Morgómedve

Szombaton egy mátrai vadászházban volt a 40 éves (egyetemi) találkozónk. Heten jöttünk össze egykori tankörtársak, hárman a párjukkal érkeztek. Egyébként tizenhatan diplomáztunk, öten már nem élnek. A régi 3-as úton mentem, nehéz időket élünk, ilyen távolságra nem vált az ember autópálya matricát. Ebéd után indultam, kicsit untam magam, meg álmos is voltam, de azért odaértem rendben.

Az álmosság oka egyébként az volt, hogy előző este a Cantusok Körével voltam a Liget nevű vendéglátóipari egységben. Fél egy volt mire ágyba kerültem. Az összejövetel során felavattuk azokat a selmeci témájú festményeket melyeket a hallgatók festettek, hogy egyfajta selmeci hangulatot varázsoljanak a söntésbe. Akik ide járnak egyébként többnyire egyetemisták. 

Másodiknak érkeztem, már ott volt az egyik pár, ők akikről nemrégiben írtam. Aztán megjött a főszervező is a párjával, később még egy házaspár. Hiányoztak még ketten, két facér cimbora. Közben az elsőnek érkezettek elmentek, ők nem terveztek vacsorát és ottalvást, utaztak tovább a rokonokhoz az ország belsejébe. Útközben találkoztak a másik kettővel, de nem ismerték meg egymást. Az összes kommunikáció abban merült ki, hogy egyikük udvariasan elengedte a másik kettő autóját, ők meg megköszönték. Nem ismerték meg egymást. Kár, nem szoktunk mi túl sűrűn találkozni, pár percre meg tudtak volna állni. Na mindegy. Úgy látom sűrűbben kell találkoznunk, hogy megismerjük egymást.

Fél 7-re kialakult a létszám, a vacsora is elkészült. Megvacsoráztunk és beszélgettünk. Nagyon szolidan viselkedtünk, éppen csak kortyolgattunk, inkább a sztorizás és a mesélgetés volt ami meghatározta az este hangulatát. Előkerültek a fényképek, a régi történetek. Most ügyeltünk rá, hogy végig maradjunk egy társaság, jobban is éreztük magunkat mint máskor, amikor kisebb beszélgetések alakultak ki. Így aztán majd felhívom telefonon egyiküket, akivel szívesen elbeszélgetnék egy-két dologról korábbi munkájával kapcsolatban. Éjfélig tartott a beszélgetés, akkor lefeküdtünk. Másnap egy bőséges reggeli után aztán elköszöntünk és szétszéledtünk. Én még meglátogattam a bátyámékat, akik útba estek hazafelé. Délután 4 felé értem haza.

Az elkövetkező időszak is megérdemel pár sort. Az augusztus vége, szeptember eleje mindig kissé zsúfolt, sokat is kell ennem és innom, ami baj, mert a fogyásnak megint annyi. Szerdán Balekhétre vagyok hivatalos, arra amire már egyszer készültem a hónap elején. Itt egy kiváló gulyás lesz a kínálat. Aztán csütörtökön Bányásznapi ünnepségre megyek, itt sem szoktam éhen maradni. Jövő héten kedden szintén Bányásznap, aztán 6-án elutazom a hallgatókkal Selmecbányára. Ez egy háromnapos kiruccanás, szintén nem egy fogyókúrás program. Utána beiktathatok majd egy kefires időszakot, hogy a Leányvári Boszorkák III. hétvégéjén ne kelljen fogyókúráznom. Azon a hétvégén lesznek a hagyományos Fazola napok is, majd megpróbálok mindkét rendezvényen részt venni. Hát így élek én mostanában.  

Bizonyára létezik valamilyen kommunikációs szabály amely kimondja, hogy nem jó sokáig változatlanul hagyni valamit, mert a felhasználók szellemileg eltunyulnak. És bizony a változtatásokra hajlamos a Facebook és a Google is. Sőt, az iwiw is. Igaz ők csak egyszer változtattak, azzal viszont elvadítottak sok embert, leginkább a középkorosztályt. Jó elismerem, ebben vastagon benne volt a Facebook előtörése is.

Pillanatnyilag a Google mail (gmail) új levélíró felülete az, amelyet "végigvernek" rajtunk felhasználókon. Egy ideig nem volt kötelező ez a felület, lehetett maradni a régi mellett is, most viszont már csak ezt lehet használni, ha tetszik, ha nem. Hát nekem nem nagyon tetszik, de nincs mit tenni, be kell törni. Természetesen  minden megoldható ezzel is, csak még rá kell jönni hogyan. A külső megjelenés sem mindegy manapság, hát nekem ez az új külső olyan katonás, sarkos, a szemet nem igazán gyönyörködteti. Mivel azonban a Google elég nagy tárkapacitásokat ad, az ember nem sértődik meg, nem pártol át máshová hanem igyekszik megtanulni az új módit. Mint jelen esetben is. És ezt tudták azok is akik belevágtak ebbe az új felületbe. Nincs tehát semmi baj. Morgunk meg prüszkölünk, de maradunk és igyekszünk megtanulni.

A szúnyog minden óvatosságot félretéve repült a bal kezemre. Arra amelyik az újságot tartotta. Abbahagytam az olvasást és elkezdtem figyelni. Felépítését tekintve elég kicsi volt, először azt hittem, hogy fiatal még, nem érte még el a normál méretét. Rajtam volt az olvasószemüveg így tökéletesen láttam mit csinál. Először csupán 1-2 másodpercre szúrta belém azt a szervét amivel a vért szívja ki az emberből. Mondhatnám úgyis, mintát vett belőlem. Egyébként elég mélyen szúr be a bőrbe vagy bőr alá, úgy láttam olyan 3-4 milliméter lehet. Nem fájt, gondolom azért mert nagyon vékony a "fullánkja". De az is lehet, hogy - az ágyi poloskához hasonlóan - érzéstelenítőt és véralvadásgátlót is benyom a bőr alá mielőtt elkezdene szívni. Tehát a szúrás észrevehetetlen volt, ha nem láttam volna észre sem veszem. Persze tudom, vannak olyan esetek is amikor csípik az embert, ez nem ilyen volt.  Ez észrevétlenül nyomta belém szívószervét legalább 4 mm mélyen. Ezután legalább egy percig nem történt semmi. Ő szívta a véremet, én meg néztem és készültem arra, hogy időben agyoncsapjam. És közben azt vettem észre, hogy az én girhes kis szúnyogom egyre teltebb lesz. Egész teste megduzzadt, most már egész pofás kis szúnyog volt.

Aztán egyszercsak megmozdult, ebből tudtam meg, hogy jóllakott, előbb utóbb fogja magát és el fog repülni. Ezt viszont már nem hagytam. Egy jól irányzott ütéssel agyoncsaptam. Én alapjában véve nem gyilkolok rovarokat sem indokolatlanul, néhány éve egy pókkal éldegéltünk meghitt barátságban Mályiban, mikor felébredtem ő már elment a teraszon lévő hálójából, viszont korán fekvő volt, délután 5 körül már otthon volt. Ezt a szúnyogot viszont agyoncsaptam, leginkább azért, hogy lássam mennyi vért szívott ki belőlem. Hát elmondhatom, hogy rengeteget. Nem akarok nagyon horrorisztikus irányba elmenni de legalább 1-2 négyzetcentiméteres vérfolt volt a kézfejemen. Abból a picike szúnyogból ennyi jött ki.

Egyébként a szúnyog azon szerencsétlenek egyike amely az ember könnyű prédájának tekinthető. Ezt simán agyon lehet csapni. Nem úgy a legyet. Hát nem igaz, hogy mennyi ideig hajkurásztam nemrégiben egy legyet a konyhában. És nem tudtam elkapni. Mikor mozdítottam a kezemet már repült is tovább. Szegény szúnyogok jól el lettek fuserálva. Bár azért nagyon nem dőlök a kardomba, van belőlük elég. A természet lehet, hogy így korrigálja a védtelenségüket. 

Van a Facebook-on valami, ami határozottan bosszant. Ez pedig nem más, mint amikor egy ismerősöm ajánl nekem valakit, hogy vegyem fel ismerősnek. Nem tetszik a dolog, ugyanis én szeretem eldönteni, hogy kit jelölök be ismerősnek és kit nem. Gyakran előfordul ugyanis, hogy nem is ismerem akit ajánlanak. Lehet, hogy ő sem engem. Akkor minek az alapján vegyem fel ismerősnek? 

Aztán van amikor olyasvalakit ajánlanak akit nagyon is ismerek. Látszólag ezzel semmi gond nem lenne, ha mondjuk nem lenne jóval magasabb társadalmi pozícióban mint én. Ugyanis ennek az ajánlgatásnak is van egy - általam követett - illemtana. Vagyis nem jelölöm be ismerősnek a munkahelyi főnökeimet, vagy azokat akik jóval magasabban állnak a ranglétrán mint én. Ilyen esetekben megvárom őket, ha ők bejelölnek készségesen visszajelölöm őket. Kivétel ez alól az amikor a hallgatók jelölnek be engem, ez rendben van. Ez meg másképpen nem menne. Ennek is megvan a maga logikája, de ez megérdemel egy külön írást is.

Vegyünk egy példát. Mondjuk én egy kishivatalnok vagyok egy nagy cégnél. Nyilván nem fogom bejelölni a főnökömet az osztályvezetőt, a főosztályvezetőt, a főmérnököket, a vezérigazgató helyetteseket és a vezérigazgatót. Ha ők bejelölnek az más, azt örömmel és készséggel visszajelölöm. Gondolkodjunk tovább. A szomszéd szobából egy másik szorgos kisember javasolja nekem, hogy vegyem fel ismerősnek a vezérigazgatót. Vagy a főosztályvezetőt. Nyilván nem fogom bejelölni, mert hátha neki zsenáns lenne az én ismeretségem. Innentől fogva az én lapomon ott várakozik a vezérigazgató vagy főosztályvezető én meg nem tudok vele mit kezdeni. Bejelölni a fenti okok miatt nem fogom, kitörölni meg megint nem merem, mert nem tudom, hogy erre a Facebook mit lép? Lehet, hogy megírja neki a valóságot, hogy ajánlották ugyan ismerősnek, de én nem jelöltem be hanem lazán kitöröltem. Ő ezt nyilván barátságtalan dolognak venné. Azért bízom benne, hogy talán nem így van megcsinálva a Facebook, mert ebből azért nagyon sok konfliktus keletkezhetne.  Végezhetnék kísérleteket a dolog eldöntésére de az meg macerás. Talán itt megkapom a választ. Egy biztos, pillanatnyilag hárman várják a visszaigazolást és eléggé láb alatt vannak, csak foglalják a helyet. Ebből a háromból kettőt nem ismerek, de megbántani őket sem szeretném. Meg azokat sem akik őket ajánlották. Summa summarum, úgy gondolom nem kéne ajánlgatni senkinek ismerősöket. Majd megtalálja magától. 

Nincs nekem semmi bajom ezzel a hőséggel, nyár van, most van itt az ideje. Tegnap ugyan potyára jöttem haza Mályiból, de azért ki lehet bírni ebben a panelben is. Igaz kicsit nehezebben mint kint.

Úgy volt hogy már ezen a héten Balekhét van, azaz a felsősök fogadják az elsősöket, de a telefonban nem jól értettem és este derült ki, hogy nem ma, hanem 28-án számítanak rám a végzősök. Kicsit csodálkoztam is rajta, ilyen korán azért nem szokott lenni. Gondolom azok is csodálkoztak akik a a Morgót olvasták és tisztában vannak vele, hogy mikor is szokott lenni a Balekhét az egyetemen. Így aztán van egy plusz napom itt bent a városban, ma már nem volt érdemes kimenni, holnap viszont tényleg itt van dolgom.

Így aztán füstöl az Internet, amikor meg nem, akkor kedvenc filmsorozatomat nézem, a "Csengetett, Mylord?"-ot. Veszélyes dolog ezt elkezdeni, én is csak egy fél órára tettem be néhány napja az egyik kazettát, most már harmadikat nézem, lassan végzek is vele. Persze az ember sajnálja az időt, de annyira aranyos film, hogy az ember nehezen tudja abbahagyni. Én minden alkalommal megcsodálom a szinkront is. Annyira tökéletes, annyira jó, hogy jobbat kívánni sem lehet.

A hírműsorok szerkesztéséről ugyanez már nem mondható el. Tegnap, hogy megvolt az ítélethirdetés a roma gyilkosságok ügyében a hírműsorok nagy hangon jelentették be, hogy életük végéig börtönben maradnak a gyilkosok. Ami még korántsem biztos, csak nagyon valószínű. Ugyanis hátra van még a másodfok, ott azért még születhet másfajta ítélet is. Ki kellene várni a végét az ilyen beharangozásokkal. Tehát a hírszerkesztőknek oda kellett volna tenni például a valószínű szót, de nem tették. Így aztán nem is igaz amivel felvezették a műsort.

Egyébként ez rendszeresen előfordul, mert így nagyobbat szól a dolog. Ma már mindenki azt gondolja, hogy ez belefér. Hát e b b e  a mai médiavilágba tényleg belefér. Meg a nagyon Balaton meg a nagyon zene is. Sajnos ez van. Ma már az írott és elektronikus sajtó sem iránymutató a helyes és szép beszédet illetően.

Elköszönök, van ugyan a tarsolyomban néhány nagyobb lélegzetű dolog, de abba még nem kezdenék bele. Ahhoz nyugodtabb napok kellenek. De nem felejtem el őket.   

Tegnap délután hazajöttem, mint írtam szakestélyre. A 25 éve végzettek találkoztak Miskolcon, ők csináltak egy szakestélyt. Jó meleg volt, de le lehetett venni a zakót, így ki lehetett bírni. Én is csak beugrottam, mint a Legkisebb Morzsi tegnap. Most már nagyon vigyázhatnak rá, mert bár napok óta kint voltam Mályiban csak az indulás előtt jelent meg, teljes meglepetést okozva. Szerencsére az akciós pulykapárizsim még megvolt a hűtőben, abból bevágott egy félkilónyit, ivott egy keveset, aztán el is ment. Néhány perc múlva körülnéztem, kint mászkált az út szélén, aztán egy jó óra múlva mikor indultam haza már nem láttam sehol. Jobb is mert nehezen hagytam voltam ott. Ma megint nagyon meleg van, megyek kifelé ismét. Szerdán kezdődik a Balekhét, oda vagyok hivatalos, akkor bejövök. Jönnek az újonnan felvett fiatalok. A felsőbb évesek fogadják őket, mint minden évben. Jó meleg napok elé nézünk, bízom benne, hogy olvasóim elviselhető körülmények között néznek a kánikula elébe. 

Nem panaszkodhatunk a melegre, megvan rendesen. Én Mályiban vészeltem át a tegnapi és tegnapelőtti forróságot, de azért ott sem volt könnyű. Délután még mindig a házban a könnyebb, 32 fok van akkor amikor kint 37. Szellő egy szál sem, csak piheg az ember.

Idáig még tudtam 3 televíziós csatornát fogni, de ennek lassan vége. Megvehetném azt a bűvös dobozt amit Rózsa Gyuri hetek óta próbál rámtukmálni, de úgy döntöttem a két kereskedelmi televízió meg az egyik közszolgálati csatorna nem ér meg nem nekem annyit, hogy megvegyem. Eddig is csak a híradókat néztem, leginkább felvételről. Ez azt jelenti, hogy felvettem a TV2 és az m1 híradóit, aztán amikor már a sötétség miatt nem tudtam kint olvasni akkor az esti tetyegetés-vetyegetés közben megnéztem az egyik felét, reggel meg a másikat. Sajnos a rádióban sem nagyon van mit hallgatni, így aztán csendben olvasgatok, meg mikor már sötét van filmeket nézek videóról.

Illetve majdnem csendben, mert a szemközti telket és házat nem sikerült eladni, így aztán a tulajdonosok még idén is eljöttek nyaralni, ezúttal két részletben. Először a fiatalok az unokákkal, utána meg az "öregek", akik azért nem túl öregek, olyan 55 év körül lehetnek. A férj magyar, valamikor régen kiment az NDK-ba dolgozni, ott megnősült, kint élnek, nyaranta járnak haza egy, maximum két hétre. De inkább egyre. Gondolom dolgozni kell menni. Én azért sokszor belegondoltam megéri-e azért itt tartani egy hétvégi házat, hogy évente itt nyaraljanak egy vagy két hetet. Nyilván egy idő után ők is rájöhettek, hogy nem, mert már tavaly ősz óta kint van a tábla, hogy eladó. Mint ahogy a mellette lévő telek kerítésén is. Úgy gondolom kinn is lesz még egy darabig. Szép kis ház, minden ablaka és ajtaja ráccsal van ellátva, egy nagyobb betörés után ölt bele egy csomó pénzt, de úgy látom nem lesz könnyű eladni.

Kutyák nincsenek mostanában, a gazda nagyon vigyáz rájuk. Nem nagyon látom őket, mostanában kerülő úton közelítem meg a házat, hogy ne lássák azt, hogy úgy megyek el a ház előtt, hogy rájuk sem hederítek. Egyszer-egyszer ha eltévesztem az utat messziről megismerik az autót. Most bejöttem Miskolcra, lehűlést mondtak, de ha megint jön a jó idő kimegyek. Kint leszek szombatig, szombat este ugyanis szakestélyre vagyok hivatalos. 25 éve végzettek tartják Miskolcon a találkozójukat. Nevezetes évfolyam, az a bizonyos rendőrgulyásos, de ezt nem szabad elmesélni, jó sok időre lett titkosítva. De talán egyszer mégiscsak elmesélem. Úgysem fogom tudni megállni.   

Mégiscsak kivonultam Mályiba. Idén úgy nézett ki, hogy nem Mályiban telik majd a nyaram, de átprogramoztam a feladataimat és úgy gondoltam, hogy mégiscsak kitelepülök. Ezért is jelentkezem mostanában ritkábban.

Igazából semmi komolyabb dolgot nem csinálok, csak olvasok. Most éppen Ibsen drámákat. Kutya ügyben viszont vannak információim. Mint korábban is írtam, idén már nem közösek a kutyák. Már tavaly július végén, augusztus elején sem engedte át őket a gazdájuk. Idén is ez lehetett a terv, de aztán a legkisebb kutyus tojt a tervekre, mikor meghallotta, hogy ott vagyok kiásta magát a kerítés alatt és átjött. Ott is aludt, aztán délután volt egy nagy vihar, villámlott, dörgött, úgy gondolhatta, hogy otthon a kutyaházban biztonságosabb lesz és hazament. Persze megint otthon fogták. Napok teltek el, aztán megint megjelent. Aztán hazament, volt itt is meg ott is. Mint tegnapelőtt megtudtam soha nem engedéllyel távozott, mindig kiszökött. Nem igazán jó ez így, de nincs mit tenni, alkalmazkodni kell hozzá. Én nem fogom elzavarni, de ha nem engedik át azt is megértem.

Egyébként beszéltem a gazdival, megvan a tesó is, a Kismorzsi. Igaz ő mulya - ahogy a gazda fogalmazott - így aztán ő már nem jár át. Örülök, hogy megvan, kicsit aggódtam miatta. Hanem ez az átjárogatós kiskutyákat vár. Eleinte csak gyanúsan nézett ki, most már a gazdájuk is megerősítette, hogy itt bizony kiskutyák várhatók. Gondolom a tesó "intézte el". Csak azt nem értem korábban miért nem történt ilyen? Akkor is együtt éltek, egy fedél alatt. Megmondom őszintén, én azt hittem, hogy el van kötve a petevezetéke. Ezek szerint nincs. Pedig jó lenne, de hát én ebbe nem szólhatok bele. 

Egyébként az amiről múltkor írtam, hogy az Auchanban este 7 után féláron lehet ételeket venni kiválóan működik. Ha jövök hazafelé úgy időzítem a hazajövetelt, hogy 7 után érjek oda és megvacsorázom, meg elhozom a másnapi ebédemet is. Így féláron nagyon megéri. Tudom ajánlani másoknak is. Kicsit többen vagyunk mint korábban, de azért 10-15 perc sorbanállás elegendő.

Még beszámolok egy bosszúságomról. Tegnap tekergettem a rádióm állomáskeresőjét (semmi normális hallgatni való nincs mostanában) és egy riportra figyeltem fel. Egy nő csinált riportot egy rock szakíróval amikor egy koncert kapcsán elhangzott valami olyasmi, hogy a nézőközönség gyülekezett de azért leginkább még csak nyuggereket lehetett látni.  Hát nekem ez azért egy rádióban elég zavaró. Azt, hogy az internetes kommentelők gyakran használják ezt a kifejezést el tudom fogadni, bár ott sem örülök neki. De hogy az írott vagy nyomtatott sajtóban egy riporter szájából elhangozzék, az bizony nem elegáns dolog. Pedig aki kimondta az én korosztályomhoz tartozik, néhány évvel fiatalabb csak mint én. Van ennek a nyugger szónak egy lenéző, sértő jelentése is amit nem érdemelnek meg azok az idősebb emberek, akikre használják. Én is gyakran használok fiatalos kifejezéseket (lóvé, lé) aztán mindig kicsit elröstellem magam miattuk és megfogadom, hogy többé nem mondom. Nem való ez már a mi korosztályunknak. Az említett szó még a fiataloknak sem, lássuk be.     

Nekem ez a Doktor Zsivágó, vagy ha úgy tetszik Zsivágó doktor nem jött be. Tegnapelőtt nagy lendülettel nekiláttam olvasni, aztán miután nem értettem semmit és zavaros volt az egész a 30. oldal tájékán úgy gondoltam abbahagyom.  Aztán elkezdtem gondolkozni, hogy mégiscsak egy Nobel-díjas regényről van szó, elolvastam még 30-at. Ezzel nagyjából a 10 %-on voltam túl. Mivel azonban továbbra is zavaros, érthetetlen és unalmas volt, végleg feladtam.

Közben meg azon gondolkoztam, hogy azért sokat jelenthet a fordítás minősége is. Például lehet, hogy nem is eredeti - orosz - nyelvről fordították, hanem olaszról. Ugyanis a szerzői jog tulajdonosa egyrészt egy milánói cég vagy személy, másrészt pedig a mű fordítója. Ebből gondolom, hogy olasz lehetett az eredeti nyelv. Akkor meg nincs min csodálkozni. A könyv 1989-ben jelent meg, akkor ez az eljárás nem volt szokatlan. Akkor már erősen fújdogáltak a piacgazdaság szelei, sokat jelentett ki mikor jelenik meg egy könyvvel a piacon. El tudom képzelni, hogy eredeti orosz nyelven nehéz lett volna hozzáférni, valószínűleg még ki sem adták, nem beszélve a szerzői jogok megvásárlásáról. Egyszerűbbnek tűnhetett az olasz kiadás jogának a megvásárlása és olaszból történő lefordítása.

De mindez csak feltételezés, egy viszont tény, nem találtam élvezetes olvasmánynak, így 60. oldal tájékán abbahagytam és elkezdtem olvasni egy Vaszilij Suksin kötetet, amely 1980-ban jelent meg az Európa Kiadónál, címe "Vörös kányafa". Ezt az első kisregényt a szerző meg is filmesítette, sőt a főszerepet is ő játssza. A film nagyon jó volt, a kisregény már nem annyira tetszett. Viszont a maradék 13 írásban kiváló írások is vannak, úgy hogy ha valaki könyvtárban jár javaslom vegye le a kötetet a polcról és kölcsönözze ki. Persze Suksin nem egy Galgóczi Erzsébet, a színvonal sem egyenletes. A "Harmadik kakasszóra" című írást például nem tudtam végigolvasni, a "Csizma" című viszont egy kedves kis történet egy feleségnek megvásárolt csizmáról amiért férjuram a városban járván félhavi fizetést adott ki, ráadásul úgy, hogy igazából a felesége lábának méretét sem tudta biztosan. Aztán hazamenve kiderült, hogy a csizma méretét eltalálta ugyan, de a ház körül látástól vakulásig dolgozó fiatalasszony bokája kissé erős ahhoz, hogy a csizma felmenjen a lábára. Az olvasó persze retteg, hogy mit kap hősünk a fejére, de nem kapott. Megkapja viszont a csizmát a nagyobbik lány ha jó eredménnyel fejezi be a 10. osztályt. Hősünk pedig az ágyazást kísérő kedves szavakat. Nem mesélem el az egészet, inkább az olvasó figyelmébe ajánlom Vaszilij Suksin írásait, érdemes értük ellátogatni egy közkönyvtárba, ha nem lenne meg otthon a könyvespolcunkon. Az alábbi képeken láthatjuk egyrészt azt a kötetet amiről írok, másrészt pedig egy eredeti orosz nyelvű kiadást, melynek ugyanez a címe. Itt láthatjuk az írót is amint Jegort személyesíti meg a címadó filmben. 

Nem tudom miért, de bennem valahogy úgy maradt meg, hogy J.D. Salinger "Zabhegyező" című regénye egy híres regény. Az évtizedek során sokszor kezembe került, mindig letettem azzal, hogy egyszer majd elolvasom. Most eljött az ideje, elolvastam. Hát nem egy nagy szám és nem csak a terjedelme miatt. Az első 80 oldallal úgy voltam, hogy unalmas ugyan, de majd kialakul. Aztán a további 40-50 oldalnál már arra gondoltam, hogy biztos a végén lesz majd valami olyan csattanó, ami méltán emeli majd a világirodalom klasszikusai közé. De semmi ilyesmi nem történt, ugyanolyan unalmasan ért véget mint ahogy csordogált 189 oldalon keresztül.

Előtte olvastam el Galgóczi Erzsébet riportjait "A törvény szövedéke" címmel. Galgóczi Erzsébetben persze nem lehet csalódni, bár kétségtelen kicsit tömény volt ennyi riportot végigolvasni a Tsz-szervezésekről és a megalakult termelőszövetkezetek gondjairól. Egyvégtében nem ment, kettőben már igen. Örömmel olvastam, hogy ő is megfordult Kazahsztánban és őt is megvendégelték főtt birkahússal, hatalmas főtt tésztalebbencsekkel. Az efféle vendéglátás legfőbb jellemzője, hogy egy alapos kézmosás után a nagyszámú vendégsereg kézzel kotorászik a közös tálban.

Most viszont Borisz Paszternák könyvével kacérkodom a Doktor Zsivágóval. Amit ugyan az én példányomon Zsivágó doktornak írnak, de szerintem a köztudatba az előző címmel vonult be. Emlékszem mikor harminc évvel ezelőtt először hallottam erről a regényről végigjártam érte a könyvtárakat. Persze nem tudtam, hogy be van tiltva, írója pedig nem vehette át érte az irodalmi Nobel-díjat. Hazájában ugyanis - a nagy Szovjetunióban - kissé másképpen ítélték meg a regényt mint nyugaton. A rendszerváltás után kiadták, azóta várja könyvespolcomon, hogy sor kerüljön rá. Úgy tűnik most eljött az ideje. Majd elmondom milyen volt.