Morgómedve

Örkény István most lenne 100 éves. A Magyar Televízió nem is feledkezett el a neves íróról. Aki egyébként valóban nagy író volt, én nagyon szeretem. Ő volt az aki egy új műfajt is megteremtett, ami csak az ő nevéhez kötődik. Az egyperceseket. Ahogy a műsorújságban nézem hálás is érte az utókor.

23.25-kor kezdődik az m1-en "Örkény 100" címmel valami 30 percben, utána pedig 23.55-kor megismételnek egy tévéfilmet "Az ember melegségre vágyik" címmel. A filmben Örkény István 4 novelláját dolgozzák fel az alkotók. A szolgálatban lévő éjjeliőrök, biztonsági emberek és portások bizonyára megnézik majd. Meg néhány álmatlanságban szenvedő nyugdíjas. De hogy dolgozó ember vagy iskolába járó fiatal nem fogja megnézni az is biztos. De úgy látszik ez nem is lehet cél, különben korábbra rakták volna. Nézzenek inkább 20.10-től "Marslakók"-at, 20.40-től "Elcserélt lányok"-at majd fél 10-től Fábry Sándort. Ha még ekkor sem aludtak volna el ott van még az esti hírműsor is. Természetesen ugyanarról a csatornáról van szó.

Hát ez van. Megbecsüljük mi a neves íróinkat. Viszont mondok én valamit. Nem is tudom hol olvastam, hogy aki elolvassa a "Háború és béké"-t abból már nem lesz tolvaj, rabló vagy gyilkos. De aki Örkényt olvas vagy néz abból sem.

Ma reggel úgy gondoltam elugrom az Auchanba. Nincs éppen közel, de nem is kocsival gondoltam. Van innen az Avasról egy ingyenes autóbusz járat, háztól-házig szolgáltatás, igazán kár lenne kihagyni - gondoltam. Délelőtt még sokan sincsenek. Csak felül az ember a buszra, útközben nézelődik, aztán sitty-sutty, 25 perc múlva leszáll a nagyáruház előtt. A dolog határozottan vonzónak tűnt, különösen azért mert az utazásomnak konkrét célja is volt. Az egyik célom az volt, hogy bácskai hurkát vegyek, mégpedig nem is akármilyent, hanem egyenesen nádudvari fajtát. Aztán megkívántam egy kis sült keszeget vagy kárászt is, gondoltam abból is veszek párat. Valahogy biztosra mentem. Egyrészt idáig kétszer voltam már ott, mindkét alkalommal volt ilyen kisebb méretű hal, a bácskai hurkát pedig nemrégiben láttam a reklámújságjukban.

Régen keresem én ezt a Nádudvaron gyártott bácskait, mert egyszer ettem már ilyet és nagyon ízlett. Olyan amilyeneket Recsken vettünk annak idején a sorompó melletti ABC-ben amikor még oda jártunk a bányához köteleket ellenőrizni. Úgy hogy biztosra mentem. Kár volt, mert egyik sem volt. Bácskai volt ugyan, de gyulai származású, sütnivaló hal pedig csak pisztráng. Nem mintha ki nem állnám ezt a pisztrángot, nem erről van szó, az ára az ami miatt elég ritkán kerül ilyesmi a serpenyőbe. Most viszont úgy voltam vele, hogy ha megkívántam, hát legyen. Két apró darabot vettem, nagyon még a fogyókúrámat sem borítja fel. Főleg ha kenyér helyett csalamádéval eszem majd, úgy ahogy mostanában szoktam. Summa summarum nem érte meg elmenni mert semmi nem volt ami miatt mentem. Voltak viszont füstölt hús hegyek, vitték is mint a cukrot, én is vettem egy keveset. Kenyér nélkül egy kis hagymával, retekkel és főtt tojással ez is fogyókúrásnak mondható. Igaz, ezeket  megvehettem volna itt a közelben is, nem kellett volna cipelni.

Viszont ha már ott jártam  megvettem a húsvéti képeslapokat is. Tudom kicsit elkéstem vele de örülök, hogy egyáltalán eszembe jutott. Ez is úgy jutott eszembe, hogy megjött az amit nekem kell viszonoznom. Biztos írtam már, hogy nem igen szeretem én ezeket a képeslapküldéseket, de van 2 barátom (egyik Lettországban a másik pedig Lengyelországban) akik valahogy ragaszkodnak a dologhoz. Így aztán amíg arra vártam, hogy a busz visszainduljon velem elintéztem ezt is. Hazafelé megint csak lehetett nézelődni az autóbusz ablakából. Ez tetszett nekem, autóból ez nem megy, ott érdemesebb az utat figyelni. Összefoglalva érdekes kaland volt ez a ma délelőtti, de úgy gondolom ez volt az utolsó. Ha ilyen bizonytalan a nádudvari bácskai hurka és a sütnivaló halacska megelégszem a közelemben lévő boltokkal. Még ha olyan jó ötletnek is látszik ez a háztól házig való szállítás.

Kicsit megszaladtak a tojás árak. Igaz, elég régen mondogatja már a média, hogy 50 forint lesz egy tojás, de ezen az ember csak mosolygott. Úgy gondolta, hogy a média abból él, hogy nagyokat mond, aztán vagy elhiszi az ember vagy nem. Én nem szoktam, inkább legyintettem rá. Abból indultam ki, hogy piacgazdaságban élünk, az emberek annyi pénzt fognak adni a tojásért amennyit megéri nekik. És ez így is van. És természetesen a tojás árak nem nőttek az égig, maradtak a jól megfizethető 20-25 forintos árakon.

Nem úgy mint most. Most ugyanis 45 forint alatt nem lehet tojást kapni. Persze közel sem hiszem el, hogy a hirtelen bekövetkezett 100 %-os áremelkedés az újonnan kialakítandó ketrecekkel függ össze. Ebben van azért egy kis huncutság, próbálkozás is. Aztán majd ha a népek nem viszik az 50 forintos tojást majd megy az lejjebb is. A termelő nem eheti meg saját maga a termelt mennyiséget,  gondolom kidobni sem fogja, előbb utóbb tehát kiviszi a piacra és eladja 30 vagy 35 forintért. Vagy 25-ért. Majd meglátjuk. Mert ez az ár nem versenyképes mondjuk a virslivel, ami szintén alkalmas reggelire. Ugyanis egy reggelihez nekem 3 tojás mindig kellet,  főleg mostanában, hogy ezek a 30-as tételben kapható akciós tojások egyre kisebbek. Szóval 3 tojás minimum kell egy reggelihez. Az mondjuk 135 forint. Ezért én 5 darab virslit ehetek meg reggelire abból a fajta kiváló lengyel virsliből amit itt dicsérgettem nemrégiben. De nem fogok megenni ötöt, meg fogok elégedni ezután is hárommal. Tehát ezután ritkábban fogok tojásrántottát és bundás kenyeret enni reggelire,  viszont növekedni fog a virsli mennyisége az étrendemben. Ez ilyen egyszerű. És ha sokan fognak így gondolkodni akkor előbb utóbb engedni kell a tojásárakból is. Persze biztos nem lehetek a dologban, de úgy gondolom a piac szabályozó szerepe érvényesülni fog.

És ha már itt tartunk volt nekünk egy tárgyunk az egyetemen, úgy hívták, hogy "A kapitalizmus politikai gazdaságtana". Ma már nyugodtan kihagyhatnánk a politikai szót, biztosan lennének akiket zavar. Ettől még az akkor tanítottak ma is teljesen érvényesek. Az első félévben tanultuk, kis elsősként. Az adott nekem egy olyan gazdasági szemléletet amely mind a mai napig meghatározó számomra, ma is abból élek. A birkák és balták mint szemléltető eszközök kiválóak voltak ahhoz, hogy elmagyarázzák a kapitalista termelési és értékesítési viszonyokat, beleértve ezek egymással való kapcsolatát is. Na de ez csak egy kis kitérő volt, térjünk vissza a  tojás árakhoz.

Végül essék szó arról is mitől is emelkedtek meg ennyire a tojásárak.  Úgy hallom az újonnan megépítendő ketrecektől. Mármint, hogy bizonyos EU előírások megkövetelik, hogy szegény tyúkok kicsit komfortosabb körülmények között élhessék le életüket, azaz legyen több helyük, lehet, hogy ezután még kapirgálhatnak is. A magam részéről egyetértek. Mindenki tudja, hogy szeretem az állatokat, kutyát, hörcsögöt és persze a tyúkokat is. És nem csak a grillsütőből kiszedve. Tehát jogos a több hely, jogos a kapirgálási lehetőség, benne van a programjukban, ösztöneikben. Akkor hadd kapirgáljanak. És akkor mégis mitől várom, hogy olcsóbb lesz a tojás? Attól, hogy itt azok is emeltek akiknek nem kell ketrecekbe beruházniuk. Meg az is lehet, hogy kicsit túl lettek emelve ezek a tojásárak, hátha nem is indokolnak ekkora mértéket a ketrecberuházások. De próbálkoznak. Meglátjuk. Végre valami ami idővel ki fog derülni. Izgatottan várom kinek lesz igaza. Addig meg reggelenként előnyben részesítem a lengyel import virslit a tojásrántottával szemben.

A filmkedvelő polgár szórakozottan lapozgatta az eljövendő heti televíziós műsorújságot. Bár még nem látott neki, hogy tételesen áttanulmányozza az elkövetkező hét kínálatát de vitte a kíváncsiság, hogy minél előbb megtudja, milyen új izgalmakat tartogat számára a televíziós műsorszerkesztés. Természetesen csak a közszolgálati csatornákban gondolkodott, a kereskedelmi televíziózás már végképp távol esett tőle. Nem is szokott hosszasabban elidőzni a programjaikon, egyedül a TV2 műsorának éjszakai kínálatára vetett egy-egy pillantást, fél 2 tájban ugyanis ott néha vetítettek egy-egy magyar filmet.

Lapozgatva a kínálatot rögtön feltűnt neki, hogy új sorozat ismétlését kezdi az egyik TV csatorna. Egy olyan filmsorozatról van szó amit annak idején új korában idő hiányában nem tudott megnézni, most viszont úgy nézett ki nem lesz akadálya annak, hogy felvegye mind a 14 részt. Aztán nyáron, amikor tényleg időmilliomos lesz, meg is nézze majd. A kezdési időpont is ideális volt, reggel 9 óra. Fel is húzta az órát 3/4 9-re, nehogy elmulassza az aktuális rész felvételét. Azt már az előzetes tájékozódás során látta, hogy nem tudja folyamatosan figyelemmel kísérni az egyes folytatásokat mert egy héten 2 alkalommal is távol lesz otthonától a jelzett időben. De semmi baj - gondolta - azért van a videó, hogy beprogramozza az ember és a videó majd szépen felveszi. És így is lett.

Az első héten szép komótosan fel is vette az "Egy óra múlva itt vagyok" című magyar tévéfilmsorozat mind az 5 részét. Aztán következett két nap pihenő, majd hétfőn reggel megint beprogramozta a jóember a videóját 9 órára, majd elment intézni a dolgait. Nem maradt el sokáig, nagyjából fél órával a kezdés után már ismét a lakásban volt. Izgatottan nézte meg a videót, örömmel látta, hogy megy. Bekapcsolta  televíziót is és látta, hogy valóban megy a felvétel, viszont azt is látta hogy ez nem a 14 részes sorozat 6. része. Alaposabban szemügyre vette mi is látható a képernyőn. Rémlett neki mintha már látta volna volna ezt a filmet néhány hete, a szintén közszolgálati m2 csatornán. Ki is találta a címét, nem volt más mint egy szintén több részes sorozat , a "Nyolc évszak".

Azért még leellenőrizte a csatornát, az időt, ezek stimmeltek. Megnézte a műsorújságot, az is stimmelt. Megnézte az előző héten vásárolt elkövetkező heti műsorújságot, az is stimmelt. Ott is minden hétköznap 9-kor az általa várt TV filmsorozat volt feltüntetve, nyoma sem volt semmiféle "Nyolc évszaknak". Aztán a szegény TV-néző azt gondolta, hogy az Internet korában egy nyomtatott sajtó tényleg nem lehet megbízható információforrás, gyorsan benézett hát a http://www.port.hu -ra is. És ott sem volt szó semmiféle "Nyolc évszak"-ról, ott is Láng Vince története szerepelt, mint az az alábbi linkre kattintva is kiderül.

http://port.hu/egy_ora_mulva_itt_vagyok/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=17884970&i_topic_id=1

Innen aztán végképp nem értette miért is nem folytatódik egy 14 részes sorozat ha már egyszer 5 részt levetítettek belőle. És ezek után mi a garancia arra, hogy a helyette elkezdett új sorozatot nem hagyják abban mondjuk a felénél? Mi történhetett? Elveszett az Archívum kulcsa? Ellopták a maradék 9. részt? Valaki a főnök nélkül elkezdett valamit és nem jól csinálta? Letolták és jött a "Nyolc évszak"? Gőze nem volt róla. Mint ahogy arról sem, hogy mi legyen a kazettányi felvétellel? Csak minduntalan egy kérdés fogalmazódott meg benne: mi van itt?

Eltelt egy újabb év, ráadásul olyan gyorsan, hogy észre sem vettem. 2006 március 11-én írtam az első érdemleges bejegyzést ide a Morgómedvébe. Jó, ahhoz, hogy elfeledkeztem erről az évfordulóról hozzájárult az is, hogy márciusban elég sok dolgom  meg gondom volt. Előtte volt eszemben, aztán jöttek a húzósabb napok és elfelejtődött. Végül is nem annyira fontos, hogy napján ünnepeljünk, meg nagyon nem is gondolom hogy ünnepelni kellene, inkább csak egy megemlékezés arról, hogy ismét eltelt egy év és immáron 6 éve, hogy 2-3 naponta leülök és leírom a gondolataimat erről-arról.

Azért akárhogy is nézem, 6 év az már szép idő. Persze vannak sokan akik ennyi ideje írják, sőt még régebben is, de tényleg nem kevés. Persze a színvonal eléggé hullámzó. Ami abból is adódhat, hogy az első időkben rengeteg olyan élményem volt amit meg lehetett írni, sőt humorosságuk révén jobban szórakoztatták is az olvasót. Ezek az élményeim túlnyomórészt elfogytak. Sőt már akaratomon kívül legutóbb olyan történetet is megírtam ismét amit már korábban egyszer leírtam. Történetesen 2010 decemberében.  Magam nem jöttem volna rá, azonban vannak az embernek jó memóriával rendelkező barátai akik - természetesen barátilag és jóindulatúan - emlékeztetik erre. Hozzátéve azt is, hogy ez most jobban tetszett. Én viszont már nem igazán számítok jó memóriájúnak, így aztán némi izgalommal "lapoztam" vissza, ám örömmel tapasztaltam, hogy sikerült ugyanúgy leírnom mint akkoriban. Hát én erre bizony nem emlékeztem, de hát van ilyen.

Az élmények tehát fogytán, így aztán kénytelen vagyok az írásaimban a napi dolgokhoz kötődni. Ami végül is nem rossz, csak nem annyira élvezetes mint a történeteim. Megmondom őszintén, az elmúlt hónapokban, talán  években is, hiányzott az a stabil és állandóan jelen lévő kiegyensúlyozottság és örömteli hangulat ami ahhoz kell, hogy az ember tényleg jó bejegyzéseket írhasson. Hogy igazán jól érezze magát a bőrében. Én azért bízom benne, hogy lesz még ilyen is, addig is kérem az olvasók türelmét és változatlanul kitartásra biztatom őket a Morgómedve olvasását illetően. Most viszont megköszönöm a Morgómedve iránti eddigi érdeklődést.

A szerencsés ember az éjszaka kellős közepén, egy romániai nagyvárosban szállt fel a Bukarestből érkező vontra. Előtte barátai búcsúztatták egyikük otthonában. Korán kezdték a vendégséget, este 6 óra felé foglalták el helyeiket az ünnepi asztalnál. A ház asszonya kitett magáért, az asztal finomabbnál finomabb étkektől roskadozott. A vendég jó étvágyú, testes ember volt, falatozott is derekasan egész este. Italból sem volt hiány, fogyott az is rendesen. Románia nem igazán a söréről híres, így aztán kezdetben a cujka és a konyak fogyott, később a kiváló hazai borok. Az asztalnál ülők nem szenvedtek hiányt semmiben, így aztán éjféltájban kissé elnehezülve tápászkodtak fel az asztaltól, hogy ketten a vendéget kivigyék az állomásra, a többiek pedig otthonukba térjenek. A vendégek megköszönték a ház asszonyának a vendéglátást, a Magyarországról érkezett vendég ezen túlmenően meghatódottan köszönte meg az akkurátosan összeállított úti csomagot is, mely azokra az időkre emlékeztette amikor még édesanyja bocsátotta hosszabb útra.

Ezt követően a vendéglátók egyikével valamint a házigazdával kocsiba ültek, és kiautóztak a pályaudvarra. A házigazda ezúttal sofőrként funkcionált, mivel ő végképp nem ivott alkoholt. Nem csak ezen az estén hanem sohasem. Valami fogadalom állt a teljes absztinencia mögött, a vendég is hallotta már vagy háromszor, de mindig elfelejtette. A pályaudvarra kiérve a gépkocsit vezető barátot is elengedték és mivel még csak fél egyet mutatott az óra, beültek hát a frissen érkezettek az állomás restijébe. Aztán ha már bent ül az ember fogyasztani is kell, tehát mindketten egy-egy sört rendeltek. Nehezen fogyott a sör, nem is csoda, hiszen aznap este italoztak már eleget, de azért megpróbálták legyűrni. Az óramutató szinte alig mozdult az állomás óráján. Ami végül is nem rossz mert a krónikásnak alkalma nyílik bemutatni a vendég egy különös tulajdonságát, ami történetesen a poggyászok kezelése terén mutatkozott meg.

A vendég tudta, hogy éjszaka fog utazni, ezért már jóval az indulás előtt részletesen átgondolta hogyan lehet úgy aludni, hogy közben ne lopja meg senki. Az említett nagyváros messze esik a vendég lakhelyétől így aztán mind odafelé mind pedig visszafelé az út egy részét éjszaka kell megtenni. Odafelé az éjszaka  egy része Magyarországra esik, visszafelé Romániára. A közbiztonság egyik helyen sem hibátlan, sehol nem lehet csak úgy magukra hagyni a dolgokat. A vendég ezért beszerzett egy méternyi láncot és egy biztonságos lakatot és mihelyst leszállt az este a bőröndjét odaláncolta a csomagtartóhoz. Természetesen a bőröndök is zárhatók voltak. Pénzét és iratait berakta egy nyakba akasztható kis zsákba és azt az inge alá vette fel. Ezután begombolta az inget és úgy éjféltájban - letudva a vám- és útlevélvizsgálatot - nyugovóra tért, miközben elégedetten gondolt arra, hogy milyen jó hogy felkészült az utazásra, most nyugodtan alhat. Aludt is hosszan és jóízűen. A kalauz ébresztgette hajnali 4 óra előtt, hogy mindjárt megérkezik a célállomásra, ideje felkelni. Természetesen minden rendben volt a bőrönddel is és a kis zsákocskával is. Még az őt váró jó barát kocsijában is többször elmosolyintotta magát ha arra gondolt, hogy milyen jól kitalálta ezt a láncot meg nyakba akasztót. Ilyen ember volt a mi utazónk. Alapos, precíz, mindenre gondoló.

Na de térjünk vissza a restibe a kissé fáradtan sörözgető két jó baráthoz, akik már igencsak fáradtan várták, hogy megjöjjön az a vonat a fővárosból.  Aztán csak eljött az éjjel 2 óra, meg a gyorsvonat is. A vendég megköszönte a szívélyes, közel egy hetes vendéglátást, elköszönt majd felkapaszkodott a vonatra. Megvárta míg elindul a vonat majd elindult helyet keresni. Nem tudni miért de a vonat tömve volt. Végül a negyedik fülkében csak öten voltak, a hatodik hely szabad volt.  Benyomakodott hát bőröndjével, táskáival az ablak melletti üléshez, bőröndjét fáradtan dobta fel a csomagtartóra. Gondolom mondanom sem kell, hogy öt utas előtt nem vette elő a láncot és a lakatot, de kedve sem nagyon volt hozzá. Csak egyet szeretett volna minél előbb: aludni, aludni és aludni. Nem is vacakolt hát sokat a cuccaival, felakasztotta zakóját a fogasra (belső zsebében minden pénzével és az útlevelével) befordult a fal felé és már aludt is.

Órák múltán ébredt fel, már közel a magyar határhoz. A fülkében rajta kívül már nem volt senki. Rémülten nézett fel a csomagtartóra, a bőröndje megvolt. Aztán még nagyobb rettegéssel nyúlt a zakója zsebébe. Biztos volt benne, hogy sem útlevele sem a pénze nem lesz meg.  Meglepődve és nagy örömmel tapasztalta, hogy az útlevele és a pénze is megvan mind egy szálig. Az égvilágon semmije nem hiányzott. Mit lehet erre mondani? Valóban szerencséje volt. Illetve szerencsém volt, mert ez az utazó történetesen én voltam. A dolog pedig nagyjából tíz éve történt. A barátaim meghívásának tettem eleget amikor ellátogattam Petrozsénybe. Gondolom mondanom sem kell, hogy nagyon jól éreztem magam, igencsak kitettek magukért. Ahogy mondani szokták: le a kalappal előttük. De hát barátok között egy így szokás.

A dolog még ősszel történt, ideje elmondani. Történ egyszer, hogy Mályiban voltam kint kicsit körülnézni. Először észre sem vettem. Aztán egyszer csak állok a teraszon és nézek a telek vége felé, hogy mi a fene van ott a kerítés tövében? Odamegyek, hát egy hatalmas, legalább 30 literes üvegballon. Egyik oldalán egy hatalmas lyukkal. Tehát használhatatlan állapotban. Pontosan a kerítés mellet. Nyilván valaki szépen áthelyezte a szomszéd telekről az én telkemre. Úgy meglepődtem, hogy rögtön ki is hoztam onnan. Kár volt, mert jobb lett volna akkor is lefényképeznem mikor még nem nyúltam hozzá. Na mindegy előrehoztam, a fénykép így is elkészült:

Elől az a vékony a nyaka.

És ahonnan kivettem:

Onnan szemből, tehát nem az oldalsó kerítés mellől. Ott volt a sűrű rész mellett balra ahová már a nap is odasüt. Gondolom nem kétséges melyik telekről került oda. Azért ekkora szemétséggel ritkán találkozik az ember. Mert van úgy hogy az út mellett az én telkemre rak valaki egy zsáknyi szemetet. Már volt olyan is, hogy valaki zsák nélkül rakott le egy halom szemetet. De ezek mind ügyeltek arra, hogy ne derüljön ki ki volt aki ezt csinálta. Itt viszont egyértelmű a tettes, nyilván a telek gazdája,

Délelőtt kiugrottam Mályiba. Tulajdonképpen a jó idő csalt ki, de azért kíváncsi voltam arra is, hogy a vízórám rendben van-e? Rendben van, legalábbis nem folyt ki víz a vízaknából. Mondjuk felemelhettem volna a vízakna fedelet is, ez csak most jutott eszembe, de szerintem ha valami nem stimmelne észrevettem volna enélkül is.

Odafelé megálltam Kismorzsiéknál, pár szót váltottam a gazdájukkal. Miközben beszélgettünk a kerítésen keresztül kicsit meg tudtam őket is simogatni . Sajnos Morzsi nagyon hiányzott ebből az ugráló és nyalogatós társaságból. Ezután folytattam utamat a telekre, mire odaértem megjöttek ők is. A szokásos üdvözlés után bementünk az udvarra, elővettem a kutyaszalámit, de nem nagyon ettek belőle. Igaz, mondta a gazdájuk is, hogy nem éhesek. Valóban nem voltak azok. Mindkettő a szájába fogta a levágott darabot és már szaladt is el, hogy elássa valahol a telken. Ezután már nem erőltettem, félretettem. Aztán néhány óra múlva mielőtt jöttem el megkínáltam őket még egyszer, ekkor már örömmel burkolták be az egy kilós rúd nagy részét. Hát bizony csak a Morzsi része maradt meg. Talán a legkisebb még megette volna, de nem akartam, hogy beteg legyen, így aztán inkább hazahoztam és itthon dobtam ki.

Szép idő volt, a nap jó melegen sütött. Túl sokat nem dolgoztam, inkább olvasgattam.  A kutyák meg hol a közelemben heverésztek, hol kimentek a ház elé ott feküdtek le. Azért valahogy ez az együttlét nem olyan volt mint mikor még Morzsi is megvolt. Nekik lazább a kötődésük hozzám, mint korábban volt. Igaz, akkor mindenben Morzsi viselkedése határozta meg mi és hogyan történjen. Ha Morzsi ragaszkodott hozzám, ragaszkodtak ők is.  Ha Morzsi a közelemben feküdte végig az egész napot ők sem mentek sehová. Persze lehet, hogy megváltozik a dolog ha majd gyakrabban megyek ki és főleg hosszabb ideig maradok. Majd meglátjuk. Igazából nagyon jó képeket nem is tudtam csinálni mert alig voltak egymás mellett. Mielőtt eljöttem nem sokkal azelőtt tudtam egyet készíteni ahol egymás mellett feküdtek.

Aztán az eljövetelem sem olyan volt mint korábban. Most ahogy olvasgattam egyszer csak azt vettem észre, hogy már jó régen nem láttam őket. Aztán szépen bezártam a házat és a telket, elindultam hazafelé, a házuk előtt láttam, hogy ott fekszenek az udvaron. Észrevették ugyan, hogy jövök, de jóformán meg sem mozdultak. Nem baj, fontos, hogy ők így látták jónak. Jó, hogy van egy biztos otthonuk, és jó, hogy van hová átugorniuk egy kis vendégeskedésre ha úgy adódik. A jövőben erre fogunk berendezkedni. Annyit szeretek majd bennünk amennyire igényük lesz. Sértődés nem lesz ha lazább lesz a ragaszkodás, olyannak fogom szeretni őket amilyennek ők szeretnének lenni. Ennyivel tartozom Morzsinak is. Mégiscsak az ő leszármazottai.

Ezek után 3 kép azok közül amiket nagy nehezen sikerült megcsinálnom. Különösebb kommentárt nem fűznék a képekhez, azok magukért beszélnek.

Az itthoni kábel-TV rendszerem 43 program vételét teszi lehetővé. Ebből gyakorlatilag négyet nézek rendszeresen, még vagy hármat alkalmanként, a többin csak úgy átlépek mikor körbetekerem a csatornákat. Sajnos ebben a 43-ban nincs egyetlen német vagy orosz nyelvű sem, így aztán tényleg marad ez a hét csatorna. Mindemellett azért az ember bízik abban, hogy hátha a többin is van valami néznivaló, így aztán fogja a távirányítót és időnként végignézi a többi csatornát is. Ilyenkor persze óhatatlan, hogy az ember be ne nézzen a parlament ülésére is ahol gyakran látni foghíjas padsorokat meg néhány Laptopot.

Ezek mögött vagy ül valaki vagy nem. Amely mögött ül valaki az látszólag dolgozik. Persze biztosak nem lehetünk benne, de legyünk jóindulatúak, tételezzük fel, hogy tényleg így van. De azért lássuk be a képviselők is emberek, tehát akár újságot is olvashatnának rajta. Vagy az éjszaka érkezett magánleveleket is olvasgathatnák. Tulajdonképpen bármit csinálhatnának ami számítógépen elvégezhető. Nyilván bizonyos határok között, mert ezek az újságírók és fotóriporterek mindenütt ott vannak.

De azért akárhogy is nézzük ez a Laptop forradalmasította a lehetőségeket, hogy úgy foglalkozzunk mással, hogy az ne nagyon legyen észrevehető. Gondoljunk csak azokra az időkre amikor a képviselők ha újságot akartak olvasni az ülés közben számolniuk kellett azzal, hogy a fényképük esetleg bekerül az újságokba és adott estben emiatt magyarázkodniuk kell a választóik előtt. Ennek mára már vége, hiszen a nagyobb napilapok online verziói elérhetők az Interneten illetve a Laptopokon. Ami végül is nem baj, hiszen ki a csuda szeretne olyan képviselőt akinek halvány gőze nincsen arról, hogy mi történik az országban vagy a világban. Tehát tájékozódni kell, adott esetben újságokból, ami most már hála a Laptopoknak kisebb feltűnéssel is elvégezhető. Na persze nem csak tájékozódni lehet a Laptop segítségével hanem sok olyan dolgot is lehet művelni aminek semmi köze a képviselői munkához. Hát a Laptop ezeket az elhajlásokat is elfedi. Ezért mondom azt, hogy megjelenésével sokkal kisebb feltűnéssel foglalkozhatunk mással mint ami a dolgunk lenne.

Talán 2 éve, hogy az első előadáson az egyik hallgatóm kitett a padra egyet és felnyitotta. A dolog a leghátsó sorban történt de azért rögtön észrevettem. Meg is kérdeztem, hogy mit szándékozik művelni azzal a Laptoppal? Már nem emlékszem a válaszra, de a magam barátságos stílusában lebeszéltem arról, hogy az óráimon a Laptopot elővegye. Ifjú barátom mosolyogva el is pakolta a cuccot és haladtunk tovább. Azóta sem láttam többé ilyesmit az óráimon. Hogy miért nem támogatom a használatát? Nem holmi vaskalaposságból. Egyszerűen azért mert jegyzetelni úgysem lehet vele, akkor meg minek? Hogy ne figyeljen rám?

És hogy valami kis színes is legyen elmesélek valamit. Talán negyedéves voltam amikor egyszer órán úgy döntöttem, hogy ez az előadás nekem nem igazán idő hatékony, ki lehetne ezt a kétszer 50 percet jobban is használni. Elővettem hát egy orosz nyelvű kis könyvecskét és elkezdtem olvasgatni, közben persze figyeltem az előadót is meg jegyzeteltem is. Persze egy kis tanteremben 15 fős társaságban ezt nehéz úgy csinálni, hogy a tanár ne vegye észre, észre is vette. Szégyenkezve pakoltam el, belátva, hogy nem jó ötlet volt. Még akkor sem, ha tanultam közben. Akkori tanárom, későbbi kollégám nagyon sokáig emlegette, nem haraggal, inkább csak hogy egyikünk sem felejtse el a dolgot. Aztán ahogy idősödött egy idő után abbahagyta a felemlegetést. Lehet, hogy elfelejtette? Meglehet. Az én memóriám sem lesz jobb az évek előrehaladtával. Mindenesetre ma már nyugdíjas tanárként nem vagyok büszke a dologra.

Igaz, egyszer arra is volt példa, hogy az óráimon én biztassam az egyik hallgatómat arra, hogy nyugodtan foglalkozzon mással. Ugyanis ez a hallgató annyira jó képességű volt, hogy tudtam azt amit én elmondok 50 percben azt ő más jegyzetéből megtanulja 10 perc alatt. Azóta tudományos fokozattal rendelkezik, ma is az egyetemen dolgozik felelős beosztásban. Hát ilyen is van.

Hetek óta szenvedek attól, hogy nincs egy rendes teáspoharam. Pohár van a háznál elég, de olyan igazi teáspohár nincsen. Mondjuk eddig is ittam teát, de nem igazán olyan pohárból amilyent én elképzelek teáspohárnak. Úgy gondolom hogy egy dolog teát inni és más dolog teázni.

Teát szoktam inni például a reggelihez is. Ilyenkor melegítek egy csomó vizet, beleöntöm egy hatalmas pohárba, belelógatok egy filteres teát, teszek bele citromot és édesítőszert és a reggelihez elkortyolgatom. Teljesen mindegy miből iszom, lényeg, hogy jó íze legyen, jobban csússzon lefelé a reggeli. Megmondom azt is, hogy  számomra mi jelenti az ideális reggelit a tea mellé: a bundáskenyér. Ami sajnos tiltott étel számomra, de még emlékszem rá milyen finom tud lenni ha citromos teával öblítjük le.

Lehet teát inni azért is mert az ember álmos és bízik benne, hogy a teában lévő koffein majd kicsit felélénkíti. Ilyenkor sem lényegesek a külsőségek, a lényeg, hogy jó sok tealevelet oldjunk fel a forró vízben, hadd legyen jó erős. Tehát ez sem teázás, csak teaivás.

Hasonlóképpen nem igazán teázás amikor a vendéget kínáljuk meg teával. Ilyenkor az ember a beszélgetésre koncentrál és csak úgy mellékesen kortyolgat a teájából. Egyrészt mert a vendéget illik megkínálni valamivel, munkahelyen még az is fontos, hogy alkoholmentes legyen, másrészt pedig mindig kéznél van. Tehát vendég esetén a tea ideális italnak néz ki. Szívesen teáztam a vendégeimmel én is. De ez sem teázás igazából.

A teázás az már eleve úgy indul, hogy de jó lenne egy jó tea. Aztán a gondolatot tett követi. Kiballagok a konyhába, felteszem a vizet a gázra, közben előkészítem a teáspoharat. Általában filteres teát iszom, tehát azt is előveszem és bekészítem a pohárba. Előveszem az édességet is amivel a teát fogom kortyolgatni. Ez általában valami csokoládéféle, édes lekvár vagy Halva. Utóbbi - ha valaki nem ismerné - egy keleti édesség. Tőlünk keletre biztosan ismerik, de délen és nyugaton is létezik, főleg a Balkánon. Én legutóbb a Lidl-ben vettem görög Halvát amikor görög hetek voltak. Mire ezeket kikészítem a víz is forrni kezd a teafőzőben és le lehet forrázni a tealeveleket.  Néhány perc után a filtert eltávolítom, hogy ne oldódjon ki a csersav, várok még egy keveset és már el is kezdődhet a teázás. Az édességekből egy kevéske mennyiséget beveszek a számba, majd leöblítem egy korty teával. Közben minden korty után kiélvezhetem mint keveredik a tea aromája az édesség ízével a számban. Fenséges dolog. Mellé természetesen a nyugalom is szükségeltetik. Ha nincs idő, vagy rohanunk valahová akkor ne üljünk le teázni.

Ehhez az egész idilli állapothoz nálam egy dolog hiányzik. A pohár. Félreértés ne essék, van elég pohár a házban, tehát van miből teát inni. A teázáshoz nincsen. A teázáshoz nem csak a jó tea, a hozzá való nyalakodni valók és a nyugalom szükséges, hanem az is fontos, hogy a teáspohár alkalmas legyen a teázásra.

Milyen is szerintem az igazán jó teáspohár? Mindenekelőtt legyen füle, hogy az ember akkor kezdhesse a tea kortyolgatását amikor úgy gondolja, hogy a torka már kibírja a forróságot. Aztán szerintem legyen vékony a széle. Ezt különösebben nem tudom megindokolni, én egyszerűen azt szeretem ha a teás pohár széle vékony. Aztán legyen megfelelő űrméretű. Ez is egyénenként változó. Mindenesetre az a megfelelő űrméret ami akkor ürül ki amikor már az ember a teával is eltelt. Ha korábban fogy el a tea pohárból mint ahogy elteltünk volna vele az bosszantó, pár kortyért nem használunk fel még egy filtert.  Ha meg megmarad azt az ember csak azért gyűri le, hogy ne öntse ki a lefolyóba, hiszen pénzt adtunk érte. Nem beszélve a feleslegesen elfogyasztott szénhidrátokról. Végül fontos a külső megjelenés is. Jó ha annak a teáspohárnak esztétikus, szép és ízléses külső megjelenése van. Végére értem az elvárásoknak. Lehet, hogy másnak mások az elvárásai a teás poharat illetően, nekem ezek.

Sajnálatos módon a hazai boltokban nem lehet megfelelő teáspoharat kapni.  Hónapok óta nézem az üzletek polcait, keresem a fenti követelményeknek leginkább megfelelő poharakat de nem találok. A Metró prospektusában láttam valami hasonlót, de nem tetszett. Kicsit körülnéztem az Interneten milyen poharakból isszák manapság az emberek a teát.

Ez itt kicsi is, és füle sincsen. De legalábbis nem látszik.

Ennek szerintem túlságosan vastag a széle és kicsi is.

Ez már megközelíti az általam elképzelt ideális teás poharat csak ez a fémből készült külső rész és a füle kissé bumfurdi. A széle vastagnak látszik, szerintem kicsi is.

Ezt a poharat tekintem én ideálisnak. Akik vonattal jártak a Szovjetunióban jól ismerik. A kalauzok ilyen poharakban szolgálták fel a teát a hálókocsikban utazó utasoknak. Adtak mellé még 2 csomag cukrot is (mindegyikben 2-2 kockacukorral) és mindezért csupán 10 kopejkát kértek, ha jól emlékszem. A mintázat ízlésességéről ugyan lehetne vitát nyitni de nem érdemes. A benne lévő finom és forró tea, az optimális méretű vékony szélű pohár feledtette az esztétikai hiányosságokat. Hát ilyen pohárra vágyom én leginkább a teázásaimhoz. De már nem sokáig. Ukrajnában vannak ismerőseim, időnként találkozom is velük, megpróbálok beszerezni néhányat. Csoda hogy idáig nem jutott eszembe. Igaz, csak az utóbbi időkben foglalkoztatott jobban ez a pohár kérdés, korábban nem. Mindenesetre ha meglesznek a poharaim visszatérek a dologra és megmutatom új szerzeményeimet.

Végezetül egy kép, hogy hogyan mutat két pohár tea egy mai orosz hálókocsi kupéjában. Kicsit megváltoztak a viszonyok. Sajnos szovjet kupét nem találtam.