Nemrégiben a repülőtéri káoszok kapcsán írtam arról, hogy egy bizonyos fáradtsági küszöböt átlépve az ember már félreteszi a fenntartásait és percek alatt át tud alakulni hajléktalanná. Legalábbis az alvás módját illetően.  Mint azt mostanában oly sokan tették vagy teszik a repülőtereken. Bár mostanában már inkább a csomagok keresése az ami ébren tartja a média érdeklődését. Hát igen, nem lesz könnyű a csomagok megtalálása ha igaz amit az egyik alkalmazott mondott tegnap, hogy a bőröndökről elvesztek a cédulák. El nem tudom képzelni, miként lehet majd néhány ruhadarab vagy használati tárgy alapján azonosítani a bőröndöket és a gazdáikat.

Erről nekem az az eset jut eszembe amit az egyik filmben láttam valamikor, talán a Keresztapa volt, amikor vicces fiatalemberek bementek egy kórház szülészeti osztályára ahol a néhány napos újszülöttek neveit tartalmazó kis szalagokat leszedték a karjukról és össze-vissza csereberélték. El nem tudom képzelni, hogyan lehet azonosítani ezek után azt a rengeteg csecsemőt.

De nem erről akartam én írni hanem egy utazási élményemről amikor igen nagy szerencsém volt. 2002 augusztusában esett meg a dolog. Egy baráti meghívásra néhány napot töltöttem Petrozsényben, ebben a Zsíl völgyi bányász városban. Jó barátaim élnek ott, ők hívtak meg néhány napra. El is utaztam és mondhatom igazán baráti fogadtatásban volt részem. Aztán eljött az utolsó nap is, a hazautazás napja. Késő délután eljöttek értem a szállásomra majd elmentünk egyikük lakására. A házigazdát is beleértve - aki az egyedüli volt aki nem tudott magyarul - lehettünk négyen vagy öten. Odaérve leültünk a terített asztalhoz és elkezdtünk mindenféle finom dolgokat eszegetni és persze fogyott a konyak, a pezsgő és a cujka is rendesen. Ami a szilvapálinka ottani neve. Aztán valamikor nem sokkal éjfél után elköszöntünk a háziaktól és a barátaim többségétől. Egyvalaki vállalta, hogy egész este nem iszik, ő vitt ki bennünket az egyik barátommal az állomásra. Ott aztán volt még elegendő időnk a vonat érkezéséig beültünk hát a restibe még egy sörre. Aztán rá egy órára megjött a vonat is Bukarestből. Éjjel fél 2 volt amikor felszálltam. Az ajtóból még integettem a petrozsényi cimboráknak majd elindultam helyet keresni. A vonat majdnem teljesen tele volt, az egyik fülkében végre találtam egy szabad helyet. Így velem együtt nyolcan voltunk. Mind férfiak. De még mielőtt eljutnék a történet végére tennék egy kis kitérőt.

Én alapjában véve egy meggondolt és alapos ember vagyok. Tudtam, hogy az utazás egy részét odafelé is meg visszafelé is éjszaka teszem meg, ezért vittem magammal egy láncot lakattal, hogy ha a bőröndömet felteszem a csomagtartóra lelakatolhassam. Aztán ha valami rossz ember lekapná hogy elvigye a fejem felül, viszi magával a vasból készült csomagtartót is. Az értékeimre is gondoltam. Velem volt egy kis nyakba akasztható textil zacskó is, a nyolcvanas évek elején ebben tartottuk útlevelünket és pénzünket miközben München és Bécs utcáit valamint nevezetességeit jártuk a feleségemmel. Na ezt a zacskót én megtartottam, ha másnak nem emléknek. Ezúttal ezt is elvittem magammal Petrozsénybe. Odafelé úgy is jártam el ahogy terveztem, de hazafelé olyan fáradt és álmos voltam már, hogy fellöktem a bőröndöt a csomagtartóra, zakómat felakasztottam magam mögé az akasztóra és már aludtam is. A zakó belső zsebében meg ott lapult az útlevelem és a pénzem, meg minden ami értékem volt.

És most jön a slusszpoén: amikor néhány óra múlva felébredtem már hajnalodott és egyedül voltam a kupéban. Először felnéztem a csomagtartóra, a bőröndöm ugyanúgy volt mint mikor feltettem. Nyúlok a zakózsebbe, először az útlevél akadt a kezembe, azután a pénztárcám. Az utolsó fillérig megvolt mindenem. Hát ezt nem gondoltam volna. Kissé álmosan pislogtam és nem értettem, hogy lehettem ennyire felelőtlen. Ugyanakkor azt sem értettem, hogy úszhattam meg ezt a dolgot. És itt senki ne arra gondoljon, hogy azért mert Romániában voltam. Ugyanígy hülledeztem volna mondjuk Sárbogárdon is. Még ma sem értem, hogy hogy nem rámoltak ki, hiszen szinte felkínáltam mindenemet. Mindenestere jó hangulatban folytattam az utazást hazáig ahová dél felé meg is érkeztem. Régi történet ez, de ma is világosan emlékszem rá. :)

Lassan gasztronómiai bloggá alakul ez a Morgó, de úgy vagyok vele, hogy kitűnő tormához kiváló virsli illik. Egyébként - mint egyik olvasóm írta a megjegyzések között - az Univernek és a Coopnak is van olyan tormája mint amiről tegnap írtam. Köszönjük a kiegészítést, örülök neki mert már úgy nézett ki mintha a CBA-nak csinálnám itt a reklámot. Na de térjünk vissza a virslihez.

Érdekes dolog ez a virsli. Ránézésre majdnem mind egyforma, talán csak abban lehet biztos az ember, hogy juhbeles virsliről van-e szó vagy műbelesről. De írás is vagyon azon a csomagoláson ami egyértelműbben szól arról mit is tartalmaz a csomagoló fólia. Így igaz. Csak hogy a csomagoláson lévő feliratok is nagyjából hasonlók, így aztán a tanácstalan vásárló végül mégis csak találomra tesz néhány csomaggal a kosarába. Hogy ne így dőljön el mit is fogunk eszegetni az év utolsó napján ajánlanék egy virslitesztet. A dolog arról szól, hogy vállalkozó kedvű fiatalok felvásároltak egy csomó virslit és megpróbálták eldönteni melyik a legjobb minőségű a piacon található virslik közül. Nem teljesen laikusokról van szó, ez azonban nem ront a helyzeten, ettől véleményük számomra még inkább meghatározó. Így van ez azért is mert az általuk felállított sorrend nagyjából megfelel az enyémnek is. Amióta megjártam a kimért juhbeles virslivel azóta csak előre csomagolt virslit veszek, és ha lehet Frankfurti vagy Bécsi virslit. Frankfurtiból is azt amit Ausztriában gyártanak.

Természetesen örömmel veszem ha az olvasók megosztják velünk a tapasztalataikat, péntekig még van egy-két nap. Az ember az ilyesmit úgysem veszi meg csütörtöknél hamarább. De gondoljunk a szerdán bevásárlókra is, így már ma este is örülni fogok egyéb véleményeknek is.  Végezetül tényleg következzen a virsliteszt  amely tavalyi ugyan, de nem hiszem, hogy egy év alatt sok minden változott volna a virslipiacon.

http://buvosszakacs.blog.hu/2009/12/29/virsliteszt

A blog elérhetősége pedig:

http://buvosszakacs.blog.hu/

Jó vásárlást!