Morgómedve

Legutóbb már jeleztem, hogy a második Borbála napi szakestély is folyamatban van. Így igaz, sőt már meg is történt tegnap egy erdőbényei pincében. Hárman mentünk, két végzős hallgatót is vittem magammal, ők a rendezők, a Szent Borbála Baráti Társaság vendégei voltak. Én nem vagyok tagja a patinás társaságnak, vendégként járok oda már vagy 4 éve. Pincében az ember bort iszik, így volt ez tagnap is. Erdőbénye a Tokaji hegyvidéken található, így a nedűk is a vidék boraiból kerültek ki.

Az elején az asztalon lévő borokból ittunk, aztán következett egy 7 borból álló borkóstolás, majd ismét visszatértünk az asztalon lévő palackokhoz. Én már nem annyira, én voltam a sofőr, időben abba kellett hagyni ha nem akartam délután hazaindulni. Abba is hagytam 10 óra tájban, aztán amikor véget ért a hivatalos rész fél 11-kor haza is mentem a szállodába. Ahol egyébként dög meleg volt a szobában, éjszaka égett a gyomrom is, volt velem szódabikarbóna, de nem foglalkoztam vele mert nagyon felébredtem volna. 8 felé mentem reggelizni, a srácok kicsit később, igaz ők a pincéből is később jöttek ki. Fél 11 után nem sokkal indultunk haza. A zakómat megviselte valami, lehet, hogy tisztító lesz a vége. Végül is van rá egy hetem, a következő jelenés 10-én lesz. Volt fellépésem is, az enyém volt a vidám felszólalás, az úgynevezett "Vidám pohár", úgy gondolom nem vallottam szégyent. Holnaptól jönnek a dolgos hétköznapok, azért a hét közepe felé alkalom lesz egy kis "lazításra" is.  

A december egy kicsit hasonlít a szeptemberhez. Szeptemberben azért van sok program mert a nagy nyári pihenés után mindenki elkezd dolgozni, meg persze ott a Bányásznap is a maga rendezvényeivel. Én újabban már csak egyben vagyok érintett, az viszont annál fontosabb. Decemberben viszont itt a Borbála nap, melyet mi bányászok, kohászok szintén szakestélyekkel ünneplünk meg. Itt már három helyen számítanak rám, ebből kettőn hamarosan túl leszek, a harmadik sem várat sokáig magára. 

Szerdán a falumban voltam Borbálát ünnepelni. Jól éreztem, jól éreztük magunkat, mert nem egyedül mentem innen Miskolcról. Szépen rendbe hozták a templomunkat, miközben a mise menetét figyeltem alaposan szemügyre vettem mindent. A szentmise után került sor igazán a Borbála ünnepségre, amelynek ünnepi szónoka (a közeli bányaüzem egyik vezetője) igen szép beszédben beszélt a bányászok védőszentjéről aki életét áldozta azért, mert nem volt hajlandó eldobni magát a nemrégiben felvett kereszténységet. Jó volt hallgatni a szép orgona muzsikát, a tárogató hangját és az ünnepi énekeket. Az időjárás kegyes volt hozzánk, a havazást elkerültük, gyönyörű szép időben folyt a koszorúzás és a versmondást sem zavarta sem eső sem hó, mint két éve. Az ünnepség a Bányász Himnusz eléneklésével ért véget.

Ezután sétáltunk át a Művelődési Házba ahol bizony jól esett a pezsgő és az étvágygerjesztőnek felszolgált italok. Bár esetemben túl sok étvágygerjesztésre nem volt szükség, farkasétvággyal vetettem rá magam a töltött káposztára. A harmadiknál ez az étvágy valamit mérséklődött, de azért a szarvaspörköltet is meg tudtam kóstolni. Kétszer is, mikor körülnéztem és láttam, hogy nem eszem el senki elől. A hagyományos rétes helyett most úgy láttam cukrászsütemények voltak, amelyek méltó utódainak bizonyultak az említett réteseknek. Közben persze folyt a beszélgetés, borozgatás. 

Aztán eljött a búcsúzás ideje is, kicsit kapkodva jöttem el mert sok az ismerős, akitől el kellett köszönnöm, így aztán csak fél füllel hallottam, hogy mintha kínáltak volna elvitelre is egy kis káposztát meg pörköltet. Természetesen nem kértem, egyrészt nem kell mindig zabálni, mint Virág elvtárs mondta Pelikánnak, másrészt tényleg kicsit vissza kell magam már fogni végre. Így aztán mosolyogva megköszöntem és leemeltem a fogasról a kabátomat, fel sem vettem, hiszen a kocsink a közelben volt. Pedig jó lett volna ha felveszem, mert így meg egész úton az járt az eszemben, hogy vajon az én kabátom lapul-e a csomagtartóban vagy másnap megint lesz egy utam visszafelé, ezúttal már egyedül egy kabátot visszafuvarozva a gazdájának. Hálaistennek a kabát az enyém volt, nem úgy mint egy néhány évvel ezelőtt történt esetben.

Akkor az történt, hogy kollégákkal a jól sikerült előadás után (nem én tartottam) visszavonultunk egy kis hidegtálazásra, egy kis beszélgetésre. Aztán ez is véget ért egyszer és hazamentünk. Két nap múlva jön az egyik résztvevő, hogy képzeljem már az egyik kolléga feleségének a dzsekijét elvitte valaki mint a sajátját, az otthagyottból meg nem derül ki, hogy kié. Kérdezték nem tudok-e róla valamit. Szerencsére tudtam, ugyanis mikor megmondták hogy néz ki a keresett ruhadarab visszaemlékeztem, hogy ki vett le egy ilyen kabátot a fogasról. Történetesen egy férfitársam. Úgy hogy én oldottam meg a dolgot mindenki örömére.

Visszatérve a kezdeti mondataimhoz, ha december akkor megint csúcsra járatom az egyenruhámat. Nem is rakom be a szekrénybe, néhány napot kibír a fogason is. Aztán ha véget érnek az egyenruhás elfoglaltságok jönnek az öltönyösek. Mert az év végét is meg kell ünnepelni. 

A film címe határozottan rossz, egyáltalán nem arról szól amit sugall. A film állami gondozott gyerekekről szól, azon belül is Sanyiról és Csőrös tanár úrról. Sanyi egy jóravaló, rendes, kis, szeretni való fiúcska és ő is tud szeretni. Például Csőrös tanár urat határozottan kedveli, hogy azt ne mondjam szereti. Szeretné ő az édesanyját is, akinek viszont erre sem ideje sem kedve, minden energiáját felemészti a párkeresés. Olyannyira, hogy Sanyi időnként hazaszökik, ahol azonban már nem talál senkit, az anya tovább költözött, csak éppen a címét felejtette el megadni Sanyinak, aki nehezen tudja feldolgozni anyjának ezt a fajta magatartását. Sokáig nem tud szomorkodni az üres lakásban mert megjelenik Csőrös tanár úr és visszaviszi a biztonságot jelentő otthonba. Egyszer aztán az anya meglátogatja az intézetben, bár ne tette volna.

A film fő vonulata az amit leírtam, de emellett megismerjük egy nevelő kollektíva életét is, konfliktusaikat, magánéleti problémáikat is. 

Nagyon jó film az "Iskolakerülők", Eperjes Károly kiválóan alakítja Csőrös tanár urat. Udvaros Dorottya is kiváló az anya szerepében, perceken belül sikerül teljesen megutáltatnia magát velünk. Kicsit későn vetítik, csütörtökön éjszaka 0.15-kor láthatjuk a Duna TV-n. A Port ajánlóját itt találjuk:

http://port.hu/adatlap/film/tv/iskolakerulok/event-tv-57698489/movie-53508

Mindenekelőtt megjegyzem, hogy az írásom után egy filmajánlat következik holnap estére, akit érdekelnek ezek a dolgok ne felejtse el elolvasni.

És akkor most tényleg nézzük meg mit is gondolok én erről az óvadékról. Akárhogy is nézzük, nem tetszik nekem ez az óvadék. Nem teszik, mert igazságtalanságokat okoz a büntető eljárásban. Akinek van pénze az letesz egy összeget, aztán otthon a saját otthonában várhatja ki a tárgyalást, szemben azzal aki nem tud letenni milliókat, így aztán előzetes letartóztatásban várhatja ki ügyében az első tárgyalást. Minimum, de lehet, hogy a másodikat is. Az előzetes ideje elég hosszú is lehet, régebben maximum 3 év volt, úgy tudom újabban ez 4 évre módosult. Morgolódásomhoz segítségül tudok hívni egy szakembert is, egy ügyvédet, aki azt mondta a TV-ben, hogy hát igen, ez az intézmény nem a szegény emberek számára lett kitalálva.   

Gondolom nagyon sokan leginkább amerikai filmekben találkoztunk először az óvadékkal. Elfogadtuk, ha az amcsiknak jó, csinálják. Amerika messze van, kit érdekel? Aztán néhány éve megjelent nálunk is. Szép csendben, nem is szólt senki ellene. Szerencsére a magyar bírók nem kezdték tömegesen alkalmazni. Akikről egyébként nagyon jó véleményem van, hamarosan megírom azt is, hogy miért. Szóval a magyar bírók nem nagyon kedvelik ezt a dolgot, így aztán elég ritkán hallunk róla. Pedig gondolom kérés azért csak érkezik hozzájuk. A dolog furcsa paradoxona, hogy az óvadékként letett összeg lehet, hogy abból a bűncselekményből származik amely miatt az eljárás folyik az óvadékot lehelyező ellen. Így aztán tényleg nem tudok örülni annak amikor arról hallok, hogy valakit óvadék ellenében szabadlábra helyeztek. Azt meg hogy honnan van nekem ilyen kedvező véleményem a bíróságok munkájáról leírom majd, csak várok egy nyugalmasabb időszakra, ami ahhoz kell, hogy belevágjak. Úgy érzem ez már nincs messze.  

Van itt nekem még egy-két haszontalan beruházásom. Ilyen volt két pár elegáns fekete cipő néhány éve. Ezek elődje valószínűleg elveszíthette már ünnepi jellegét, ha én cipő vásárlásra adtam a fejem. Cipőt venni soha nem szeretettem, macerás volt a próbálgatás is, végül az ember elveszítette a türelmét, az egyikre rámondta, hogy ez jó lesz aztán kifizette és hazavitte. Ráadásul jelentős kockázata is volt a dolognak, hiszen egy új cipő ha kicsit szoros, akkor az ember azt mondja, hogy jó ez, úgyis tágul majd egy kicsit, ha meg kicsit lötyög akkor is ezt gondolja, és igaza is lett mert még jobban lötyögött, viszont a másikat mégsem meri megvenni, mert már egyszer vett egy kicsit szorítós cipőt és azt is el kellett ajándékozni (ingyen) két hét után.

Úgy hogy megvettem ezt a picit lötyögős fekete cipőt a mi törökünknél itt Miskolcon, le is írtam annak idején. Épp Balatongyörökre készültem a konferenciára, gondolom ez gyorsíthatta fel az eseményeket. Elégedett voltam a vétellel, előadások közben néha előrenyújtottam a lábam és gyönyörködtem ebben ez elegáns fekete csodában. Természetesen ez feltűnt a mellettem ülő kolléganőnek is, rákérdeztem, hogy milyen, mondta hogy jó. Elégedetten húztam magam alá a lábam.

Aztán mikor hazajöttem úgy gondoltam veszek még egyet. Mi az a 11.000 forint, ki van próbálva - gondoltam - 3 napig jártam benne és teljesen jól érzem magam. El is mentem és vettem még egy párat. Sajnos nem gondoltam át a dolgot. Én ugyanis egy éveben olyan 20 alkalommal húzhatok ilyen ünneplő cipőt, az év többi napjain kínai edzőcipőkben járok. Na már most, évi 20 alkalommal egyenként néhány órával számolva elég sokáig eltart nekem egy cipő, tehát a tartalékra valószínűleg nem lesz szükség, nem is lett. Megtehetném ugyan, hogy felváltva hordom őket, 10-10 alkalommal, de ennek nincs sok értelme. Így aztán az egyik pár azóta is a dobozban áll, pedig ez veszélyes dolog ám, van nekem olyan cipőm is, amelynek álltában vált le a talpa. Egy jó ideig nem volt időm elvinni suszterhez, a suszterem meg időközben egy sztár cipész lett, díjakat nyer a saját készítésű cipőivel, hogy állíthatnék én be hozzá, hogy levált a cipőm talpa, ragassza már meg. Más cipészt meg nem ismerek errefelé. Volt egy, de nemrégiben bezárta a boltot. Ha legközelebb kezembe kerül azt hiszem kidobom majd. Mármint ezt a levált talpút, mert a másik továbbra is várja sorsát a cipős dobozban. Úgy gondolom elég sokáig kell várnia.

Azzal kezdem, hogy tegnap is írtam, ezt se felejtsük el elolvasni azután, hogy elolvastuk a filmajánlatot.

Ezúttal két filmet ajánlok. Az első egy szellemes amerikai filmvígjáték, a második egy magyar dokumentumfilm.

Kezdjük az elsővel. Szombat délután láthatjuk 14.20-kor a filmcafe nevű TV csatornán. Egy fiatal házaspár érkezik Dr. Kellogg méregdrága magánszanatóriumába, hogy tovább mélyítse ismereteit az egészséges életmódot illetően. Az asszony már régóta rajongója Dr. Kellogg módszereinek, ezúttal fiatal, rendkívül jóképű férjét is magával hozza. A terápia - elolvasva a Port ajánlóját - kissé félelmetesnek tűnik, de ahogy mondani szokás, nem eszik olyan forrón a kását. Kétségtelen, hogy van beöntés és zuhany is, viszont a szexet lehet tiltani, de megakadályozni nem. Az ember mindig megtalálja a módját, hogy kijátssza a tilalmakat. Már csak azért sem, mert aki a tartalmat fogalmazta maga sem gondolta komolyan. Könnyed, szombat délutáni elfoglaltságot ajánlok azoknak akik szeretik a jó filmvígjátékokat.

http://port.hu/adatlap/film/tv/the-road-to-wellville/event-tv-57300104/movie-2052

Akinek nem jó a szombat ne csüggedjen, megismétlik vasárnap, szerdán és csütörtökön is.

A vasárnap este 21.30-kor a Duna World-ön látható dokumentumfilm egészen más kategória, azonban szintén érdemes a figyelemre. A híres dokumentarista házaspár beszélgetőtársa ezúttal egy volt katonai bíró, aki az ötvenes években jelentős mértékben együttműködött a hatalommal, néhány halálos ítéletet is meghozva, nem igazán meggyőződésből. Aztán jött '56 és a forradalom leverése után elment fizikai munkásnak.

Eléggé ellentmondásos személyiségnek tartom a film főhősét, mindenesetre ha vasárnap este megnézzük a filmet sok mindennel kiegészíthetjük a korról meglévő ismereteinket. A Port az alábbiakat írja a filmről:

http://port.hu/adatlap/film/tv/hol-zsarnoksag-van-hol-zsarnoksag-van/event-tv-57348811/movie-45903

A bevásárlás tényleg nehéz ügy volt azokban az időkben. Az önkiszolgáló boltok már ismertek voltak ugyan, valamelyest hasonlítottak is a mi ABC boltjainkra, de azért közel sem voltak olyanok. Moszkvában is volt néhány hatalmas önkiszolgáló bolt, itt rengeteg áru volt, de a választék viszont gyenge volt. Ez lefordítva azt jelenti, hogy a hűtőpultokban méterszámra sorakoztak a hering konzervek, kicsit arrébb valami más konzerv, előre csomagolt silány felvágott. Ezek inkább demonstráltak valamit, arra semmiképpen nem voltak alkalmasak, hogy az ember munkából hazafelé menet bevásárolhasson. Azt másképp kellett csinálni.

Például, bemenni egy kenyérboltba ahol az ember megvette a kenyeret és egyéb pékárukat, majd ezután útba kellett ejteni egy tejboltot a tej meg a kefir miatt, aztán egy zöldséges boltot a salátának való uborka és hagyma miatt, meg a gyümölcsöt is itt kellett megvenni. Végül keresni kellett egy húsboltot, ahol 1-2 órai sorbanállással megvehette a vasárnapi ebédhez a húst is. Ja igen, az innivaló miatt keresni kellett egy újabb boltot, ahol megvehette az ásványvizet, ivólét, netán egy palack bort vagy egy üveg vodkát. Hát ez elég macerás dolog volt. Csupán emlékeztetnék, hogy nálunk már ekkor régóta egy helyen megvehetett mindent az ember az ABC-ben. Hát ott nem. 

Az ellátás függött attól is mekkora helyről volt szó. A legnagyobb választék és a legtöbb lehetőség természetesen Moszkvában volt. Ezután következtek a nagyvárosok, megyeszékhelyek. A kisebb városokban már határozottan nehéz volt beszerezni a mindennapi szükségleteket. A falvakban meg egyszerűen gyalázatosak voltak a viszonyok. Az itt élőket egyszerűen magukra hagyta a politika, oldják meg ahogy tudják. Ők meg igyekeztek megoldani, például úgy hogy elutaztak a közeli városba, az ott élők meg a nagyvárosokba, a Moszkva közelében élők meg Moszkvába. A Tulában, Vlagyimirben élők rendszeres hétvégi programja volt, hogy a család felült a vonatra és beutazott a fővárosba vásárolni. Az út 4-5 óra volt, a vonaton nem volt WC, nyilván akik döntöttek úgy gondolhatták, hogy Moszkva itt van a szomszédban, minek oda WC. Ezek olyan helyiérdekű vonatok voltak mint nálunk a HÉV. Ottani neve elektricska. Nekik a Miskolc-Budapest vonat is elektricska volt. Mire este hullafáradtan felültek a hazafelé tartó vonatra tele voltak a táskák mindenféle kinccsel, amiknek a városukban nyoma sem volt. Büszkén jegyzem meg, hogy a Globus konzervek és magyar borok is ott lapultak a hátizsákok mélyén.

Essék szó még arról is, hogy kik végezték ezeket a bevásárlásokat. Hát többnyire a nők. A metrón bóbiskoló nők nagy része 2-3 szatyor boldog tulajdonosa volt, akiknek még a metróállomástól busszal vagy gyalog elég nagy távolságokat kellett megtenniük. A férfiak nem nagyon segítettek be ebbe, legalábbis a közlekedési eszközökön ez nem nagyon látszott. Ismertem közelről jó néhány családot, ott sem volt más a helyzet. Azért voltak kivételek is. Például a ma is meglévő legjobb barátom. Nálunk itthon ezen a téren sokkal jobb volt a helyzet, a férfiak jobban kivették a részüket a bevásárlásból. Már csak azért is, mert sokkal többen rendelkeztek kocsival.

A kint élő magyaroknak azért könnyebb volt a helyzetük. Nekik ott volt a Magyar bolt. Érdemes elolvasni mi is volt ez a Magyar bolt.  Volt egy másik magyar bolt is, a Balaton, de ide mindenki bemehetett. Mi is ott vettük meg a Tokaji aszúnkat.

Valahol ide tartozik az üvegvisszaváltás is, erről is érdemes elolvasni egy régebbi írásomat.

Az elakadásjelzőre akkor van szükség, ha elakad az ember. Mint mi is szombat este. A szóban forgó elakadásjelző 8 éve tartózkodott háborítatlanul egy csinos kis táskában az izzókészlet, valamint az elsősegély doboz társaságában a kocsim csomagtartójában. Szombaton este eljött az ő ideje is, ugyanis kereket kellett cserélnem az országúton. Természetesen az első dolgom volt kirakni az elakadásjelzőt a kocsitól kicsit távolabb. Ezután megfordultam, hogy kiszedjem a pótkereket, ez meg is történt. Valahogy megéreztem, hogy baj van az elakadásjelzővel így hátranéztem. Volt is, ugyanis nem volt sehol. A telefonok gyér fényénél próbáltuk megtalálni, de nem sikerült. Jó messzire fújhatta a szél, amin nem is csodálkozom. Az egész olyan könnyű volt, csupa műanyag, sehol egy darab fém, így aztán tényleg nem sok kellett, hogy meg se álljon a szántóföld közepéig. Végül némi segítséggel ki lett cserélve a kerék, haza is értünk rendben, de azért sokszor eszembe jutott az elakadásjelző tervezője, igazából nem is ő, hanem a kedves mama. Valószínűleg a sikkességet tekintette a legfontosabb tervezői szempontnak, ennek meg is felelt, pedig itt azért a robosztusság lehetett volna a meghatározó cél. Most nincs elakadásjelzőm, be kell szereznem egyet. Ha szerencsém van Mályiban megvan még a sufniban a Trabanthoz használt elakadásjelzőm, az ukránoktól vettem valamikor a KGST piacon, na ezzel küzdhet majd a szél, előre megmondom nem fog boldogulni vele. Bár azért az jobb lenne ha 8 évig ahhoz sem kellene nyúlni.

Tegnap a fiammal leugrottunk Hajdúszoboszlóra a Libafesztiválra. Az időjárás pocsék volt, kora délután is elég kevesen voltak a sátrak között. Hogy mennyien voltak a sátrakban azt nem tudom, mert nem mentem be. Vagy 2 éve voltam ott legutóbb, felbosszantottak, így végképp nem érdekelt a dolog. Nyílegyenesen tartottam a fürdő felé. 

Egyébként az történt, hogy vettem egy sült libacombot, köretként pár darab krumplit adtak hozzá meg egy kevés párolt káposztát. Én ezt keveselltem, és vettem még egy adag csalamádét is. Erre a kiszolgáló úgy gondolta, hogy akkor viszont ő kevesebb párolt káposztát ad. Na ezzel bosszantott fel, ezért nem érdekelt az egész Libafesztivál. Elég sértődős alkat vagyok, engem elég egyszer felbosszantani. Jó, vehettem volna ezt azt a többi sátorban, de momentán nem vágytam semmire azok közül amiket árultak.

Így aztán miután megérkeztünk szétváltunk, ő ment meglátogatni az ismerőseit, én meg beültem kedvenc helyemre egy étterembe egy birkapörköltre. Minden rendben volt, egy dolog számított újdonságnak, a számla legtetején 5 % kiszolgálási díj. Na ez eddig itt nem volt divatban. A kiszolgálási díjról nekem megvan a saját véleményem, le is írtam már, nem változott. Itt olvasható az első rész, itt pedig a második. Természetesen leróttam a 10 % borravalót mint szoktam, ezután kezdtem tanulmányozni a számlát, ezután láttam meg ezt az újítást. Hát lehet, hogy aki kitalálta, jó ötletnek tartotta, én viszont úgy gondolom így lehet elszoktatni a régi vevőket az étteremből.

Mert a vendég cikinek fogja tartani az 5 % borravalót, nyilván magyarázkodni sem fog, hogy ez azért kevesebb mint szokott mert a felét már eleve fel tetszettek számítani, így inkább keres másik éttermet. Valószínűleg én is ezt fogom tenni legközelebb. Mert különben minden rendben volt, a pincérek figyelmesek voltak, az étel finom, de az az 5 % kiszolgálási díj böki a csőrömet.

Ezután fellötyögtem a fürdőbe, ahol még mindig kellemes családi hangulat uralkodik, levetkőztem majd belemerültem a 36 fokos vízbe. Persze bent a zártban, bár elég sokan ücsörögtek kinti medencében is. Első körben 2 órát töltöttem a vízben, aztán tartottam egy fél órás szünetet, kint olvasgattam egy padon a folyosón, ezután még egy fél órára visszamentem. Sajnos papucsot most sem vittem magammal, de szerencsére megúsztam elesés  nélkül. Gondolom a szintén vízben unatkozó tömegeknek egy kis változatosságot hozott volna ha én eltanyázok a medence mellet. Ezt az örömet nem tudtam megadni nekik, így aztán csendben ültek és nézelődtek, szomjasan valami látnivalóra. 

Mint ahogy én is tettem amikor a medencében ültem. Tanulmányoztam a férfi fürdőruha divatot is, amely elég változatos. Egyrészt ezek a fürdőnadrágok kezdenek egyre hosszabbak lenni. Tegnap már sikerült egy olyat is felfedeznem amely térd alatt is folytatódott. Még 20 centi és átmegy hosszú nadrágba. Nem is értem, a fürdésben éppen az a jó, hogy testünk minél nagyobb részét éri víz, gondoljunk csak a női fürdőruha divatra, itt meg egyre hosszabbak lesznek ezek a fürdőnadrágok.

Aztán a rendszerváltás szabadságában született tetkók ma már a bő negyvenes hölgyek derekát és vállát díszítik. Az ő fürdőruha divatjuk nem nagyon változik, kivéve talán a 20 év körüli korosztályét, amelynél egyre kisebb lesz. Bár ilyenből nem sokat láttam, ez a belső fürdőzés inkább az idősebb korosztály élvezete, a fiatalok inkább nyáron fordulnak elő nagyobb számban itt Hajdúszoboszlón is.

Sajnos az eső egész nap esett, így tényleg ez látszott számomra a legjobb programnak. Egyébként kedves, barátságos fürdő, amely úgy tudta megőrizni ezt a kedves családias légkörét, hogy közben e fürdőfejlesztések európai szintűek voltak. Mi ehhez a családi hangulathoz még a szocializmusban szoktunk hozzá, örülök, hogy ezt sikerült átmenteni. Mert nem mindegy, hogy az alkalmazottak hogyan viszonyulnak a vendégekhez.

Egy ismerőst láttam, valamikor együtt jártunk egyetemre, tudom, hogy ott lakik, ahogy elment mellettem a nézéséből láttam, hogy ő is kutat az emlékezetében mint ahogy én is ezt tettem. Aztán mégsem köszöntem rá, hagytam elmenni magam mellett. Sok volt a lengyel turista, ők azért ide még eljárnak. Máshol nem nagyon szoktam lengyel szót hallani, például Miskolc-Tapolcán sem. Hát így zajlott az idei Libafesztivál az idei évben, ahová elsősorban a fiam miatt mentünk.