Morgómedve

Most már kicsit látszik az alagút vége. Az ukrán vendégem már átvonatozott a határon, egy kicsit fel tudok lélegzeni. Sőt, már tegnap fel tudtam, mert miután megebédeltettem a menzán, elköszöntem tőle. Ő ment a városba, én meg a szomszédos nagyterembe, ahol 12 órakor a szakszervezet szokásos nyugdíjas találkozója kezdődött. Ez az első ilyen találkozóm, ami funkcióját tekintve nem is találkozó, inkább egy közösen elfogyasztott ebéd. Az én értelmezésemben a találkozókon lehetőség van beszélgetésre is, itt azonban erre kevés lehetőség volt. Beszélgetni addig lehet amíg az ember el nem foglalja a helyét, aztán meg a körülötte ülőkkel. Egyébként már tavaly is eljöhettem volna, de elfelejtettem átjelentkezni a nyugdíjasokhoz, így aztán érthető módon meghívót sem kaptam. Idén viszont már résen voltam és teljes joggal kanalazgathattam a májgaluska levest, fogyaszthattam el a rántott húst krumplipürével, valamint a szelet tortát. A pezsgőről le kellett mondanom, kocsival voltam. A pohárköszöntőt a rektor urunk mondta, az ünnepi hangulatot pedig egyetemünk zenész hallgatói teremtették meg szép játékukkal. Igazán szép gesztus ez a szakszervezettől. Igaz, beszélgetni nem mindenkivel tudtunk, de jó volt látni azokat a volt munkatársaimat akikkel együtt dolgoztam korábban. Jó volt látni, hogy egészségesek, nem sokat öregedtek, bizonyára boldogok is családjuk, gyerekeik és unokáik körében. Hogy kicsit az olvasóim is megérezzék a tegnapi esemény hangulatát kikerestem néhány képet. A rajta szereplők bizonyára nem veszik rossz néven, hogy őket kirakom ide én meg lapítok, de hát mint tudjuk, az inkognitóm...:)

Itt a szakszervezetünk elnökasszonya  üdvözli a megjelenteket.

Itt a rektor úr szól hozzánk, mellette a gazdasági főigazgató úr látható.

És ők a fiatalok, akik játszottak nekünk.

És ezen, valamint a további képeken mi vagyunk, akikért ez az egész van.

Tegnap nagyon szépen megünnepeltük azt, hogy Mária Terézia 250 évvel ezelőtt emelte akadémiai szintre a bányász-kohász szakemberképzést. Mondhatjuk úgy is, hogy idén 250 éves a Selmeci Akadémia. Valóban szép ünnepség volt. Kicsit tartottam attól, hogy a fene nagy pénztelenségben, amiben a felsőoktatási intézmények próbálnak működni, esetleg ez nem fog sikerülni, de szerencsére - ahogy szokták mondani - minden klappolt. A nagy aulánk teljesen tele volt. Sok volt a hallgató, egyenruháikban szépen mutattak, mintegy hitelesítve az ünnep jellegét is, hiszen egy oktatási intézmény ünnepelte jubileumát egy oktatási intézményben. Sokan jöttek el vendégek is. Igazán sajnálom, hogy Selmecbánya polgármester asszonya nem tudott eljönni, így aztán a Selmeci Termet a rektor urunk avatta fel. A Soproni Termet pedig Sopron polgármestere. Aztán itt volt Őexcellenciája Habsburg György is, Magyarország Rendkívüli és Meghatalmazott Nagykövete, aki a Rektor Úrral avatta fel az előtérben lévő emléktáblát. Beszédet mondott Mengyi Roland úr is, a Megyei Közgyűlés elnöke, miniszteri biztos.

A Dudujka Völgyi Rókák (DVR) kezdeményezésére időkapszula is elhelyezésre került, amit 50 év múlva bontanak majd fel. És jutott pénz vendéglátásra is. Örültem neki, mert szerintem az ünnephez ez is hozzá tartozik. Először attól tartottam, hogy sokan leszünk rá, aztán örömmel láttam, hogy senki nem maradt éhen. Sőt még maradt is. Én úgy fogyasztottam ahogy szoktam, ebédre egy kevés pörköltet sztrapacskával, vacsorára pedig egy kis lecsós húst, szintén sztrapacskával. Meg egy kis somlói galuskát tejszín nélkül. Nem mintha így szeretném, de mint kiderült ez utóbbi idő előtt elfogyott. Nem baj, engem sem kerülgettek az asztal körül ha nem tejszínnel ettem az ilyesmit. Előfordul ilyen. Így is finom volt.

Az alábbi linkekre klikkelve láthatunk illetve olvashatunk is a tegnapi eseményről:

http://minap.hu/mivid.php?ext.a36150

http://www.kulcsmagazin.hu/cikk.php?id=3868

Visszatérve a tegnapi napra, az erdélyi cimborák az útviszonyok miatt nem mertek nekivágni a lengyelországi útnak, így este én sem Tapolcán vacsoráztam. Ami jó is, mert mint írtam, a vacsorát én már letudtam délután. Ma viszont megint "nagykanállal" eszem, ma lesz a végzősök Gyűrűavató Szakestélye. Aztán holnap meg a főváros következik egy évzáró kuratóriumi üléssel. Remélem jó útviszonyok mellett fogunk tudni utazni.

A december az mindig ilyen. Ez az év utolsó hónapja, sok szervezet gondolja úgy, hogy egy évzáró összejövetelre még szükség van, így aztán eléggé tele van a naptáram. Ráadásul még az embernek vannak magánéleti feladatai is, mint például tegnap nekem egy hasi ultrahang vizsgálat. Még mindig az epeköveim, sajnos még nem jutottam oda, hogy kiszedessem, érzem egyszer nagyon ráfázok. Na mindegy, kicsit még húzom aztán majd meglátjuk. Aztán ma ünnepeljük a Selmeci Akadémia 250 éves jubileumát, emléktábla avatás, zászlóátadás, időkapszula elhelyezés, úgy hogy lesz mára is program bőven. Este levezetőként még egy vacsora erdélyi barátainkkal, akik átutazóban Lengyelország felé megszállnak Miskolc Tapolcán. Holnap csak egy jó hangulatú szakestély lesz, napközben kicsit kifújhatom magam. Aztán szombaton egy ülés a fővárosban, vasárnap meg megérkezik a szokásos ukrán vendégem. Aki olyan félhivatalos féle. Úgy hogy nem panaszkodhatom. A jövő hét sem sokkal lazább de azt még meg is kell érni. Na nem siránkozom, majd pihenek a két ünnep között. Úgy hogy most csak beugrottam egy picit, hogy jelezzem, élek és nem untam meg a Morgómedvét, csak éppen az időm kicsit kevés. De jönnek még jobb idők is. Nem is túl sokára.

Mindig lelkiismeretfurdalásom van ha egy néznivalót későn ajánlok. Márpedig úgy néz ki, hogy egy hétfő esti filmet vasárnap kora este ajánlani késő. Egy blog esetében ugyanis óhatatlan, hogy sokan azután olvassák el ajánlásomat, amikor már nincs lehetőségük a film megnézésére. Ők ugyanis bosszankodni fognak emiatt.  Viszont fel kell vállalnom, ha azt akarom, hogy mások viszont megnézzenek egy dokumentum filmet egy rendkívüli emberről.

Ez a rendkívüli ember közel 10 évet húzott le a szovjet kényszermunka táborokban, vagy ahogy mondani szoktuk a Gulag-on. A szememben Rózsás János testesíti meg az igazi magyarországi Gulag foglyot. Az ő sorsa vegytisztán mutatja, hogyan is ment akkoriban ez a dolog. Azután, hogy 18 évesen, erőszakkal besorozott leventeként szovjet fogságba esett a sorsa teljesen úgy alakult mint nagyon sok társáé azokban az időkben. Korábban elolvastam néhány visszaemlékezést, a leghitelesebb Rózsás Jánosé volt. Szemeben ő az a tipikus elhurcolt magyar ember, akinek élete úgy alakult ahogy az a nagykönyvben le volt írva. Ezek után javaslom nézzük meg hogyan s mi történt vele azután, hogy fogságba esett a Nagykanizsa környéki erdőben.

Tehát ott tartottunk, hogy mint 18 éves levente fogságba esett. A szovjet hadsereg egy darabig vizsgálati fogságban tartotta majd néhány nap múlva megszületett az ítélet: kémkedésért 10 év kényszermunka. Természetesen a Szovjetunióban, annak is a keletszibériai részén, ott ahol lakott település a közelben már alig van, van viszont rengeteg kiirtandó erdő és telente a mínusz 40 fokos, vagy még annál is hidegebb tél. Mindez hiányos öltözetben, mert az állam miért is a nép ellenségeinek juttatna rendes ruházatot? És ugyanez mondható el az élelmezésről is. És a kiszolgáltatottságról is. Itt a nép ellenségeit nem csak az őrök sanyargatták, ki voltak szolgáltatva a köztörvényes bűnözőknek is. Az 58-as cikkely által elítéltekkel nem kellett elszámolnia senkinek. Ha valaki meghalt, az írnokok megírták a szükséges papírokat, belehazudták a halál okát, a hozzátartozók pedig - ha egyáltalán kaptak hírt az elhurcoltról - megkapták.  Így ment ez akkoriban. Rózsás János kibírta a tábort, ma sem értem hogyan. 9 évet leült a lágerben majd hazajött. És persze itthon is lapítania kellett, hiszen a testvéri Szovjetunióról ápolt képbe nem illett bele Rózsás János sorsa. Aztán enyhültek a viszonyok, rehabilitálták, és nem csak Szolzsenyicin, hanem ő is megírta visszaemlékezéseit "Keserű ifjúság" címmel. Én kétszer is elolvastam. Alapmű azok számára akik szeretnék megismerni a lágerek világát. Ugyanúgy mint Szolzsenyicin műve, a "Gulag Szigetcsoport".

Ezzel a Rózsás Jánossal beszélgetett egy TV stáb jó néhány évvel ezelőtt. Ezt a beszélgetést vette elő a szerkesztő abból az alkalomból, hogy Rózsás János néhány héttel ezelőtt meghalt. Szép kort ért meg, 87 éves volt mikor elhunyt. Nyugodjék békében! Személyében egy olyan tanút veszítettünk el aki saját sorsával tudta hitelesíteni azt a sok szörnyűséget amiket ezekről a táborokról hallottunk. Még valami. Benéztem az Internetre, eléggé ellentmondó adatokat is olvastam, így aztán a saját memóriámra hallgattam mikor ezt a pár sort leírtam. Holnap este meglátjuk mennyire pontosan emlékszem.

A dokumentumfilmet hétfőn este 20.30-kor láthatjuk a Duna Word-ön.

Borbála Nap december 4-én van, ezért a december eleji napok minden évben ennek jegyében telnek el. Mi bányászok tiszteljük védőszentünket, így aztán korábban majd' minden napra esett egy ünnepség. Most már azért kevesebbre vagyok hivatalos, de azért így is maradt még.

Tegnap például a falumban jártam Borbála Napot ünnepelni. Hárman utaztunk együtt, szerencsére nem nekem kellett vezetnem. Csúszós utakon már néha bizonytalanul érzem magam, nem bánom ha más ül a kormánynál. Igaz tegnap  szárazak voltak az utak, de előállhatott volna egy olyan helyzet is mint 2 éve, amikor két és fél óra alatt tettem meg a 120 kilométert. Naqyrészét autópályán.

Fél kettőre értünk oda, ahol a vendéglátók a szokásoknak megfelelően pálinkával, forralt borral, pogácsával és persze kedvesen mosolyogva fogadtak bennünket. Kettőkor ünnepi menetté rendeződtünk és megindultunk a közeli templomba. 4 helybéli férfi elől vitte a Borbála szobrot. A templomban a polgármester asszony köszöntötte a megjelenteket, majd az ünnepi szónok vette át a szót. Igazán szép és eredeti volt a beszéd, mondhatom mindnyájan áhítattal hallgattuk. Ami azért is jó volt mert a megemlékezés egyházi háttere ez esetben nem szentmise volt, hanem Borbála Napi áhítat. A tegnapi esemény egyúttal könyvbemutató is volt, így szót kapott a kötet szerkesztője, írója, a tudós kutató is. Mindehhez jól illeszkedtek a közeli kisváros kórusa által előadott alkalomhoz illő énekek is.

Ezt követően koszorúzásra, majd fogadásra került sor. A pohárköszöntőt egyetemünk  akadémikus professzora mondta. A pohárköszöntő után aztán mód nyílott arra, hogy megkóstoljuk a finom ételeket is: a sertéspörköltet főtt burgonyával és a méltán híres töltött káposztát. És persze az elmaradhatatlan réteseket. Miután mindent megkóstoltam kis lelkiismeret furdalásom támadt, hogy megint sokat ettem, de aztán eldöntöttem magamban, hogy a pörkölt az ebéd volt, a töltött káposzta pedig a vacsora és így már nem tűnt olyan félelmetesnek az a mennyiség amit nagy hirtelen megettem. Igaz, a többiek is ennyit ettek, de ők nem fogyókúráznak. Egy rövid ideig még beszélgettünk majd útrakeltünk hazafelé. Magamban úgy összegeztem a dolgot, hogy ez egy nagyon jól sikerült nap volt. Ma is így gondolom. Köszönet érte a házigazdáknak. Ezek után javaslom, nézzünk meg néhány képet:

Belátom nagy fába vágtam a fejszémet ezzel a detektoros rádióval. De ha már elkezdtem végigcsináltam. Gondolom nem mindenki olvasta végig. Ami nem baj, direkt úgy szerkesztettem meg az írást, hogy jól elkülönüljön a két rész. Egyébként én is nagyon belefáradtam. Legalább 4 órát dolgoztam rajta, de lehet, hogy több is volt. Mindegy, túl vagyunk rajta, pihenjünk. Javaslom játsszunk egy kicsit. Kattintsunk az alábbi linkre, nem fogjuk megbánni:

http://www.tintakiado.hu/jatek/toto/

Kellemes játékot kívánok!

Ma van a Magyar Rádió születésnapja. 1925 december 1-én indult meg a rendszeres műsorsugárzás Magyarországon. Mindezt délelőtt hallottam, miközben hallgattam a "Szombat délelőtt" adását. És eszembe jutott, mikor keresztapám gyerekkoromban egy detektoros rádiót csinált nekem, és abból szólalt meg a Kossuth Rádió. Fantasztikus élmény volt. Ott volt előttem egy tekercs, egy tekergethető valami, mint megtudtam egy forgókondenzátor, meg egy kristály egy foglalatban amihez egy tű csatlakozott és a fejemen lévő fejhallgatóból meg szólt a rádió. Tényleg fantasztikus volt.

Mint ahogy a keresztapám is. Ő mindenhez értett. Ha bármi elromlott otthon anyámék mindig csak azt mondták: kisfiam, vidd fel keresztapádhoz. Én meg felvittem és ő megjavította. Igazából most sem tudom mi volt az ő eredeti foglalkozása, talán azért mert mindenhez értett. Legvalószínűbbnek tűnik, hogy lakatos volt. A szomszédos Petőfibányán dolgozott a bányához tartozó Gépüzemben. De hogy mitől érett ő a rádiókhoz is, fel nem foghatom. Aztán ő volt a család böllérje is ha disznót öltünk. Hajnalban jöttek keresztanyámmal, hozta a saját késeit, megittak egy pohár pálinkát és már indultunk is a disznóólhoz. Természetesen én is. Ki tudott volna akkor aludni? Hogy a disznó mire gondolt mikor előző este nem kapott enni, nem tudom. Lehet, hogy ösztönei megsúgták neki, hogy mi fog következni, mert néha igen nehezen lehetett kicsalogatni az ólból. De nem erről akarok én írni, úgy hogy kanyarodjunk vissza keresztapámhoz, meg az én detektoros rádiómhoz.

Szóval ő mindenhez értett, dolgos szeretetre méltó ember volt. Nyilván ő is úgy érzett velem kapcsolatban mint én. Ezért is szánhatta rá magát arra, hogy csinál nekem egy detektoros rádiót. Nem lehetett könnyű az alkatrészeket sem beszerezni, de neki sikerült. Mikor elkészült a rádió lehozta hozzánk és nekilátott antennát csinálni. Ez nem volt más, mint egy 20 méteres vezeték a kert végében lévő diófa és a házunk között.   Persze porcelán szigetelőkkel, ahogy annak lennie kellett. Ez volt hivatott felfogni az éterből a rádióhullámokat. Ennek volt egy leágazása, szintén egy fém vezeték, ami úgymond táplálta a rádiót. Nem kis munka volt ez, de megcsinálta ezt is. Aztán mikor elkészült, csatlakoztatta a detektoros rádióhoz, amit előtte egy földeléssel látott el. Aztán a fejére tette a fejhallgatót, egy kicsit birizgált valamit egy darab fémrugóval egy kristályon és már meg is szólalt a fejhallgatóban a rádió. Ezután az én fejemre helyezte én meg csak hallgattam és néztem a pár alkatrészt egy furnér lapon és úgy éreztem egy csodával állok szemben. Így is maradtam órákig, csak időnként néztem hálásan keresztapámra aki maradt még egy kicsit, hogy szüleimmel is beszélgessen. Hát igen, nagy ajándékban részesített, nem is felejtem el neki soha.

Tulajdonképpen az írás így is kerek, akár abba is hagyhatnám, de mint volt tanárember nem állom meg, hogy ne tegyek kísérletet arra, hogy - ha már a rádió napja van - meg ne próbáljam elmagyarázni a rádió működését. Persze sokan ismerhetik, hiszen az iskolában is tanítják, de hátha már elfelejtették. Meg hátha én jobban elmondom.

Lássuk hát, hogyan is működik az a fránya rádió. Ehhez hívom segítségül azt a bizonyos detektoros rádiót. Kezdjük azzal, hogyan is épül fel ez a rádió. Az alábbi ábrán a kapcsolási vázlatát láthatjuk:

Őszintén szólva nem sok minden kell egy ilyen rádióhoz. Elég három alkatrész meg egy fejhallgató. Vegyük szemügyre mi micsoda.

A bal szélén egy tekercset látunk. Felül ehhez csatlakozik az antenna, alul pedig a földelés. Itt az antennából belép a műsort hordozó elektromágneses hullám a tekercsbe, átmegy rajta és túloldalon a földbe távozik. Ezzel párhuzamosan van kapcsolva egy változtatható kapacitású forgókondenzátor. Ezt a kettőt együtt párhuzamos rezgőkörnek nevezzük. Ezután felül van egy kristálydetektor és jobbra lent pedig egy fejhallgató. Ennyiből áll a legegyszerűbb rádió. Ezt hívják detektoros rádiónak.

Ezek után nézzük a működését. Kezdjük a párhuzamos rezgőkörrel.

Minden párhuzamos rezgőkörnek van úgynevezett saját (rezonancia) frekvenciája, amit a tekercs induktivitása és a kondenzátor kapacitása határoz meg. Esetünkben a tekercs kész, nem lehet változtatni rajta, ezért az induktivitás is állandó. A kondenzátor kapacitása viszont változtatható (amikor a rádió skáláját tekergetjük tulajdonképpen egy forgókondenzátort forgatunk) így a rezgőkör frekvenciája is változik. Tehát ha én a kondenzátort tekergetem a rezgőkör saját frekvenciáját is változtatom.

Miért van erre szükség? Azért mert az antennára egyszerre nagyon sok rádióadó jele érkezik (gondoljunk csak arra mennyi város volt feltüntetve a régi rádiók világító skáláján) és ki kell választani közülük melyiket is akarjuk hallgatni. Például a Kossuth Rádió műsorát sugárzó solti nagyadó vivőfrekvenciája 540 kHz, a miskolcié pedig 1116 kHz. Például ha a Kossuth Rádió műsorát szeretnénk hallgatni akkor a kondenzátort addig forgatjuk amíg a rezgőkör saját frekvenciája 540 kHz nem lesz. Ha meg ezt megunjuk átmehetünk a miskolci adóra úgy, hogy a rezgőkör frekvenciáját a kondenzátorral 1116 kHz-re hangoljuk. És ha meg csak úgy általában keresünk valami jó zenét, tekergessük a kondenzátort, aztán majd jön valami.

A dolog nyitja egyébként az, hogy a rezgőkörnek a sarkain mindig annak az adónak a jele a legerősebb amelyiknek a frekvenciájára hangoltuk a kondenzátorral a rezgőkört. Tehát példánkban egyik esetben a Kossuth Rádióé, másik esetben pedig a miskolci adóé. Hát ez a lényeg. A kiválasztás. Hogy egyszerre csak egy adót hallhassunk. Persze ettől még nem szól a rádió, de már nem sok van hátra. Tűrjünk még egy picit!

Vegyük szemügyre ismét az első ábránkat!

Azt már látjuk, hogy ha a kondenzátorral ráhangoltunk például a Kossuth Rádió frekvenciájára akkor a rezgőkör sarkain már ott található az amit adott pillanatban az adó sugároz. Például énekeljen Koós János. Nézzük meg hogy van jelen Koós János éneklése a rezgőkör sarkain.

Ehhez szólnom kell négy dologról: a hangfrekvenciáról, a vivőfrekvenciáról  a modulációról és a demodulációról.

Az alábbi ábrán mind a négyet láthatjuk:

Legfelül láthatunk egy moduláló jelet. Ez egy alacsonyfrekvenciás jel. A hangfrekvencia is kisfrekvenciás jel, például a Koós János hangja is, csak nem ennyire szabályos. Alatta láthatunk egy vivőfrekvenciás jelet, ez egy szállító szolgáltató vállalkozás, az ő dolga elszállítani a hangfrekvenciás jelet az adótól a rádiókészülékig. Ez az ami a Kossuth adó esetén 540 kHz, a miskolci adó esetén pedig 1116 kHz. Ez azért van így mert a kisfrekvenciás jelek nehezen terjednek a levegőben, a nagyfrekvenciások már jobban, ezért vesszük igénybe őket szállításra.

Alulról a második ábrán pedig a hangfrekvenciával modulált vivő jelet látjuk, azt a jelet ami a mi rádiókészülékünkbe érkezik Koós János énekével modulálva. Vagyis a vivő jel a "hátán viszi" a hasznos, információkban gazdag (hangfrekvenciás, Koós János által létrehozott) jelet. Magyarul a Koós János hangjával moduláljuk a vivő frekvenciás jelet. A detektoros rádióban is ilyen jel jelenik meg.

Most nézzük meg kicsit leegyszerűsítve mi is történik mikor például Koós János a "Kislány a zongoránál" című örökzöldet énekli. Pesten a stúdióban beleénekel egy mikrofonba, keletkezik egy (a legfelső jelhez hasonló ) hangfrekvenciás jel, azt "ráültetik" az 540 kHz-es vivő jelre (középső két ábra ) az lehozza ide Miskolcra ahol az antennán keresztül bejut a detektoros rádióba, egyenesen a rezgőkörre. És ha a kondenzátor erre az 540 kHz-re van hangolva  meg is jelenik a rezgőkör sarkain viszonylag nagy teljesítménnyel.

Most már csupán egyetlen dologra van szükség: leszedni Koós János hangját a rádiókészülékbe érkezett vivő hullámról. Na ezt végzi a kristálydetektor mint demodulátor. Vagyis szétválasztja a hangfrekvenciát és a vivőfrekvenciát. Véget ért a szállítás, köszönjük szépen, eddig tartott, most már mi is elboldogulunk, mondhatná a hangfrekvencia. És leszállna a vivőfrekvenciáról. Ez felel meg a legalsó ábrának ami természetesen megegyezik a legfelsővel. Tehát a fülhallgatóban azt halljuk amit híres énekesünk a mikrofonba énekel. Ezt a "leszedést" vagy szétválasztást nevezzük demodulációnak.

Még egyszer megismételve a lényeget: a hangfrekvenciás jel felül a vivőfrekvenciás jelre (modulálás), útra kel, majd a rádiókészülékbe megérkezve leszáll  a vivőfrekvenciás jelről (demodulálás).

Már csak egy kérdés maradt hátra. Sehol egy elem vagy akkumulátor, hát mitől működik ez az egész? Nagyon jó kérdés. Attól működik, hogy az antennára érkező elektromágneses hullámok biztosítják azt az energiát is amitől a rádió szól a fejhallgatóban. Vagyis az adóberendezés biztosítja ezt az energiát is. Ami Solt esetében 2500 kW, ami elég nagy teljesítmény. Azt szokták mondani, hogy Solton ha egy villanykörtét egy vezeték segítségével hozzáérintenek a kerítéshez világít. Ami szerintem nem igaz, de jól hangzik és valóban jól szemlélteti mekkora adóenergiáról is van szó. De kétségtelen, nagy energia ez a két és fél megawatt. Ennek köszönhetően moszkvai tartózkodásaim során az esti 22 órás híreket elég gyakran meg tudtam hallgatni. Igaz nagyon kellett fülelni, de azért bejött.

Az alábbi ábrán is egy detektoros rádió látszik, csak kicsit szemléletesebben. A tekercs kicsit bonyolultabb de ennek ne tulajdonítsunk jelentőséget. Képzeljük el hogy csak egy tekercs van, leágazások nélkül. Itt inkább a külső megjelenésre figyeljünk fel.

Elég szemléletes az alábbi ábra is, itt viszont nem látszik a kristálydetektor, de azért itt is meg van oldva a demodulálás. Például egy diódával. De ebbe már tényleg nem mennék bele. Jól látszik viszont elől a forgókondenzátor.

Végezetül vegyünk szemügyre egy forgókondenzátort és detektort is:

Ez úgynevezett légszigetelésű kondenzátor mert szigetelőként a lemezek között levegő van. Ha forgatjuk a felső rész fordul be az alul lévő állórészbe.

Itt pedig egy kristálydetektort láthatunk. Bal oldalon van egy galenitkristály, jobbra pedig egy rugós pöcök amivel nekünk kell megtalálnunk a kristályon azt a pontot ahol a legerősebben szól a rádió. Ez végzi a demodulálást, vagyis ez szedi le Koós János hangját a vivő hullámról.

Most már tényleg csak egyetlen kérdés maradt. Mitől szól hangosan az otthoni rádiónk? Hát attól, hogy a fejhallgatóra érkező jelet, ami egy nagyon gyenge kis jel, felerősítjük (pl. integrált áramkörökkel, tranzisztorokkal vagy régebben elektroncsövekkel), hogy képes legyen egy hangszórót is működtetni. Ennyi. Ez sem bonyolult, de ebbe már tényleg nem mennék bele.

Megjegyzés: a legutolsó képen látható kristálydetektor az alábbi honlapról származik: hg7aw.maltermester.hu/

Köszönet a közlési lehetőségért. A honlapon egyébként érdemes körülnézni, nagyon érdekes dolgok vannak rajta, utána lehet olvasni a detektoros rádiónak is.

Tulajdonképpen az, hogy hogyan születnek az írások, lehetne a blog író magánügye is, hiszen az olvasót lényegében csak az érdekli amit itt talál, ha rákattint a  Morgómedve elérhetőségére. A dolog azonban mégsem így van. Megmondom miért.

Amikor egy írás megszületik átolvasom egyszer, átolvasom kétszer, és csak azután nyomom  meg a megfelelő gombot, aminek következtében az írás kikerül az Internetre és mindenki számára olvashatóvá válik. Ami persze nem a legjobb, mert még nincs kész, viszont az írásnak van egy olyan fázisa amikor a hibák igazán akkor javíthatók ha az írás már úgymond publikálva van. Ilyenkor az ember abban bízik, hogy az alatt az 5-10 perc alatt amíg az írás végleges formát kap nem sokan fogják olvasni. Az lenne a legjobb ha senki sem olvasná, de ezt nem nagyon lehet feltételezni, elég sokan olvassák az írásaimat ahhoz, hogy valaki "belefusson" egy ilyen "majdnem kész" állapotba. Aki ilyenkor jön bizonyára csodálkozik a meglehetősen sok elíráson meg rossz fogalmazáson, de mivel ezek kevesen lehetnek ezt fel kell vállalnom.

Tehát amikor kiküldöm az Internetre, az írás nagyjából készen van. Ilyenkor gyorsan elolvasom, megnézem a képek és a linkek rendben vannak-e és kijavítom a nagyon szembetűnő hibákat. Ha ezek rendben vannak nagy baj már nem lehet. Ezután kezdem el aprólékosabban olvasni az írást, közben javítgatom is. Veszőket teszek ki, szórenden változtatok, néha egész sorokat írok át. Mikor ezzel is készen újra elolvasom és ha nem találok több hibát az írást késznek nyilvánítom, bezárom az ablakot és megyek a dolgomra.

Aztán néhány óra múlva kicsit tisztább fejjel visszajövök, ismét elolvasom, a még mindig meglévő elírásokat, stílusbeli hibákat kijavítom és ez az a pont amikor azt mondom kész, többé nem ellenőrzöm, nem csiszolgatom, sorsára bízom a leírtakat.

Amiért ezt leírtam annak oka az, hogy ha valaki olvasás közben azt veszi észre, hogy meglehetősen sok az elírás abban amit olvas, akkor tudja, az írás még nem kész, éppen dolgozom rajta. Tehát nem az igényességem csökkent, nem is bolondultam meg, egyszerűen egy munkafolyamat közepébe csöppent az illető. Ha meg már valaki korábban "belefutott" egy ilyen estbe most már választ kaphatott arra, miért is érezte furcsának és szokatlannak azt amit olvasott.

Rájöttem, hogy a régi szovjet Rakéta porszívónál nincs jobb. Hosszú volt az út amíg idáig eljutottam. De kezdjük az elején.

Mielőtt a piacgazdaság ránk köszöntött egy szovjet gyártmányú Rakéta porszívóval porszívóztunk. Aztán jött a piacgazdaság, a fogyasztói társadalom, mi is vettünk egy formatervezett nagy teljesítményű porszívót, ezt meg kivittem Mályiba, ott úgy is szükség volt egy porszívóra. Eleinte szívott is az rendesen, aztán egy idő után valami miatt meggyengült a szívó hatása. Ma sem tudom miért. Illetve sejtem. A porzsákot tisztítás után nem tudtam úgy visszailleszteni ahogy eredetileg volt akármennyit is kínlódtam vele. Lehet, hogy idővel a porzsák tulajdonságai is változtak, tény hogy hiába tisztítottam ki, hiába igyekeztem precízen visszailleszteni a helyére a szívó hatás elég gyatra volt. Aztán kicsit körülnéztünk a családban és kiderült, hogy anyósomnál van egy porszívó ami elég jól szív. Elhoztam, innentől fogva ez volt a porszívónk. A porzsák cseréje itt is nehézkes volt, de azért működött rendesen. Nem is lett volna vele semmi baj, ha a zsákot nem kellett volna üríteni. Ami azért elég macerás dolog, többnyire én végeztem. Nem mintha én szerettem volna legjobban porzsákot üríteni de engem zavart legjobban ha porszívózás közben már nem szívott rendesen a porszívó. Ment is ez egy darabig amíg meg nem jelentek az úgynevezett HEPA szűrős porszívók, amiket úgy hirdettek, hogy porzsák nélküliek. Felcsillant a feleségem szeme, na végre egy porszívó amihez nem kell zsák, vettünk is egyet hamarosan. Szívott is rendesen de egy idő után természetesen ennél is lecsökkent a szívóhatás. Nosza kiürítettem (mert megint rám maradt) a portartályt, mert azért itt is kellett valamibe gyűjteni a port, szóval kiürítettem a csészét amibe a por gyűlt, és porszívóztam tovább. Valamit javult a helyzet, de nem volt az igazi. Néhány ilyen ürítés után elővettem a használati utasítást és áttanulmányoztam. Hát amit olvastam nem dobott fel.

Hajnali fél 6 van. Álmosan üldögélek az ágy szélén, kint halkan kopog az eső a redőny tokján, a televízióban egy szimpatikus tudós ember a hidakról mesél. Most ébredtem, éppen csak a televíziót kapcsoltam be. Tulajdonképpen villany helyett szoktam bekapcsolni, a távirányítót sötétben is megtalálom, annyi fényt ad a készülék amennyi a reggeli ébredéshez kell, viszont mégsem 100 watt világít az ember szemébe. Ami már régen nem 100 wattos izzót jelent, én is spórolok már, energiatakarékos izzót használok